Érdekességek a világ országaiból

Londonban élő volt brit-orosz kettős ügynököt, Szergej Szkripalt március elején próbálták orosz idegméreggel meggyilkolni, a brit hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatokhoz köthető személyek. A nyomozás során kiderült az is, hogy az idegméreg Szkripal bejárati ajtajának kilincsén volt, itt érintkezett vele a volt kém, a lánya és más személyek is.

A New York Times a nyomozásban részt vevő forrásoktól úgy értesült, hogy a britek nagyon kockázatos és kifinomult akciónak tartják a kilincsre kent idegméreggel elvégzett merényletet, éppen ezért úgy gondolják,

kevés az esélye, hogy a Kreml beleegyezése nélkül történt volna.

Az idegméreg ráadásul annyira koncentrált volt, hogy a vegyülettel minden bizonnyal eleve csak szakértők tudnak megfelelően bánni is, nemhogy hozzáférni. Ezen kívül a mérget kifejezetten úgy kellett tervezni, hogy a kilincsen maradjon, ne veszítsen a hatásfokából, viszont megbízhatóan tapadjon is rá annak a kezére, aki a kilincshez hozzáért, ez pedig komoly kémiai szaktudást igényel. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a valószínűleg Oroszországban előállított mérget be is kellett juttatni az Egyesült Királyságba, ez pedig szintén profikra vall. (New York Times)
 
Raimonds Vejonis lett elnök aláírta az oktatási reformra vonatkozó jogszabályt, amelynek értelmében a kisebbségi iskolákban bevezetik a lett tannyelvű oktatást – közölte hétfőn az államfő sajtószolgálata.

„A középiskolában a lett nyelven történő oktatás egyforma lehetőségeket biztosít az egész ifjúság számára a minőségi képzéshez és a lettországi élethez, hogy itt tanuljanak tovább és dolgozzanak. Ez egységesebbé teszi a társadalmat és erősebbé az államot" – vélekedett Raimonds Vejonis.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a gyermekeknek a jövőben ugyanúgy lehetőségük lesz a nemzeti kisebbségekkel, azok önazonosságával és kultúrájával kapcsolatos tárgyakat az anyanyelvükön tanulni, támogatni a saját gyökereiket és sokoldalúan fejleszteni a személyiségüket. A jogszabályt a lett oktatási és tudományos minisztérium dolgozta ki, a kormány jóváhagyta, a parlament pedig elfogadta. A reform keretében a kisebbségi iskolák 2020-tól áttérnek a tárgyak többségének lett nyelvű oktatására. Orosz nyelven csak néhány tárgyat (orosz nyelv és irodalom), valamint a „kultúrával és a történelemmel összefüggő” tárgyakat tanítanak majd. A reform fokozatos bevezetése a szeptember 1-jével kezdődő tanévben indul.

A reform elégedetlenségi hullámot váltott ki az ország népességének mintegy 40 százalékát kitevő orosz kisebbség körében. Az orosz iskolák védelmezői több tüntetést tartottak, és civil szervezetek aláírásokat gyűjtenek a reform bevezetése ellen tiltakozva – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Lettországban a lett a hivatalos nyelv, az orosz külföldi nyelvnek számít. 2004-ben tömeges tüntetéseket tartottak a kisebbségi iskolákban folyó oktatás reformja ellen. A tüntetések hatására bevezették a kéttannyelvű oktatást, de az orosz iskolák felsőbb osztályaiban csak a tárgyak 40 százalékát lehet oroszul oktatni. (MT
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Londonban élő volt brit-orosz kettős ügynököt, Szergej Szkripalt március elején próbálták orosz idegméreggel meggyilkolni, a brit hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatokhoz köthető személyek. A nyomozás során kiderült az is, hogy az idegméreg Szkripal bejárati ajtajának kilincsén volt, itt érintkezett vele a volt kém, a lánya és más személyek is.

A New York Times a nyomozásban részt vevő forrásoktól úgy értesült, hogy a britek nagyon kockázatos és kifinomult akciónak tartják a kilincsre kent idegméreggel elvégzett merényletet, éppen ezért úgy gondolják,

kevés az esélye, hogy a Kreml beleegyezése nélkül történt volna.

Az idegméreg ráadásul annyira koncentrált volt, hogy a vegyülettel minden bizonnyal eleve csak szakértők tudnak megfelelően bánni is, nemhogy hozzáférni. Ezen kívül a mérget kifejezetten úgy kellett tervezni, hogy a kilincsen maradjon, ne veszítsen a hatásfokából, viszont megbízhatóan tapadjon is rá annak a kezére, aki a kilincshez hozzáért, ez pedig komoly kémiai szaktudást igényel. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a valószínűleg Oroszországban előállított mérget be is kellett juttatni az Egyesült Királyságba, ez pedig szintén profikra vall. (New York Times)

Bizonyítékok még mindig nincsenek, csak ezek a szavak minden mennyiségben: "brit hatóságok szerint", "kevés az esélye", "valószínűleg" . Ez aztán a megalapozott vád.
 
Londonban élő volt brit-orosz kettős ügynököt, Szergej Szkripalt március elején próbálták orosz idegméreggel meggyilkolni, a brit hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatokhoz köthető személyek. A nyomozás során kiderült az is, hogy az idegméreg Szkripal bejárati ajtajának kilincsén volt, itt érintkezett vele a volt kém, a lánya és más személyek is.

A New York Times a nyomozásban részt vevő forrásoktól úgy értesült, hogy a britek nagyon kockázatos és kifinomult akciónak tartják a kilincsre kent idegméreggel elvégzett merényletet, éppen ezért úgy gondolják,

kevés az esélye, hogy a Kreml beleegyezése nélkül történt volna.

Az idegméreg ráadásul annyira koncentrált volt, hogy a vegyülettel minden bizonnyal eleve csak szakértők tudnak megfelelően bánni is, nemhogy hozzáférni. Ezen kívül a mérget kifejezetten úgy kellett tervezni, hogy a kilincsen maradjon, ne veszítsen a hatásfokából, viszont megbízhatóan tapadjon is rá annak a kezére, aki a kilincshez hozzáért, ez pedig komoly kémiai szaktudást igényel. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a valószínűleg Oroszországban előállított mérget be is kellett juttatni az Egyesült Királyságba, ez pedig szintén profikra vall. (New York Times)

Kilincses mérgezési már régi sztori, azóta előállltak egy újabb verzióval. Most orosz hajdina csomaggal mérgezték meg Szkripalékat. 1 hét múlva előállnak egy újabb verzióval. :) Volt már étterem, kilincs, hajdina.

ycqUpAxsylc.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: cinikus and fishbed

Na jah, el tudom képzelni hogy valaki egy maszkban+gumikesztyű+kotonruhában fogkefével kenegeti egy ház bejárati ajtajának kilincsét. Amúgy a ház:
sergei-skripal-home.jpg

ad-composite-sergei-skripal-house-new-v2.jpg
4AA655EA00000578-5558445-image-a-55_1522326135526.jpg
4AAAD08200000578-0-image-a-49_1522325682106.jpg
4AAAD07D00000578-0-image-a-51_1522325935386.jpg

Az ajtót legalább a napokban leszedték, hátha vannak rajta egyéb nyomok is. Igaz az első vizsgálat után még a helyén hagyták, mert az nem mutatott akkor drasztikus szennyezést. A lány meg feltámadt a halálból és már eszik. iszik. A szemüveges bobbina vajon hogy teljesíthet a fittségin?
 
Inkább vele lennék párba, mint a kis tünci barátnőjével ha 2 megvadult arabot kell bilincselni. Az lehet hogy futni nem tud, de van abba erő több, ha egy kicsit dulakodni kell, mint a csinoskában :P.
 
Na jah, el tudom képzelni hogy valaki egy maszkban+gumikesztyű+kotonruhában fogkefével kenegeti egy ház bejárati ajtajának kilincsét. Amúgy a ház:
sergei-skripal-home.jpg

ad-composite-sergei-skripal-house-new-v2.jpg
4AA655EA00000578-5558445-image-a-55_1522326135526.jpg
4AAAD08200000578-0-image-a-49_1522325682106.jpg
4AAAD07D00000578-0-image-a-51_1522325935386.jpg

Az ajtót legalább a napokban leszedték, hátha vannak rajta egyéb nyomok is. Igaz az első vizsgálat után még a helyén hagyták, mert az nem mutatott akkor drasztikus szennyezést. A lány meg feltámadt a halálból és már eszik. iszik. A szemüveges bobbina vajon hogy teljesíthet a fittségin?

Ez a sztori amolyan "donald kacsa élete,és munkássága" szintűre sikeredett a kedves nyugattól.
 
Várjátok... ma van újabb fordulat...Nem étterem volt, nem pláza, nem pad...és nem is az ajtó...Hanem egy zacskó hajdinában rejtett "ideggáz", amit egyik rokon hozott neki Oo-ból... halkan megjegyzem, hogy mi is szoktunk hajdinát enni, de itt Pesten számtalan boltban kapható...én Auchan-ban veszek....eszembe se jutna, valakit kérni Moszkvából cipelni....
Én először kíváncsi voltam, aztán nevettem....most már nem is érdekel.... A viccesebb az, hogy az angolok nem akarnak vízumot adni Skripál Júlia unokatestvérének, aki szeretne meglátogatni kórházban, mert állítólag jól van... Ki érti ezt?!
 
Szerintem az oroszok voltak, de az angolok is kavarnak valamit. A csaj facebokja frissült, miközben kómában volt.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Akkor mondd meg nekem legalább egy ésszerű okot arra, hogy az oroszoknak ez miért kellett?

vagy ha tényleg ők voltak, akkor miért nem tudták megmerényelni az exügynöküket egy 9 mm-es amerikai gyártmányú lőszerrel amit egy brit gyártmányú pisztolyból lőnek ki
vagy egy svéd gyártmányú konyhakéssel
vagy miért nem fojtották bele egy német kanálnyi francia vízbe
miért kellett olyan technikát választani, ami a médiában könnyen azonosítható oroszországgal, függetlenül attól hogy azt igazából még hány másik országban is gyártják, főleg ha annak a technikának az eljuttatása is oroszországból a célpont kilincséig komoly kihívást jelent
 
Szerintem az oroszok voltak, de az angolok is kavarnak valamit. A csaj facebokja frissült, miközben kómában volt.
Vagy csak azt mondták, hogy kómában van, és simán hazudtak ők is. Hacsak nem álltál ott az ágya mellett, nem tudhatod az igazat biztosan. Hogy ki mit hisz az meg magánügy, mint DINAMO közölte az csak egy vélemény, semmi több. Persze legyen igaza, az is csak hit lenne ha elhinnénk neki amit magáról ír, amit meg a világhelyzetről az is csak egy vélemény ...
 
Nincs mindene magyarázat. Vagy ugyanaz, mint Litvinyenkónál. A hazaárulás jutalma.
Nane.... ez az ember már ült orosz börtönben, minden tiszta vele , 2013ban , ha jól emlekszek, kicserélték egy orosz briteknél megbukott kémre ... Először kiengedik, aztán ekkorra zajjal megölik ? Ez nem titkosszolgálat módszere .... azon kívül vannak íratlan szabályok - áruló lehet, de ha a büntetésben részesül , akkor már nem szoktak bántani ....
 
Nincs mindene magyarázat. Vagy ugyanaz, mint Litvinyenkónál. A hazaárulás jutalma.
Litvinyenko az más dolog, ott volt bizonyíték, hogy kivel találkozott. Szkripal az teljesen más. Itt már 3 féle brit verzió volt(eddig). Egész ügy a briteknek kedvez. Több pénz jut a fegyverkezésre-lásd 600 milió Eurot ad May újabb tengeralattjárókra. Elterelték a figyelmet a Brexitről és hasonló.
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
Várjátok... ma van újabb fordulat...Nem étterem volt, nem pláza, nem pad...és nem is az ajtó...Hanem egy zacskó hajdinában rejtett "ideggáz", amit egyik rokon hozott neki Oo-ból... halkan megjegyzem, hogy mi is szoktunk hajdinát enni, de itt Pesten számtalan boltban kapható...én Auchan-ban veszek....eszembe se jutna, valakit kérni Moszkvából cipelni....
Én először kíváncsi voltam, aztán nevettem....most már nem is érdekel.... A viccesebb az, hogy az angolok nem akarnak vízumot adni Skripál Júlia unokatestvérének, aki szeretne meglátogatni kórházban, mert állítólag jól van... Ki érti ezt?!

Itt van képen a grecska
Kilincses mérgezési már régi sztori, azóta előállltak egy újabb verzióval. Most orosz hajdina csomaggal mérgezték meg Szkripalékat. 1 hét múlva előállnak egy újabb verzióval. :) Volt már étterem, kilincs, hajdina.

ycqUpAxsylc.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: varga dima