Ez is igaz, meg nagyon fontos hogy kerdez tole az ember.
Fizikában és matekban téved és hazudik. Cnc programozásban szintén, mondjuk frekiváltó programozásban kivételesen igaza volt konkrét dokumentumot biztosítva számára, viszont jogi dokumentumokat adva neki is csak 70-80%-ot tud hozni.
Nagyon a körmére kell nézni.

Egyébként minél több beszélgetést folytatsz le vele egy adott szakterületről, annál inkább expert lesz benne, de ehhez az kell, hogy te is értsd a dolgot és kijavítsd a tévedéseit.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
A 4iG leánya nyerte Észak-Macedónia 5G frekvenciapályázatát


A macedón Elektronikus Hírközlési Ügynökség (AEK), Észak-Macedónia elektronikus hírközlési piacát felügyelő szabályozó hatóság bejelentette, hogy az országos 5G frekvenciapályázatának nyertese a budapesti székhelyű 4iG Csoport leányvállalata, a One Macedonia. A döntés megnyitja az utat az ország első, teljes lefedettségű, önálló (standalone) 5G hálózatának kiépítése előtt.

A pályázati eljárás eredményeként

a One Macedonia jogosultságot szerzett 5G standalone (5G SA) hálózatának kiépítésére és üzemeltetésére.

A társaság korábbi tájékoztatása szerint a projekt megvalósításának egyik pillére az Ericssonnal kötött előzetes stratégiai együttműködési megállapodás, amely az új infrastruktúra tervezésére, kialakítására és bevezetésére terjed ki.

Az új 5G SA hálózat zöldmezős beruházásként valósulhat meg, az alapoktól megtervezve, a jelenleg elérhető legfejlettebb technológiai architektúrára építve. A fejlesztés magában foglalja a rádiós hozzáférési hálózati (RAN) és a maghálózati elemek kialakítását, valamint lehetővé teszi egy modern, nagy teljesítményű és skálázható hálózati környezet létrehozását.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa. A hosszú távú fejlesztési ütemterv 2030-ig a városi térségek és a fő közlekedési útvonalak, valamint csomópontok teljes lefedését, 2032-ig pedig az országos nagysebességű internet-hozzáférés biztosítását irányozza elő.
 
Több mint 2 millió db 4iG részvényt vettek majd értékesítettek a vállalat vezető tisztségviselői...

Január elején több mint 2 millió darab 4iG részvényt vásároltak a vállalat vezető tisztségviselői tőzsdén kívüli kereskedésben 878,94 forint/darab átlagáron.

Ezt követően a 4iG január 14-én már arról számolt be, hogy az imént felsorolt személyek szintén OTC ügylet keretén belül a mai napon értékesítették is az összes kedvezményes áron vásárolt részvényüket. Így összesen mintegy 2 055 000 darab 4iG által kibocsátott 20 forint névértékű törzsrészvényt értékesítettek, 3446,8 forintos átlagáron.

 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
  • Tetszik
Reactions: Pogány
"Nagy megtiszteltetés volt ma Izraelben tárgyalni Jászai Gellért elnök úrral és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter úrral a magyar–izraeli űr- és védelmi ipari kapcsolatok továbbfejlesztéséről. Az egyeztetések során megerősítettük közös elköteleződésünket a stratégiai együttműködések bővítése, az innovációvezérelt fejlesztések előmozdítása, valamint a hosszú távú ipari és technológiai partnerségek elmélyítése iránt.

Ezzel összhangban nagy megtiszteltetés volt részt venni az Israel Katz védelmi miniszter úrral folytatott tárgyaláson, akivel a Magyarország és Izrael közötti védelmi ipari együttműködések álltak a fókuszban. Kiemelt figyelmet kapott a 4iG Space and Defence jelenlegi és jövőbeli partnerségeinek alakulása az izraeli űr- és védelmi ipar meghatározó szereplőivel.

A Védelmi Minisztériumban folytatott megbeszéléseket követően vállalatunk védelmi ipari kapcsolatainak egyik kézzelfogható példájaként tekintettük át az Aeronautics vállalattal megkezdett közös együttműködést. A szándéknyilatkozat (MoU) aláírását követően lehetőségünk nyílt a gyártó létesítményeinek meglátogatására, ahol személyesen győződtünk meg a magas szintű technológiai és gyártási képességekről. Terveink szerint ezek a képességek a közeljövőben egy magyarországi központtal járulnak hozzá az európai piacok kiszolgálásához, különös tekintettel a kamikaze dróntechnológiára és a megfigyelő drónrendszerekre."

615375568_1484732090325488_7956763834160429069_n.jpg

"Following the high-level discussions, our Aero domain expert team along with the leadership of our subsidiary, Rotors & Cams Ltd. also visited Aeronautics Group to take the next steps forward.

The visit focused on addressing key technological and production challenges, aligning approaches and deepening professional cooperation between Israeli and Hungarian experts.

During the visit, the team reviewed Aeronautics’ Orbiter UAS family, including loitering munition and intelligence, surveillance and reconnaissance drone technologies. Discussions covered potential opportunities related to local manufacturing and future European market engagement. These on-site discussions helped close gaps and strengthen joint efforts toward delivering a truly battle-proven solution."

1768298607877
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
 
Új irányítási modell a 4iG csoportnál...

A 4iG Csoport stratégiai célja, hogy 2026-tól jelentős nemzetközi tőkét és finanszírozást vonjon be, tovább erősítve a Csoport globális jelenlétét és növekedési kilátásait.

A megnövekedett méret, komplexitás és földrajzi jelenlét mellett a korábbi irányítási modell már nem biztosítja a vállalatcsoport hatékony működtetését, ezért a 4iG átalakítja csúcsszervezetét, és szétválasztja a stratégiai és az operatív irányítását.

Ennek keretében a 4iG Nyrt. stratégiai befektetési holdingként működik tovább, a Csoport stratégiai irányítását és az üzletágak, illetve a csoport működésének felügyeletét az Nyrt. Igazgatósága, élén Jászai Gellért elnök-vezérigazgatóval és munkáját támogató alelnökökkel végzi.

A 4iG Csoport négy üzletági szakholdingja önálló operatív irányítást kap, közvetlenül támogatva a növekedési, nemzetközi terjeszkedési, valamint konszolidációs és hatékonysági céljaikat.



Sárhegyi István : Örömmel és nagy megtiszteltetéssel osztom meg, hogy a 4iG Csoportban Kormányzati kapcsolatokért, illetve Űr- és Védelemiparért felelős alelnöki kinevezésben részesültem.

Ezzel párhuzamosan továbbra is folytatom a 4iG Space and Defence Technologies szakholding vezetését elnök-vezérigazgatóként, változatlan elkötelezettséggel az űr- és védelemipari üzletág építése és fejlesztése mellett.

A kinevezések a 4iG Csoport ma bejelentett új vezetési és irányítási struktúrájához illeszkednek, amelynek célja a stratégiai és operatív irányítás szétválasztása, ezzel erősítve a hatékonyságot és a fókuszált működést.

A space and defence üzletág felügyelete, illetve elnök-vezérigazgatói irányítása mellett bizalmat kaptam a hazai és nemzetközi kormányzati kapcsolatok koordinálására és felügyeletére is, amely rendkívül fontos, felelősségteljes, ugyanakkor megtisztelő feladat.

Külön köszönöm a bizalmat a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatójának és többségi tulajdonosának, Jászai Gellértnek. Alelnök társaimmal azon fogunk dolgozni, hogy a részvényesi értékteremtést folytassuk, és tovább erősítsük hazai és nemzetközi kapcsolatainkat, üzleti érdekeltségeinket, valamint technológiai és ipari partnerségeinket, tovább növelve a Csoport verseny- és exportképességét.