[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Nem, de dafke ellenük, és a kárukra örömködni, hááát....
Btw ÉN kint voltam a szlovák nagykövetség elleni tüntetésen.
Mert legalább azt meg tudtam tenni, ha már a kormány nem volt hajlandó.
És meg kell mondjam, nem sok népnemzethy pártot láttam. Nullát.
Nem, te azért tetted ezt, mert most épp ez lett politikailag menő belpesti körökben.
 
És akkor hadd szopja be a grönlandi is.
Ez a magyar virtus! Ahogy Silvio kartárs is írta előbb, dögöljön meg a szomszéd tehene is.
Gratulálok. Őszintén!
Nem lehet, hogy pontosan az erdélyi, felvidéki magyarok szomorú sorsa miatt kéne csak azértis kiállni mellettük, pont a magyaroknak?
Mert mi tudjuk, mennyi szopás az ilyen?
Miért nem érvelsz inkább a független palesztin nép önrendelkezéséért?

Sepregess a saját házad előtt, mielőtt köpködsz.
 
Sajnos nem tudjuk megaladályozni. Egyébként az ilyen jogsértésekre lenne való az EU. Fel is nyomtuk őket ott.
Az az EU amit aktívan ver szét és szabotál pártunk és kormányunk, minden intézményét, ami itt segíthetne... plusz most is épp bontjuk az egységét, amivel épp az ilyen ügyekben is a nagy nullát kapjuk majd.
Ettől teljesen függetlenül Fico példája jó, a kisantant szomszédok mindig ellenségek maradnak. Gazdasági, pénzügyi függőségbe kell őket hozni, mert csak rövid pórázon tudnak viselkedni.
Jó példája annak, hogy a V4 miért egy üres semmi, még a BRICS-nél is nagyobb nulla, az éveken át tartó sikerpropagandával teljesen ellentétben.
 
Sajnos nem tudjuk megaladályozni. Egyébként az ilyen jogsértésekre lenne való az EU. Fel is nyomtuk őket ott.

Ettől teljesen függetlenül Fico példája jó, a kisantant szomszédok mindig ellenségek maradnak. Gazdasági, pénzügyi függőségbe kell őket hozni, mert csak rövid pórázon tudnak viselkedni.
Eddig nem a nyelvtörvény volt az ürügy a magyar ukránellenességre?
Vagy a külhoni magyarok annyira nem fontosak, ha politikailag hasznosabb Fico és Babis "barátsága"? Nem kell válaszolnod, mivel ez nem méltó senkihez, hogy ilyet mentegessen.
 
És akkor hadd szopja be a grönlandi is.
Ez a magyar virtus! Ahogy Silvio kartárs is írta előbb, dögöljön meg a szomszéd tehene is.
Gratulálok. Őszintén!
Nem lehet, hogy pontosan az erdélyi, felvidéki magyarok szomorú sorsa miatt kéne csak azértis kiállni mellettük, pont a magyaroknak?
Mert mi tudjuk, mennyi szopás az ilyen?
Mindenki tehene megdögölhet Trianon után.
 
Eddig nem a nyelvtörvény volt az ürügy a magyar ukránellenességre?
Vagy a külhoni magyarok annyira nem fontosak, ha politikailag hasznosabb Fico és Babis "barátsága"? Nem kell válaszolnod, mivel ez nem méltó senkihez, hogy ilyet mentegessen.
Látod, Ukrajnával szemben van zsarolópot.. izé, érvünk. És ha most hagynánk, h Ukrajnát felvegyék az EUba, akkor 20 év múlva Higgins itt őrjöngene, hogy de ő legalább volt tüntetni, és a Zorbán nem csinál semmit, és állítaná, hogy ez akkor, 2026ban fel sem merült senkiben sem, se Magyarországon, sem az EUban, és most aktuális, most csináljon valaki valamit...
És nem értené, hogy akkor már semmit nem lehet.. Most van lehetőség, amikor a jóindulatunkra rászorulnak.
 
Ezt mondod úgy, hogy mondjuk nem ismersz.
Kösz.
Ekkora bunkóságot azért.
1, Azt számoltad, volt-e népnemzethy (volt).
2, Azt hazu, nem emlékszel, hogy ez már bő 20 éve is téma volt, tehát akkor nem érdekelt. Most meg, hogy aktuálpolitikai hasznot lehet belőle húzni, érdekel.
3, Én nem vitatom el, hogy őszintén érdekel a téma téged most, és nem csak az aktuálpolitikai haszna miatt, én örülök, hogy ennyit fejlődtél 20 év alatt.

Mondjuk vitathatatlan eredménye az Orbán kormányoknak, hogy mára ciki lett a határon túli magyarok ellen uszítani, és mindenki legalább megpróbál úgy tenni, mintha fontosak lennének neki. Kivéve Parizer Pétert, de hát nem ő a legfényesebb villanykörte.
 
1, Azt számoltad, volt-e népnemzethy (volt).
2, Azt hazu, nem emlékszel, hogy ez már bő 20 éve is téma volt, tehát akkor nem érdekelt. Most meg, hogy aktuálpolitikai hasznot lehet belőle húzni, érdekel.
20 éve nem volt téma. Egy elvont történelmi múmia volt. Amit akkor nem alkalmaztak.
Most nem divat, hanem realitás.
3, Én nem vitatom el, hogy őszintén érdekel a téma téged most, és nem csak az aktuálpolitikai haszna miatt, én örülök, hogy ennyit fejlődtél 20 év alatt.
Kösz.
 
Minority SafePack története.
https://citizens-initiative.europa.eu/initiatives/details/2017/000004_hu
...hol kezdődik az elvtelenség.
Vagy csak teljesen más elvek mentén gondolkodnak .. ;)
Pontosan.
a kisantant szomszédok mindig ellenségek maradnak.
Sajnos ez egy tény, egy alaptézis. Az viszont következetes stratégia, hogy az állandó történelmi alapú szájkarate és feszültségkeltés helyett a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésben keressük az egymás mellett élés lehetőségeit. :)Már ha nem tudunk magunk körül mindenkit visszabombázni a sötét középkorba! :D
Zavar, ha érdekel a szlovákiai magyarok önrendelkezése? :o
Jó hir ha igen,...meg is köszönöm, ha igen, kérdés inkább az, hogy jól látod-e, hogy pontosan mi zajlik?
 
20 éve nem volt téma. Egy elvont történelmi múmia volt. Amit akkor nem alkalmaztak.
Most nem divat, hanem realitás.

Kösz.
Dehogynem, téma volt. Mondjuk az igaz, az SZDSZben nyilván nem volt téma, az Élet és Irodalom (szdsz-fanoknak ÉS) meg a Magyar Narancs legfeljebb gúnyolódott akkoriban a kisebbségben élő magyarokon. A másik oldal sajtóját meg gondolom akkoriban sem olvastad.

Most nem realitás, mert A ország B ország jogrendjébe nem szólhat bele. Az EUnak is csak korlátozottan van joga. Ha elfogadták volna a Minority SafePack-et, akkor lehetne valamit számon kérni. Így csak kérhetünk. De épp semmi zsaroló potenciálunk nincs. Ha elkezdi az EU más miatt csuklóztatni a szlovákokat, akkor kérhetünk segítségért cserébe valamit. Akkor lesz realitás. Ukrajnával szemben pedig most realitás, mert amint belépnek az EU-ba, nem függenek a beleegyezésünktől.
 
Perelni kell nemzetközi szinteken.
Ahogy teszik is.
Minden logika szerint a SK kormánynak el kell majd buknia ezeket az eljárásokat.
Btw leginkább a hivatalos elítélő, számonkérő nyilatkozatokat, nagykövet bekéréseket, stb -t hiányoltam,
ebben jók szoktak lenni a külügyben...