[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Rendőrség?
Engedik, hogy bezúzzzák a kirakatokat??
Nah lementem terepre. Legközelebb két tüskét iszok meg, akkor benézek a fekanegyed szélébe is, ott állítólag barikádot us felgyújtották.

A szembe házból az arab sráccal egyszerre mentünk le körünézni és egyszerre is értünk haza. Lassan spanok leszünk. :)

Az aktív részről lemaradtam, a zsaruk lezárták az egész shopping streetet. Vizágyú, furgonokok fullra zsarukkal. Pajzs, térdvédő, spré, gumibot, vipera. Elég jól felszereltek voltak, csak volt sok csaj.

Én átmenetem a sorfalon. Mindenfelé élőlánccal lezárt utca. 1-2 helyen gyülekezett a söpredék. Érdekes volt. Korülötten zsaruk, kívül meg a csürhe. Vissza majdnem nem engedtek. Kerülnöm kellett és csak levett maszknál nem állítottak meg. ( elég ideális zavargások idején a szabad maszkviselés, milyen jól jön a forradalomhoz egy kis koronaválság)

Ezt a shopping részt nem verték szét, csak az odavezető kis utcákban borogattak kukákat, a kocsik is egész jól megúszták, ha a visszapillantó tükör nem számít.
Folyt köv.
 
Ahogy írtam, mocskos nagy gáz lesz itt, ha a rendőrség és egyéb állami erőszakszervezetek helyett a nép szolgáltat majd saját szája íze szerint igazságot, vagy annak vélt valamit.. Ebből simán lehet a modern kori legvéresebb rasszista leszámolás, amilyet még a föld nem látott.
Majd jöhetnek később a rögtönítélő bíróságok is. Egyszer valakinél elszakadt a gépszíj és csúnyába fordul az ügy... Olyan afrikai vagy vörös diktátoros leszámolásba. Érdekes hogy elvileg az USA volt a fő komcsi ellenes erő a világon, mégis olyan vörös forradalom szaga van a dolognak, csak az osztályharcot behelyettesítik a rasszizmussal.
Amúgy igaz hogy gyengébb kivitelben, de az előző választások előtt is voltak hasonló megmozdulások. Valaki nagyon keveri ott a szart, de nemcsak ott mert az egész világon terjed ez a betegség. Erre lenne jó rálatni hogy ki áll ez mögött, mert hogy egyszerre több országban történik nem gyenge szervezettségre utal.
 
Nah lementem terepre. Legközelebb két tüskét iszok meg, akkor benézek a fekanegyed szélébe is, ott állítólag barikádot us felgyújtották.

A szembe házból az arab sráccal egyszerre mentünk le körünézni és egyszerre is értünk haza. Lassan spanok leszünk. :)

Az aktív részről lemaradtam, a zsaruk lezárták az egész shopping streetet. Vizágyú, furgonokok fullra zsarukkal. Pajzs, térdvédő, spré, gumibot, vipera. Elég jól felszereltek voltak, csak volt sok csaj.

Én átmenetem a sorfalon. Mindenfelé élőlánccal lezárt utca. 1-2 helyen gyülekezett a söpredék. Érdekes volt. Korülötten zsaruk, kívül meg a csürhe. Vissza majdnem nem engedtek. Kerülnöm kellett és csak levett maszknál nem állítottak meg. ( elég ideális zavargások idején a szabad maszkviselés, milyen jól jön a forradalomhoz egy kis koronaválság)

Ezt a shopping részt nem verték szét, csak az odavezető kis utcákban borogattak kukákat, a kocsik is egész jól megúszták, ha a visszapillantó tükör nem számít.
Folyt köv.

Majd újra megugrik a koronavírus, ha állandósul a tüncikézés...
Brüsszelben mennyi lehet a fekete, ~5% körül?
 
Erre en is kivancsi lennek.
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer

Majd jönnek a dicső bölcs fekete vezérek:D
 
Egy részén láttam bezúzott ablakokat, itt már pénteken is tüntettek. Már kíváncsi vagyok mi ez a hely, de itt kicsit izgatottabbak voltak a zsaruk ugyhogy nem nézelődtem. Egyébként itt vmi kábelt ástak ki a héten, a térkő felszedve, odakészítve, ahogy kell, használták is.

Láttam BLM aktivistákat egyenpulcsiba. Épp várakoztak egy night shopnál. Aztán jött értük egy Audi és elmentek. Érdekes volt....

Helikopterek folyamatosan köröznek a város fölött.

Amit még itthonról az erkélyről láttam, akkor lehetett az aktív balhé. Azt fönntről néztük Mohameddel. :)
Szóval sok fekete fiatal meg néhány csaj, feherek is. Befutottak a mi kis mellékutcánkba. Várakoztak. Aztán jött 3-4 civil autó, de zsarukkal. Vmi egyenkarszalag volt rajtuk. Elővették a viperát, de egyelőre a látványától bexartak., elfutott mki. Itt várakoztak a zsaruk, aztán elmentek. De páran maradtak. Szalag le és elvegyültek az utcán.

Ez volt a brüsszeli marxista forradalom első délutánja. :)
 
McCarthy azért annyira nem lőtt mellé anno, hogy van/lesz ilyen veszély.
 
Akkor házhoz jött a Demokrácia. :)
 
Majd újra megugrik a koronavírus, ha állandósul a tüncikézés...
Brüsszelben mennyi lehet a fekete, ~5% körül?
Van olyan kerület, ahol 90%. Ott vannak a gyújtogatások. Legalábbis lent ezt rebesgetik. Nincs innen messze, 10-15 perc gyalog. Van szép afrikai szobruk is, a zöldségesnél vannak különlegességek, de arra nem vagyok törzsvendég. Lent bandáznak mindig az utcán.
 
....Ez volt a brüsszeli marxista forradalom első délutánja. :)
Azért az antifának meg a sok kis hülye bebolondított fehér libának meg kellene ezt néznie:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Ők lesznek az elsők akiket az új bolsevik hatalom kivégez, miután elvégezték a piszkos melót.
 
A LEGO bejelentette, hogy azonnali hatállyal kivonja a piacról az összes rendőrfigurás játékkészletét. Nincs többé rendőrőrs, rendőrautó, bilincselős zsaru.Ezzel akarnak szolidaritást mutatni a George Floyd eset következtében kialakul szörnyü állapottal

Később cáfolták:
A LEGO közleményt adott ki, hogy hamis állítások terjednek a közösségi oldalakon.
Nem kivonták a forgalmazásból, hanem a helyzetre való tekintettel és az amerikai események miatt szüneteltetik a reklámkampányt és ezen termékek digitális hirdetéseit. Tehát nem reklámozzák a szetteket.

Liberális agyhalál
 
Azért az antifának meg a sok kis hülye bebolondított fehér libának meg kellene ezt néznie:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Ők lesznek az elsők akiket az új bolsevik hatalom kivégez, miután elvégezték a piszkos melót.
Miért mondasz ilyet! Erre nincs bizonyítékod ... ;)
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Begyűjtötte, megbélyegezte időben az akkori kommunisták jó részét. Látva Sanders szárnyalását, azért lehettek volna lehetőségek.

Az meg egy masik Amerika volt.
 
Választási év van. Szerintem is minden adott egy még nagyobb felfordulásra, plusz a koronavírus miatt döccent egy nagyot az Egyesült Államok gazdasága is.
Akár lesz idén elnökválasztás, akár csak jövőre, akár Trump nyer, akár valaki más, pont nem az a szitu van, hogy ez ne váltana ki még nagyobb egymásnak feszülő idulatokat. És elnézve a tömeges őrjőngést, mozgást, még a koronavírus is új erőre kaphat. Szerintem...