[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Ez a példa is mutatja, hogy ha nem lenne az általános népbutítás a környező országokban (Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia), vagy ha az ott lakók vennék a fáradtságot, hogy elolvassanak (és meg is értsenek) akár egy könyvet a valódi történelemről, akkor máshogy állnának Magyarországhoz:

https://delhir.info/2018/11/11/egy-szerb-ferfi-megmondta-a-tutit-delvidek-elcsatolasarol/

Délvidék elcsatolásának november 25-én esedékes évfordulója közeledtével ezekben a napokban Délvidék-szerte megemlékezéseket tartanak Magyarország történelmi déli területeinek megszállása 100. évfordulója alkalmából, amit a szerb oldalon „felszabadításnak” neveznek. Ehhez azonban rögtön hozzá kell tenni: ahogyan annak idején sem fogadta minden délvidéki szerb virágesővel „felszabadítóit” (sőt, a korabeli fotók arról tanúskodnak, hogy a szerbek által lakott települések főterein is több volt a sajkacsás katona, mint az örvendező civil), úgy ma sem kereszteli el minden szerb november 25-ét felszabadulásnak.

„Vajon kitől szabadították fel? Újvidék és Vajdaság nem voltak megszállva az I. világháború alatt! Tiszta koholmány és hazugság ily módon magyarázni az akkori történéseket. Vajdaságban és Újvidék területén nem folytak semmilyen harcok az I. világháború alatt! Ahhoz, hogy valaki „felszabaduljon” előzőleg megszállás alá kell, hogy kerüljön. Vajdaság évszázadokon keresztül Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia része volt! Európai udvarok követelésére adták a gyéren lakott déli területeiket letelepedésre az oszmánok alatt szenvedő szerb népnek, amely asszimilációnak és pusztulásnak volt kitéve a törökök alatt. Čarnojevićék vezetésével a szerb nép oltalmat talált a keresztény magyaroknál és osztrákoknál, megőrizhette kultúráját, vallását, identitását, rengeteg kolostort és templomot építhetett fel magának új hazájában! Emellett szabad nyelvhasználatot, oktatást, stb. évezhetett … a Szerb Matica, az első (szerb) színház, az első (szerb) gimnázium, mindez a mai Vajdaság területén jött létre! És most, ma ÚJVIDÉK ÉS VAJDASÁG FELSZABADULÁSÁT ÜNNEPELJÜK! VAJON KITŐL????? A LEGNAGYOBB SZERB LÁNGESZEK A „MEGSZÁLLÓ” BIRODALOM TERÜLETÉN SZÜLETTEK ÉS ISKOLÁZTATTÁK MAGUKAT, annak köszönhetően, hogy a legfejlettebb, legcivilizáltabb világközpont volt, aminek köszönhetően felvirágzottak az akkori korszak európai értékei. Szerbiában a törökök voltak a megszállók, mert az nem volt az ő területük. Hogyan lehettek az osztrákok és a magyarok megszállók a saját történelmi területükön? Ki lett használva egy pillanat, hogy a háborút elvesztőktől elvehessék a területeket a „szerbbarát és szövetséges” angolok és a franciák jóváhagyásával. Ugyanazok jóváhagyásával, akik a huszadik század végén megbombáztak minket! Ezek a „barátok” tolták a naiv és megbolondított Principet, hogy ölje meg Ferenc Ferdinándot, ezen „hazafias” tettnek árát Szerbia pusztulással és lakossága egyharmadának elvesztésével fizette meg.”
 
Egy dolgot tudunk ez ellen tenni ha Magyarországot sikerülne gazdaságilag úgy rendbe tenni ami egy társadalmi jólét alapjait megágyazza. Talán akkor elgondolkoznak miért is volt meghatározó a magyar nép a kárpátmedencében 1000 évig. Ebben az esetben az irigykedésük kiválthat bennük egy vágyat, ami már másként fogja értékelni az elmúlt 1000 évet.
 
Vagy csak egyre zsírosabb falatnak fogunk tűnni ezáltal. A hadsereget nyomni kell párhuzamosan, különben még egyszer meg fogjuk szívni.
 
Ez a legyünk vonzó ország egy kicsit veszélyes fegyver, ahogy a nyugati országok és társadalmak mutatják, ahogy nő a jólét, úgy nő a szociális háló, ami vonzza azokat, akik nem akarnak dolgozni. (Ahogy mondani szokás, ahol szar van, ott légy is van).
Akik meg a szomszédból (vagy távolabbról) jönnek dolgozni nem biztos, hogy Magyarokká akarnak válni (és most nem elsősorban a harmadik világbeli migránsokról beszélek, ezt azért már átélte Magyarország az 1600-1700-1800-as években). Hallottam már olyat, hogy Budapestet Szlovákok építették a kiegyezés után.
 
Így van, ismerjük már a szomszédokat. Nem véletlenül mondta O.V. a kettő irányú védekező képesség kiépítése az elvárás.
 
Ez a legyünk vonzó ország egy kicsit veszélyes fegyver, ahogy a nyugati országok és társadalmak mutatják, ahogy nő a jólét, úgy nő a szociális háló, ami vonzza azokat, akik nem akarnak dolgozni. (Ahogy mondani szokás, ahol szar van, ott légy is van).
Akik meg a szomszédból (vagy távolabbról) jönnek dolgozni nem biztos, hogy Magyarokká akarnak válni (és most nem elsősorban a harmadik világbeli migránsokról beszélek, ezt azért már átélte Magyarország az 1600-1700-1800-as években). Hallottam már olyat, hogy Budapestet Szlovákok építették a kiegyezés után.
Nekünk már ebbe történelmi tapasztalatunk van, mi már megittuk a levét annak amit nyugaton még csak most ízlelgetnek. Azt akarom mondani hogy bőlcsebben fogunk tudni reagálni bizonyos dolgokra mint ők lásd. migránsok.
 
  • Tetszik
Reactions: Morishima
Ez érdekes fordulat lenne az USA ukrán politikájában.
Soros György megállítását kérhette az ukránoktól az amerikai külügyminiszter
https://m.origo.hu/nagyvilag/20200219-soros-megallitasat-kerette-az-ukranoktol-pompeo.html
Többek között Soros György ukrajnai térhódításának a visszaszorítását kérhette a kijevi vezetéstől Mike Pompeo amerikai külügyminiszter január 31-i kijevi látogatása során – írja a Karpat.in.ua nevű kárpátaljai magyar hírportál Valerij Peszeckij, az Ukrán Szociális Elemző Központ igazgató-helyettesének internetes bejegyzésére hivatkozva. Pompeo nem véletlenül kérhette ezt Volodimir Zelenszkij elnöktől és adminisztrációjától, hiszen Soros folyamatosan azon dolgozik, hogy megakadályozza Donald Trump újraválasztását. Ennek érdekében már a Facebook csúcsvezetőinek az eltávolítását követeli, azzal sem törődve, hogy a legnépszerűbb közösségi oldal eleve a liberális jelölteket segíti. Ráadásul - mint az a napokban kiderült -, Barack Obama elnöksége idején közvetve beavatkozhatott az amerikai igazságszolgáltatás működésébe is.

Washington mindenekelőtt azt szeretné, ha Kijev leállítaná a termőföld piacosításának folyamatát,megszüntetné a belső államkötvények (piramisjáték-szerű) kibocsátását, és támogatná az Ukrán Pravoszláv Egyházat (UPC).

Az első amerikai kérés hátterében az áll, hogy amennyiben a parlament elfogadja a földpiaci törvényt, 10 millió hektárnyi állami föld válna megszerezhetővé, amelynek valós piaci ára 10 trillió dollár – vélekedett Valerij Peszeckij.

Szerintea fő földvadász Soros György milliárdos, aki egész rendszert dolgozott ki az ukrán termőföldek egy tulajdonképpeni részvénytársaság kezelésébe történő átadására, például – leegyszerűsítve – a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben fennálló hiteltartozás törlesztéseként, későbbi valós piaci árra való feltőkésítéssel.

A szakértő szerint a Trump-adminisztráció nem érdekelt a felvázolt forgatókönyvben, mert megvalósulása eseténaz amerikai elnök ellenfelei olyan pénzügyi forráshoz jutnának, amely lehetővé tenné Trump elmozdítását még az újraválasztása esetén is.

A földpiacosításhoz hasonló a helyzet a belső államkötvényekkel is – állította a politológus, aki szerintSoros az ukrán államhatalomba beépített emberei,a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybanki elnök révén az államkötvények kibocsátásával saját zsebébe kanalizálja az ukrán állami költségvetést.

Ezekből a pénzekből – a Trump elleni felhasználásuk mellett – meg lehet alapozni az ukrán termőföldek megszerzését – hangsúlyozta a szakember, megjegyezve, hogyPompeo azt ígérte Zelenszkij elnöknek, segít a részben Soros ellenőrzése alatt álló IMF helyett alternatív hitelforrást találni.

A többi a linken.
 
Ja, Soros ellenőrzi az IMF-et.
Szavazati súlyok
A Kormányzótanács döntéseit súlyozott szavazással hozza. A súly az országok kvótája alapján kerül meghatározásra. A 2010-es reform óta a legnagyobb szavazati súllyal rendelkező tagállamok:

  1. 22px-Flag_of_the_United_States.svg.png
    USA: 16,74%
  2. 22px-Flag_of_Japan.svg.png
    Japán: 6,01%
  3. 22px-Flag_of_Germany.svg.png
    Németország: 5,87%
  4. 22px-Flag_of_France.svg.png
    Franciaország: 4,85%
  5. 22px-Flag_of_the_United_Kingdom.svg.png
    Egyesült Királyság: 4,85%
  6. 22px-Flag_of_the_People%27s_Republic_of_China.svg.png
    Kína: 3,65%
  7. 22px-Flag_of_Italy.svg.png
    Olaszország: 3,19%
  8. 22px-Flag_of_Saudi_Arabia.svg.png
    Szaúd-Arábia: 3,16%
  9. 22px-Flag_of_Canada.svg.png
    Kanada: 2,88%
  10. 22px-Flag_of_Russia.svg.png
    Oroszország: 2,69%
Az Európai Unió összesen a szavazatok több mint 30%-ával rendelkezik.Az USA elnöke kicsoda? Soros?
 
Szerinted a jenki elhárításban nincs lista arról, hogy ki kinek a tenyeréből eszik ott??
Mindegyik kormányzótanácsi delegált független, makulátlan és autonóm döntéshozó...
Aha..
Én meg a Futrinka utcából jövök...
..
Egyáltalán nem kizárt, ami a cikkben van, még akkor is, ha van ami esetleg mellélövés...
 
Annak kifejezetten örülök hogy a Gender Mein Kampf/Kom Kiáltványt nem ratikifikálják. Viszont arra kíváncsi lennék, hogy a rákba gondolták Gyuri megállítását az amcsik. A csávó zsebből mehvehetné Ukrajnát.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka and fip7
Ez a példa is mutatja, hogy ha nem lenne az általános népbutítás a környező országokban (Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia), vagy ha az ott lakók vennék a fáradtságot, hogy elolvassanak (és meg is értsenek) akár egy könyvet a valódi történelemről, akkor máshogy állnának Magyarországhoz:
:D
86842040_2740247256055159_570358402639724544_o.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Drazen Bosnjakovic horvát igazságügyi miniszter lemondásra szólította fel Drazen Jelenic legfőbb ügyészt szerdán, arra hivatkozva, hogy Jelenic a szabadkőműves társaság tagja - írta a helyi sajtó.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/208495/

Hihi, akkor minden ország minden tisztviseloje mondjon le, megyei szinttol felfelé kb.
:D
 
https://index.hu/belfold/2020/02/20/menedekkerelem_magyarorszag_eljaras_helsinki_bizottsag/

Ez a precedens értékű ügy megmutatta Magyarország kormányának és a magyar bíróságok álláspontját.
A magyar kormány az Orosz föderációt nem tartja szabad és biztonságos államnak ahol sérülhetnek az orosz lakosok emberi jogai, ezért ezentúl minden innen érkező menedékkérőt a védelmünkbe vesszük én nem utasítjuk el külső nyomásra.
Illetve nem adunk ki orosz állampolgárságú menedékkérőt olyan államnak ahol élete, szabadsága és alapvető emberi jogai sérülnének.
Így kell ezt fiúk.
 
Faxa eltarthatunk egy 60 eves semmirekellot aki dolgozni nem, de bajt keverni azt fog. Az oroszok meg orulnek hogy megszabadulnak tole.
 
  • Tetszik
Reactions: megazez
https://index.hu/belfold/2020/02/20/menedekkerelem_magyarorszag_eljaras_helsinki_bizottsag/

Ez a precedens értékű ügy megmutatta Magyarország kormányának és a magyar bíróságok álláspontját.
A magyar kormány az Orosz föderációt nem tartja szabad és biztonságos államnak ahol sérülhetnek az orosz lakosok emberi jogai, ezért ezentúl minden innen érkező menedékkérőt a védelmünkbe vesszük én nem utasítjuk el külső nyomásra.
Illetve nem adunk ki orosz állampolgárságú menedékkérőt olyan államnak ahol élete, szabadsága és alapvető emberi jogai sérülnének.
Így kell ezt fiúk.
Na, már meg akartam kérdezni: ezt az oldalt te viszed?
https://www.facebook.com/nyugatipalyan/