Igor „Strelkov” Girkin – talán nem meglepő módon – komoran tekint Oroszország Szumi régióba való behatolásának kilátásaira. Azt mondja, hogy a háború „nagy zűrzavarba” torkollik, amely „tragikusan analóg” lehet az első világháború eseményeinek lefolyásával.
Girkin a Telegram csatornáján ezt írja:
„’Jelenleg’ – úgy tűnik, a Szumi elleni offenzívánk végleg leállt – a harcok még mindig ugyanabban a Junakivkában folynak, amelynek északi peremére rohamosztagosaink MÁJUS 28-29-én betörtek!”
„Ez talán még rosszabb, mint a tavalyi május-júniusi Vovcsanszk-Harkiv offenzíva. Nos: szomorú, de várható volt.
Nem tudom – vajon a Kreml megérti-e, hogy a „félig háborús” helyzet annyira kimerítette magát, hogy még a „stagnálás” is teljesen lehetetlenné válik, és hogy „egy nagy káosz küszöbén állunk”? „Talán – „igen”, de talán „nem” is.
(Ismétlem – milyen szintű ez a megértés? Végül is, ha szó szerint mindenki tud erről, de csak egy ember („optimista jelentések által ringatva”) – a Nemzeti Vezetőnk – nem találgat –, akkor milyen jelentősége van ennek a tudásnak a további stratégiai tervezés szempontjából? – Egyáltalán senki!).
Ha idén nyáron „sehol sem vernek meg minket erősen”, akkor talán valahogy „kitartunk” őszig jelenlegi állapotunkban, de mi lesz ezután?
Eddig a helyzet túlságosan is hasonlít az első világháború „mintáihoz”, és az eredmény, ha nem is teljesen, de sok tekintetben tragikusan analóg lehet. (Ismétlem, nem tény, hogy a megértés (ennek ismerete a VIP tisztviselők körében is jelen van) nem tény.
Valójában egy nagyon riasztó precedens Sztarovoit öngyilkossága (öngyilkossága?): amikor egy „első fontossági szint” szövetségi minisztere (és a kapcsolat pontosan ez – „első szint”), akit éppen most távolítottak el hivatalából, letartóztatása előestéjén lelövi magát, ez túlságosan kellemetlen tünete a korábbi „hatalmi konszenzus” „megrendülésének”, jelezve (ismét) a „status quo” változatlanul hagyásának lehetetlenségét..." /vége
ИГОРЬ СТРЕЛКОВ: СИТУАЦИЯ "ПОЛУВОЙНЫ" СЕБЯ ИСЧЕРПАЛА (на письмо-сводку от 06.07.2025) Благодарю за очередную отличную сводку! Отмечу, что она вновь не снабжена вопросами ко мне с Вашей стороны, что вынужденно делает мой ответ более «куцим» чем могло бы быть в обратном случае. Прошу Вас не...
t.me
***
Pavel Gubarev, terrorista és egykori „Donbász népi kormányzója” kijelentette, hogy jobb lett volna egyáltalán nem elindítani a „különleges katonai műveletet”.
„A francba, három és fél év! Az áldozatok száma meghaladja az egymilliót. Semmi sem változik számunkra – továbbra is húsdarálós támadásokba vetnek minket. A srácok [orosz katonák] kimerültek, nyíltan jobbágyhadseregnek nevezik. Megérkezel, és nincs mód távozni.
Ezzel a tempóval hány évig fogunk [harcolni]? Valószínűleg 20 évig, hogy mindent „felszabadítsunk”. Ha megnézzük, hány várost foglaltunk el – szégyen. Sem ők [ukránok], sem mi [oroszok] nem nevezhetjük ezt már győzelemnek – ez vereség” – mondta Gubarev.
Kérdéseket vetett fel az „SMO céljaival” kapcsolatban is.
„Teljesen homályos, hogy mit akarnak [az orosz hatóságok] egyáltalán… Szükségünk van-e területre – miért? Szükségünk van-e ’élettérre’ – miért? Ki fogja benépesíteni? Tádzsikok és üzbégek? Vagy le kell győznünk Ukrajnát, azaz kényszerítenünk kell a kapitulációra – ebben az esetben más kérdések merülnek fel. Miért nem támadjuk meg az utánpótlási útvonalakat, a döntéshozó központokat? Miért nem változtatunk mindent porrá?” – mondta.
Gubarev árulásnak tartja a „különleges katonai művelet” megkezdését, Kijev elfoglalásának tervét pedig őrültségnek.
„A különleges katonai művelet megkezdése is árulás. Mert úgy éreztük, mintha vágóhídra küldenének minket. A célokat rendőri műveletként fogalmazták meg. Az én konkrét zászlóaljam feladata Kijev központjának elfoglalása és megtartása volt, ahol a Jobb Szektor volt. Még Kijevbe sem jutottunk. Az ellenség heves ellenállást tanúsított, és hatalmas veszteségeket szenvedtünk. Az ott támadó elit egységek – ejtőernyősök, GRU különleges erők és így tovább – személyi állományuk akár felét is elvesztették, megölték és megsebesítették őket” – mondta.
***
Pavel Gubarev, a donbászi oroszbarát szeparatisták korábbi vezetője és az úgynevezett „Különleges Katonai Művelet” (SVO) veteránja Telegram-csatornáján megosztott egy levelet, amelyet egy egyszerű orosz katona írt Vlagyimir Putyinnak, hozzátéve:
„Ezt magam is leírhattam volna – és többször is.”
Az orosz katona ezt írja:
- „Vlagyimir Putyin főparancsnokhoz és a védelmi miniszterhez fordulok. Közlegény vagyok a „Storm Z” egységtől. A Donyecki Népköztársaság egyik kiképzőközpontjában képeztek ki. Később azt mondták, hogy „rohamosztagos” vagyok, és áthelyeztek egy Storm Z egységhez.
- Amikor az első harci küldetésünkre küldtek minket, sok kérdésem volt azzal kapcsolatban, hogyan szervezik a parancsnokaink a támadó műveleteket. Nem vagyok hivatásos katona vagy tiszt, és talán félreértek valamit – de mindig is úgy gondoltam, hogy a támadás egy összetett művelet, amely légiérőt, tüzérséget, felderítést és koordinációt foglal magában.
- Mit látok ehelyett? UAZ-kba, nyitott tetejű Niva autókba, motorkerékpárokba – néha még lóhátra is – rakodnak minket, és 2-3 vagy 6-8 fős csoportokban indulunk egyenesen az ukrán állások felé. Alig 1 km megtétele után ukrán drónok, tüzérség és aknavetők támadása alá kerülünk, és még 7 km van hátra.
- Nincs tüzérségi előkészület a részünkről, nincs ellenséges tűz elfojtása, és nincsenek eszközeink a több tucat halálos drón ellensúlyozására. Ha szerencsénk van, és a járművünket korán találják el, akkor talán visszavonulhatunk – és az egész rohamosztagos csoportnak van esélye a túlélésre. De ha 2 km-t vagy többet teszünk meg, az élve való visszatérés esélye szinte nullára csökken.
- Még ha valami csoda folytán egy vagy két csoport eléri is az ellenség állásait, akkor is sáncolt géppuskásokkal és automata gránátvetőkkel találkoznak. És még ha ez a 8 ember valahogyan el is foglalja ezeket a pozíciókat, a fő erőink nem tudnak időben előrenyomulni – mert az ukrán erők drónokkal teljesen uralják a területet.
- Minden egyes gyalogosunkra az ukrán hadsereg hét drónt tud küldeni. Ez azt jelenti, hogy az esélyeink nullával egyenlőek. Nem félek meghalni a hazámért – szerződést írtam alá, és parancsokat hajtok végre –, de remélem, hogy ezek a parancsok legalább megvalósíthatók és értelmesek lesznek a hadsereg és Oroszország számára, nem csak értelmetlen mészárláshoz vezetnek.
- Elnök Úr és Védelmi Miniszter Úr, kérem önöket – figyeljenek oda. Nem mondhatom meg a feletteseimnek, hogy ezt írom. Azt mondanák: „Mi az, azt hiszik, hogy okosabbak mindenki másnál?” És én egyszerűen eltűnnék. De talán ez a levél eljut önökhöz, és megment valakinek az életét.
- Jogos kérdésem van: Hol van a tüzérségünk? A légi támogatásunk? A drónjaink? Miért kell a saját pénzünkből drónokat vennünk – és mégis tízszer kevesebben vannak, mint az ellenségnek? Miért nem tudjuk felderíteni és likvidálni az ukrán drónkezelőket, mielőtt támadunk?
- Mi, átlag katonák, hinni akarunk abban, hogy az életünk számít az országunknak. Vannak gyermekeink, feleségeink, anyáink és barátaink. Élni akarunk. Hajlandóak vagyunk hősként meghalni – de nem valaki alkalmatlansága vagy ostobasága miatt.”
Tisztelettel,
Egy átlag katona – „Shturmavik”