Aviháj Mandelblit izraeli főügyész nem indít nyomozást Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen gyanús részvényügyletei és a tengeralattjárók közbeszerzési ügyében - jelentette az izraeli média csütörtök este.
Forrás: https://kuruc.info/r/39/219367/
 
Na ezek sem teljesen komplettek.

A libanoni postai szolgálat - a Libanon Post - elég nagy felháborodást váltott ki az országban, miután bejelentette, hogy kiadják azt a bélyeget, amely megörökíti a robbanás pillanatát Bejrút kikötőjében (amely idén augusztusban történt) annak érdekében, hogy forrásokat gyűjtsenek a károk helyreállításához.

Az új bélyeg az augusztus 4-i óriási robbanást mutatja a kikötőben, angolul és arabul "Együtt építjük a városunkat" felirattal. A posta szerint a bélyeg eladásából származó, összes bevételt a polgári védelmi erőkre utalják át.

A posta ezen lépése azonban nagy felháborodást váltott ki a katasztrófa üzleti kiaknázása miatt, amely közel 200 áldozatot hagyott maga után, és dollármilliárdokban kifejezhető kárt okozott Libanon fővárosában. "Valakit ki kell rúgni ezért az értelmetlen bélyegért" - tweetelt egy libanoni polgár. "Egyáltalán nem tiszteletteljes, még akkor sem, ha a szándék jó" -írták egy másik tweetben. "Azt hittem, hogy ez egy rossz vicc, amikor először láttam, de nem" - ismerte el Greg Carlström, a közel-keleti közgazdász tudósítója.

Ennek ellenére a Libanoni Post megvédte a döntést. "Tiszteletben tartunk minden véleményt, és megértjük, hogy az időzítés vagy a tervezés szempontjából különböző nézőpontok vannak" - mondta Roni Risha, az ügynökség marketingigazgatója. "A történelmet bélyegeken keresztül írják, és fontos eseményekről emlékeznek meg a bélyegeken, hogy emlékezzenek és továbbléphessenek."

  • Tetszik
Reactions: fip7
Ez nem az egyiptomi pride, hanem végzős rendőrakadémia hallgatók felvonulása.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Bevezethetnek nalunk is, itt legalabb lanyok is vannak a vegzosok kozt.
 
Hát egyáltalán nem, ha a Hamasz vahabita lenne nem támogatná őket Irán...A Hamasz iszlamista szervezet, amely a Muszlim Testvériség palesztinai ágából nőtt ki. A vahhabiták meg fundamentalisták, amely a szunnita iszlám hanbalita iskolájából nőtt ki. Tudom nagy a kavirc, de politikai iszlamizmus és szalafista-vahhabita ideológia nem ugyanaz. Bocsi az OFF miatt

Igen ahogy te is írtad az 1987-s gázai alapítású Iszlám Ellenállási Mozgalom – közismert nevén Hamasz – a Testvériség egyik fegyveres szárnya, amint azt alapító okiratuk második pontjában is említik.Tudomásom szerint illetve ahogy utána olvastam a dolognak a Hamasz a tiszta vahabizmust képviseli jó pár palesztin vezető nyilatkozatát olvastam ahol megerősítették a tiszta vahabiznus iránti elköteleződésüket.:-)
 
  • Tetszik
Reactions: tong djagbu
Igen ahogy te is írtad az 1987-s gázai alapítású Iszlám Ellenállási Mozgalom – közismert nevén Hamasz – a Testvériség egyik fegyveres szárnya, amint azt alapító okiratuk második pontjában is említik.Tudomásom szerint illetve ahogy utána olvastam a dolognak a Hamasz a tiszta vahabizmust képviseli jó pár palesztin vezető nyilatkozatát olvastam ahol megerősítették a tiszta vahabiznus iránti elköteleződésüket.:)
A Muszlim Testvériség az iszlamizmus vezető ereje a muszlim világban. A Hamász ennek a palesztinai ága. Az igaz, hogy a MT ideológiájában tetten érhetőek a szalafista nézetek, sőt egyes szakértők valóban szalafista szervezetként írják le a Hamaszt. De én erősen vitatnám, hogy vahhabiták lennének.
A Szaúd-Arábiában állami szinten jelenlevő vahhabita vezetés, illetve a tálib rendszer Afganisztánban kísérleteknek tekinthetők, hogy kiterjesszék a középkori iszlám egy eszményített változatát egy egész országra.(Ezek fundamentalisták) A fundamentalista rezsimek nem reagálnak a modern ideológiákra. Ezzel szemben az iszlamizmus a modern muszlim hívő válasza a modernitás által felvetett problémákra és ideológiákra.
Az iszlamizmust a vahhabizmustól vagy a tálib ideológiától az különbözteti meg, hogy az iszlamisták megpróbálják az iszlám törvényeket és szokásokat a mai kornak megfelelő közegbe helyezni, és puszta megőrzésük helyett azokat kiterjesztik, továbbfejlesztik. Az iszlám aktivizmust azonban nem a szélsőséges terrorista csoportok jellemzik, hanem olyan társadalmi és politikai erőnek tekinthető, amely a rendszeren belül próbál eredményeket elérni. Egyre több alapvetően iszlamista szervezet véli úgy, hogy elfogadható az, ha együttműködnek nem vallási pártokkal is.
 
Igen ahogy te is írtad az 1987-s gázai alapítású Iszlám Ellenállási Mozgalom – közismert nevén Hamasz – a Testvériség egyik fegyveres szárnya, amint azt alapító okiratuk második pontjában is említik.Tudomásom szerint illetve ahogy utána olvastam a dolognak a Hamasz a tiszta vahabizmust képviseli jó pár palesztin vezető nyilatkozatát olvastam ahol megerősítették a tiszta vahabiznus iránti elköteleződésüket.:)
A Testvériség és a wahhabik halálos ellenségek, csak szólok...
 
Szudán is kiegyezett Izraellel. Ez nem jó a Hamasznak, mert eddig Szudánon át csempészett fegyvereket.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Az USA kilőtt egy terrorvezérségi megbeszélést Idlibben. Most a törököknél ők vannak veszélyben, mérvadó infók szerint.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Az amcsi választás után jelentik be a szaúdi-izraeli kiegyezést.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Új mélyponton a török lira.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden feljelentést tett Geert Wilders, az iszlámellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője ellen sértő Twitter-bejegyzése miatt - jelenti az NTV török hírtelevízió nyomán az MTI.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/219837/
 
A török líra 8,3-ra esett az USD ellen.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.