[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Megvallom őszintén, hogy a közép -kelet Európa biztonsága igen nehéz feladat, annyi évszázad háborúi után itt kelet-közép Európában megoldani a hosszútávú békés együttélést - inkább a gordiuszi csomó megoldása lenne a könnyebb feladat.

Irtam ide egy csomó variánst elképzelést - de kitöröltem, mert nem találok erre jó, elfogadható biztos megoldást.

Talán az Egyesült EuroÁzsiai Únió lett volna erre megoldás, hogy ezen területen csak a résztvevő országok katonai erői állomásozzanak - az idegen beavatkozásoknak elejét lehetne venni . Egymás között sem háborúznának akkor az országok, mert akkor az olyan volna mintha saját maga ellen harcolna - a teljes terület felett a kontrollt , a külső támadások elleni védelmet a közös hadsereg biztosítja.

Nem saját kútfőmből van ez az ötlet , mások is pedzették már. Egy ilyen hatalmas terület ásványi anyaggal feldolgozó iparral a fejlődéshez szükséges, miden feltételt biztosítana akár évszázadokra is.
Eredményeképp mind az USA mind Kina csak a "futottak még" kategóriába süllyedne a nagy versengésben. Már évtizedek óta tudjuk az igaz mondást : " Csak egy maradhat"..

Mint látjuk ez a gondolat 2000 körül kezdett előbújni, azonban a konkurensek ezt észre véve - azonnal csírájában fojtották el - mint magukra veszélyes eszmét.

A szuverenizmus jegyében esetleg lehetne egy olyan megoldás, akinek az eurázsiai unio a szimpatikus oda lép be, akinek meg az eu az meg oda..
 
  • Tetszik
Reactions: Mark1993
Vannak, akikkel lehet normálisan vitázni és vannak a többiek. Először a legutóbbi, mert ez NEM AZ a topik.
EZ AZ EU NEM AZ AZ EU!!!!! Ennyi elég?
A többi: Oroszország néhány nagyon demokratikus országhoz képest igenis jobb demokrácia MÁR MOST IS!
Liberálfasiszta: lehet nevetni, lásd BBC... Németországban, Franciaországban, Britanniában a cenzúra rosszabb, mint nálunk a 80-as években. Az őslakosok véleményének "demokratikus" elnyomása polgárháborús helyzetet teremt.
A saját politikai, gazdasági hibáikat háborúval látják eltakarhatónak, amibe beledöglünk, közben a pénzeinket meg lenyúlnák! MI EZ, HA NEM LIBERÁLFASIZMUS?
Vajon miért kezd Közép-Kelet Európa ÉS OROSZORSZÁG menedéknek tűnni a nyugati fehér lakosság számára?
A legvégén a NER!
Mindez Nyugaton már megvan. Mivel nálunk még csak kezdemény, így szolganéppé tehetnek bárkit. Minket is!
Nem akarják, hogy konkurencia legyen számukra. Náluk a mi nemzeti tőkésünk oligarcha, náluk az övék demokrata!
ÉS SOKAN ITT IS MEGESZIK EZT A HÜLYESÉGET és el is veszítenék nemzeti önrendelkezésünket! Csinálhatnák, amit ők akarnak és slussz!
Ezen nevet itt az anglomán zsidó többek közt. Pedig az ő oligarcháik a felelősek mindezért és a háborúért is.
ÉN PEDIG ELNÉZÉST KÉREK, mert ez nem az a topic. A többiek pedig......ááhh......betegek....
 
Ezt már megjegyezte a főnök is, csak elfelejtette továbbfűzni a gondolatot a logika mentén. Miután ennyivel erősebb Európa, mégis minek kéne egyezkednie?
Ha Európa olyan erős, gazdaságilag, katonailag akkor miért kell hitelt felvegyen erre a szarságra?! Aki tényleg gazdag, az az autóját sem részletre veszi.
 
Ha Európa olyan erős, gazdaságilag, katonailag akkor miért kell hitelt felvegyen erre a szarságra?! Aki tényleg gazdag, az az autóját sem részletre veszi.
európa belehalt abba, hogy pár balga kitalálta, legyen egy európai egyesült államok.
lehet, hogy régen "erős" volt, most a legkisebb kiskutya a színpadon. már ameddig még egyáltalán fent lehet ott...
 
"...Észtország védelmi minisztere a német Bildnek adott interjújában hangsúlyozta, Európa népessége négyszer akkora, mint Oroszországé, az orosz gazdaság teljesítménye pedig alacsonyabb, mint például Olaszországé, „nem is beszélve a németről”.

Pevkur szerint ha az európai országok összefognának és egyesítenék katonai erőiket és pénzügyi forrásaikat, erősebbek lennének Oroszországnál..."

Kemény üzenet, mert ha így lenne, akkor bizony úgy lenne. Bizony.
A nagy keménykedés közben megtalálta az észt védelmi miniszter az észt légierő szuperszonikus vadászgépeit?! Miért nem lep meg, hogy már megint az egyik balti csivava... A nullára van akkora arca, hogy még az űrből is látszik. Nagyon imádnivaló, amikor a 20kg-os hülyegyerek a sarokból a többiek háta mögül arcoskodik a 2m 8cm magas, 140kg-os izomemberrel, hogy: "együtt megvernénk ám, bibibí". Az izomcsávó meg időnként jelzi, akkor gyertek együtt, azért van nálam töltött Kalasnyikov, RPG, és gránátok is.
 
Ha Európa olyan erős, gazdaságilag, katonailag akkor miért kell hitelt felvegyen erre a szarságra?! Aki tényleg gazdag, az az autóját sem részletre veszi.
Mert az EU kedvezőbb hitelt kap, ha mint EU veszi fel. Ezen túlmenően az ég adta egy világon semmi baj nincs a hitellel (azzal van baj, ha nem tudod fizetni), csak valamiért Magyarországon van démonizálva.
 
Hány csatlósa hirdetett Moszkva ellen szabadságharcot?
Amúgy egyet akart, csak elkúrta az FSZB 2022. 02. 24-én...
Örményország például. Mióta Pasinjan az elnök, mást sem hangoztat, minthogy el kell távolodni Moszkvától, ki akarja léptetni a KBSZSZ-ből az országot. Ehhez képest mégis minden egyes moszkvai látogatása után élve ment haza.
 
Pasinjant szerintem előbb-utóbb a sajátjai intézik el. Nem kell oda Putler meg az ő polóniumos teakeveréke.
 
Hány csatlósa hirdetett Moszkva ellen szabadságharcot?

Ukrajna az hogyan volt orosz csatlós, amikor sem a FÁK-nak, sem a KBSzSz-nek soha nem volt tagja ?

Ukrajna nem csatlós volt, hanem a szovjet területszervezés elrontott eredménye, ami eredményeképp 1991. december 8.-a után jó, hogy területi vitákban álltak.

Továbbá Ukrajnában milyen állapotok uralkodtak, hogy szabadságharcot kellett volna hirdetni ?

Amúgy egyet akart, csak elkúrta az FSZB 2022. 02. 24-én...

Érdekesmód sem Jacenyuk, sem Turcsinov, sem Grojszman, sem Porosenkó nem kaptak csákányt a fejükbe / polóniumos teát. Zelenszkij meg nem vezető, hanem egy értéktelen bohóc. Tegyük fel, Zelenszkij szívrohamot kapna / máshogy meghalna / lemondana, akkor összeomlana Ukrajna, vagy ugyanúgy menne tovább a gépezet ?
 
A sok agymenés után térjünk vissza a topik eredeti formájához a biztpol-hoz!

Putyin tegnapi sajtótájékoztatója Biskekből(Kirgizisztán fővárosa) ODKB ülés után.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Sok érdekeset mondott.
 
Oroszország - Gravitáció 0:1

Ha majd bisztos lesz, mi potyant le, megkérem átrakni az adott topikba.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Valójában a NER-nek nevezett, nemzeti tőkésosztály a szálka a baloldal szemében, tehát NEM a NER, hanem az ellenzői az igazi kommunisták!
Ez nem nemzeti tökésosztály, az Széchényi volt, ezek csak rákos sejtek, akik munkájába beledöglik az ország.

Vannak, akikkel lehet normálisan vitázni és vannak a többiek. Először a legutóbbi, mert ez NEM AZ a topik.
EZ AZ EU NEM AZ AZ EU!!!!! Ennyi elég?
A többi: Oroszország néhány nagyon demokratikus országhoz képest igenis jobb demokrácia MÁR MOST IS!
Liberálfasiszta: lehet nevetni, lásd BBC... Németországban, Franciaországban, Britanniában a cenzúra rosszabb, mint nálunk a 80-as években. Az őslakosok véleményének "demokratikus" elnyomása polgárháborús helyzetet teremt.
A saját politikai, gazdasági hibáikat háborúval látják eltakarhatónak, amibe beledöglünk, közben a pénzeinket meg lenyúlnák! MI EZ, HA NEM LIBERÁLFASIZMUS?
Vajon miért kezd Közép-Kelet Európa ÉS OROSZORSZÁG menedéknek tűnni a nyugati fehér lakosság számára?
A legvégén a NER!
Mindez Nyugaton már megvan. Mivel nálunk még csak kezdemény, így szolganéppé tehetnek bárkit. Minket is!
Nem akarják, hogy konkurencia legyen számukra. Náluk a mi nemzeti tőkésünk oligarcha, náluk az övék demokrata!
ÉS SOKAN ITT IS MEGESZIK EZT A HÜLYESÉGET és el is veszítenék nemzeti önrendelkezésünket! Csinálhatnák, amit ők akarnak és slussz!
Ezen nevet itt az anglomán zsidó többek közt. Pedig az ő oligarcháik a felelősek mindezért és a háborúért is.
ÉN PEDIG ELNÉZÉST KÉREK, mert ez nem az a topic. A többiek pedig......ááhh......betegek....
Bár én sem gondolom, hogy az EU jelenlegi sötétzöld / liberális vezetése jó és várok egy erős jobbra fordulást, illetve vannak bicskanyitogató bírósági ítéletek és rendőrségi eljárások, főleg Angliában és Németországban, azért azt mondani, hogy Oroszország jobb ilyen szempontból, az elég vicces, mikor kb. két hetente valaki kiesik az ablakon vagy hátba lövi magát...
 
az elég vicces, mikor kb. két hetente valaki kiesik az ablakon vagy hátba lövi magát...

Az ablakon kiesést / síbalesetet / és társait azokat nem a hozzánk hasonló kisemberek ellen alkalmazzák, hanem a politikusok, az oligarchák, a titkosszolgák, a katonatisztek, és hasonlók halálneme. Ha a kisember nemtetszőt kommentel, akkor extrémizmusért tartoztatja le a belügyi kommandó, és 15 + évet kap egy snassz börtönben.
 
hogy Oroszország jobb ilyen szempontból, az elég vicces, mikor kb. két hetente valaki kiesik az ablakon vagy hátba lövi magát...
Oroszországban legalább annyi az "idegen elem" mint Ukrajnában , ennek mély történelmi okai vannak.
A Prigó féle egyfelvonásos színpadi mutatvány elérte akkor a hatást, rengeteg "nyúl" mutatta meg magát óvatlanul, részben kibújva a fedezéket adó bokor takarásából. Abban a pár napban annyi anyag gyűlt össze az ottani szolgálatoknál, hogy a teljes erőkkel folytatott "vadászat" még évekig el fog tartani, és nem csodálkozom ezen "balesetek" sűrűségén.
 
Ez nem nemzeti tökésosztály, az Széchényi volt, ezek csak rákos sejtek, akik munkájába beledöglik az ország.

Bár én sem gondolom, hogy az EU jelenlegi sötétzöld / liberális vezetése jó és várok egy erős jobbra fordulást, illetve vannak bicskanyitogató bírósági ítéletek és rendőrségi eljárások, főleg Angliában és Németországban, azért azt mondani, hogy Oroszország jobb ilyen szempontból, az elég vicces, mikor kb. két hetente valaki kiesik az ablakon vagy hátba lövi magát...
Évi 12 000 letartóztatás Angliában közösségi média postokért. Az több mint napi 30. Most tartóztattak le valakit mert feltöltött egy képet, amit USA nyaralás alatt készített: fegyverrel a lőtéren. A 'non crime hate incident'-ekről nem is beszélve.
Viccen kívül rosszabb mint az Oroszok vagy Kínaiak
 
Órákon belül indulhat az amerikai támadás.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Remélem Európa következetes lesz és kapnak 20 szankciót, kitiltják őket az olimpiáról, nem játszanak country vagy jazz zenét, betiltják az étlapon a hamburgert meg a kólát és LNG-t sem veszünk (meg semmit) soha többé. :DDDDDDD