[BIZTPOL] Irán

Mondjuk nagyon érdekes a következő, főleg az előző hozzászólás miatt is. Tegyük fel az iráni hajó tényleg aknát szedett le a tartályhajóról. Tehát nem feltette hanem leszedte. A hajóról éppen elérték az aknát, a hajó állt. Ki tette fel, búvár nem mert akkor igencsak ki kellett volna ugrani a vízből, ráadásul a hajóra menet közben ez eléggé lehetetlennek tűnik. Ha hajóról csinálták volna azt kimutatja a radar vagy a személyzet menet közben az sem egyszerű. A hajókra szaúdi kikötőben lehetett csak feltenni induláskor máshol nem, repülő telepítésről még nem hallottam esetleg aladin repülő szőnyegjének lopakodó verziójával. Az iráni tapadóakna úgy néz ki nagyjából mint egy félbevágott tojás és 40 kg -nál nagyobb súlyú. Nem az a bűnös aki leszedte hanem aki feltette. Mikor készült a nappali fénykép az aknáról ki készítette. miért nem szedte le, mint bizonyítékot?
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti and tomippo
Igen, ez LENNE a legegyszerűbb.... Két bibi van. Az egyik: a szaúdi terminálokon nem szolgálhatnak síiták! Hamarabb lebuknak, mintha négerek lennének. A másik a légitámadás. A japán hajóról vizuálisan észleltek repülő eszközöket. Ezért számomra az F-35 verzió hihetőbb..
 
Túl az előbbin.... Próbált már valaki kishajóval egy 60-100 ezer tonnás, haladásban lévő tanker mellé manőverezni? Ha áll, könnyű! De ha mozog, a sodorvize beszippant mindent a hajó alá! Nos, menj oda egy csónakkal vagy kishajóval és tapassz rá bármit! A búvár pedig - menet közben - még viccesebb - helyett - halálosabb!
Rosszul gondolod.
Egy 10 csomóval cammogó tanker mellé simán oda tudsz menni, semmi nem fog beszippantani. A pilot hajók nap mint nap megteszik. A pilot menet közben száll át a hajókra.
pl.:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Egy ilyen tankeren 20-25 fős személyzet van összesen. Este max 1-2 ember a hídon. Simán oda tud mellé menni úgy egy motorcsónak hogy a kutya sem veszi észre.
 
  • Tetszik
Reactions: Littlejohn
Rudi, teljesen egyetértek, nincs vita. Én 60-100 ezer tonnás tankerről írtam. Igaz sebességről nem, de a 10 csomó a hormuziban lassúnak tűnik. Oda már helivel viszik a pilotot is néha.... Néha meg lelassítanak :)
 
Igen, ez LENNE a legegyszerűbb.... Két bibi van. Az egyik: a szaúdi terminálokon nem szolgálhatnak síiták! Hamarabb lebuknak, mintha négerek lennének. A másik a légitámadás. A japán hajóról vizuálisan észleltek repülő eszközöket. Ezért számomra az F-35 verzió hihetőbb..
Ezen az elméleti síkon nem is síiták tették fel rá hanem pl szaudiak hogy a Japánok ne próbáljanak békéltetni.
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat
Akar a kalozok akar a hadihajok ugynevezett "boarding party" i ugyanazt az eszkozt hasznaljak hogy feljussannak a hajokra. Ez egy hosszu ( osszerakhato, meghosszabithato ) aluminium vagy szenszalas cso aminek a vegen egy horog van. Ezt akasztjak be a hajo korlatjaba ( ritkan ) vagy eppen a peremebe es a rudon levo lepcsofokokon egyenkent felmasznak.
Téged posztra fizetnek, nem betüszámra. Jó szerződést kötöttél. Széttördelhetnéd jobban is.
Vagy csak így jött fel két büfi közt, mert ez még neked is sok. :) :)
 
  • Tetszik
Reactions: dragonette
A magas politikat meg gazdasagot hagyjuk mert nagyreszt csak talalgatunk. Azzal kene elso lepesben foglalkozni hogy az az irani hadihajo rakva irani haditengereszekkel mit keresett ott a Norveg hajonal es miert tuntettek el a felnemrobban tolteteket ?

Ez valami alap szolgaltatas az iraniaknal ? Ha erre hajozol mi dijmentesen leeelenorizzuk hogy nincs a hajodon robbanotoltet es dijmentesen el is tavolitjuk.

???
Mi a bánatos lóf...-ból tudod, hogy az fel nem robbant töltet.
Istenem, egyszer kivinnélek egy robbantókertbe, adnék neked tíz munkát, 50% fake, 50% valós.
Akkor sem mondanád meg, melyik az. Itt meg egy olyan képről állítod hallaltlan komolysággal, amelyen még azt sem lehet megmondani, kb mi az, hogy néz ki és milyen színű.
Te komolyan veszed ezt?
A legfontosabb, hogy nem nyalunk be semmit elsőre, megvizsgáljuk.
Te meg itt a semmire erölködsz már három oldal óta. Várjuk meg, mit mondanak rá, mert a te tudásod és az amerikai kormány szavahihetősége legendás. :)
 
Hogy ne lenne eselye Irannak. Ha az nem az o hajojuk volt akkor kiabalniuk kene hogy az nem a mienk mi eltudunk szamolni az osszessel. De ha viszont az ovek akkor meg azzal kell elszamolni hogy mit csinaltak ott.

Marad a hallgatas.
Előbb bizonyítsd már be, hogy mi volt, amit levettek.
Ne ülj fordítva a lovon!
Bizonyíts!
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Egy biztos. Iránnak nem érdeke, hogy ne tudja eladni az olaját.
Az olajat a Hormuzi szoroson keresztül tudja eladni.
Ha a szorosban balhé van, a biztosítók nem engedik oda a hajókat, tehát Irán szív.

Akkor most Irán szív.
Akkor Dinamónak biztos igaza van, hisz tudjuk, Irán a mazohisták hazája, és senki nincs ellenük, mindenki szereti és segíti őket. :)
 
Sokan óvnak egy US és Irán közötti véletlen háborútól. De ez tényleg véletlen volna?
A véletlen azt jelenti: egyik fél se akarja a háborút.
Viszont Bolton, Bibi, SzA & UAE világosan akarja.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: dragonette
Sokan óvnak egy US és Irán közötti véletlen háborútól. De ez tényleg véletlen volna?
A véletlen azt jelenti: egyik fél se akarja a háborút.
Viszont Bolton, Bibi, SzA & UAE világosan akarja.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

USA nem fog ilyen hülyeségekkel szórakozni (kamuaknázgatással). A nagyhatalmi szint (USA, Oo, Kína) az az, hogy néhány öltönyös alak érkezik és végtelen kedvességgel felhívják a figyelmet arra, hogy a jelenlegi helyzet nem a hosszú élet titka.
(BTW milyen tűzszerész vagy nem agyhalott katona kezd el így eltávolítani robbanószereket?)
SA izraeli támogatással szórakozik abból, amit én leszűrtem. Kétségbeesetten kapálóznak, mielőtt Kína ellensúlyozza az USA dominanciáját a térségben (akik amúgy is húznának onnan). Iránt szét akarják verni, a Pentagon viszont 30 éve nem akar még csak a hely közelébe sem menni. Legalábbis a térségből származó kollégáimtól ezt hallom.
 
Putyin is belesodródik – így nézne ki egy amerikai háború Iránnal

Egy Irán elleni háború lehet Netanjahu és Bolton érdeke, de az amerikai nemzeti érdekekkel ellentétes. Egy amerikai-iráni katonai konfliktus esetén Moszkva és Peking támogatni fogja az iráni ellenállást. Trump még időben elkezdheti lapozgatni a vietnámi háború történetét. Káncz Csaba jegyzete.

https://m.privatbankar.hu/makro/put...y-nezne-ki-egy-amerikai-haboru-irannal-326717
 
58 000 amerikai áldozat Vietnámban?
:rolleyes:
2x minimum....
 
Irán egységesebb jóval mint Irak volt, valamint a terep is bonyolultabb lenne. Arról nem is beszélve hogy akkor Irakkal szemben állt a fél világ, és nem volt mögötte senki, Irán ellen jelenleg csak az izraeliek, amik és szaudiak vannak, de esélyesen mögéjük állna elég sok komoly szereplő már csak azért is hogy az US-nak fájjon.

Szerintem nagy hiba lenne Iránt bevállalni.