A második világháború nem csak a kollektív emlékezetben, de tényszerűen is Magyarország legmegrázóbb és legextrémebb olyan történelmi eseménye, amely nem veszett még a régmúlt ködébe és amely a jelen életünkben is valamelyest jelen van, befolyásolja a múlthoz, a történelemhez, a világhoz és a saját identitásunkhoz való viszonyunkat. (Erősebben, mint az első világháború, erősebben, mint 1848 vagy 1956 vagy bármi más.)
A világháborúnak magyar szempontból több emblematikus eseménye is volt. Ilyenek az országgyarapítás eredményei, Kassa bombázása, a doni tragédia, a holokauszt történései, a Magyarország fölötti bombázóháború, a kiugrási kísérlet, a tordai csata, a debreceni tankcsata, vagy a Tavaszi Ébredés hadművelet. Ezek közül magyar szempontból (de valószínűleg nemzetközi nézőpontból is) Budapest ostroma a legmeghatározóbb, a legerősebb élmény, az apokaliptikus csúcspont, amiben a háború teljes borzalma és minden tragédiája összesűrűsödik.
Az ostrom csúcspontja pedig annak záróakkordja, az utolsó mozzanat, a kitörés, amikor a fagyba dermedt, lángoló romvárosból alkonyat után tízezernyi német (és magyar) katona rohant bele a halálba.
Götterdämmerung.
Az egész, elátkozott, istenverte XX. századunk epikus csúcspillanata - fővárosunk szívében, főszereplésünk nélkül.
Ennek ellenére alig foglalkoztat valakit.
A történészeken kívül csupán Cseh Tamás 1996-os dala, a Széna tér és a Börzsöny Akciócsoport által szervezett Kitörés Emléktúra állít maradandó, a tömegek ingerküszöbét (éppen csak) meghaladó emléket az eseménynek.
Utóbbit idén 20. alkalommal rendezik meg, de senki számára nem kötelező jelleggel. Akit foglalkoztat a dolog, annak viszont javaslom, hogy próbálja ki, mert felejthetetlen élmény! Csak jó lábbeli, jó lámpa és jó állóképesség kell hozzá.
(Ha lenne rá időm, én is mennék, de sajnos idén sem tudtam kitörni munkahelyem rabságából...)
