A II. világháború magyar vonatkozású katonai eseményei

A Toldi még felderítő páncélosnak is gyenge volt,
Már miért? Nagyjából ugyanolyan paraméterekkel rendelkezett mint a többi kortársa.
így valamit rendszerbe kellett állítani.
A Turán alapjául szolgáló T-21 nem volt rossz abban az időszakban, az már más kérdés hogy a háborúnak köszönhetően brutális ütemben haladt a harckocsik fejlesztése, ezt meg sem a magyar vezetés sem az ipar nem tudta lekövetni.
 
  • Tetszik
Reactions: Halfdan
Már miért? Nagyjából ugyanolyan paraméterekkel rendelkezett mint a többi kortársa.

A Turán alapjául szolgáló T-21 nem volt rossz abban az időszakban, az már más kérdés hogy a háborúnak köszönhetően brutális ütemben haladt a harckocsik fejlesztése, ezt meg sem a magyar vezetés sem az ipar nem tudta lekövetni.

A Toldi a tapasztalatok alapján 1944-ben már felderítő feladatra is csak korlátozottan volt alkalmas, a csapatok helyettük Turán 40-eseket igényeltek. Ez persze csak akkor lett volna lehetséges, ha elegendő Turán 75-ös áll rendszerbe, vagy jönnek a Tas-ok, esetleg német anyag.
A Turán addig tűnt használhatónak, amíg nem szereztünk közvetlen tapasztalatokat a Donnál, hogy mire lehet számítani a jövőben, ill. amíg a románok - meg rajtunk kívül szinte mindenki... - nem kezdtek modern német páncélosokat kapni. Sajnos Trianon miatt évtizedes késésben voltunk a pc. fejlesztés terén, pedig a tudás meglett volna, ahogy a minimális gyártókapacitás is. Ezt még súlyosbította a német "barátaink" folyamatos elzárkózása.
 
A Nimród nem alternatívája a Turánnak. Az egyik egy magas felépítményű, nyitott tornyú pcv.-lgv. páncélos, a másik meg egy klasszikus hk. Harckocsink 1941-ben gyakorlatilag nem volt. A Toldi még felderítő páncélosnak is gyenge volt, így valamit rendszerbe kellett állítani. A Nimród nem tudta volna átvenni a feladatait, sőt a Donnál kiderült, hogy pcv. feladatra sem igen alkalmas már, lgv. páncélosként azonban valóban jól teljesített.
A Hellcat, és a Volverine amik dedikált páncélvadászok 20 centivel alacsonyabbak csak és szintén nyitottak felül.
 
A Toldi a tapasztalatok alapján 1944-ben már felderítő feladatra is csak korlátozottan volt alkalmas,
44-re igen de igazság szerint az addigi könnyű harckocsik váltak alkalmatlanná. Ugye nálunk komolyabb haderők már inkább 8 kerekű páncélautókkal oldották meg(Puma, Greyhound) majd rendszerbe állt az M24, közepes harckocsikat megközelítő tűzerővel.
A Hellcat, és a Volverine amik dedikált páncélvadászok 20 centivel alacsonyabbak csak és szintén nyitottak felül.
Ezeknél a nyitott tető nem volt igazán gond mert arra tervezték őket hogy lesállásból, nagyobb távolságból vadásszanak, így jobb kilátásuk volt, a Nimródnál ugye még a légvédelem feladatát is el kellett látni. Viszont a 40mm-es löveg már 41-re gyenge volt, az amcsi 76mm-esek viszont a háború végéig használhatóak maradtak.
Egyébként a Nimród futóműve túlterhelt volt, emiatt nem volt a legjobb terepjáróképessége és sokat is kellett javítani.
 
A Nimródot azért annyire nem írnám le a 40 milis gépágyúval a háború elején. Oké, T 34, KV sorozat ellen nyilván elégtelen volt. Viszont az a történethez tartozik, hogy a ruszkik a háború elején, de még 43-ban is igen nagy számban (50% vagy még magasabb arányban) használtak BT, T-26, T-60, T-70 könnyű harckocsikat illetve ez utóbbi alvázára épült SU 76 könnyű önjáró löveget. Ezeknek szinte alig volt páncélja, a 40 mm-es Bofors ellenük elég potens volt, hiszen gyakorlatilag folyamatos sorozatlövésre volt képes.

A Toldi egyértelműen gyenge volt, a a Szovjet k. hk. ellen még talán, a Turánnal a legnagyobb gond az volt, hogy csak nagyon későn került gyártásba és értékelhető mennyiségben hadrendbe, mikorra már elavulttá vált. De ezeket se fikáznám annyira, kis ország voltunk, meg lehet nézni angolok vagy épp a ruszkik milyen ócskavasakkal nyomultak nagy számban a háború közepén. Ha azt veszem, hogy az ezrével gyártott T-70 milyen eséllyel (kb. 0) szállt szembe 43-ban a németek akkori, jellemzően már erősen páncélozott és felfegyverzett, ráadásul nagy számban alkalmazott közepes harckocsijaival, olyan szörnyű rosszul azért nem álltunk.
 
Talán félreérthető voltam, ez két külön dolog. A magas felépítmény és nyitott torony - többek között - a klasszikus hk. szerepre tette alkalmatlanná. Ettől még pcv.-ként megfelelt volna, de 1943-tól a 40 mm-es gépágyúja - szemben az általad említett 76 mm-es löveggel felszerelt páncélosokkal - erre már kevés volt. Nem véletlenül említik súlyos problémaként a '44 tavaszi harcaink értékelésében, hogy több parancsnok még mindig nem értette meg, hogy pcv. szerepkörben hiba bevetni.
 
44-re igen de igazság szerint az addigi könnyű harckocsik váltak alkalmatlanná. Ugye nálunk komolyabb haderők már inkább 8 kerekű páncélautókkal oldották meg(Puma, Greyhound) majd rendszerbe állt az M24, közepes harckocsikat megközelítő tűzerővel.

Ezeknél a nyitott tető nem volt igazán gond mert arra tervezték őket hogy lesállásból, nagyobb távolságból vadásszanak, így jobb kilátásuk volt, a Nimródnál ugye még a légvédelem feladatát is el kellett látni. Viszont a 40mm-es löveg már 41-re gyenge volt, az amcsi 76mm-esek viszont a háború végéig használhatóak maradtak.
Egyébként a Nimród futóműve túlterhelt volt, emiatt nem volt a legjobb terepjáróképessége és sokat is kellett javítani.

Egyetértek. A gond nálunk az volt, hogy az elavult Csabának nem volt váltótípusa, ezért csak hk. jöhetett szóba, így esett a választás a Turán 40-re.
 
A Nimródot azért annyire nem írnám le a 40 milis gépágyúval a háború elején. Oké, T 34, KV sorozat ellen nyilván elégtelen volt. Viszont az a történethez tartozik, hogy a ruszkik a háború elején, de még 43-ban is igen nagy számban (50% vagy még magasabb arányban) használtak BT, T-26, T-60, T-70 könnyű harckocsikat illetve ez utóbbi alvázára épült SU 76 könnyű önjáró löveget. Ezeknek szinte alig volt páncélja, a 40 mm-es Bofors ellenük elég potens volt, hiszen gyakorlatilag folyamatos sorozatlövésre volt képes.

A Toldi egyértelműen gyenge volt, a a Szovjet k. hk. ellen még talán, a Turánnal a legnagyobb gond az volt, hogy csak nagyon későn került gyártásba és értékelhető mennyiségben hadrendbe, mikorra már elavulttá vált. De ezeket se fikáznám annyira, kis ország voltunk, meg lehet nézni angolok vagy épp a ruszkik milyen ócskavasakkal nyomultak nagy számban a háború közepén. Ha azt veszem, hogy az ezrével gyártott T-70 milyen eséllyel (kb. 0) szállt szembe 43-ban a németek akkori, jellemzően már erősen páncélozott és felfegyverzett, ráadásul nagy számban alkalmazott közepes harckocsijaival, olyan szörnyű rosszul azért nem álltunk.

43 már a hk. használat terén is a "fordulat éve" volt, fokozatosan megszűnik a szovjet könnyű hk. gyártás ill. az LL szállításuk is, és lassan átbillen az arány a közepes és nehéz pc-k javára, a BT-k, T-26-ok már kikopóban voltak ekkorra.. Ettől persze még bőven volt alkalmas célpont egy Nimródnak, vagy Turánnak.
Szerintem is büszkének kell lennünk, hogy a nulláról hova jutott néhány év alatt a magyar pc. gyártás-tervezés. A T 70 kapcsán viszont ne feledd, hogy a gyártás több mint 80%-át ekkor már a T 34 és KV változatai adták, a T 70 könnyű hk feladatkörre készült, ehhez képest a mi Turánunknak közepes, sőt nehéz hk. szerepkörben kellett volna helyt állnia, így neki az ellenfele a T 34, KV és Sherman volt.
 
  • Tetszik
Reactions: alfa74
Én nem tudok arra büszke lenni,hogy a II.vh-ban a Magyar Királyi Honvédségben komolyan gondolták a lovas katonát mint harcoló erőt...

Ne arra legyél büszke, hogy ilyen idióta katonai vezetésünk volt(van).

Hanem azokra akik ezt a faszságot (lovasroham)mégis megcsinálták.
Ráadásul sikeresen.
 
  • Tetszik
Reactions: alfa74 and SilvioD
Én nem tudok arra büszke lenni,hogy a II.vh-ban a Magyar Királyi Honvédségben komolyan gondolták a lovas katonát mint harcoló erőt...
Csak szólok,hogy a lovas katona még ma is létezik.A IIvh-ban a németek és az oroszok is növelték a lovas alakulataik számát.Sőt,42ben még egy amerikai lovasroham is volt a Fülöp-szigeteken
 
Te úr is ten ege.Ne nevettesd mar ki magad!

Komolyan nem tudom eldönteni,hogy te direkt csinálod ezt vagy csak be vagy oltva a reqlitások ellen.
 
Csak szólok,hogy a lovas katona még ma is létezik.A IIvh-ban a németek és az oroszok is növelték a lovas alakulataik számát.Sőt,42ben még egy amerikai lovasroham is volt a Fülöp-szigeteken

De nem a harcoló lovas alegységeket növelték!42-ben meg kb a Fülöp-szigeteken az amerikaiak azzal harcoltak amijük volt annyira letolt gatyával érte őket a dolog!
Mi meg az oroszokhoz mindenből a legjobbat küldtük...