Hadgyakorlatok magyar részvétellel (Magyarországon és külföldön)

  • Tetszik
Reactions: BJani
Azért hegyi kiképzésnek aposztrofálni bármelyiket is, kicsit eufemizmus :D

Amikor é
1993-ban , amikor átépítették a 0 ponti lőteret szentesi, szegedi építős alakulatok jöttek. Az alföldi legények tériszonyosak lettek a bakonyi domboktól.

Amikor én voltam katona és hegyi kiképzésen voltunk, nem éreztem hogy bármi hátráltatná a kiképzési feladatok végrehajtásában a század nagy részét kitevő alföldi srácokat. Nem volt különbség.
 
Megnézném Reziben hogyan mászol fel a löszfalon. :D Én hegyes vidéken nőttem fel, de azért volt néhány helyzet, amikor erősen kapaszkodtam a kötélbe. Az alföldi katonatársaimat meg nem is említem.

Én nem éreztem különösebb különbséget, hogy ki honnan jött. Mindenkinek dög nehéz kiképzés volt a Rezi. A löszfal, elég rázós volt, de inkább nehéz feladat, mint veszélyes. A drótkötélpályától én is kicsit összerezzentem, mikor megláttam hol kell átmennünk. Aztán amikor a csiga elindult velem, az egyik hegyoldalról, át a másikra, élvezni kezdtem az egészet. Élmény volt átkelés közben fentről nézni egy fenyves erdő tetejét. A vietnámi hídnak nevezett átkelő is ugyan ez volt. Ránézésre húúúúú.... Aztán amikor átmentünk rajt, nem is érzetem olyan veszélyesnek. Két balesettel megúsztuk az egészet zlj szinten. Egyik társunknak, a hegyoldalon történő leereszkedés közben átment a jégcsákány hegyes vége a tenyerén. Valamit nagyon elszúrt. Egy másik kisebb baleset az volt, amikor dürfelezéssel ereszkedtünk le egy sziklaoldalon. Ott az egyik srác nagyon lendült és nekivágódott a sziklafalnak. Behorpadt a Mofém sisakja eléggé. De ő nem sérült meg. Az a vacak sisak megvédte a fejét.
 
Mi tavasszal voltunk Reziben. Márpedig a századparancsnokunk szerint tavasszal a rezi kiképzés csak nyaralás a lövészkatonának. :-)

Szerintem egy-két kivétellel nem voltak nehezek az akadályok, inkább csak meg kellett szokni őket. Először minden para volt, harmadszor meg már simán ment minden. Nekem egyedül a végén a megkerülő osztag volt nehéz. Az is csak azért mert 25 km-en át felváltva cipeltünk ketten egy nagy kötelet.
 
A megkerülő osztag feladat végrehajtása, annak nehézségei, alapvetően a teljesen alkalmatlan felszerelésünknek is felróható. Gondolj csak arra a mindenre is alkalmatlan málhazsákra, annak vékony hord hevederére. Szétvágta mindenkinek a vállát, már rövid távon is, ha rendesen meg volt pakolva. Nem embernek tervezte, aki tervezte, vagy ő nem volt ember. :) Árkosi ftörm parancsára, nálunk még gázkészültség és gáz is nehezítette a feladatot, azon túl hogy még mindeki cipelt valami plusz terhet. Épp ha mást nem, akkor egy kanna vizet.. Valamint hordágyon kellett cipelni felváltva, épp valakit, úgy vegyesen, természetesen teljes harcászati felszerelésben, málhazsákkal a háton, gázálarccal a fejünkön. 25km-es távon hegynek fel és le, erdős terepen, a Rezi patakon történő többszöri átkeléssel, lábon, természetesen. Meg a többi apróság, amit már nem is említek....
 
Azért hegyi kiképzésnek aposztrofálni bármelyiket is, kicsit eufemizmus :D

Részben igazad van, mert nem az Alpokban, vagy a Kárpátokban voltunk ilyen jellegű kiképzésen. Azonban itt is mindenki megtanulta hogy kell egy hegyoldalban jégcsákány használatával közlekedni, fel és le. A hegymászási alapokat szintén, pláne a kötelek használatát, kötését., azok típusát, mit is a használunk hegymászáskor és hogyan. Sziklafalon történő mászást, illetve a leereszkedést , úgynevezett dürfelezéssel ( talán ez volt a megnevezése ). Stb. Szóval az sem igaz, hogy semmire nem volt jó. Senki nem lett profi hegymászó, de valami alapot kapott mindenki, aki végig csinálta.
 
  • Tetszik
Reactions: bel and Ocses

Részben igazad van, de ha már csak azt nézzük, hogy az oxigén milyen sűrűségben vagy valódi hegységben,
és ez mire, mennyire van kihatással, vagy a hőmérsékletet, akkor már egyáltalán nem lesz valószerű a gyakorlat.
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses
Részben igazad van, de ha már csak azt nézzük, hogy az oxigén milyen sűrűségben vagy valódi hegységben,
és ez mire, mennyire van kihatással, vagy a hőmérsékletet, akkor már egyáltalán nem lesz valószerű a gyakorlat.

Rezi patakon való átkelés...

510964083_3366426106829371_133538371874278296_n.jpg
 
Jól látszik a magyar honvèdsèg rákfenèje a mai napig.
Huszan nèzik ahogy egy feladatot hajt vègre. :robot:

Egymás mellett van egy rakás kötél. A fotón a feladat bemutatása látható. Először minden feladatot bemutatnak a végrehajtó állománynak, végrehajtás előtt. Aztán vagy féltucat kötélen megkezdődik a kiképzési feladat végrehajtása. Egyszerre, egy időben.