[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Jelenleg. A fele a lehetőség.

Csak azok a fránya megtervezett szükségtározók nem akarnak épülni az eddig megépített 5 db -on túl...! :(
Persze Felcsúton megépült a záportározó, ami az időjárási szélsőségek növekedésével kb. minden domb-, és hegyvidéki magyar településen szükséges lenne! Az alföldi településeken pedig a hirtelen ledúdoló csapadékot az elmúlt 30 évben feltöltött mesterséges tavakban lehetne gyűjteni, de nem menjünk bele, ez nem ennek a topiknak a témája.
 
A felsőházban több mint 100 módosító indítványt nyújtottak be a megállapodás nélküli kilépést megtíltó törvényhez, ezeket mind meg kell tárgyalnia az alsóháznak, szavazni kell róla és utánna kerül vissza megint a felsőházhoz döntésre, ott is szavazni kell róla és ha ott átmegy csak akkor lép életbe, tehát a mostani állás szerint ki fognak lépni október végén.
 
  • Tetszik
Reactions: dragonette
A medence jelleg miatt ez Közép-Európára sem áll, csak úgy mondom! Hazánkra meg még inkább nem, bennünket a szárazság, az aszály, az elsivatagosodás jobban fog érinteni, mint Nyugat-Európát, csak itt a hőhullámok lesznek "enyhébbek", mint tőlünk nyugatabbra!
Tudom, azért írtam, hogy hosszú távon meg fogjuk szívni mi is.
 
Szép dolog, hogy megtiltották maguknak a no deal brexitet, de ha az EU nem lesz partner a tárgyalások újra kezdéséhez, akkor ugyanúgy kiesnek megállapodás nélkül. Johnson meg pont nem az az ember aki fojtatni, újra nyitni akarja. Szóval szerintem a jövő héten (de lehet, hogy már hétvégén) benyújtja a lemondását. Kíváncsi leszek akkor ki lesz az új miniszterelnök Ez a kutyakomédia már - már az olasz politikai élet jeleit mutatja :)
 
Az öntözés - jó drágán- nem oldja meg a helyzetet, sőt, ront rajta.
Nem táblaszinten kell a vizet pótolni, hanem tájszinten megtartani.
Azok a szavak, amiket leírtál, így, ebben a sorrendben, tökéletesen értelmetlen mondatokat alkotnak, mivel nem kapcsolódnak semmilyen, ismert valósághoz.

Az országba befolyó, vagy itt keletkező vizeket lehet gravitáció útján, csatornákon az öntözendő területekre vezetni. A tározási lehetőségek helyileg nem korrelálnak az öntözési igényekkel.

Továbbá, az öntözési beruházások ugyan költségesek, de a többlettermés révén gyakran már az első évben megtérülnek.
 
Szikesedésre gondolt szerintem.
 
És mivel? Mert az árvizeinket hagyjuk átfutni az országon, nem tároljuk el, persze tervek vannak, csak a megvalósítás...! Öntözhetnénk, csak akkor azon kellene erősen matekozni, főleg aszályos időkben; hogy öntözünk vagy a lakosságnak lesz -e iható vezetékes vize...!

Ha nagyon nagy lesz a baj 1 éven belül megoldható. Erőforrás átrendezéssel. Akkor életbe lép a törvény mely megengedi az államnak, hogy válság esetén bármely magyarországi gépet kezelőstül kölcsönvehet a munkaadótól/tulajdonostól és felhasználhatja a katasztrófa elhárítására. (van ugyanis ilyen törvényünk ) És akkor az összes építőipari gép meg hozzá a 400.000 közmunkás csatornát ás és gátakat emel. Fél év alatt meg is csinálják, persze komoly anyagi áldozattal jár az országnak, de ha muszáj lesz akkor megvalósítható.
 
Csak azok a fránya megtervezett szükségtározók nem akarnak épülni az eddig megépített 5 db -on túl...! :(
Persze Felcsúton megépült a záportározó, ami az időjárási szélsőségek növekedésével kb. minden domb-, és hegyvidéki magyar településen szükséges lenne! Az alföldi településeken pedig a hirtelen ledúdoló csapadékot az elmúlt 30 évben feltöltött mesterséges tavakban lehetne gyűjteni, de nem menjünk bele, ez nem ennek a topiknak a témája.

Orfű a 2-es 3-as 4-es 5-ös tó ezt a célt is szolgálja. Magyarszék épp most épül és ez csak a mecsek északi oldala. Déli oldal volt Karolina-külfejtés és bányató hasonló szerepű rekultiválás és átépítés alatt.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Szikesedésre gondolt szerintem.

Ez könnyen megoldható tároló csatornarendszerekkel. Évszázados találmány de jól működik, a földekre áradáskor kimegy a víz, de a csatornákkal szabályozható az ottmaradás ideje, és mennyisége. Ehhez kell a főcsatornák mellett mellék és mikrocsatornák tömkelege. de megoldható országszinten.
 
Itt szerintem ne menjünk bele, de ez így csak egy mese.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 1711
Ha nagyon nagy lesz a baj 1 éven belül megoldható. Erőforrás átrendezéssel. Akkor életbe lép a törvény mely megengedi az államnak, hogy válság esetén bármely magyarországi gépet kezelőstül kölcsönvehet a munkaadótól/tulajdonostól és felhasználhatja a katasztrófa elhárítására. (van ugyanis ilyen törvényünk ) És akkor az összes építőipari gép meg hozzá a 400.000 közmunkás csatornát ás és gátakat emel. Fél év alatt meg is csinálják, persze komoly anyagi áldozattal jár az országnak, de ha muszáj lesz akkor megvalósítható.

Azoknak a közmunkásoknak a nagy része a kezét sem nagyon emeli fel, nem hogy gátakat.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Reactions: fishbed
Csak azok a fránya megtervezett szükségtározók nem akarnak épülni az eddig megépített 5 db -on túl...! :(
Persze Felcsúton megépült a záportározó, ami az időjárási szélsőségek növekedésével kb. minden domb-, és hegyvidéki magyar településen szükséges lenne! Az alföldi településeken pedig a hirtelen ledúdoló csapadékot az elmúlt 30 évben feltöltött mesterséges tavakban lehetne gyűjteni, de nem menjünk bele, ez nem ennek a topiknak a témája.
Hát ja, pedig három övcsatornával és a stratégiai tiszai víztározóval (Bodrog tó) az alábbi teljes területen meg tudnánk valósítani az öntözést, mert a köztük fekvő terület alattuk fekszik
- Bodrog tó = a lényegében lakatlan (ezervalahány fő) bodrogi-süllyedék területének elárasztása révén a Tisza-völgyi stratégiai víztározó megvalósítása a mai határaink között elérhető legmagasabb ponton, biztosítja a szükséges vizet a Keleti-főcsatorna és a Tisza-tó számára a legaszályosabb évben is, így innen származna az alföldi öntözővíz ötven százaléka.
- Északi-övcsatorna = az Északi-középhegységben eredő vizek gyűjtőcsatornája, ami azt a Duna-Tisza közére vezeti, kis részben át a Duna-völgyébe is
- Új Keleti-övcsatorna = a jelenlegi Keleti-főcsatorna fölött, a Bodrog tó vizét vezetné nagyobb területre
- Körös-Maros csatorna = a Fehér-Körös vizét vezethetné át a Maros felé, a békési Maros hordalékkúp öntözése céljából

Ez teljesen átrendezné az Alföld jelenlegi vízgazdálkodását, ám az ezekből a csatornákból levezethető víz a teljes köztük fekvő területet öntözhetővé tenné:
nt-zhet-Alf-ld.jpg

De tényleg hagyjuk, csak érzékeltetés volt, hogy milyen vÍzgazdálkodási lehetőségeink vannak és ezért nekünk a felmelegedés nem igazán vagy nem feltétlen jelent hátrányt!
 
Tartok tőle, hogy lezárják ezt a topicot is, ha nagyon elmászkálunk, mert hát Dél-Amerikában kezdtük Magyarország vízrajzi lehetőségeit megvitatni aztán ez meg már Nyugat-Európa. Inkább csinálok a kantinban egyet ennek, ha gondoljátok, hogy ott menjen.
 
Lehet, hogy inkább egy: [BIZTPOL] Éghajlatváltozás topik kellene!
 
  • Tetszik
Reactions: dragonette