[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Miért akarjátok mindenáron a V4-be Ausztriát? Miért akarjátok vissza a Monarchiát? Ez semmi mást nem fog eredményezni, mint Nyugat-Magyarország németesítését, potenciálisan megkockáztatva ezzel Magyarország szétszakadását Nyugat- és Kelet-Magyarországra, főleg akkor, ha ezzel egyidejűleg az ország keleti kapcsolatai (orosz, szerb, kínai, török) is erősek.

Ausztriát a V4-be azért sem szabad felvenni, mert Lengyelország meg fog semmisülni (német és orosz satu szétüti őket), és ha Ausztria bent van nálunk a térségben (Kárpát-medence és Balkán), akkor megint Bécs fog dirigálni Budapestnek. Ez jó lenne?

Ehelyett mit javasoltam? Erős szerb és orosz kapcsolatokra épülő Magyar-Szláv Államszövetséget ("Hungaroszláviát"). Lényege, hogy PONT az osztrákokat és a cseheket hagyjuk ki.
Legyen Budapest és Belgrád a két központ (kínaiak ezért kötik össze a kettőt) és kölcsönösen egymást segítve állítsuk vissza Nagy-Magyarországot és Jugoszláviát (e kettőt együttesen hívom "Hungaroszláviának", Bulgária és bizonyos román területek hozzáadása után).

A V4 nem, a Monarchia pláne nem, de a Három Tenger Kezdeményezés egyébként kedvez a Magyar-Szláv Államszövetségnek, mert Lengyelország megsemmisülése után a V4 illetve Három Tenger Kezdeményezés északi része el fog veszni, és mi az, ami marad? Budapest és Belgrád, illetve Bulgária felé a kijárat a Fekete-tengerre.
Erre alapozva létrehozható a Magyar-Szláv Államszövetség (orosz katonai segítséggel).

Csak az osztrákokat hagyjuk ki, mert különben bukik az egész.
Persze aki személyesen ellenérdekelt, az nyugodtan kampányoljon az osztrákok V4-be való felvétele és a Monarchia mellett, csak akkor tudjátok, hogy annak következményeként Magyarország szét fog szakadni Nyugat- és Kelet-Magyarországra, mert Nyugat-Magyarországot Ausztria, Csehország és Németo. vonzása, Kelet-Magyarországot meg Oroszo., Kína, Töröko. vonzása - na meg Románia-USA - fogja elszakítani az ország másik felétől.
 
Igen,a nyugat maradjon nyugat, mert rögtön rabszolgák leszünk ismét,nem volt a monarchia akkora sikersztory nekünk,hogy visszasírjuk.
 
Pedig a folyamatok elindultak abba az irányba. Akarva,akaratlanul. Véletlen egybeesesék? Talán? Talán valakik a lapokat a háttérből szándékosan igy forgaták,osztották le? A lényeg. A lényeg ezzen országok mindegyike az elkövetkező évtizedekre megprobál életben maradni. Az osztrákok is ezt választották a legutóbbi választáson.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55

Örülünk, ha az osztrákok is mellénk állnak pl. a migráns-kérdésben stb., de akkor is, ne legyünk akkora balfékek, hogy beengedjük őket a regionális államközi szervezeteinkbe, mert akkor ők lesznek a központ, nem mi.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka
A másik pedig, a lapok osztásával kapcsolatban, nekem nagyon úgy néz ki, hogy az USA az oroszoknak kedvez, a németekkel (és az EU-val) szemben. Mondok példát, honnan látszik ez. Itt például a 444 "visít", hogy Trump átengedte Kubát Moszkvának:

https://444.hu/2017/12/21/ladak-vontatjak-vissza-a-hideghaborut-kubaba

na miért is... mert Washington elkezdte kifizetni Moszkvának a kínaiakkal szemben való segítség árát...

Egyébként a Paks II is beszédes... orosz-amerikai erőművünk lesz, Roszatom-General Electric kooperációban :) a II. hidegháború idején :D

( https://mno.hu/gazdasag/a-ge-szallithatja-a-paksi-turbinakat-kizartak-az-orosz-versenytarsat-2435281 )

Ilyen helyzetben elég butaság volna Magyarországnak önkéntesen osztrák-német orientációt választani (ismét), mikor szinte röhejes módon orosz-amerikai együttállás van, és mi egyszerre lehetünk orosz és amerikai oldalon (konfliktusok nélkül), sőt, még akár Kínát is "bevonzhatjuk", amely kedvez a regionális törekvéseinknek Brüsszellel és Berlinnel szemben. Ráadásul az angol kapcsolataink is egészen elképesztően jól alakulnak! Ld. például:

http://mandiner.hu/cikk/20171221_igy_magyar_neptancol_a_brit_nagykovet

Ne rontsuk el!
 
http://lovasistvan.hu/2017/12/22/ausztria-oroszorszag-trojai-falova/

Az egymással barátságosan beszélgető Kurz és Szergej Lavrov orosz külügyminisztert ábrázoló fotóval illusztrált írás azzal kezdődik, hogy idézi az osztrák parlament szociáldemokrata frakció helyettes vezetőjének azt a kijelentését, hogy „visszatért Ausztria-Magyarország” annak nyomán, hogy megalakult az új osztrák kormány.
 
Szóval újra érdekkülönbség fog felmerülni a szerbek germán vagy orosz érdekszférába való betagozódása miatt?
 
Egyébként, nem akarok rosszat a németeknek sem, sőt! A Hungaroszláviás terv lényege az, hogy a németeknek északon engedjen teret: a keleti német területek kerüljenek vissza Németországhoz! A terv Csehországot is átengedi a németeknek! Sőt, - ha visszaemlékeztek - amellett is "kampányoltam", hogy még Königsberget (Kalinyingrád) is kapják vissza a németek! (A Baltikum viszont legyen orosz.)

Viszont!

Délen, azaz nálunk, a Kárpát-medencében és a Balkánon szorítsuk vissza/ki a német-osztrák befolyást, mert nekünk két okból is kedvezőbb, ha itt nem német, hanem orosz befolyás van:

1. a közeli német-osztrák központ gazdaságilag megfojtja Magyarországot (munkaerőt elszívja, az itt maradóakat olcsón dolgoztatja, miközben politikailag is dirigál)
2. az orosz befolyás rendezné a szlávokkal való kapcsolatainkat, míg az osztrák-német befolyás elmérgesítené
 
Na nézd már, megszületett az új Adolf von Haubagoi!! Kezdesz veszélyes utakra lépni ...
 
  • Tetszik
Reactions: Pal
Na nézd már, megszületett az új Adolf von Haubagoi!! Kezdesz veszélyes utakra lépni ...

Ez más szavakkal azt jelenti, hogy van a tervemben logika. Köszönöm :)

Gyorsan nevezzük is el a nagyobb tervet: legyen a neve 3B. Berlin-Budapest-Belgrád.

Északon Berlin terjeszkedik, délen pedig orosz segítséggel Budapest-Belgrád épít ki regionális hatalmat (Kárpát-medence és Balkán).

Szóval nem kell nekünk a németekkel sem rosszban lenni, de a németekkel és az osztrákokkal való "jóban levés" ne abban merüljön ki, hogy beegedjük őket ide, és engedjük hogy az uraink legyenek, hanem azt mondom, hogy ne soroljunk be önként gyarmati sorsba sem Bécs (sem Berlin) alá, hanem legyünk mi, Budapest és Belgrád a vezetők a Kárpát-medencében és a Balkánon!
 
Egyébként, nem akarok rosszat a németeknek sem, sőt! A Hungaroszláviás terv lényege az, hogy a németeknek északon engedjen teret: a keleti német területek kerüljenek vissza Németországhoz! A terv Csehországot is átengedi a németeknek! Sőt, - ha visszaemlékeztek - amellett is "kampányoltam", hogy még Königsberget (Kalinyingrád) is kapják vissza a németek! (A Baltikum viszont legyen orosz.)

Viszont!

Délen, azaz nálunk, a Kárpát-medencében és a Balkánon szorítsuk vissza/ki a német-osztrák befolyást, mert nekünk két okból is kedvezőbb, ha itt nem német, hanem orosz befolyás van:

1. a közeli német-osztrák központ gazdaságilag megfojtja Magyarországot (munkaerőt elszívja, az itt maradóakat olcsón dolgoztatja, miközben politikailag is dirigál)
2. az orosz befolyás rendezné a szlávokkal való kapcsolatainkat, míg az osztrák-német befolyás elmérgesítené
Elég érdekes elképzelések! Mondhatni, játék a betűkkel. Az első részére azt mondom, hogy gyerekes ötletelés. Mi akarjuk alakítani Európa határait? Hát hogy? Teleragasztjuk Európát plakátokkal, és bízunk benne, hogy elhiszik, hogy ez mindenkinek jó, és megszavaztatjuk őket? Vagy lerohanunk mindenkit, aki nem engedelmeskedik? :) És most már a lengyelek is mehetnek a levesbe? És a velük való barátság az smafu? A másik részről csak annyit, hogy a fizetések épphogy azért kezdtek emelkedni, mert munkaerőhiány lett itthon. Nem parancsolta meg senki Európában, hogy itthon bénázzanak a politikusaink, és az olcsó munkaerő ígéretével csalogassa ide a multikat! Azt sem mondta senki, hogy Európában az egyik, ha nem a legnagyobb adót vessék ki a jövedelmekre Magyarországon, aminek következménye a kivándorlás. Ha orosz befolyás alá kerülünk, akkor kihúzzuk a szögesdrótot a határra, és megtiltjuk az embereknek, hogy Európába menjenek dolgozni, több fizetésért? Remélem nem gondolod komolyan!:eek:
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos
Ez más szavakkal azt jelenti, hogy van a tervemben logika. Köszönöm :)

Gyorsan nevezzük is el a nagyobb tervet: legyen a neve 3B. Berlin-Budapest-Belgrád.

Északon Berlin terjeszkedik, délen pedig orosz segítséggel Budapest-Belgrád épít ki regionális hatalmat (Kárpát-medence és Balkán).

Szóval nem kell nekünk a németekkel sem rosszban lenni, de a németekkel és az osztrákokkal való "jóban levés" ne abban merüljön ki, hogy beegedjük őket ide, és engedjük hogy az uraink legyenek, hanem azt mondom, hogy ne soroljunk be önként gyarmati sorsba sem Bécs (sem Berlin) alá, hanem legyünk mi, Budapest és Belgrád a vezetők a Kárpát-medencében és a Balkánon!
Semmi logika.
Budapest - Belgrád : kōzōs lónak...
Ez a Hungaroszlávia elég elképzelhetetlen számomra. Mennyi szláv jut egy magyarra? Miért lenne szükségük ránk? Nem vagyunk olyan erős gazdasági hatalom, katonairól nem is beszélve, hogy még a nevünk is elōl szerepeljen. Maximum. Pánszlávia jelentéktelen magyar kisebbségek. Köszi, de nekem jobb tőlük, vagy bárki mástól függetlenül. Errefelé a népcsoportok együttélése mindig vérfürdővel végződōtt.
 
Elég érdekes elképzelések! Mondhatni, játék a betűkkel. Az első részére azt mondom, hogy gyerekes ötletelés. Mi akarjuk alakítani Európa határait? Hát hogy? Teleragasztjuk Európát plakátokkal, és bízunk benne, hogy elhiszik, hogy ez mindenkinek jó, és megszavaztatjuk őket? Vagy lerohanunk mindenkit, aki nem engedelmeskedik? :) És most már a lengyelek is mehetnek a levesbe? És a velük való barátság az smafu? A másik részről csak annyit, hogy a fizetések épphogy azért kezdtek emelkedni, mert munkaerőhiány lett itthon. Nem parancsolta meg senki Európában, hogy itthon bénázzanak a politikusaink, és az olcsó munkaerő ígéretével csalogassa ide a multikat! Azt sem mondta senki, hogy Európában az egyik, ha nem a legnagyobb adót vessék ki a jövedelmekre Magyarországon, aminek következménye a kivándorlás. Ha orosz befolyás alá kerülünk, akkor kihúzzuk a szögesdrótot a határra, és megtiltjuk az embereknek, hogy Európába menjenek dolgozni, több fizetésért? Remélem nem gondolod komolyan!:eek:

Nézd, arról van szó, hogy a Nyugat meg akarja támadni az oroszokat és ehhez hozták létre a Három Tenger Kezdeményezést is 2016-ban, lengyel történelmi hagyományokra alapozva, amelyet az USA támogat. A legyelek világosan látják, hogy a tűzzel játszanak, mégis csinálják!

A V4-nek, és az új Három Tenger Kezdeményezésnek köszönhetően a térség elkezdett leválni az EU-ról, és kezd egyre inkább direkt amerikai befolyási övezetté válni, a német-EU helyett.
Ez nem is baj, mivel ennek következményeként a térség úgy polarizálódott, hogy a "gonosz" németek a mohamedánokkal vannak, míg mi, a V4-ek, benne Magyarországgal, pedig Izraellel. Ezzel megnyertük Izrael támogatását (is). Ez jó!

Van egy dolog viszont, amit el szeretnénk kerülni: azt, hogy a Nyugat (és az USA) direktben megütköztessen minket az oroszokkal. Itt már a V4 és a Három Tenger Kezdeményezés nem jó választás, mert ezek részeként meg kellene ütköznünk az oroszokkal.

Mit lehet tenni? Az nem baj, hogy a V4 csillaga most emelkedik fölfelé, mert ez az EU-ról való leválásunkhoz szükséges. Viszont a V4-et és a Három Tenger Kezdeményezést előbb-utóbb meg kell haladni, mert el kell kerülni, hogy ezek részeként összeütköztessenek minket az oroszokkal.

Hogyan?

A Nyugat (ami gyakorlatilag a német-EU-t jelenti) terjeszkedési "vektorát" el kell téríteni keleti irány helyett ÉSZAK-keleti irányba (Csehország, Lengyelo., Kalinyingrád). Mégpedig úgy, hogy behúzzuk ide, DÉLRE, a Kárpát-medencébe és a Balkánra az orosz-kínai befolyást, és ez fogja felszorítani a Nyugat (német-EU) terjeszkedési "vektorát" ÉSZAKRA.

Magyarán hadd legyen a Nyugat-orosz frontvonal ÉSZAKON (Lengyelo., Baltikum), ne pedig nálunk délen (Kárpát-medence, Balkán).

Ezáltal a Nyugat keleti és az oroszok nyugati terjeszkedési erővektora elcsúszhat elmás mellett (alatt-felett, északon Németo., délen Oroszo. terjeszkedik), és így elkerülhető, hogy Magyarországnak frontálisan ütköznie kelljen Oroszországgal.

Délen, az orosz terjeszkedés eredményeképpen Budapest-Belgrád központtal jön létre Hungaroszlávia:

fAlGcvZK9JE.jpg

Míg északon Németo. terjeszkedik (alul, második ábra):

AjdWgmE.jpg

Így végül Németo. is jól jár, és az EU után az amerikai befolyás (V4, Három Tenger Kezdeményezés) is kiszorul a térségből.
 
  • Tetszik
Reactions: closed society
Én elégedett vagyok a jelenlegi erővektorokkal is ami a békét szolgálja.
Az oroszok az északi sarkvidéki nehezebben kinyerhető olajlelőhelyekért versenyeznek, míg a nyugat az iráni, azeri, csecsen egyszóval könnyebben kinyerhető olaj irányába törekednek.

view.php

view.php

Hát a jelenlegi erővektorok mindent szolgálnak, csak a békét nem.
 
  • Tetszik
Reactions: Pal and antigonosz
Ez a képbeszúrás mindig kifog rajtam. :/
Én elégedett vagyok a jelenlegi erővektorokkal is ami a békét szolgálja.
Az oroszok az északi sarkvidéki nehezebben kinyerhető olajlelőhelyekért versenyeznek, míg a nyugat az iráni, azeri, csecsen egyszóval könnyebben kinyerhető olaj irányába törekednek.

698east_west_relations.jpg

view.php
view.php

1. Az oroszok nem versenyeznek az északi sarkvidéki olajlelőhelyekért, mert jelenleg ott ők vannak vezető helyzetben.
2. Az USA ezt sem akarja hagyni. (De Kína se.)
3. Olyan soha nem lesz, hogy Oroszo. hagyja, hogy az ábrán kékkel jelölt országok a Nyugathoz tartozzanak, sőt, ha jól látom a vonalat a Hitler-i előrenyomulás vonaláig (Leningrád, Sztálingrád) húztad meg. Még a Déli körzet, Kaukázus egy részét is elvennéd az oroszoktól. Hát ilyen meg pláne a büdös életben nem lesz, hogy ebbe Oo. belemenjen.

Szóval, ha szerinted ez az elképzelés a békét szolgálja, akkor nagyon el vagy tévedve.
 
Nézd, arról van szó, hogy a Nyugat meg akarja támadni az oroszokat és ehhez hozták létre a Három Tenger Kezdeményezést is 2016-ban, lengyel történelmi hagyományokra alapozva, amelyet az USA támogat. A legyelek világosan látják, hogy a tűzzel játszanak, mégis csinálják!

A V4-nek, és az új Három Tenger Kezdeményezésnek köszönhetően a térség elkezdett leválni az EU-ról, és kezd egyre inkább direkt amerikai befolyási övezetté válni, a német-EU helyett.
Ez nem is baj, mivel ennek következményeként a térség úgy polarizálódott, hogy a "gonosz" németek a mohamedánokkal vannak, míg mi, a V4-ek, benne Magyarországgal, pedig Izraellel. Ezzel megnyertük Izrael támogatását (is). Ez jó!

Van egy dolog viszont, amit el szeretnénk kerülni: azt, hogy a Nyugat (és az USA) direktben megütköztessen minket az oroszokkal. Itt már a V4 és a Három Tenger Kezdeményezés nem jó választás, mert ezek részeként meg kellene ütköznünk az oroszokkal.

Mit lehet tenni? Az nem baj, hogy a V4 csillaga most emelkedik fölfelé, mert ez az EU-ról való leválásunkhoz szükséges. Viszont a V4-et és a Három Tenger Kezdeményezést előbb-utóbb meg kell haladni, mert el kell kerülni, hogy ezek részeként összeütköztessenek minket az oroszokkal.

Hogyan?

A Nyugat (ami gyakorlatilag a német-EU-t jelenti) terjeszkedési "vektorát" el kell téríteni keleti irány helyett ÉSZAK-keleti irányba (Csehország, Lengyelo., Kalinyingrád). Mégpedig úgy, hogy behúzzuk ide, DÉLRE, a Kárpát-medencébe és a Balkánra az orosz-kínai befolyást, és ez fogja felszorítani a Nyugat (német-EU) terjeszkedési "vektorát" ÉSZAKRA.

Magyarán hadd legyen a Nyugat-orosz frontvonal ÉSZAKON (Lengyelo., Baltikum), ne pedig nálunk délen (Kárpát-medence, Balkán).

Ezáltal a Nyugat keleti és az oroszok nyugati terjeszkedési erővektora elcsúszhat elmás mellett (alatt-felett, északon Németo., délen Oroszo. terjeszkedik), és így elkerülhető, hogy Magyarországnak frontálisan ütköznie kelljen Oroszországgal.

Délen, az orosz terjeszkedés eredményeképpen Budapest-Belgrád központtal jön létre Hungaroszlávia:

fAlGcvZK9JE.jpg

Míg északon Németo. terjeszkedik (alul, második ábra):

AjdWgmE.jpg

Így végül Németo. is jól jár, és az EU után az amerikai befolyás (V4, Három Tenger Kezdeményezés) is kiszorul a térségből.
Én már ott elvesztettem a fonalat, hogy nem értem, miért támadná meg a Nyugat Oroszországot. Egy az, hogy esélye sem lenne, pláne Amerika nélkül! A másik, hogy még az Egyesült Államok-Nato-Dél-Korea-Japán tengely sem meri betámadni Észak-Koreát. Akkor mit akarna a Nyugat Oroszországgal kezdeni? A harmadik, hogy miért dominálnánk egy ilyen csoportosulásban? Mi garantálná, hogy az oroszok (meg a kínaiak, meg akárki más) nem vonulnak be hozzánk, persze csupán barátilag, mint korábban a Szovjetunió.Tetszik az ötletelésed, de szerintem vegyél vissza a stratégiai játékokból! :)
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos and tonyo
Ez a képbeszúrás mindig kifog rajtam. :/
Én elégedett vagyok a jelenlegi erővektorokkal is ami a békét szolgálja.
Az oroszok az északi sarkvidéki nehezebben kinyerhető olajlelőhelyekért versenyeznek, míg a nyugat az iráni, azeri, csecsen egyszóval könnyebben kinyerhető olaj irányába törekednek.

698east_west_relations.jpg

view.php
view.php

Panoz, a fenti általad felvázolt Lengyelo.-Románia bázison megvalósított keleti terjeszkedés helyett az alábbi lesz:

erZrpFO.gif

Melynek eredménye ez lesz:

mJchKGa.gif

Magyarán nem a Nyugat/USA-nak lesz Lengyelo.-Románia keletre előretolt bázisa, hanem megfordítjuk az irányt, és az Eurázsiai Uniónak lesz 2 nyugati bástyája:

1. Deutches Reich
2. Hungaroslavia
 
  • Tetszik
Reactions: closed society
Én már ott elvesztettem a fonalat, hogy nem értem, miért támadná meg a Nyugat Oroszországot. Egy az, hogy esélye sem lenne, pláne Amerika nélkül! A másik, hogy még az Egyesült Államok-Nato-Dél-Korea-Japán tengely sem meri betámadni Észak-Koreát. Akkor mit akarna a Nyugat Oroszországgal kezdeni? A harmadik, hogy miért dominálnánk egy ilyen csoportosulásban? Mi garantálná, hogy az oroszok (meg a kínaiak, meg akárki más) nem vonulnak be hozzánk, persze csupán barátilag, mint korábban a Szovjetunió.Tetszik az ötletelésed, de szerintem vegyél vissza a stratégiai játékokból! :)

Tudatmódosítókból.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and tindalos