Járványok, fertőzések (humán)

Ez mi a pék volt? Vmi parádé?

Tegnap Izraelben is tüntettek Netanjahu ellen. Rengeteg felelős politikus van.
7RYPJ1ekHmKL1QGwqs.jpeg

7RYPIcbhEK0s1QGwqs.jpeg



Ha jól hallottam a Lyukas Zoknis ( Hadházy) meg a Bilis Berni (Szél) is szervez mára vmit.

Nyilván nagy sikere lesz, különösen miután Cili megmondta, hogy "megkapták az otthonnal kapcsolatos dokumentációt, és annak áttekintése után kiderült, hogy legalább egy hétig nem volt jelen orvos az intézményben, és nem tudta helyben vizsgálni a gondozottakat", akármit is facebookozott Szilvi.
ON.
(Megj. mai számok: MSZP-Párbeszéd együtt 3% - 10 a küszöb két pártnak -, LMP 1%, Kétfarkúak 5% körül. Egyébként megfigyeltem, hogy hó elején 1-10 között és hó végén 20-31 között mindig "megdolgoznak a pénzükért".)
OFF.
 
"Az elhangzott május 3-i dátum a jelenlegi becslések szerint a megbetegedések csúcsát jelentheti majd. Ezután több napig ugyanannyi megbetegedés várható, és ez az időszak is hosszabb ideig tart majd. Nem lehet megmondani, hogy biztosan meddig tart majd ez az időszak."
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
Az új helyzet olyan készséget kíván meg, amelyre korábban nem volt szükség, épp ezért biztosítanak képzéseket is: már több mint 13 ezren jelentkeztek rá.Sikeres vizsgát a tanultakból eddig 2822 orvos, 8800 ápoló és 659 önkéntes tett.Hozzátette: az önkéntes segédápolóknak és a lélegeztetést végző orvosoknak külön tananyag van, és elkezdődött a rezidensek speciális képzése is.

Mára 19 idősotthonban jelent meg a koronavírus– mondta Müller Cecília. Ebből nyolc budapesti - tette hozzá. Számos közülük csak egy-egy megbetegedést jelent, és az ápolók között.

A mentőknek 55 gépkocsi áll rendelkezésre ahhoz, hogy elvégezzék a teszteket, amelyeket a háziorvosok kérnek. Ezek a járművek nem a mentésből kerültek kivonásra, hanem többletkapacitást jelentenek – számolt be a tisztifőorvos.
 
Natessek, lehet meg fokozni a segelycsomagot....

A prostituáltak is kapnak pénzügyi segélyt Japánban, mivel a koronavírus miatt most nem jutnak jövedelemhez

A segély most csak azokra vonatkozik Japánban, akik legálisan dolgoznak, de most nem tudnak, mert az iskolából hazaküldött gyerekeiket nevelik otthon vagy épp más okból kifolyólag nem jutnak jövedelemhez.

https://bulvar.parameter.sk/prostit...oronavirus-miatt-most-nem-jutnak-jovedelemhez
 
A suttogással kirepülő, de szabad szemmel nem látható nyálcseppek csekély súlyuk miatt hosszabb ideig is a levegőben maradhatnak – állítják amerikai tudósok. Szerintük egy arra járó ember így könnyedén beszippanthatja azokat, a vírussal együtt.
Új kutatás: a halk beszéddel is terjeszthető a koronavírus

Miközben Magyarországon van hivatalosan az egyik legalacsonyabb koronavírus-esetszám Európában, és a halottak száma sem kimagasló, addig hatalmas készültség van a magyar kórházakban és a kormány a járvány miatt rendkívül rövid idő alatt, a fokozatosság elvét nagyrészt figyelmen kívül hagyva alapjaiban alakítja át az egészségügyi ellátórendszert. A két dolog látszólag nem fér meg egymás mellett, cikkünkben bemutatjuk, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy a kormány a „legrosszabb forgatókönyv” bekövetkezésére készül a kórházakban, felvállalva annak beláthatatlan következményeit. Egyúttal arra is rámutatunk, hogy ez a mostani taktika miért nem előnyös a jövőben várható korlátozó intézkedések feloldásakor.
Koronavírus Magyarországon: ezért készül a kormány a legrosszabbra

Egyes nagyvárosi gócpontokban csökkenőben az új fertőzések száma - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap este a Fehér Házban, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. Vasárnap az Egyesült Államok keleti partvidékén több, a járvány által leginkább sújtott tagállamnak a kormányzója is arról adott interjút, hogy korainak tartja a gazdaság újraindítását.
Trump újabb mentőcsomagokról beszélt, miközben a keleti parti államok még nem akarnak újranyitni
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Újra és újra el kellene gondolkodni, hogy kik "vezetik" az EU-t!
Mert meglátásom szerint mindent elkövetnek azért, hogy ledarálják a kontinenst és "betolják Ázsia alá".
Néhány évtized múlva már nem csak népességileg, de gazdaságilag is csak egy marginális térség leszünk, ha hagyjuk!
A legviccesebb, hogy közben a leghangosabb európázós csatakiáltásokkal éppen ők menetelnek, büszkén!
..
Ha valamit be kellene vezetni EU-s szinten, az az európai uniós szempontból való biztonsági átvilágítás!
És kirostálni mindenkit, aki belső aknamunkát folytat, kiszolgáltatva ezzel Európát hosszú távon...
https://hirtv.hu/hirtvkulfold/koronavirus-jarvany-idejen-is-az-lmbtq-emberekert-kuzd-az-ep-2499551
..
Azon kellene inkább törniük a fejüket, hogy milyen családvédelmi intézkedéseket vezetnének be!
Mert a koronavírusnak az is hatása lesz, hogy a totálisan befos@tott EU-polgárok még annyi gyermeket sem fognak
vállalni, mint eleddig! Hatalmas bezuhanásra számítok 9 hónap múlva a születések számában!
Majd figyeljétek az adatokat!
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos
Szlovakia, apr. 19:

3323 teszt, osszes 46.246
72 uj fertozes, osszesen 1161
16 uj gyogyult, osszesen 229
1 uj halott, osszesen 12 (az uj halott megint a bazini idosotthonbol van)

212 beteg van korhazi kezelesen, ebbol 8 intenziv osztalyon, 2 lelegeztetogepen.


Szlovakia, apr. 20:

1970 teszt, osszes 44.276
12 uj fertozes, osszesen 1173
22 uj gyogyult, osszesen 251
1 uj halott, osszesen 13 (az uj halott most egy masik idosotthonbol van)
 
  • Tetszik
Reactions: laiki and SilvioD
Újra és újra el kellene gondolkodni, hogy kik "vezetik" az EU-t!
Mert meglátásom szerint mindent elkövetnek azért, hogy ledarálják a kontinenst és "betolják Ázsia alá".
Néhány évtized múlva már nem csak népességileg, de gazdaságilag is csak egy marginális térség leszünk, ha hagyjuk!
A legviccesebb, hogy közben a leghangosabb európázós csatakiáltásokkal éppen ők menetelnek, büszkén!
..
Ha valamit be kellene vezetni EU-s szinten, az az európai uniós szempontból való biztonsági átvilágítás!
És kirostálni mindenkit, aki belső aknamunkát folytat, kiszolgáltatva ezzel Európát hosszú távon...
https://hirtv.hu/hirtvkulfold/koronavirus-jarvany-idejen-is-az-lmbtq-emberekert-kuzd-az-ep-2499551
..
Azon kellene inkább törniük a fejüket, hogy milyen családvédelmi intézkedéseket vezetnének be!
Mert a koronavírusnak az is hatása lesz, hogy a totálisan befos@tott EU-polgárok még annyi gyermeket sem fognak
vállalni, mint eleddig! Hatalmas bezuhanásra számítok 9 hónap múlva a születések számában!
Majd figyeljétek az adatokat!

Év végén okosabbak leszünk...
https://www.origo.hu/gazdasag/20200414-babyboom-koronavirus.html
..
2020041568.jpg
 
Karácsony Gergelynek "köszönöm", és hogy mit: a budapesti tömegközlekedési dugókat "párszázezer" embernek, "párnapig", járvány idején. :(

A 10 milliós országban a 2 milliós Budapest bőven 50%-al szerepel. :(
ŐŐŐ, azért ugye az mindenhol megvan hogy a nagyvárosokban gyorsabban terjed a fertőzés?
Tényleg a Karácsony Gergő tehet arról hogy Budapesten van a legtöbb fertőzött? Nem arról van szó hogy ide több külföldi érkezik, innen többen utaznak el, nagyobb lakósűrűség?
Tényleg egy 2019 októberében megválasztott polgármester tehet arról hogy az általa fenntartott intézmények közül van amiben megjelent a a koronavírus? Mit kellett volna tennie? Visszaküldte a kórház az öregeket megfertőzve, baromság volt, A főváros kérte hogy ilyet ne csináljanak.
Nyilván elbaszta a BKK menetrendet, kiderült hogy szar és korrigált, reméljük akitől a tanácsot kapta kapott két nagy valagbarúgást.
 
https://index.hu/belfold/2020/04/19/maszk_onkormanyzat_rendeles/

Ez most komoly? A magyar hatosagok egymas elol lopkodjak el a maszkokat? Vajon lesz e ebbol akkora hiszteria mint az allitolagos nemet vamosok miatt? Vajon tudunk-e jobbak lenni alapveto nemzeti karakterunknel?

1. Különleges jogrend van!
2. Egy települési önkormányzat nem hatóság.
3. Nemzetbiztonság!
4. Az alapvető nemzeti karakterünk, köszöni rendben van!
(Karakter-probléma az irigységre és viszálykeltésre kihegyezett nagykörúton belüli szemlélettel van,
ahonnét ezt az idézett portált is szerkesztik és üzemeltetik az olyan mentalitású egyének .)

5. A német vámolásos dolog nemzetközi jogilag és egyébként is más kategória. Ne keverd ide. De az is "el lett simítva".
 
Mondjuk az idősotthonokat nem varrnám Karácsony nyakába. Több okból se. Az egyik, hogy hosszú évek óta kriminális a helyzet az állami (önkormányzati) idősotthonokban. Nem véletlenül emlegetik őket modern kori auschwitzként. A másik ok, hogy Karácsony szerintem azt sem tudta, hogy van idősotthon. A harmadik az a hely, ahonnan Karácsonyt utasítják. A DK idiótái a Fővárosi Önkormányzatból szeretnék pótolni évek óta csökkent járandóságaikat. Ez a cél. Minél több állás minél több kliensnek. Semmiben nem különböznek a Fidesztől. Helyesebben egyben igen: sokkal, de sokkal idiótábbak.
Azért pedig külön tiltakoznom kell, hogy egy Ladagrant nevű bot magyarnak vallja magát, többes számban.
 
https://magyarnemzet.hu/kulfold/nem-hatarozhato-meg-a-fertozottek-szama-ukrajnaban-8023286/
"Ukrajnában hétfőre, egy nap alatt 261 új esettel 5710-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké pedig tíz újabb halálos áldozattal 151-re nőtt. Az új fertőzöttek száma ugyanakkor 82-vel kevesebb volt, mint előző nap – közölte az egészségügyi minisztérium, amely szerint több megyéből nem érkeztek be a napi adatok.
A betegségből eddig 359-en gyógyultak fel.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján ugyanakkor elmondta: az alacsonyabb fertőzöttségi adat egyik oka, hogy hét megyéből nem érkeztek be a napi adatok...
...Elmondta továbbá, hogy előző nap a korábbiakhoz képest jóval kevesebb tesztet is végeztek el, csak 1988-at, mert – mint mondta – ennyien jelentkeztek koronavírus-fertőzésre utaló tünetekkel.
Sztepanov közölte, hogy országosan már 1074 egészségügyi dolgozónál igazolták a fertőzöttséget, továbbá 374 gyermek betegedett meg eddig Covid-19-ben.