[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

https://magyarnemzet.hu/kulfold/donald-trump-szovetsegi-ugynokokkel-tartana-rendet-8423445/
"Donald Trump amerikai elnök egyre jobban eltökélt az iránt, hogy szövetségi rendvédelmi szervekkel vegye elejét a rasszizmusellenes tüntetések véres erőszakba torkollásának az amerikai városokban, illetve az ő segítségükkel védje meg a szövetségi tulajdont vagy előzze meg a szobordöntögetést.
Az amerikai elnök hajlandó akár 75 ezer szövetségi ügynököt vezényelni az Egyesült Államok rasszizmusellenes tüntetésektől forrongó nagyvárosaiba az erőszak megfékezése érdekében. Ezt Donald Trump egy csütörtöki telefonos interjúban közölte a Fox televízióban. Trump eleinte ötven-, majd hatvanezer rendfenntartó kirendeléséről beszélt, aztán a számokat feltornázta hetvenötezerre. Hozzátette azonban, hogy mindehhez a helyi önkormányzatok segítségkérésére van szükség.
– Odamegyünk az összes városba, erre készen állunk – figyelmeztetett. A hetvenötezer jelentős szám, tekintve, hogy az Igazságügyi Statisztikai Hivatal tavalyi jelentése alapján az Egyesült Államok – a legutóbbi elérhető, 2016-os adatok szerint – mintegy százezer szövetségi rendfenntartót tart nyilván az egész országban. .."
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Az találó kétségkívül, de ismerve a véleményed, miért tünteted fel ennek ellenére pozitív fényben a hongkongi tüntetőket? Meggondoltad magad?
Megmondom őszintén nem nagyon követem a hongkongi sztorit hónapok óta. Nem hoz lázba, számomra már közömbös.
Sztem vkivel keversz vagy csak általánosítás más ügyekről gondolt véleményem kapcsán.
Számomra egyébként az nem pozitiv, ha vki idegen, rivális ország zászlójával pózol. Szóval még a kérdésedbe megfogalmazott állításod sem igaz.
 
https://magyarnemzet.hu/kulfold/chicagoban-ket-kolumbusz-szobrot-tavolitottak-el-8424840/
"Chicagóban két Kolumbusz-szobrot távolítottak el péntekre virradóra – jelentette a The New York Times című lap...
...Mindkét eltávolított szobor egyébként egy parkban állt, és a polgármester utasítására távolították el azokat.

Lori Lightfoot, a város demokrata párti polgármestere közleményt adott ki a szobrok eltávolításáról, amely – mint fogalmazott – „átmeneti időre” történt. Lightfoot szerint ez „válasz a rendőrök és a tüntetők számára egyaránt veszélyessé vált demonstrációkra, valamint arra, hogy a Grant parkban álló szobrot magánszemélyek akarták eltávolítani rendkívül veszélyes módon”. Lightfoot még hozzátette, hogy a közbiztonság érdekében a rendfenntartó erőket most oda kell összpontosítani, ahol a városban a legnagyobb szükség van rájuk.
Az elkövetkező napokban a városvezetés bejelenti majd, hogy mi lesz a Chicagóban található többi szoborral, emlékművel, falfestménnyel. A polgármester „nyilvános párbeszédet” szeretne arról, „hogyan méltassák a város történetét és sokszínűségét”..."
 
Hát ugye ki melyiket szervezi...

Nézd meg mindegyikről a videókat és üvöltően nyilvánvaló, hogy ugyanazok szervezték mindkettőt. Ugyanazok a módszerek, ugyanazok az eszközök, ugyanaz a felszerelés, ugyanaz a taktika. Még az esernyőket is pont ugyanúgy viszik magukkal és ugyanúgy használják Portlandben, mint Hongkongban. Csak Hongkongban nem voltak fekete fosztogatók. De az antifa pont ugyanúgy rombol, pusztít, erőszakoskodik, mint Hongkongban. Még a mozgásukon is látszik, hogy ugyanazt az NGO kiképzést kapták.
Az sem titok, hogy erős átfedés van a hongkongi tüntetéseket finanszírozók és az amerikai tüntetések finanszírozói közt.
 
Rákérdezek. Párhuzamos?
 
https://magyarnemzet.hu/kulfold/kin...leloen-bezarta-houstoni-kepviseletet-8426334/
"Kína bezárta péntek este houstoni főkonzulátusát, az amerikai kormány utasításának megfelelően. A válaszlépésként bezáratott csengtui amerikai konzulátuson pedig folytak az előkészületek erre szombaton, miközben az épület körül szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a kínai hatóságok – jelentették hírügynökségek...
...miután Washington nagyon rövid határidőt, 72 órát adott kedden a houstoni képviselet bezárására, Peking is ennyit adott péntek délelőtt 10 órakor. Közben a kínai hatóságok szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be az épület körül. A Reuters hírügynökség tudósítója szerint sok rendőrt lehetett ott látni, köztük civilruhásokat is, és lezárták a forgalom elől a képviselet utcáját.
A csengtui amerikai konzulátust 1985-ben nyitották meg, honlapja szerint csaknem kétszáz alkalmazottja volt a koronavírus-járvány kitörése előtt, köztük 150 helyi ember. Hatáskörébe tartozott egyebek között a Kína által 1950-ben megszállt Tibet emberi jogi helyzetének, valamint a kínai haderő mozgásának figyelése az ország nyugati részében..."

Az USA saját magának is nagy kárt okozott... És lehet hogy ez volt az egyik cél is. Egyre jobban elszigetelni magát Kínától, nem csak Kínát az USA-tól. Ez viszont, - mivel több millió kínai él az USA-.ban - az USA kínai népességében biztosan nem az USA iránti hűséget fogja fokozni. Mivel pedig Kínában gyakorlatilag csak diplomáciai és üzleti jelleggel élnek amerikaiak, alapvetően az USA fog veszíteni belbiztonságilag, hírszerzési képesség vesztést illetően pedig kizárólag az USA.
 
Portland

https://rusvesna.su/news/1595676554

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

gondolom amíg "valakik" órabérben fizetik a "tűntetőket" addig ez az értelmetlen macska-egér játék fog menni... minimum a demek esetleges győzelméig az elnök választáson
röhej ez az egész
 
https://index.hu/kulfold/2020/07/25/amerika_donald_trump_illegalis_bevandorlok_nepszamlalas_per/
"Amerikai tagállamok és városok közösen fordultak bírósághoz pénteken Donald Trump elnök rendelete ellen, amely kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat – írja az MTI.
Összesen 35 szövetségi állam és város adta be közösen a keresetet egy manhattani bíróságon, hogy megakadályozza a szóban forgó rendelet hatálybalépését.
Szerintük a rendelet alkotmányellenes, mert az alkotmány egyik kiegészítése szerint az országban népszámláláskor mindenkit számba kell venni, jogi státuszától függetlenül.
Trump kedden írt alá memorandumot arról, hogy az illegális bevándorlókat a népszavazáskor nem vehetik nyilvántartásba. Ezzel lényegében azt is kizárta, hogy a választási körzetek kialakításánál figyelembe vegyék ezeknek az embereknek a létszámát.
Az Egyesült Államokban a tízévente tartott népszámlálások adatai alapján szabják meg a választási körzeteket, az ezeket a körzeteket megillető képviselőházi helyek számát, illetve azt, hogy hogyan osztják el a szövetségi forrásokat a tagállamoknak és a településeknek.
Az elnöki rendelet az őszi voksolásra már nem lenne hatással, de a 2022-ben tartandó, úgynevezett félidős választások, továbbá a 2024-es és a 2028-as elnökválasztások eredményét befolyásolhatja...'
 
Azélt az dulva , hogy ha illegálisan van valaki Amelikában akkol nem kitoloncolják hanem megszámlálják !
 
https://magyarnemzet.hu/kulfold/blm...mokat-is-elerheti-a-liberalis-orulet-8427282/
"...A kulturális értékeket és történelmi emlékeket egyre gyakrabban érintik a BLM-mozgalom kritikái, ezekkel azonban nem mindenki ért egyet. A Washington Post és az ABC News közös közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak több mint 50 százaléka ellenzi a konföderációs tábornokok szobrainak eltávolítását. Ezen belül a republikánusok 80 százaléka szeretné azokat megtartani, a pártot nem választó személyek 56 százaléka és a demokraták 74 százaléka."
 
  • Tetszik
Reactions: zztop and LMzek 2.0
Srácok, ezt látta már rajtam kívül itt valaki?
https://en.wikipedia.org/wiki/Who_Is_America?

Megnéztem az első részt és kiégtem rajta. Az USA-ban tényleg valóság lett a South Park világa.... :eek:
Részlet belőle:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Azélt az dulva , hogy ha illegálisan van valaki Amelikában akkol nem kitoloncolják hanem megszámlálják !
Eredetileg a lakosság és az állampolgárság között nem volt nagy difi, így az elektori kerületeket a cenzus alapján szabták meg. Namost az illegális bevándorlás révén ez választási manipuláció része lett, mert a cenzus alapján több elektort küldhetnek azok az államok, ahol többen élnek! Igaz, ez csalás lesz, mert ezek az elektorok kevesebb valódi választót fognak képviselni, de törvényes.

_107380821_us_unauthorised_immigration_pop_640-nc.png

DWyzg.png