A Háború és béke rengeteg információval szolgál a napóleoni háborúk Oroszországot is érintő részleteiről. (Szerintem Makai Imre fordításában a legszínvonalasabb és egyben a legolcsóbban beszerezhető.)
Tolsztoj maga is katonaként kezdte pályafutását, harcolt a krími háborúban, a regény megírása során pedig komoly kutatómunkát folytatott. Az eredmény tudományosan is megalapozott elemzések sorozata, amelyben Napóleon, Sándor, Kutuzov stb. indítékainak vizsgálata mellett a hadseregek működését és az események dinamikáját is elemzi, korabeli dokumentumok idézése mellett.
A borogyinói csatáról még térképvázlatot is közöl (Ritkaság az ilyesmi egy szépirodalmi munkában!) és úgy magyarázza el, hogy miért ostobaság akár az orosz, akár a francia hadvezetés zsenialitását keresni a csatában, sőt, a háborúban, amely túlnyomórészt irányít(hat)atlan események folyamatos egymásra torlódásából állt.
"Az oroszok nem keresték a legjobb hadállást; ellenkezőleg, visszavonulásuk közben nagyon sok olyan hadállást mellőztek, mely a borodinoinál sokkal előnyösebb lett volna. E hadállások egyikénél sem állapodtak meg: részben azért, mert Kutuzov nem akart olyan hadállást elfoglalni, a melyet nem ő választott ki, részben azért, mert a döntő ütközet után való vágy még nem nyilatkozott meg a kellő nyomatékossággal, de meg azért is, mert Miloradovics még mindig nem érkezett meg a népfölkeléssel, és még más számtalan oknál fogva. Tény az, - hogy a megelőző hadállások erősebbek voltak, és hogy a borodinoi hadállás (a melyben az ütközet lefolyt) nemcsak hogy nem volt erős, de semmivel sem volt inkább hadállásnak nevezhető, mint az orosz birodalomnak bármely más pontja, a melyre az ember a térképen egy gombostűvel úgy találomra rábökhetett.
(...)
Barclay de Tolly és Bagration huszonötödikéig abban a meggyőződésben éltek, hogy a sevardinoi zártsáncz a hadállásnak bal-szárnya, s hogy maga Kutuzov is, abban a jelentésében, melyet az ütközet után melegebben írt, a sevardinoi zártsánczot a hadállás bal szárnyának mondja. Csak jóval később, a mikor kimerítő jelentést írtak a borodinoi ütközetről, eszelték ki és vették bele (alkalmasint a főparancsnok által elkövetett hiba leplezésére, a kinek a csalhatatlanság színében kellett feltűnnie) azt a hazug és furcsa magyarázatot, hogy a sevardinoi zártsáncz elővéd gyanánt szolgált (pedig nem volt egyéb, mint a balszárnynak egy megerősített pontja) és hogy a borodinoi ütközetet mi egy megerősített és előre kiválasztott hadállásban fogadtuk el, pedig az igazság az, hogy az ütközet egy teljesen váratlan, és csaknem teljesen megerősítetlen ponton zajlott le."
A regény csatákat leíró (forrásokra alapozott) részletei nagyon hasonlítanak a Görgey Artúr emlékirataiban (Életem és működésem...) megörökített csatajelenetekre, ahol a parancsnokok állandó információhiányban szenvednek vagy téves, elavult információk alapján kénytelenek dönteni, csapataik pedig nehezen kiszámítható hangulatok által befolyásolt, riadt embertömegekké változnak.
Még egy érdekesség: Tolsztoj Moszkva égését elkerülhetetlenek tekinti, egyszerűen azért, mert az alapvetően fából épült nagyvárost, ahol szinte minden évben kiütött egy-két kisebb-nagyobb tűzvész, elhagyták a lakosai és hatóságai.
Az emberi lét alapvető kérdéseit boncolgató, cirka 1500 oldalas grandiózus családregény bő harmada a háború eseményeit taglalja, mégpedig egy tapasztalt és felkészült katonaember szemével. Nagyon jó olvasmány, nem csak a napóleoni háborúk, de általában a XVIII-XIX. századi háborúk és csaták iránt érdeklődők számára. (És nem mellesleg irodalmi értéke is felbecsülhetetlen.)
Tolsztoj maga is katonaként kezdte pályafutását, harcolt a krími háborúban, a regény megírása során pedig komoly kutatómunkát folytatott. Az eredmény tudományosan is megalapozott elemzések sorozata, amelyben Napóleon, Sándor, Kutuzov stb. indítékainak vizsgálata mellett a hadseregek működését és az események dinamikáját is elemzi, korabeli dokumentumok idézése mellett.
A borogyinói csatáról még térképvázlatot is közöl (Ritkaság az ilyesmi egy szépirodalmi munkában!) és úgy magyarázza el, hogy miért ostobaság akár az orosz, akár a francia hadvezetés zsenialitását keresni a csatában, sőt, a háborúban, amely túlnyomórészt irányít(hat)atlan események folyamatos egymásra torlódásából állt.
"Az oroszok nem keresték a legjobb hadállást; ellenkezőleg, visszavonulásuk közben nagyon sok olyan hadállást mellőztek, mely a borodinoinál sokkal előnyösebb lett volna. E hadállások egyikénél sem állapodtak meg: részben azért, mert Kutuzov nem akart olyan hadállást elfoglalni, a melyet nem ő választott ki, részben azért, mert a döntő ütközet után való vágy még nem nyilatkozott meg a kellő nyomatékossággal, de meg azért is, mert Miloradovics még mindig nem érkezett meg a népfölkeléssel, és még más számtalan oknál fogva. Tény az, - hogy a megelőző hadállások erősebbek voltak, és hogy a borodinoi hadállás (a melyben az ütközet lefolyt) nemcsak hogy nem volt erős, de semmivel sem volt inkább hadállásnak nevezhető, mint az orosz birodalomnak bármely más pontja, a melyre az ember a térképen egy gombostűvel úgy találomra rábökhetett.
(...)
Barclay de Tolly és Bagration huszonötödikéig abban a meggyőződésben éltek, hogy a sevardinoi zártsáncz a hadállásnak bal-szárnya, s hogy maga Kutuzov is, abban a jelentésében, melyet az ütközet után melegebben írt, a sevardinoi zártsánczot a hadállás bal szárnyának mondja. Csak jóval később, a mikor kimerítő jelentést írtak a borodinoi ütközetről, eszelték ki és vették bele (alkalmasint a főparancsnok által elkövetett hiba leplezésére, a kinek a csalhatatlanság színében kellett feltűnnie) azt a hazug és furcsa magyarázatot, hogy a sevardinoi zártsáncz elővéd gyanánt szolgált (pedig nem volt egyéb, mint a balszárnynak egy megerősített pontja) és hogy a borodinoi ütközetet mi egy megerősített és előre kiválasztott hadállásban fogadtuk el, pedig az igazság az, hogy az ütközet egy teljesen váratlan, és csaknem teljesen megerősítetlen ponton zajlott le."
A regény csatákat leíró (forrásokra alapozott) részletei nagyon hasonlítanak a Görgey Artúr emlékirataiban (Életem és működésem...) megörökített csatajelenetekre, ahol a parancsnokok állandó információhiányban szenvednek vagy téves, elavult információk alapján kénytelenek dönteni, csapataik pedig nehezen kiszámítható hangulatok által befolyásolt, riadt embertömegekké változnak.
Még egy érdekesség: Tolsztoj Moszkva égését elkerülhetetlenek tekinti, egyszerűen azért, mert az alapvetően fából épült nagyvárost, ahol szinte minden évben kiütött egy-két kisebb-nagyobb tűzvész, elhagyták a lakosai és hatóságai.
Az emberi lét alapvető kérdéseit boncolgató, cirka 1500 oldalas grandiózus családregény bő harmada a háború eseményeit taglalja, mégpedig egy tapasztalt és felkészült katonaember szemével. Nagyon jó olvasmány, nem csak a napóleoni háborúk, de általában a XVIII-XIX. századi háborúk és csaták iránt érdeklődők számára. (És nem mellesleg irodalmi értéke is felbecsülhetetlen.)
Talán a négy kötet csúcspontja a hadifogoly tábor rész, meg a partizánharcok. Tolsztoj érdekesen írja le, hogy a partizánok legnagyobb előnye a természetükből fakadó kötetlenség, mivel kis csapatokban és gyorsan utaznak, az információ szerző képességük (elrabolnak francia katonákat) sokkal jelentősebb a nagy hadseregnél, és mivel nem kell az információkra napokat várni, így azok nem évülnek el és így sokkal hatékonyabban tudják felhasználni.A Háború és béke rengeteg információval szolgál a napóleoni háborúk Oroszországot is érintő részleteiről. (Szerintem Makai Imre fordításában a legszínvonalasabb és egyben a legolcsóbban beszerezhető.)
Tolsztoj maga is katonaként kezdte pályafutását, harcolt a krími háborúban, a regény megírása során pedig komoly kutatómunkát folytatott. Az eredmény tudományosan is megalapozott elemzések sorozata, amelyben Napóleon, Sándor, Kutuzov stb. indítékainak vizsgálata mellett a hadseregek működését és az események dinamikáját is elemzi, korabeli dokumentumok idézése mellett.
A borogyinói csatáról még térképvázlatot is közöl (Ritkaság az ilyesmi egy szépirodalmi munkában!) és úgy magyarázza el, hogy miért ostobaság akár az orosz, akár a francia hadvezetés zsenialitását keresni a csatában, sőt, a háborúban, amely túlnyomórészt irányít(hat)atlan események folyamatos egymásra torlódásából állt.
"Az oroszok nem keresték a legjobb hadállást; ellenkezőleg, visszavonulásuk közben nagyon sok olyan hadállást mellőztek, mely a borodinoinál sokkal előnyösebb lett volna. E hadállások egyikénél sem állapodtak meg: részben azért, mert Kutuzov nem akart olyan hadállást elfoglalni, a melyet nem ő választott ki, részben azért, mert a döntő ütközet után való vágy még nem nyilatkozott meg a kellő nyomatékossággal, de meg azért is, mert Miloradovics még mindig nem érkezett meg a népfölkeléssel, és még más számtalan oknál fogva. Tény az, - hogy a megelőző hadállások erősebbek voltak, és hogy a borodinoi hadállás (a melyben az ütközet lefolyt) nemcsak hogy nem volt erős, de semmivel sem volt inkább hadállásnak nevezhető, mint az orosz birodalomnak bármely más pontja, a melyre az ember a térképen egy gombostűvel úgy találomra rábökhetett.
(...)
Barclay de Tolly és Bagration huszonötödikéig abban a meggyőződésben éltek, hogy a sevardinoi zártsáncz a hadállásnak bal-szárnya, s hogy maga Kutuzov is, abban a jelentésében, melyet az ütközet után melegebben írt, a sevardinoi zártsánczot a hadállás bal szárnyának mondja. Csak jóval később, a mikor kimerítő jelentést írtak a borodinoi ütközetről, eszelték ki és vették bele (alkalmasint a főparancsnok által elkövetett hiba leplezésére, a kinek a csalhatatlanság színében kellett feltűnnie) azt a hazug és furcsa magyarázatot, hogy a sevardinoi zártsáncz elővéd gyanánt szolgált (pedig nem volt egyéb, mint a balszárnynak egy megerősített pontja) és hogy a borodinoi ütközetet mi egy megerősített és előre kiválasztott hadállásban fogadtuk el, pedig az igazság az, hogy az ütközet egy teljesen váratlan, és csaknem teljesen megerősítetlen ponton zajlott le."
A regény csatákat leíró (forrásokra alapozott) részletei nagyon hasonlítanak a Görgey Artúr emlékirataiban (Életem és működésem...) megörökített csatajelenetekre, ahol a parancsnokok állandó információhiányban szenvednek vagy téves, elavult információk alapján kénytelenek dönteni, csapataik pedig nehezen kiszámítható hangulatok által befolyásolt, riadt embertömegekké változnak.
Még egy érdekesség: Tolsztoj Moszkva égését elkerülhetetlenek tekinti, egyszerűen azért, mert az alapvetően fából épült nagyvárost, ahol szinte minden évben kiütött egy-két kisebb-nagyobb tűzvész, elhagyták a lakosai és hatóságai.
Az emberi lét alapvető kérdéseit boncolgató, cirka 1500 oldalas grandiózus családregény bő harmada a háború eseményeit taglalja, mégpedig egy tapasztalt és felkészült katonaember szemével. Nagyon jó olvasmány, nem csak a napóleoni háborúk, de általában a XVIII-XIX. századi háborúk és csaták iránt érdeklődők számára. (És nem mellesleg irodalmi értéke is felbecsülhetetlen.)