Újabb 107 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot hétfőn Ankarában és környékén. A tanárokat azzal a gyanúsítják, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal. A hétfői rendőrségi akcióban 51 embert már előállítottak.

A török vezetés a 2016. július 15-i puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokot és mozgalmát teszi felelőssé. Ankara szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen a saját iskoláira támaszkodott. Ugyanakkor Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat rúgtak ki, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából, összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek. A török oktatásügyi minisztérium legutóbbi összesítése alapján a kormány az eltelt időszakban több mint ezer gülenista magániskolát bezárt.

Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsított van előzetes letartóztatásban. A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is. (Reuters/MTI)
 
Szerintem az, hogy az USA nem adja ki Gulent, meg a NATO szovetseges Toroko elvesztese aran sem egyertelmuen azt bizonyitja, hogy az amcsik puccsoltak meg Erdogant, csak nem jott be. Eredetileg talan pont Toroko-t kapta USA Sziriaert cserebe az uj Molotov-Ribbentrop paktumban, csak aztan Erdogan elcseszte, igy mas teruleten kellett az Oroszoknak kifizetniuk az Amcsikat (pl: kevesebbet vesznek at Ukrajnabol vagy valahol mashol).
 
Iraki menekülthelyzet.
DPBVXLmV4AAIly4.jpg:large
 
Szerintem az, hogy az USA nem adja ki Gulent, meg a NATO szovetseges Toroko elvesztese aran sem egyertelmuen azt bizonyitja, hogy az amcsik puccsoltak meg Erdogant, csak nem jott be. Eredetileg talan pont Toroko-t kapta USA Sziriaert cserebe az uj Molotov-Ribbentrop paktumban, csak aztan Erdogan elcseszte, igy mas teruleten kellett az Oroszoknak kifizetniuk az Amcsikat (pl: kevesebbet vesznek at Ukrajnabol vagy valahol mashol).[/QUOTE

5d-tinfoil-hat-.jpg
 
Újabb 107 korábbi tanár ellen adtak ki elfogatóparancsot hétfőn Ankarában és környékén. A tanárokat azzal a gyanúsítják, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal. A hétfői rendőrségi akcióban 51 embert már előállítottak.

A török vezetés a 2016. július 15-i puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokot és mozgalmát teszi felelőssé. Ankara szerint a hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen a saját iskoláira támaszkodott. Ugyanakkor Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat rúgtak ki, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából, összesen 134 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek. A török oktatásügyi minisztérium legutóbbi összesítése alapján a kormány az eltelt időszakban több mint ezer gülenista magániskolát bezárt.

Jelenleg nagyjából 48 500 gyanúsított van előzetes letartóztatásban. A mindennapos tisztogatások nem csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is. (Reuters/MTI)

Egyébként bárki is szervezte azt a puccsot, belegondolt abba, hogy milyen jó is lett volna, ha egy újabb 80 milliós országban egy muzulmán vallási vezető kerül hatalomra? Szép lett volna egy újabb muszlim fanatikus ország. Erdogan se egy selyemfiú, de szerintem sokkal jobb, mint egy hitszónok.
 
Abban hogy fanatikusabb muzulmán hülye lett volna Güllen, én nem vagyok biztos. Erdogan is egyértelműen az iszlám felé közelít a világi vonaltól, s akik be lettek börtönözve az utóbbi időben, sokszor a szekularizált Törökországot képviselték. Ami viszont tény, hogy Güllen aztán 100% hamisítatlan amerikai báb, és a világnak a lehető legrosszabb lett volna, ha ők páros lábbal stoplival beleszállnak a térségben Iránba, vagy az Oroszokba. Most nagyjából ott tartunk, hogy Izraelnek és Szaud Arábiának kell majd elvégezni a mocskos munkát, ami azért az USA-nak nagyobb fejfájást okozhat.
 
Szerintem az, hogy az USA nem adja ki Gulent, meg a NATO szovetseges Toroko elvesztese aran sem egyertelmuen azt bizonyitja, hogy az amcsik puccsoltak meg Erdogant, csak nem jott be. Eredetileg talan pont Toroko-t kapta USA Sziriaert cserebe az uj Molotov-Ribbentrop paktumban, csak aztan Erdogan elcseszte, igy mas teruleten kellett az Oroszoknak kifizetniuk az Amcsikat (pl: kevesebbet vesznek at Ukrajnabol vagy valahol mashol).
Ha igy lenne, miert eppen az Oroszok koptek bele a jol indulo puccsba? Ok szoltak Kardigannak hogy vigyazzon mert mennek erte azon az ejszakan..
 
Abban hogy fanatikusabb muzulmán hülye lett volna Güllen, én nem vagyok biztos. Erdogan is egyértelműen az iszlám felé közelít a világi vonaltól, s akik be lettek börtönözve az utóbbi időben, sokszor a szekularizált Törökországot képviselték. Ami viszont tény, hogy Güllen aztán 100% hamisítatlan amerikai báb, és a világnak a lehető legrosszabb lett volna, ha ők páros lábbal stoplival beleszállnak a térségben Iránba, vagy az Oroszokba. Most nagyjából ott tartunk, hogy Izraelnek és Szaud Arábiának kell majd elvégezni a mocskos munkát, ami azért az USA-nak nagyobb fejfájást okozhat.

Hát nem tudom, amennyit én Güllenről tudok, számomra rejtett fanatikusnak tűnik. Nem szereti a szekularizált országokat, nem szereti a kurdokat (pedig kurd volt a mentora), a feministákat sem szereti (na jó, őket ki szereti? :) na de ő inkább a vallásos hablaty miatt nem szereti őket), konzervatív muzulmán nézetei vannak.
Ezeket a nézeteket annak ellenére nem rejti a véka alá, hogy az Egyesült Államokban van. Mi lenne, ha hazamenne és vezető lenne belőle? Simán el tudom képzelni, hogy egy újabb Szaud-Arábiát építene ki.
Talán Erdogan pont azért nyitott kicsit a vallás felé is, hogy elszedje a támogatóit. Persze ez csak az én véleményem, sokat nem tudok egyikről sem.
 
Ha hinni lehet az RT-nek, a libanoni haderő teljes készültségét rendelték el a déli határon, egy izraeli támadást megakadályozandó.
 
  • Tetszik
Reactions: jani22
Ha igy lenne, miert eppen az Oroszok koptek bele a jol indulo puccsba? Ok szoltak Kardigannak hogy vigyazzon mert mennek erte azon az ejszakan..
Pont ezt irtam, hogy USA akarta megpuccsolni Erdogant, de nem jott ossze. Erdogan nyilvan nem orul neki, hogy az USA le akarta cserelni, tehat ment az oroszokhoz, pedig elotte le is lotte egy gepuket. Megha Toroko most "ajandek" is igy az oroszoknak, azert valahol ezt ki kell fizetniuk az USA-nak, gondolom talan Ukrajnaban vagy ki tudja hol. (ahogy Sztalin is osztozkodott Churchillel). Ha nem az USA akarta volna lecserelni Erdogant, hogy kezivezerelhesse a Torokot mint mondjuk Romaniaval teszi, akkor siman kiadna Gulent es megmaradna Toroko a NATO-ban, rendezhetnek a viszonyt. Igy viszont elveszitik Torokot.
 
Abban hogy fanatikusabb muzulmán hülye lett volna Güllen, én nem vagyok biztos. Erdogan is egyértelműen az iszlám felé közelít a világi vonaltól, s akik be lettek börtönözve az utóbbi időben, sokszor a szekularizált Törökországot képviselték. Ami viszont tény, hogy Güllen aztán 100% hamisítatlan amerikai báb, és a világnak a lehető legrosszabb lett volna, ha ők páros lábbal stoplival beleszállnak a térségben Iránba, vagy az Oroszokba. Most nagyjából ott tartunk, hogy Izraelnek és Szaud Arábiának kell majd elvégezni a mocskos munkát, ami azért az USA-nak nagyobb fejfájást okozhat.

egy januári összefoglaló:

http://168ora.hu/kulfold/vigyazat-terrorveszely-erdogan-rendszere-maga-gerjeszti-a-bajokat-9682
 
Palesztína nincs elzárva a külvilágtól - na itt én is lefordultam a székről. Szerinted a blokát meg a fal mit takar, ha nem elzárást?

Vajon mi az oka hogy az palesztin útlevéllel kb sehová sem lehet beutazni, ha jól emlékszem az ötödik leghasznaveehtetlenebb ilyen irat a Földön?

Egyiptom miért húzott fel falat?

Bár épp most adta vissza határátkelőket a palesztin hatóságnak...