Járványok, fertőzések (humán)

A gyerekek közül a kisbabáknál jár legsúlyosabb szövődményekkel a koronavírus

Több mint 2000, koronavírustól megbetegedett kínai gyereket megvizsgáló kutatás eredményeit publikálta a Pediatrics szaklap, és foglalt össze a New York Times.

A kínai kutatók eredményei alapján a vizsgált 18 év alatti gyerekek körülbelül

- 4 százalékának semmilyen tüntetei nem voltak.
- 51 százalékának enyhe tünetei voltak, mint láz, fáradtság, köhögés, orrdugulás vagy émelygés.
- 39 százaléknak közepesen erős tünetei voltak, amelyek az előzőeken túl tüdőgyulladást, egyéb tüdőbajokat jelentettek, de nem voltak légzési nehézségeik.
- 5 százalék, 125 gyerek súlyosan megbetegedett. Nekik komoly légzési nehézségeik lettek,
- fél százaléknak, azaz tizenháromnak pedig életveszélyes állapotba kerültek.
- És volt egy 14 éves fiú, aki belehalt a koronavírusba.

A kutatás azt is feltárta, hogy a súlyosan megbetegedett 125 gyerek 60 százaléka 5 év alatti volt, és ezek között is külömösen magas volt az 1 év alatti kisbabák aránya. A NYt áltak megszólaltatott szakértők szerint ez azért van, mert az ilyen kis gyerekek szervezete, légzőszervei még gyors fejlódési szakaszban vannak, illetve eleve fejletlenebb az inmunrendszerük, ami védekezhetne a vírius ellen.
ETQC-NeX0AMBTbq
 
Nem kell félni, vannak bőven elmeroggyantak:
Az amnesty a határzár és a karantén és más rendeletek ellen kampányol.
Tele ilyen aranyköpésekkel:
"A járványra adott más válaszok -mint az utazási tilalom és korlátozások -szintén korlátozzák a személyek szabad mozgását, például az a jogunk, hogy bármely országot elhagyjunk, illetve a hazatéréshez való jog.14Több állam is lezárta határait vagy beutazási tilalmat rendelt el a COVID-19 vírus által érintett területekről, gyakran érzékenyen befolyásolva azokat, akik családjukhoz kívánnak hazatérni, vagy akik szokásos üzleti tevékenységüket végeznék, illetve tanulni akarnának."

"Minden, a járvány megfékezésére adott kormányzati válasznak vizsgálnia kell nemi szempontokat és biztosítani kell, hogy a lányok, nők és a nem-bináris identitású személyek is megfelelő gondoskodásban és támogatásban részesüljenek."

"Számos intézkedés, amelyet a járványügyi válságra tekintettel vezettek be –utazási tilalmak, korlátozások, karantén, nyilvános rendezvények és gyülekezések betiltása –hátrányosan befolyásolhatják sokak munkához való és munkavállalói jogait, különösen azok esetében, akik alkalmi munkákból élnek.Ez érinti a migráns munkavállalókat"

https://www.amnesty.hu/data/file/4827-amnesty_covid-19_allasfoglalas.pdf?version=1415642342

Ez egy olyan csecs, amelyből sokan táplálkozni fognak. Már előre látom a pereket, ahol erre és az ebben hivatkozottakra alapozva perlik be az államot, mert véleményük és az ebben hivatkozottak alapján aránytalanul súlyosan érintette őket a beutazási tilalom, vagy a karantén, vagy, hogy az állam nem adott pl. maszkot.

Remélem nem belpolbűnözésnek mindősül az alábbi (ha igen kérem, a Moderátor törölje):

Ránéztem reggel néhány pártra, ismertebb politikusra, hogy mi pörög a "fészen", igyekeztem kategorizálni, a kormányzatról vélemény, nemzetközi kitekintés (ez nagyon kevés volt, talán Rétvári Bencénél volt láthatóan erre törekvés), jótanácsok,kormányzati tanácsok, "személyes élmények/vélemények" (ez se sok volt).

DK:, cirka 95% úgy kezdődik "A kormány..." és utána általában valami követelés, vagy, hogy nem jóé csinál valamit -vagy bármit. Gyurcsánynénak sikerült úgy egy heti lemaradással (tegnap napközben) a "nép"-hez szólni, hogy maradjatok otthon és kb. a jótanácsok le is zárultak. (De az is csak az első 40 másodpercig ment, aztán jött a "mit követeltünk a kormánytól).

Kálmán Olga: hallgat, semmi nincs a vírussal kapcsolatban az oldalán -pedig több mint 70 ezer emberhez szólhatna.

Hadházy: a határzár ellen ("Ez az ember -Orbán Viktor- a határzártól várja a járvány megfékezését Magyarországon?"). Szokásos, csak a kormány ekézése. Semmi emberekhez szólás, biztatás, támogatás, jó tanács.

Márky-Zaj a sok közgyűlési értesítője között elkezdi meglepően kulturáltan "JÓ OKA VAN A KORMÁNYNAK AZ ÓVATOSSÁGRA! Arra kérek minden honfitársamat, hogy vegye nagyon komolyan a kormány intézkedéseit, valóban életek múlhatnak ezek betartásán." majd átcsap a kormány béna és meg fog bukni mantrába egy azon bejegyzésen belül.

Karácsony facebook oldalán most kevesebb a politizáló, több a vírus megakadályozásáról és önkormányzati virusmegelőzési, helyzetkezelési dolgokról az infó.

Jobbik: A kormány nem készült fel -az jön le, hogy legalább évekkel ezelőtt- a vírusra, iskolabezárásokra... ja és Orbán tehet személyesen arról is, hogy egyesek a szokotthoz képest drágábban adnak dolgokat a boltban. Ja és Orbán hazudik. Meg olyanokat javasolnak, amiket már meglépte a kormány. (Gondolom kiszivárgott az egyeztetés, gyorsan felrakták, és majd verik a mellüket, hogy minket kopiznak.) Itt sincs emberekhez szólás, tanács, ilyesmi.

MSZP: Mi megmondjuk, mi követeljük, 'mi követeléseinket beépítették a programba' -de majd ezt szkanderezzék le a jobbikkal, mert ők is ugyan ezt tették fel, ugyan az nap.

KDNP: Kevés hír, főleg a kormány üzenetét veszi át.

Fidesz: Nyilván nagyon sok a kormányközlemény átvétele, átdolgozása, de meglepően sok mellette a röviden megfogalmazott jótanács. (Nyilván sem ők, sem a KDNP nem kezdheti úgy, hogy követeljük a kormánytól...)

Néhány Fideszes képviselőt megnézve egyöntetű, hogy viszonylag kevés üzenet, kevesebb pörgés (bár aki olyan pozícióban van, az nem itt éli ki magát/nincs rá ideje) részben kormányzati átvétel, részben jótanács, néhány személyes.

A köztünk élő pszichopaták I.
https://tutiblog.com/a-koztunk-elo-pszichopatak-i/
 
„A válság megtanít bennünket az alázatra” – Jelenits István a Mandinernek
"'A vihart nem hagyhatjuk ki a számításból, mert hozzátartozik az élethez', és „a válság megtanít bennünket az alázatra, a fegyelemre és a felelősségtudatra” – mondja Jelenits István lapunknak. A koronavírus-járvány idején a piarista rend doyen pap-tanárát arról kérdeztük, mennyiben változott meg a mindennapi élete, gondolkodása a válság hatására, illetve mennyiben fog szerinte megváltozni a körülöttünk lévő világ természete és az emberek mentalitása."
https://mandiner.hu/cikk/20200320_jelenits_istvan_interju
 
Nem kell ahhoz kijárási tilalom, hogy a gyerek nem megy ki a házból/lakásból. Ahhoz szülő kell és nevelés. Ahol ez nincs meg, tök mindegy milyen rendeletet hozol! Aki hülye, az a parkban, játszón fog ülni, fut, sportol, mert jó az idő, bla és bla.

Ha megparancsolod nekik, csakazértis kiskapuznak, lásd a mozikat korábban!

De kell, mert az emberek hülyék. A kormánynak legyen több esze és mentse meg az embereket saját maguktól.
A kijárási tilalmat meg ugyanúgy be lehet tartani, mint a házi karantént, csak büntetés és ellenőrzés kell hozzá.
 
  • Tetszik
Reactions: Lelkeslaikus
Lezárták egész Kaliforniát
"Zárlat alatt van egész Kalifornia helyi idő szerint péntek éjféltől az új koronavírus terjedése miatt, senki nem hagyhatja el az otthonát, ez Gavin Newsom, a nyugati parti tagállam kormányzója csütörtök este rendelte el. Csakis az élelmiszerboltok, a patikák, a benzinkutak és a bankok maradhatnak nyitva, igaz, korlátozott idősávban. Emellett tovább dolgoznak a rendőrök és a kormányzati feladatokat ellátó hivatalok."
https://888.hu/amerika-london-parizs/eletet-kell-menteni-lezartak-egesz-kaliforniat-4236414/
 
De kell, mert az emberek hülyék. A kormánynak legyen több esze és mentse meg az embereket saját maguktól.
A kijárási tilalmat meg ugyanúgy be lehet tartani, mint a házi karantént, csak büntetés és ellenőrzés kell hozzá.
Aha. Mint a traffipax az utak mentén. Lelassítanak, majd ismét 90el a városban.
Nem hiszek ebben. Ez akkor működne, ha az ingázást minimum Szlovákia és Ausztria felé megszüntetnék, ill. a kaliforniaihoz hasonló intézkedések jönnének.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz and sata
Nem csak megkérni kellene őket, hanem parancsba adni. Aki meg nem tartja be, azt büntetni.
Persze akiknek nincs hozzátartozójuk, akik pl. bevásárlást megoldják, azoknak segítséget adni.

Büntetni a nyugdíjasokat? Hogyan? 500ezres bírság? Vagy hogy? Főbelövés?
Mondj útmutatást! Bekiabálni én is tudok. Realista üzemmódot, pls! De komolyan! Ismeritek a magyarokat vagy sem? Kiskapu azonnal. Nem kapnak el, úgyse fizetek, blabla. Esélytelen.

Ha bezárnád az összes munkahelyet, még a boltokat is, csak az állam szállítana/utca. Aki kijön, 40 nap karantén egyedül, valahol a puszta közepén egy börtönsátorkomplexumban, na akkor működne. Mellé 1 millás bünti és vagyonelkobázás. De csakis akkor. Ehhez logisztika kellene és döntés. De figyeld meg. A szavazáskor az ellenzék IS ZSAROLNI FOG.
 
Nem csak megkérni kellene őket, hanem parancsba adni. Aki meg nem tartja be, azt büntetni.
Persze akiknek nincs hozzátartozójuk, akik pl. bevásárlást megoldják, azoknak segítséget adni.
Elmondta az interjúban Viktor, hogy nem igazán van jogi lehetőség az idősek otthon tartására és igazán nem is akarják ezt parancsba adni, csak megkérni lehet őket.
Ellenben az önkormiknak parancsba van adva, hogy ha rászoruló idős van azoknak be kell vásárolni, el kell látni, segíteni nekik.
 
https://magyarnemzet.hu/belfold/ertelmetlen-lenne-a-teljes-lakossag-szurese-7909631/
..
"Ledia Lazeri szerint az új számok azt mutatják, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges. Pánikolás helyett nyugalmat kell meríteni ebből – értékelt.

Elmondta: a WHO napi kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és kölcsönösen megosztják egymással az információkat, a WHO gyakorlati ajánlásait és a magyar kormány által tett intézkedéseket."
 
Büntetni a nyugdíjasokat? Hogyan? 500ezres bírság? Vagy hogy? Főbelövés?
Mondj útmutatást! Bekiabálni én is tudok. Realista üzemmódot, pls! De komolyan! Ismeritek a magyarokat vagy sem? Kiskapu azonnal. Nem kapnak el, úgyse fizetek, blabla. Esélytelen.

Ha bezárnád az összes munkahelyet, még a boltokat is, csak az állam szállítana/utca. Aki kijön, 40 nap karantén egyedül, valahol a puszta közepén egy börtönsátorkomplexumban, na akkor működne. Mellé 1 millás bünti és vagyonelkobázás. De csakis akkor. Ehhez logisztika kellene és döntés. De figyeld meg. A szavazáskor az ellenzék IS ZSAROLNI FOG.

A nyugdíjast a legkönnyebb büntetni. Az állam adja a nyugdíját, abból máris levonható a büntetés.
M1 bemondja, annak a nyugdíjasnak aki kiteszi a lábát az utcára, már legközelebb nem jön a nyugdíj és kész.
Ne csinálj már úgy, mintha a nyugdíjasokkal nem tudnák betartani a törvényt, ha akarnák.
Amúgy meg tőlünk nyugatra már mindenhol elszabadult a járvány, azt már nem fogják tudni megfogni, csak ha teljes kijárási tilalom lesz. Akkor annál nem jobb már, ha csak az idősekre vonatkozik?
 
Elmondta az interjúban Viktor, hogy nem igazán van jogi lehetőség az idősek otthon tartására és igazán nem is akarják ezt parancsba adni, csak megkérni lehet őket.
Ellenben az önkormiknak parancsba van adva, hogy ha rászoruló idős van azoknak be kell vásárolni, el kell látni, segíteni nekik.

Hogy-hogy nincs rá jogi lehetőség?
Kétharmadjuk van, olyan törvényt hoznak amilyet akarnak.
 
  • Tetszik
Reactions: Veér Ispán
A nyugdíjast a legkönnyebb büntetni. Az állam adja a nyugdíját, abból máris levonható a büntetés.
M1 bemondja, annak a nyugdíjasnak aki kiteszi a lábát az utcára, már legközelebb nem jön a nyugdíj és kész.
Ne csinálj már úgy, mintha a nyugdíjasokkal nem tudnák betartani a törvényt, ha akarnák.
Amúgy meg tőlünk nyugatra már mindenhol elszabadult a járvány, azt már nem fogják tudni megfogni, csak ha teljes kijárási tilalom lesz. Akkor annál nem jobb már, ha csak az idősekre vonatkozik?
Ha nem vonatkozik az idősekre, akkor simán hazaviszi nekik más, mert akkor úgy értelmezik majd az okoskodók, hogy nekik egyáltalán nem kell otthon maradni.
 
Hogy-hogy nincs rá jogi lehetőség?
Kétharmadjuk van, olyan törvényt hoznak amilyet akarnak.

Azért ez nem egészen így van. Alkotmányos keretek, nemzetközi egyezmények, alapvető emberi jogok egy részének elvonhatatlansága stb.
..
Ennek ellenére ezzel a magatartással "kiküzdik" szerintem a kijárási tilalmat!
Önveszélyes lehet az ember, közveszélyes már nem!
 
Hogy-hogy nincs rá jogi lehetőség?
Kétharmadjuk van, olyan törvényt hoznak amilyet akarnak.
Ahhoz hogy most a jelenlegi tempóban cselekvóképes maradjon a kormány, 4/5-ös parlamenti jóváhagyás kell. Erről szavaznak jövő hét elején. Különben jövő héten lejár a 15napos veszélyhelyzet miatti különleges státusz és visszaáll az hetekig, hónapokig tartó aktatologatós törvénygyártás.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg