Járványok, fertőzések (humán)

7 milliárd fertőzött, 40 millió halott - az Imperial College London egyetem számításai szerint eddig jutna a koronavírus egyetlen év alatt világszerte, ha nem léptetnek életbe semmilyen korlátozást. A jelenlegi globális adatokat itt követheti. A modell azt is kimutatta, mennyire fontos, hogy az országok időben lépjenek, amikor a kijárási korlátozásokról, tilalmakról, határlezárásokról, karanténokról döntenek.
Védekezés nélkül 40 millió embert ölne meg a koronavírus

Kevesellem ezt a 40 milliót egy nagyságrenddel. Ha azzal számol, hogy szinte mindenkit megfertőz, akkor irreálisan alacsony halálozási rátát feltételez.
 
Én úgy emlékszem, hogy abból a levéltől indult ki itt egy kommentcunami, és Jurgenbauer jól szúrta ki, hogy ez az egész csak egy nem kormánypárti troll műve. Fölösleges volt ezért a jó meglátásért letorkolni.
Rosszul emlékszel, Káslernek tényleg volt egy beidézett eredeti levele amivel szerintem semmi baj nem volt (ebből csinálta a hamisító a sajátját), de sajnos az eredeti szöveget amire válaszoltam nem találom, úgy néz ki áldozatul esett a "rendcsinálásnak". Ezzel együtt elfogadhatatlannak tartom hogy a kormánypárti vélemény az automatikusan jó és igaz, a nem kormánypárti az meg automatikusan "troll". Nem címkézni kellene egymást ...
 
Nem fogjuk megtudni. Pont amiatt mert "elengedték".
Az egyébként is közelítő jellegűnek tekinthető adatok az ő esetükben méginkább azok lesznek.
(Vagy majd kiigazít, aki ott él Svédisztánban.)
Talan majd idovel, ha valahol vissza lehet nezni az eves halalozasok szamat meglatjuk hogy az idei ev kiugro-e.
 
  • Tetszik
Reactions: zztop
A kazah Yvision portálnak nyilatkozó forrás (Alma-Atai amerikai biolaborban dolgozó) szerint az ottani laborban állították elő a COVID-19 vírust. Mint ismert az amerikai védelmi minisztérium világszerte több államban üzemeltet biolaborokat közte az orosz határ mellett: Ukrajnában-Harkovban, Grúziában-Tbilisziben, Kazahsztánban-Alma -Atában.

https://stanradar.com/news/full/387...nskoj-laboratorii.html?utm_source=warfiles.ru
 
"Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka az aktuális feladatok kapcsán rámutatott: a Magyar Honvédség jelenleg mintegy 1200 fővel vesz részt a járványhelyzet miatt kialakult feladatokban. Mintegy nyolcszáz katona teljesít szolgálatot a déli határszakaszon, az MH Katonai Rendészeti Központ húsz fővel támogatja a rendőrök munkáját a Románia felé megnyitott humanitárius korridor biztosításában, az ország tizenöt helyőrségében mintegy 50 fő végez járőrtevékenységet. Mintegy 130 katona a szlovák, szlovén és osztrák határszakaszon lezárt határátkelőhelyeket biztosítja. A Magyar Honvédség a Belügyminisztérium kérésére logisztikai bázisok őrzésvédelmét is ellátja az elkövetkezendő időszakban. Mindemellett mintegy kilencszáz katonával vesznek részt nemzetközi műveletekben, hét NATO, öt EU, három ENSZ vezette, valamint egy koalíciós műveletben – ismertette a parancsnok.
..
A vezérezredes tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség megelőző rendszabályokat vezetett be laktanyáiban. Két igazolt koronavírusos megbetegedésről számolt be, az egyik katona az MH Egészségügyi Központban szolgál, míg a másik, egy németországi tanfolyamról hazatérve észlelte a tüneteket. Mindkét katona egészségi állapota kielégítő. Korom Ferenc hozzátette: külföldi szabadságról hazatérve jelenleg 61-en, míg a külszolgálatukat befejezők közül 300-an tartózkodnak önkéntes otthoni karanténban, mintegy 150 személy esetében a csapatorvos rendelte el a karantént. A Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta: minden szolgálatban lévő katonát elláttak a szükséges védőfelszereléssel."

..
"Benkő Tibor az ülésen hangsúlyozta, és felhívta a DK-s alelnök figyelmét arra, hogy a bizottság tagjainak és az országgyűlési képviselőknek is felelősségük van az állampolgárok hiteles tájékoztatásában. A magyar katonáktól nem kell félni, hiszen mindig is azért voltak és most is azért vannak jelen a városok utcáin és a vállalatoknál, hogy segítséget nyújtsanak. Ennek eljuttatása az állampolgárokhoz – összhangban a Kormány és a honvédelmi tárca kommunikációjával – nem csak feladata, hanem kötelezettsége is valamennyiünknek.
..
A hozzá intézett, az egyenruhás kórházparancsnokokra vonatkozó kérdésre válaszul a tárcavezető elmondta: hazánk miniszterelnöke egy megvalósítás előtt álló szándékot jelentett be, amelynek részletes kidolgozását az érintett tárcák már megkezdték."

..
https://honvedelem.hu/fooldal-kieme...hivta-fel-a-figyelmet-a-honvedelmi-miniszter/
..
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
A kazah Yvision portálnak nyilatkozó forrás (Alma-Atai amerikai biolaborban dolgozó) szerint az ottani laborban állították elő a COVID-19 vírust. Mint ismert az amerikai védelmi minisztérium világszerte több államban üzemeltet biolaborokat közte az orosz határ mellett: Ukrajnában-Harkovban, Grúziában-Tbilisziben, Kazahsztánban-Alma -Atában.

https://stanradar.com/news/full/387...nskoj-laboratorii.html?utm_source=warfiles.ru
Egy ujabb verzio "biztos forrasbol" Vajon a kinaiaknak ez meg miert nem jutott eszukbe? Arrol nem is beszelve hogy a rohadt jarvany most eppen amerikaban duhong.
 
Ez nem igaz
Kína, Kuba a szerbek meg a szláv testvéreik erősen korlátozzák az információáramlást. Egy sima hazaírogatás is veszélyt jelent a rendszerük integritására.
Ujgurok, csecsenek, magyarok és úgy általában a kisebbségek mind komoly ellenőrzés alatt állnak autokratikus államokban.
Ilyen világot élünk.
. Azt és
Kína, Kuba a szerbek meg a szláv testvéreik erősen korlátozzák az információáramlást. Egy sima hazaírogatás is veszélyt jelent a rendszerük integritására.
Ujgurok, csecsenek, magyarok és úgy általában a kisebbségek mind komoly ellenőrzés alatt állnak autokratikus államokban.
Ilyen világot élünk.
Ez nem igaz. Annyit,és arról írok szerbiából is amennyit akarok,szidhatom nyilvánosan,facen,fórumokon vučićit,nem lesz semmi következnénye,max rámáll 10-50 bot és próbálnak ellehetetleníteni a mondanivalóm megcáfolásával,mindenkit meggyőzni arról h nem úgy van ahogy én gondolom.
 
  • Tetszik
Reactions: vilmoci and boki
Így néz majd ki a parancsnoki rendszer a magyar kórházakban
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...ancsnoki-rendszer-a-magyar-korhazakban-422698

Kiemelték: a kórházparancsnok orvosszakmai kérdésekben nem tehet javaslatot, és nem hozhat döntést. Feladata, hogy koordinálja a betegellátáshoz és a járványügyi intézkedésekhez szükséges egészségügyi eszközök, felszerelések, berendezések, gyógyszerkészletek, fertőtlenítőszerek nyilvántartását, felügyelje a készletgazdálkodást és gondoskodjon annak megfelelő védelméről, akár a készleteket őrző biztonsági szolgálat kijelölésével, valamint rendőrök és katonák bevonásával. A kórházparancsnoknak a járványveszéllyel összefüggő szabályok betartására és az egészségügyi készlet megóvására vonatkozó javaslatát a kórház vezetője köteles végrehajtani.

Az országos kórházfőparancsnok folyamatosan tájékoztatja a belügyminisztert a kórházi egészségügyi készletekkel kapcsolatos adatokról, így segítve az operatív törzs munkáját, hogy minden kórházra lebontva naprakész adatokra alapozva történjenek az egészségügyi beszerzések és intézkedések - áll a sajtóközpont közleményében.
 
A kazah Yvision portálnak nyilatkozó forrás (Alma-Atai amerikai biolaborban dolgozó) szerint az ottani laborban állították elő a COVID-19 vírust. Mint ismert az amerikai védelmi minisztérium világszerte több államban üzemeltet biolaborokat közte az orosz határ mellett: Ukrajnában-Harkovban, Grúziában-Tbilisziben, Kazahsztánban-Alma -Atában.

https://stanradar.com/news/full/387...nskoj-laboratorii.html?utm_source=warfiles.ru

AlakulA ez ...
 
Pedig úgy néz ki tényleg egy hamis levelet terjesztettek a neten:

https://www.kormany.hu/hu/emberi-er...-terjed-a-miniszter-alairasaval-az-interneten

"... A „halottvizsgálatokat végző orvosoknak” címzett hamis levél írója azt látszatot kívánja kelteni, mintha a miniszter utasítására el kellene titkolni a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak számát.
...

A hamis levél terjesztője a legundorítóbb módon próbál pánikot kelteni, ami már büntetőjogi kategória, és a hatóságok a legszigorúbban fognak fellépni ellene.

"
Bennem már akkor is megfogalmazódott a hír igazságtartalmának kételye, mikor először olvastam itt a fórumon, de nagyon úgy adta elő itt a csóka, mint aki benfentes egészségügyis. Először csak utalt a "Kásler " írt levélre, majd több óra múlva betette a levelet. Ez után néztem meg mikor regisztrált ide a fórumra. Mit tesz isten aznap reggel ! :hadonaszos: Csak hát közben pörgött vagy öt oldalt a fórum, így nem akartam a kételyeimet elmondani, mert már egészen másról szólt a beszélgetés.
 
Which Countries in Europe Have the Most Hospital Beds for COVID-19?
https://www.nimblefins.co.uk/which-countries-europe-have-most-hospital-beds

oktatásegészségügy

Age Statistics by Country Population Population Aged 70+ % of Population Aged 70+ Confirmed Cases (Covid-19) Covid-19 Deaths
Germany 82,792,351 12,998,017 15.70% 56202 403
Italy 60,483,973 10,087,222 16.68% 92472 10023

Ennyivel azért nem sokkal rosszabb az olasz ellátás a némethez képest!
 
  • Tetszik
Reactions: notaricon