[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Meg millió fő a földben van, illetve több mint 10 ezer technika szintén kilőve. Nagy győzelem.
"Millió fő a földben"? A halott katonákra gondolsz?
Még a nagyon mértékadó és (amúgy egyáltalán semmilyen forrást nem említő :) ) CSIS szerint is 250e orosz katona halt meg 2022 február és 2025 június között a háborúban. Ez éves szinten kb 77e halott. Oroszországban egyébként 1,8-2,2 millió fő hal meg évente a 2010es évek óta.

Vagy június óta meghalt még hirtelen 750e? Vagy az orosz + ukrán halott katonák számára gondoltál, összesen?
 
Ezen el lehet vitatkozni. Az okokat értem, viszont akárhogyan is nézzük, az oroszok indították meg a támadást ami tetszik vagy sem nemzetközi jogot sértett. Igen az is nemzetközi jogot sértett, hogy az ukránok a háború előtt mit csináltak az LPR DPR területén élő civil lakossággal szemben. Ok- okozat, és semmi esetre sem fehér és fekete a kép. Mindazonáltal az ukrán vezetés egy végtelenül agresszív és sok esetben ellenséges cselekedeteket végrehajtó entitás. Ez aki nincs velünk az ellenünk van felfogás meg egyenesen gusztustalan.
Hagyni kellene a "nemzetközi jogot". Csak az tartja be, akinek az érdekeit szolgálja. Vagy harmatgyenge. (Ez a mi kategóriánk... :()
 
Sajnos a nemzetközi jog egy jelentős része önként vállalt jognyilatkozatok összessége és egy csomó esetben annak megsértése nem von szankciókat maga után. Amúgy meg pontosan azért "találták ki", hogy ne az ököljog érvényesüljön a nemzetközi kapcsolatokban. Hatékony kényszerítő erő kellene, de az vagy csak papíron van (lásd: ENSZ és a BT vétójog) és kb semmit nem érsz el vele, vagy igazából csak azokkal szemben tudod kikényszeríteni akik mindenféle szempontból (gazdasági, lakossági, országméret stb.) gyengék és sebezhetőek.
 
Nem a jelentős része, hanem kb az összes. Azokra pedig ki sem terjed a hatálya akik nem írták alá.
 
Gondolom Tusknak azért nagy az arca, mert úgy gondolja, hogy a 38milliós Lengyelország a hitelbe összetarhált, erősen legénység hiányos hadserege bármikor legyőzi az oroszt.
Van ahol elkoltik a penzt a seregre de meg sem lesz belole sereg. Csak eltunik a penz. Mennyivel jobb!!!
 
Nem a jelentős része, hanem kb az összes. Azokra pedig ki sem terjed a hatálya akik nem írták alá.
Azért nem mondom, hogy az összes mert a nemzetközi jognak nem csak közjogi, hanem magánjogi része is van. De igen, kb az összes közjogi aktus csak addig él amíg az adott ország azt magára nézve jónak és hasznosnak tartja.
 
Hagyni kellene a "nemzetközi jogot". Csak az tartja be, akinek az érdekeit szolgálja. Vagy harmatgyenge. (Ez a mi kategóriánk... :()
Erre szoktam azt mondani, hogy államok szintjén a nemzetközi jog arra van, hogy megszegjék. Jogelmélet szerint nemzetközi szinten nincs kikényszerítő főhatalom erőszakmonopóliummal - mert az egy világkormányhoz hasonló entitás létét feltételezné -, így meg betartatni sem lehet. Minél erősebb és nagyobb egy ország annál nagyobb erre az esélye, miközben a hozzánk hasonló kisebbeket meg lehet vele baszogatni.
 
Meg millió fő a földben van, illetve több mint 10 ezer technika szintén kilőve. Nagy győzelem.
Az a 10 ezer technika most hiányzik az orosznak, vagy még ezután fog hiányozni?
Ha nem lehet pótolni, akkor feltételezem, hogy inkább csak ezután fog hiányozni, de a kérdés az, hogy mihez és mi ellen?
A NATO elleni támadó háborúhoz ha hiányzik az elvesztett technika, akkor nem támadjàk meg a NATO-t, vagy nem ezzel támadják meg a NATO-t.
Szóval ahhoz nem hiányzik.
A NATO elleni védekezéssel hasonló a helyzet, feltéve, hogy a NATO mindenképp meg akarná támadni Oroszországot.

Bárhogy is van, amíg Oroszország képes újradefiniálni a saját fegyverarzenálját és a meglévőkkel együtt ezen új eszközöket is folyamatosan le tudja gyártani és szállítani a frontra, addig minden egyes elvesztett technika csak a folyó háború rendes rezsije.
Győzelem esetén csupán leirandó önköltség, ami felett ott van a győzelem haszna.
Csak a vereség esetén számít a technikai veszteség.
Ezért is igaz, hogy jajj a legyőzötteknek, mert nekik "nyereségnek" csak a keserű tapasztalás jut.
 
"Millió fő a földben"? A halott katonákra gondolsz?
Még a nagyon mértékadó és (amúgy egyáltalán semmilyen forrást nem említő :) ) CSIS szerint is 250e orosz katona halt meg 2022 február és 2025 június között a háborúban. Ez éves szinten kb 77e halott. Oroszországban egyébként 1,8-2,2 millió fő hal meg évente a 2010es évek óta.

Vagy június óta meghalt még hirtelen 750e? Vagy az orosz + ukrán halott katonák számára gondoltál, összesen?

Az ukránok számlálója szerint már 1 millió feletti orosz katona halt meg, hogy ez mennyire hiteles, az más kérdés.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55
Ukrajna globális játékossá válik a szemünk előtt ! Hamarosan a kínai rombolókra nézve veszélyes dron tengokat fog exportálni talán a Fülöp-szigeteknek is?
Vagyis pár napja írtam le hogy az ilyen dronok miatt a nagy hajók úgy tűnnek majd a el a tengeri csatákból mint a harckocsik az ukrán frontról !

Lvivben mutatták be a mérnökök az ukrán Toloka víz alatti drónt, amelynek akár 12 méter hosszú változatai is elérhetők. Három TLK 1000 változatot mutattak be, 4 és 12 méter közötti hosszúsággal. A drónok akár 2000 km-t is megtehetnek, és akár 5 tonna hasznos terhet is szállíthatnak.

G1Ny6YRXIAAKptb
G1Ny70fWIAAcbg-

G1Ny41cWUAEw0L7

Ha majd az argentinok is vesznek vagy fejlesztenek ilyenket, akkor Anglia vajon hogyan fogja tudni megtartani a Falkland szigeteket?
 
Az ukránok számlálója szerint már 1 millió feletti orosz katona halt meg, hogy ez mennyire hiteles, az más kérdés.
Az ukránok számlálójáról még ők se tudják eldönteni, hogy teljes veszteséget mutat, vagy a konkrét háborús halottak számát orosz oldalon.
De a normálisabbja az ő oldalukon is úgy hivatkozik a milliós számra, hogy az a teljes veszteség (KIA+WIA+MIA).
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and zztop
Az ukránok számlálója szerint már 1 millió feletti orosz katona halt meg, hogy ez mennyire hiteles, az más kérdés.
Azt biztosan lehet tudni, hogy az oroszoknál nem érvényesül az 1 a 3-hoz arány, azaz 1 halottra nem 3 sebesült jut hanem 1 vagy 2, de inkább 1.
 
  • Robot
Reactions: megazez
Itt ukrán győzelemről meg dron invaziokrol hadiovaltok oldalakon keresztül. Ez kvázi marhaság. Arrol kevesebb szó esik hogy 3 db MIG31 negyed óráig volt Észtország terulete felett es olasz F35 gepek tessekeltek ki az országból azokat. És ott a BAP magyar Gripenjeivmikyen szerepet jatszottak? Nem jatszottak? Ok kvazi a BAO vezeto nemzete!!! Az Észt Litván es Kalinyingrádi térség azért necces hely, mert ahogy a görög török határnál több esetben jogosan mindkét fél saját parti vizei feletti l legternek tarthatja ilyen olyan szigetek miatt a teruletet...
 
  • Robot
Reactions: megazez
Ukrajna globális játékossá válik a szemünk előtt ! Hamarosan a kínai rombolókra nézve veszélyes dron tengokat fog exportálni talán a Fülöp-szigeteknek is?
Vagyis pár napja írtam le hogy az ilyen dronok miatt a nagy hajók úgy tűnnek majd a el a tengeri csatákból mint a harckocsik az ukrán frontról !

Lvivben mutatták be a mérnökök az ukrán Toloka víz alatti drónt, amelynek akár 12 méter hosszú változatai is elérhetők. Három TLK 1000 változatot mutattak be, 4 és 12 méter közötti hosszúsággal. A drónok akár 2000 km-t is megtehetnek, és akár 5 tonna hasznos terhet is szállíthatnak.

G1Ny6YRXIAAKptb
G1Ny70fWIAAcbg-

G1Ny41cWUAEw0L7
Még az Oplotott sem tudták rendesen exportra megcsinálni akkor majd pont egy drón tengót fognak.... Vicc.
 
Itt ukrán győzelemről meg dron invaziokrol hadiovaltok oldalakon keresztül. Ez kvázi marhaság. Arrol kevesebb szó esik hogy 3 db MIG31 negyed óráig volt Észtország terulete felett es olasz F35 gepek tessekeltek ki az országból azokat. És ott a BAP magyar Gripenjeivmikyen szerepet jatszottak? Nem jatszottak? Ok kvazi a BAO vezeto nemzete!!! Az Észt Litván es Kalinyingrádi térség azért necces hely, mert ahogy a görög török határnál több esetben jogosan mindkét fél saját parti vizei feletti l legternek tarthatja ilyen olyan szigetek miatt a teruletet...
Segíts már, hogy ki illetve kik is hadovál(nak) itt oldalakon keresztül ukrán győzelemről? Te melyik topic-ról, esetleg dimenzióról beszélsz? Vagy esetleg még 2022-ben jársz?
Amúgy jó, hogy nem Gripent emeltek a 3db MiG-31-es ellen, mert éles összetűzésben eléggé nagy hártányból indulnának és a HuAF könnyedén több 10%-os veszteséget szenvedne.
 
  • Tetszik
Reactions: rappali_ and vontod