A Magyar Honvédség szerepe katasztrófahelyzetekben

A működőképes az erős túlzás és már drágább őket üzemeltet, mint a nyugatibtechnikát. Olyan mintha lenne egy Zsigulid amit annyiba kerül üzembentartani, mint egy Ferrari F80-at.
Ezt azért elég nehéz elhinni.De gondolom, hogy abban egyetértünk, hogy a puding próbálja az az elfogyasztás. Egy haditechnikai eszköznek (sajnos) háborús körülmények között kell jól teljesíteni, nem pedig békeidőben.
 
Ezt azért elég nehéz elhinni.De gondolom, hogy abban egyetértünk, hogy a puding próbálja az az elfogyasztás. Egy haditechnikai eszköznek (sajnos) háborús körülmények között kell jól teljesíteni, nem pedig békeidőben.
Pedig elhiheted. Nincs hozzájuk alkatrész, mert az oroszoktól nem vehetünk (meg nem is adnának, hisz nekik is kell), akinek meg van arany árban adja már ha adja.
 
Katonáinkkal, csakúgy, mint a tavalyi árvíz idején, most is készen állunk, és segítünk, ahol kell – írta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közösségi oldalán Az elmúlt napokban több hazai szarvasmarhatelepen jelent meg ismét a ragadós száj- és körömfájás betegség. A Magyar Honvédség kijelölt helyeken fertőtlenítési feladatokat lát majd el.

67ed73bd8660a914077308.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97
A Magyar Honvédség katonái és technikai eszközparkja készen áll arra, hogy a ragadós száj- és körömfájás járvány elleni küzdelemben részt vegyenek.

Több száz katona áll készenlétben az állategészségügy munkájának támogatására – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap a Győr-Moson-Sopron vármegyei Jánossomorján, a Kisalföldi Erdőgazdaság épületében tartott sajtótájékoztatóján.
Böröndi Gábor vezérezredes közlése szerint Hegyeshalomban és Rajkán telepítettek nagynyomású mentesítőkészleteket, amelyeket a székesfehérvári MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred katonái kezelnek. A rendőrségi kiterelés után fertőtlenítik az állatokat szállító járműveket a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.

Emellett a honvédség a mentesítő eszközök feltöltéséhez ipari vizet szállít, és a vizet a civil mentesítő eszközök részére is biztosítják – tette hozzá.
A Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte, hogy talaj- és vízminták értékelésével képesek a vírus kimutatására a szivárgó vizekben, illetve a Magyar Honvédség biztosítási feladatokat láthat el bizonyos objektumok zárásával és annak ellenőrzésével.


To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Mint arról a BM Országos Katasztrófavédlemi Főigazgatóság beszámolt hivatalos honlapján, szerencsére csak egy gyakorlat keretében következett be a légi baleset, amelynek során többen megsérültek, így tűzoltók, mentők, rendőrök és katonák is voltak a helyszínen.

A mostanihoz hasonló gyakorlatok célja az, hogy összehangolják a bajba jutott légi járművek kutatásában, mentésében érintett szervezetek munkáját, közös tapasztalatot és jól használható ismereteket szerezzenek, felkészüljenek az ilyen szituációkra, és a sérültek minél gyorsabb, szakszerűbb mentésére.

A légi járművek pontos helyét egy Szolnokról riasztott katonai helikopter derítette fel. A bajbajutottakhoz a helikopterről leeresztettek egy szakembert, ő nézte meg és osztályozta a sérülteket, állapotuktól függően légi úton, mentőautóval, hordágyon, quaddal vagy terepjáróval juttatták el őket a kórházba, vagy arra az átadási pontra, ahol a mentőszolgálat munkatársai megkezdték az ellátásukat.

 
Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten a Magyar Honvédség katonái segítenek a Magyarországon hétfőn végigsöprő vihar okozta károk elhárításában.

Hódmezővásárhelyen az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezredének helyben települő alegységétől 17-en, míg az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandártól 40-en vettek részt a kárelhárításban. A katonák a tűzoltókkal közösen a nagy erejű szélben leszakadt ágak, kidőlt fák darabolását és elszállítását végezték.

Kecskeméten a repülőtér szomszédságában lévő magánterületen keletkezett tűz, amely 5000 m2-en pusztított. A légibázisról az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár három tűzoltó szerkocsija vonult ki, és a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelem szakembereinek kiérkezéséig megfékezte a tüzet.

 
Segítség a viharos időkben

Katonáink országszerte készenlétben állnak, hogy ha kell, segítsenek a viharkárok enyhítésében, felszámolásában. A Magyar Honvédség alakulatai folyamatos kapcsolatot tartanak a helyi önkormányzatokkal és katasztrófavédelmi szervekkel annak érdekében, hogy közös erővel hamarabb tudjanak személyi és műszaki segítséget nyújtani a lakosságnak.

518333773_1144101831090379_8652793816195046860_n.jpg
516466000_1144101824423713_8946800269059692189_n.jpg

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Katonáink is bekapcsolódtak a viharkárok felszámolásába Debrecenben.

Harctámogató Műszaki Századunk magassági ágvágót és láncfűrészeket is biztosít a munkálatokhoz. A katasztrófavédelmi szakemberekkel közösen kivonulunk azokra a helyszínekre, ahonnan lakossági bejelentések érkeztek, hogy elsősorban az utakra dőlt fák eltávolításában segítsünk.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
A hétfői viharos időjárás következtében keletkezett tűz gyorsan elharapódzott a repülőbázis északi kerítésszakasza melletti 5000 m2-es magánterületen.

Dandárunk tűzoltó alegysége három szerkocsival és kilenc fővel vonult a helyszínre, a gyors reagálásuk és kiváló felkészültségük kulcsszerepet játszott a tűz megfékezésében és a továbbterjedés megakadályozásában. Az érkező katasztrófavédelmi egységekkel együttműködésben sikerült megóvni egy lakóházat, a repülőtér Egészségügyi Központjában pedig egy fő polgári lakost kisebb egészségügyi ellátásban részesítettünk. Tűzoltóink másnap is folytatták a tűzmaradványok és a parázslás oltását.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Így jut el hozzád a Honvédség zacskós vize...

A Honvédség feladatai között a biztonságos ivóvízellátás is fontos szerepet kap. De honnan származik ez a víz, ki készíti, és hogyan jut el a kezünkbe? Ennek jártunk utána, amikor a Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred Műszaki Támogató Zászlóalj Víztisztító Százada egyik szakaszának vezénylő altisztje, Csóti Péter főtörzsőrmesterrel beszélgettünk.