Ezek az emberek Oroszország szakértők, mert tanulták ezt a szakmát (biztonsági szakértő) és Oroszország a szűken vett szakterületük. Lehet velük nem egyet érteni, de azt eltagadni, hogy nem azok amik, már ne is haragudj de dedó.
Szokás szerint gőződ nincs, miről beszélsz.
Rácz Bandika végzettsége szerint egy szimpla eltés
politológus - történész, majd csinált egy nemzetközi kapcsolatok/történelem Phd-t is, és elmelegedett ösztöndíjon különféle egyetemeken, rövidebb kurzusokon kb. 10 évet. Volt az USA-ban, Finnországban, Észtországban és persze az elmaradhatatlan Yad Vasem kutatás.
Az egyetlen hely ahol történetesen sohasem volt, az pont Oroszország. De ő Oroszország szakértő. Minszkben, Fehéroroszországban lehúzhatott egy szemesztert vagy talán kettőt a CV-je szerint, orosz nyelvi szakon. A DGAP-nak is csak a fehérorosz belpolitikai folyamatokról írogatott 2020-ban kb. 10 oldalt.
A Phd-s disszertációját az "
Az Európai Unió katonai képességeinek fejlődése 1999-2004" témában írta - átpörgetve a szokásos copy - paste az egész, persze jó hosszan és sok lábjegyzettel, kevés önálló gondolattal. Ez annyira fontos mű, hogy 16 év alatt már ketten is hivatkoztak rá, gondolom ezek a koleszos szobatársai vagy valami bölcsész akit tanít, ahogyan ez szokott lenni.
A "szakmai" pályafutása annyi, hogy még a maszopos Szekeres miniszter alatt benyalta magát a Magyar Külügyi Intézetbe (ő maga írja), majd amikor onnan kirúgták, besértődött és szépen átnyergelt különféle NGO-knál, bölcsészkedik a pázmány bétékán illetve vagy 6 éve a DGAP pénzeli, amelynek a fő szponzorai között jéééééé, ott figyel a Német külügy, a Brit Külügy és az elmaradhatatlan sorosgyuribácsi-féle Open Society Foundations is.
Rácz Bandika tehát a vélekedéseddel ellentétben tehát nem "biztonsági szakértő" (az zárakkal meg riasztókkal foglalkozik, bizonyára a biztonságpolitikai szakértőre gondolsz), még kevésbé Oroszország szakértő. Ő magát annak hívja. Ha gondolod, te is hívd magad nyudotan annak - és ha adsz Krekó Péternek elég pénzt, ő is annak fog hívni. Egy tipikus megélhetési bölcsész aki felteszi az értelmiségiszemüveget és mindenhez is ért miközben NGO-nak (DGAP, a Krekó féle Political Capital stb.) bértelmiségeskedik.
Az a gondolkodás, ahol valaki azért nem hozzáértő, hülye, debil stb, mert számomra nem szimpatikus amit mond, vagy nem értek vele egyet, az egy nagyon primitív buta ember gondolkozása. Ez a zipikus birkaszellem. Annak van igaza akivel egyetértek és mindenki hülye és hazudik, aki nem az én világnézetemet osztja, mindezt ellenérv nélkül*.
Gratulálok, pontosan leírtad az általad képviselt hozzáállást. Mindenki hülye és hazudik, aki nem hiszi el Rácz Bandikának amit ő állít saját magáról, te viszont elhiszed a számodra tetszetős hülyeségeket amit jó pénzért elmond nap mint nap, tehát úgy is van.