Összfegyvernemi harc, a harccal kapcsolatos fogalmak és kifejezések

Az USMC mint haderőnem felesleges.Olyan formában mint az angol vagy az orosz tengerészgyalogság(meg úgy általában az európaiaknak)van értelme tengerészgyalogságnak.A két utóbbi inkább partokon végzett rajtaütésekre alkalmas mintsem hagyományos értelembe vett nagylétszámú partraszállásokra.
Igen, mert egyik sem arra készül, hogy picsányi csendes-óceáni, meg dél-kínai szigetet kelljen elfoglalnia.
Amíg a USMC-nek egy LHD hajóval rendelkezésére áll MINDEN szükséges eszköz és fegyver, hogy egy Tarawa méretű korall szigetet elfoglaljon, és ezt az állapotot tartósan fenn is tudja tartani.
Ehhez a Navynek szüksége van egy komplett anyahajó kötelékre, + az Army-t szállító hajókra, + ezt az egész szekérkaravánt ellátó hajókra.
A USMC erre a méretre van skálázva. Erre képzik a katonákat és teljesen érthető, hogy ennek tükrében szeretnék a beszerzéseiket is intézni.
És ezért használnak pl. még mindig M1A1-et (amíg ki nem vonják). És nem csak azért kell helyből felszállni tudó repülő az LHA-ra, mert különben nem tudnának máshogy üzemelni, hanem mert arra is fel kell készülniük, hogy mondjuk a saját maguk által szarrá bombázott sziget mégjobban szarrá bombázott repülőteréről ütőképes csapásmérő erőt üzemeltessen, már azelőtt, hogy a műszakiak rendbe raknák a pályát!
Különben ez jelenleg már csak egy erősen elméleti vita, ugyanis ha keresztülmegy ez a mostani változtatás, akkor sokat fog közeledni a USMC szerepe a fentebb említett 2 ország tengerészgyalogságához.
 
  • Tetszik
Reactions: Negan

Az nem esik le,hogyha a technika átkerülne a NAVY-hez akkor nekik is meglenne mindenük csak ember kéne amit az ARMY tudna adni dögivel ha szükség van rá.ez lenne a valódi költségcsökkentés nem kiherélt állapotban kvázi félkarú óriásként szenvedni az USMC-vel.Arról nem is beszélve,hogy az USMC soha nem hajt végre semmit önállóan mindig ott van mellette a NAVY aki támogatja...
Az a baj,hogy nem közeledik mert ott lesz neki a saját különbejáratú flottája meg légiereje.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Sőt jobban utánanézve hajóügyileg most is rá vannak utalva a NAVY-ra mert nincs hajója az USMC-nek ilyenformán légpárnásai és deszantgajói sem.Repülői,helikopterei és szárazföldi technikája van no meg az AAV-P7 APC-k.
 
Szerinted ezt miért írtam?:
Különben ez jelenleg már csak egy erősen elméleti vita, ugyanis ha keresztülmegy ez a mostani változtatás, akkor sokat fog közeledni a USMC szerepe a fentebb említett 2 ország tengerészgyalogságához.
Az F-35B-i is le lesznek felezve. Meg szerintem a maradék, csökkentett méretű századait is át fogja venni a Navy. Nekik meg megmarad az a technikai háttér mint az Armynak. Támadó és szállító helikopter flotta, valamint a szárazföldi és tengeri deszant technikák.
 
Az USMC relevanciáját és létezésének alapját az adja, hogy bevetéséhez nem szükséges kongresszusi és szenátusi felhatalmazás, hanem az elnök közvetlenül rendelkezhet vele.
Ezért nem is fog megszűnni.
Gyakorlatilag a mindenkori elnök magánhadserege.
Erre tudsz valami referenciát adni? Ez nagyon érdekelne.
 
  • Tetszik
Reactions: molnibalage
Erre tudsz valami referenciát adni? Ez nagyon érdekelne.
Dettó. Mert ez azért marhaság, mert ez kb. hadüzenet nélküli háborúzás képességét adja, ami nyilvánvalóan marhaság. Ez lehet, hogy régen volt, amikor az elnök kiküldhette valami banánköztársaságba őket rendet rakni, de mai világban...?

Miért van az akkor, hogy minden konfliktus zóna és békefenntartás vagy más műveletben más ment először?
Panama Inváziójában nem ők vitték a prímet.
Sivatagi Pajzsban is más ment előtt.
Szomáliában emlékeim szerint ott sem voltak.

Szóval ez az elnök magánhadserege olyan barokkos marhaságos túlzásnak tűnik, hogy ehaj. És eddig soha nem adott rá senki példát sem forrást, hogy erre lehetőség van vagy hol használták ezt, ha lehetséges...
 
Panama Inváziójában nem ők vitték a prímet.az elsőő helikoppteres
Sivatagi Pajzsban is más ment előtt.
Szomáliában emlékeim szerint ott sem voltak.

Szóval ez az elnök magánhadserege olyan barokkos marhbevetési paransotaságos túlzásnak tűnik, hogy ehaj. És eddig soha nem adott rá senki példát sem forrást, hogy erre lehetőség van vagy hol használták ezt, ha lehetséges...
Utoljára Dominika,65ben.Különben ez volt az első helikopteres légimozgékony partraszálló hadművelet.
De az elnök bármelyik haderőnemnek adhat parancsot,nem csak a Tgy-nek.Csak a mai világban azért ez már nem olyan egyszerű.
 
De az elnök bármelyik haderőnemnek adhat parancsot,nem csak a Tgy-nek.

Ez sem teljesen állja meg a helyét. Vannak államok, ahol aktív a State Defense Force intézménye. Ez gyakorlatilag a tagállam saját hadserege. Csak az állam kormányzója rendelkezik velük, viszont az államon kívül nincs hatáskörük. Általában katasztrófák esetén szokta őket bevetni a kormányzó. Vannak államok, ahol rendelkeznek fegyverekkel is, van ahol csak fegyvertelen feladatokat látnak el.

A zölddel jelzett államokban van valamilyen formában működő ilyen szervezet.
1024px-State_Defense_Force_Map_December_2019.png

Kaliforniában így néz ki egy State guard
img.png

Texasban meg nem hordhatnak fegyvert, igaz pisztolyra kapnak képzést és egyénileg van lehetőség elvégezni a Nemzeti Gárda fegyverre irányuló képzéseit is.
 
Utoljára Dominika,65ben.Különben ez volt az első helikopteres légimozgékony partraszálló hadművelet.
De az elnök bármelyik haderőnemnek adhat parancsot,nem csak a Tgy-nek.Csak a mai világban azért ez már nem olyan egyszerű.
Ez ebben a formában kb. értelmezhetetlen. Adjon parancsot arra, hogy legyen egy felvonulás vagy airshow...?
Vagy, hogy akkor a haderőnem bármiféle meghatalmazás nélkül bombázzon egy országot...?

Bocs, eddig konkrétum semmi. Ez az elnök magánhadserege eddig egy vastag bullshit.
 
Dettó. Mert ez azért marhaság, mert ez kb. hadüzenet nélküli háborúzás képességét adja, ami nyilvánvalóan marhaság. Ez lehet, hogy régen volt, amikor az elnök kiküldhette valami banánköztársaságba őket rendet rakni, de mai világban...?

Miért van az akkor, hogy minden konfliktus zóna és békefenntartás vagy más műveletben más ment először?
Panama Inváziójában nem ők vitték a prímet.
Sivatagi Pajzsban is más ment előtt.
Szomáliában emlékeim szerint ott sem voltak.

Szóval ez az elnök magánhadserege olyan barokkos marhaságos túlzásnak tűnik, hogy ehaj. És eddig soha nem adott rá senki példát sem forrást, hogy erre lehetőség van vagy hol használták ezt, ha lehetséges...
Az USA a II.vh óta hadüzenet nélkül háborúzik. Sem a koreai, sem a vietnámi, iraki stb. háborúkban nem volt hadüzenet. Viszont úgy emlékszem, kongresszusi felhatalmazás kell.
 
Ez ebben a formában kb. értelmezhetetlen. Adjon parancsot arra, hogy legyen egy felvonulás vagy airshow...?
Vagy, hogy akkor a haderőnem bármiféle meghatalmazás nélkül bombázzon egy országot...?

Bocs, eddig konkrétum semmi. Ez az elnök magánhadserege eddig egy vastag bullshit.
Szerintem a War Power Resolution törvényre gondol. Kicsit rákerestem, itt van két oldal, ha jól értem úgy működik, hogy csak a Kongresszus által ratifikált háborúban vethetőek be a fegyveres erők, viszont 60 napig azt csinálnak, amit az elnök parancsol, kontroll nélkül. De csak 60 napig él ez a hatalom, plusz egy 30 napos, kivonulási időszak.

https://en.wikipedia.org/wiki/War_Powers_Resolution

https://fas.org/sgp/crs/natsec/R42738.pdf
 
Ennél tovább még a wikit sem kell olvasni.

It provides that the president can send the U.S. Armed Forces into action abroad only by declaration of war by Congress, "statutory authorization," or in case of "a national emergency created by attack upon the United States, its territories or possessions, or its armed forces."

  • Tehát hadüzenet és kongresszus nélkül sehova nem megy...
  • Ahova meg igen, az kb. olyan, ha mondjuk civilket kell kimenteni vagy ottani erőt megvédeni.
  • Sehol nincs megfogalmazva, hogy ez a USMC-re vonatkozna
Ez iszonyatosan nem a USMC = "magánhadsereg" fogalma. Orbitális butaságot mondott Negan. Félinfókból légvárat épített.
Nekem ez jön le egy gyors átfutás alapján, mert ahol szóba jött, pl. Szomália, ott sem USMC ment és 1991-be sem az Öbölbe, hanem az ejés ho. és a USAF.

A második doksi amit linkeltél az meg kb. felsorolja azon esetek, amitek mondtam. A rendcsinálást. 3. világ beli törzsek és kalózok elagyabugylását kb. Meg a gyarmatok kiépítését. Rohadtul nem magánhadsereg és persze ott sincs szó a USMC-ről.
 
Találtam még egy doksit, @molnibalage ezt szerintem érdemes átolvasni. Hagytak egy kiskaput, "háborút" csak a Kongresszus hirdethet, viszont az elnök megkötött időtartammal (60 nap) bevetheti a fegyveres erőket más címszóval (pl police action). Emiatt aggódtak év elején a Kongresszusban Trump és Irán esetében, és hoztak (vagy csak akartak?) törvényt, hogy Trump semmilyen esetben nem indíthat katonai műveleteket (milyen szép tág fogalom ez...) Irán ellen.

https://www.history.com/news/us-presidents-war-powers-congress
 
Hát a cikk egy összecsapott izének tűnik. Az USA kurvára nem "invaded Somalia". Nemzetközi ENSZ erők voltak ott fenntartani a rendet. Az egész eszkaláció akkor ment át durvába, amikor pakisztáni katonákat mészároltak le.

A wikis link értelmében, ha meg Trump pattogott volna, akkor simán elé tolják, hogy milyen amerikai fegyver erőt kellene megvédeni akár csak egy CM salvo esetén Irán ellen? Bár mondjuk Szíriában is elég laza indoklással zavarta be Trump az a cirka 100 db Tomahawkot...
 
Itt szerintem az elvi lehetőségen van a hangsúly. Ez nagyon szürke terület, hiszen "mit hívhatsz minek". Viszont nincs meghatározva, hogy milyen, mennyi egységet vethet be az elnök, ha sikerül megindokolnia, és "nem háborúnak hívva" elrendeli a bevetést. Alkotmányi hatalma megvan hozzá, viszont iszonyatos felelősség, amit akár utólag sem lehet megmagyarázni. Nem is nagyon éltek még vele, csak kisebb bevetéseknél (pl az iráni tábornok kilövése Bagdadban, túszmentés, ilyesmi), Trumpból viszont bármit kinézek...
 
Ez már politika. Eddig nagyjából sikeresen fogta vissza környezete, hogy égbekiáltó ökörséget ne csináljon.
Mondjuk ettől függetlenül nála nagyobb pojáca nem volt még az USA elnöke. Egy konteóhívő, nárcisztikus, lényegében tudományellenes fasz. Aki 1 hónap alatt eljut oda, hogy HOAX és demokrata vírus meg America strong...

De ez már OFF.
 
Hát a cikk egy összecsapott izének tűnik. Az USA kurvára nem "invaded Somalia". Nemzetközi ENSZ erők voltak ott fenntartani a rendet. Az egész eszkaláció akkor ment át durvába, amikor pakisztáni katonákat mészároltak le.

A wikis link értelmében, ha meg Trump pattogott volna, akkor simán elé tolják, hogy milyen amerikai fegyver erőt kellene megvédeni akár csak egy CM salvo esetén Irán ellen? Bár mondjuk Szíriában is elég laza indoklással zavarta be Trump az a cirka 100 db Tomahawkot...
86ban a libiai támadáshoz volt kongresszusi felhatalmazás?Mert én úgy emlékszem nem volt.
60napig van joga az elnöknek katonai műveleteket folytatnia.De dekralárt háborút csak a kongresszus hirdethet.Kicsit zűrzavarosnak tűnhet,de egy kalózfészek kipucolása,vagy egy terrorista bázis felszámolása adott esetben gyorsaságot igényel,és nem üti meg a háborús mércét.
100,meg több éve ezeket a "kisháborúkat" még főleg az USMC,meg a Navy zavarta le.De ma már persze más a helyzet,csak még mindig a Tgy van a köztudatban.
 
Ez sem teljesen állja meg a helyét. Vannak államok, ahol aktív a State Defense Force intézménye. Ez gyakorlatilag a tagállam saját hadserege. Csak az állam kormányzója rendelkezik velük, viszont az államon kívül nincs hatáskörük. Általában katasztrófák esetén szokta őket bevetni a kormányzó. Vannak államok, ahol rendelkeznek fegyverekkel is, van ahol csak fegyvertelen feladatokat látnak el.

A zölddel jelzett államokban van valamilyen formában működő ilyen szervezet.
1024px-State_Defense_Force_Map_December_2019.png

Kaliforniában így néz ki egy State guard
img.png

Texasban meg nem hordhatnak fegyvert, igaz pisztolyra kapnak képzést és egyénileg van lehetőség elvégezni a Nemzeti Gárda fegyverre irányuló képzéseit is.
Szövetségi fegyveres erőkre gondoltam