A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ez kissé másképp van.
A bíró rád fogja hátékázni egy medveölő használatát, azzal hogy egy kisebb fegyverrel is elérhetted volna a célt.
A törvény úgy változott, hogy a saját házadban az esetleges - mert nem tudhatjuk éppen akkor - testi sértésre irányuló támadást élet kioltásával is lehet ellentételezni, de az eszköz már nem mindegy. Ha rád jön otthon valaki és leszúrod, azt megúszod a körülmények tisztázása esetén, de ha még lőfegyverrel is támadnak védekezhetsz éles önvédelmi (lő)eszközzel, de nem RIP-bullet-tel. Mert a jogosság csak addig terjed amíg elhárítod, ártalmatlanná teszed (lelövöd) a támadót, minden egyéb túlzott roncsolás, "mészárlás" már aránytalan megtorlás így ezáltal a jogtalanság kategóriájába esik. És persze a teljes tárat se eresztheted bele.
A folyamatos, kizárólag személy elleni fennálló fenyegetettségi (élet)helyzetet, ami a testi épséged (életveszélyes, súlyos) sérülésével, halálos következménnyel jár, ezt vizsgálják nagyon a hatóságok.
Ezt nevezik menthető felindulásnak:) Azért azt megsüvegelem, aki éjjel felriad a neszre, kapcsol, h betörő van. Ott szuszog asszony-gyerek stb...és nem berzerker üzemmódban védekezik. Szerintem ilyen a filmekben van, esetleg pszichopata képes ilyen szinten kontrollálni az ömlő stresszhormont, meg a szimpatikus hatást...ill. talán az erre kiképzettek. De ez csak egy vélemény.
 
Vannak helyek ahol ezt a kiképzők még javasolják is.
Amikor fegyverhasználtra kerülne sor az már igen indokolt lenne. Egyébként aki egy csak úgy továbbra is vergődik egy felhúzott (csőre töltött) vagy figyelmeztető lövést adó fegyver halatán az vagy részeg vagy isteni hülye, barom. Ritkább esetben gyilkoló szándékú.
 
Ez kissé másképp van.
A bíró rád fogja hátékázni egy medveölő használatát, azzal hogy egy kisebb fegyverrel is elérhetted volna a célt.
A törvény úgy változott, hogy a saját házadban az esetleges - mert nem tudhatjuk éppen akkor - testi sértésre irányuló támadást élet kioltásával is lehet ellentételezni, de az eszköz már nem mindegy. Ha rád jön otthon valaki és leszúrod, azt megúszod a körülmények tisztázása esetén, de ha még lőfegyverrel is támadnak védekezhetsz éles önvédelmi (lő)eszközzel, de nem RIP-bullet-tel. Mert a jogosság csak addig terjed amíg elhárítod, ártalmatlanná teszed (lelövöd) a támadót, minden egyéb túlzott roncsolás, "mészárlás" már aránytalan megtorlás így ezáltal a jogtalanság kategóriájába esik. És persze a teljes tárat se eresztheted bele.
A folyamatos, kizárólag személy elleni fennálló fenyegetettségi (élet)helyzetet, ami a testi épséged (életveszélyes, súlyos) sérülésével, halálos következménnyel jár, ezt vizsgálják nagyon a hatóságok.

Megpróbálhatja. Láthatjuk, hogy Tomcatékkel is mit műveltek. Én így is bevállalnám a rizikót.
 
  • Tetszik
Reactions: rappali_
Ez kissé másképp van.
A bíró rád fogja hátékázni egy medveölő használatát, azzal hogy egy kisebb fegyverrel is elérhetted volna a célt.
A törvény úgy változott, hogy a saját házadban az esetleges - mert nem tudhatjuk éppen akkor - testi sértésre irányuló támadást élet kioltásával is lehet ellentételezni, de az eszköz már nem mindegy. Ha rád jön otthon valaki és leszúrod, azt megúszod a körülmények tisztázása esetén, de ha még lőfegyverrel is támadnak védekezhetsz éles önvédelmi (lő)eszközzel, de nem RIP-bullet-tel. Mert a jogosság csak addig terjed amíg elhárítod, ártalmatlanná teszed (lelövöd) a támadót, minden egyéb túlzott roncsolás, "mészárlás" már aránytalan megtorlás így ezáltal a jogtalanság kategóriájába esik. És persze a teljes tárat se eresztheted bele.
A folyamatos, kizárólag személy elleni fennálló fenyegetettségi (élet)helyzetet, ami a testi épséged (életveszélyes, súlyos) sérülésével, halálos következménnyel jár, ezt vizsgálják nagyon a hatóságok.
Ez kissé másképp van vagy nyolc éve.
A jogos védelmi helyzet és végszükség esetén. Az arányosság elve pedig evidencia. Van már rá jó néhány bírósági ítélet is.
 
  • Tetszik
Reactions: blogen
Közbeszerzési értesítőből:


E hirdetmény feladásának időpontja: 1.4.2019


2019/S 067-158286

Tájékoztató az eljárás eredményéről – szerződések a honvédelem és a biztonság területén

Karbantartási és javítási szolgáltatások

Katonai repülőtereken üzemelő fénytechnikai, navigációs és repülésirányító rádiórendszerek (FRISZ) szükség szerinti javítása anyagbiztosítással, karbantartása és felújítása (2019–2021)

A teljesítés helye: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis (Szolnok, Kilián út 1.),
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis (Kecskemét, Reptéri út 4.),
MH Pápa Bázisrepülőtér (Pápa, Vaszari út 101.),
MH 54. Veszprém Radarezred
— Veszprém, Jutasi út 93.,
— Veszprém, Jókai út 31–33. (MH LVIK),
— Kecskemét Reptéri út 4. (MH LVIK KTIK),
— Kékestető, MH objektum,
— Szentes, MH objektum,
— Kőrishegy, MH objektum,
— Tubes tető, MH objektum.
MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred (Székesfehérvár, Zámolyi út 1–3.)

A beérkezett ajánlatok száma: 1

A nyertes gazdasági szereplők neve és címe:

Közös Ajánlattevők

ATC-TEGE Konzorcium
Vak Bottyán u. 3.
1111 Budapest

TEGE ELEKTRONIK Kft.
Lajos utca 121.
1036 Budapest


A szerződés végleges összértéke: 1 674 873 622,00 HUF Áfa nélkül
 
  • Tetszik
Reactions: anonim999
Ez kissé másképp van vagy nyolc éve.
A jogos védelmi helyzet és végszükség esetén. Az arányosság elve pedig evidencia. Van már rá jó néhány bírósági ítélet is.

Igen, az arányosság nagyon a háttérbe szorult, lényegében már egy teljes kéz sem kell a kritériumok elsorolásához. Nem reagálhatsz halálos erővel, vagy eszközzel, amíg a támadás nem gyilkos szándékúnak néz ki! Felfokozott idegállapotban a tévedés joga meg fenntartva a megtámadott javára.
 
Volt Hőr ismerősök mind azt mondták, hogy azt mondták nekik, először célzott, aztán figyelmeztető lövés.

Elhatárolódom!!4!

Meg lehet allapitani, hogy, melyik volt elobb.
Ha nem volt a bemeneti nyilas korul loporszarmazek, akkor a leadott loves tiszta fegyverbol tortent, ami meg azt feltetelezi, hogy nem volt figyelmezteto.
 
Átverték őket az elöljáróik. :(

Kiderül ha először nem figyelmeztetőt lősz...

Meg lehet allapitani, hogy, melyik volt elobb.
Ha nem volt a bemeneti nyilas korul loporszarmazek, akkor a leadott loves tiszta fegyverbol tortent, ami meg azt feltetelezi, hogy nem volt figyelmezteto.

Amúgy, ami áthatol a testen, azon kell, hogy legyen DNS maradvány, nem?