[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

Nincs baj azzal,hogy használod azt a tanulmányt mert valóban nem marhaság,hogy is lenne az,egy ezreds(azóta már dandártanornok írta!!!)írta és a közhiedelemmel ellentétben nem a szakmájukhoz nem értő emberekről van szó.A baj,hogy ténynek veszed és tényként is érvelsz vele.
Igen, de ennyit tudhatunk mi kívülállók (tehát az ide írók 99% és a minket olvasók összessége). Csak ebből tudunk gondolkodni! Nyilván nem fix, de eddig nem utal jel arra, hogy nem így lesz. Majd a Lynx darabszám, ha kiderül, hogy eltér az ebből kikövetkeztethetőtől, akkor az lesz az első jel!
 
  • Tetszik
Reactions: endre

A darabszám őnmagábam keves lesz indikatorként, mert azt nem mutatja meg,hogy mi lesz az elosztás.
 
A válasz ugyanez sajnos.
Valahol, valakik, valamit tudnak, mert egy konkrét összeget elköltöttek rá. Az a 2 milliárd Euró azt mutatja, hogy a nehézdandár nem kérdőjeles felépítésű, ahogy a kebaboskocsi beszerzés is arra utal, hogy ezek a kiegészítőjárművek egészen konkrét struktúrákba jönnek. Nyilván majd kiderül.
 
A darabszám őnmagábam keves lesz indikatorként, mert azt nem mutatja meg,hogy mi lesz az elosztás.
Ja Ha azt mondják, hogy kétszáz valamennyi Lynx, akkor az nem két zászlóalj, hanem legalább három. Hogy a részletek hogy oszlanak el, azon már legalább tudunk osztani-szorozni, hogy jön ki és azzal napokig elleszünk itt! :D
 
Valahol, valakik, valamit tudnak, mert egy konkrét összeget elköltöttek rá. Az a 2 milliárd Euró azt mutatja, hogy a nehézdandár nem kérdőjeles felépítésű, ahogy a kebaboskocsi beszerzés is arra utal, hogy ezek a kiegészítőjárművek egészen konkrét struktúrákba jönnek. Nyilván majd kiderül.

Nem hasaraütéses alapon megy semmilyen beszerzés csak sok esetben nem kötik még a katonák orrára sem.Akit vízfejnek szokás nevezni most izzad mint kurva a templomban mert a beszerzések,a kiválasztás,a tervezés(legyen az állománytábla,kikepzés logisztika) stb az ő dolguk és ez marha éles váltás 20 év minimál gázon való pörgés után.
 
Ja Ha azt mondják, hogy kétszáz valamennyi Lynx, akkor az nem két zászlóalj, hanem legalább három. Hogy a részletek hogy oszlanak el, azon már legalább tudunk osztani-szorozni, hogy jön ki és azzal napokig elleszünk itt! :D

És ha kap minden laktanya objektumvédelemre 1 szakaszt és az is benne van?Ha benne van a kikepzőintézményeknek kellő mennyiség is?Ha az ellenerő század is kap?Tegyek még fel kérdéseket?Tudok sokat...
 
  • Tetszik
Reactions: endre and blogen
Valahol, valakik, valamit tudnak, mert egy konkrét összeget elköltöttek rá. Az a 2 milliárd Euró azt mutatja, hogy a nehézdandár nem kérdőjeles felépítésű, ahogy a kebaboskocsi beszerzés is arra utal, hogy ezek a kiegészítőjárművek egészen konkrét struktúrákba jönnek. Nyilván majd kiderül.
A 2Mrd-ról mit is tudunk? Még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán abba mi van benne.
Annyit tudunk, hogy van egy közös vállalat, meg hogy lesz belőle Lynxünk. Aztán itt meg is áll a tudomány...
 
És ha kap minden laktanya objektumvédelemre 1 szakaszt és az is benne van?Ha benne van a kikepzőintézményeknek kellő mennyiség is?Ha az ellenerő század is kap?Tegyek még fel kérdéseket?Tudok sokat...
Vagy hogy a 3 dandárba bele fog e számítani a KRD? Mert ha nem, akkor +1 dandárnak kell harcjármű....
Csak szólok, hogy szerintem 200 járműre nem veszünk gyartósort. Mert azt egy tisztességesebb ütemben is 7-8 év alatt kipörgetjük. Szóval vagy 200 a darabszám, és minimum a csehek gépei is már le vannak boltolva, vagy nekünk lesz több gép rendszerben.
 
És ha kap minden laktanya objektumvédelemre 1 szakaszt és az is benne van?Ha benne van a kikepzőintézményeknek kellő mennyiség is?Ha az ellenerő század is kap?Tegyek még fel kérdéseket?Tudok sokat...
Igen-igen, ezzel leszünk majd el, bár az általad felsoroltak eshetősége szerintem igen alacsony. Azt tudom elképzelni, hogy lesz esetleg egy moduláris nehézzászlóalj. Ami mehet felajánlásba önmagában is, ez esetben támogatásnak megkapja a kiképzőharckocsikat egy megerősített (négyszakaszos) században! Például.

Az objektumvédelem az tipikus kebabos meló, az ellenerő elboldogul a hidegháborús örökséggel, tekintve a szomszédságot (bár jó lenne némi használt nyugati cucc, M113, Fuchs, HMMWV, MRAP és hasonlók nekik), a kiképzőszázadban pedig nem feltétlen hiszek, igen lehetne egy önálló kiképzőezred egy-egy hk, láncos, kerekes, kebabos századdal, hozzá tartozó műszaki kiképzőszázaddal, és persze aknavetős és tarackos kiképzőüteggel (ez utóbbi inkább alap iskolaüteg D-20-al lehetne)!
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Ja Ha azt mondják, hogy kétszáz valamennyi Lynx, akkor az nem két zászlóalj, hanem legalább három. Hogy a részletek hogy oszlanak el, azon már legalább tudunk osztani-szorozni, hogy jön ki és azzal napokig elleszünk itt! :D

Ez eddig sem volt kérdéses, minimum harom zl Lynx lesz.
 
Igen-igen, ezzel leszünk majd el, bár az általad felsoroltak eshetősége szerintem igen alacsony. Azt tudom elképzelni, hogy lesz esetleg egy moduláris nehézzászlóalj. Ami mehet felajánlásba önmagában is, ez esetben támogatásnak megkapja a kiképzőharckocsikat egy megerősített (négyszakaszos) században! Például.

Az objektumvédelem az tipikus kebabos meló, az ellenerő elboldogul a hidegháborús örökséggel, tekintve a szomszédságot (bár jó lenne némi használt nyugati cucc, M113, Fuchs, HMMWV, MRAP és hasonlók nekik), a kiképzőszázadban pedig nem feltétlen hiszek, igen lehetne egy önálló kiképzőezred egy-egy hk, láncos, kerekes, kebabos századdal, hozzá tartozó műszaki kiképzőszázaddal, és persze aknavetős és tarackos kiképzőüteggel (ez utóbbi inkább alap iskolaüteg D-20-al lehetne)!

Kikepzőknel az egyetemre meg az altiszti akadémiára céloztam.
 
Bocsánat ha butaságot kérdezek, de mi ezt most csak és kizárólag ifv-ként használjuk majd vagy apc-ként is? Veszünk valami mást, esetleg kevésbé modernet, olcsóbbat apc-nek? Esetleg ki lehet alakítani a Lynxből egy olcsóbb verziót is ami csak apc-nek való?

Azt tudom, hogy mit jelentenek ezek a rövidítések, a különbséget is nagyjából értem, abban viszont nem vagyok biztos, hogy van-e a mai világban létjogosultsága apc-ről beszélni vagy ez már a múlt.. és gyakorlatilag egy modern seregben csak ifv van és pont.

?
 
A kérdésedre a válasz egy határozott talán.
 
Tekintve, hogy a 30mm gépágyú az alap APC szintje lassan és efölött kezdődik a potens IFV, így régimódi, géppuskás APC-re ne nagyon számítsunk szerintem! Nem missziós hadviselésre készül a NATO felénk, hanem a kelet-európai tankcsatára az oroszokkal! Így szükségképpen mi is, meg a környékbeli új beszerzések sincsenek alulfegyverezve!
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 2822