[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Merkel volt az aki sokszor (ugyan a német érdekek figyelembevételéve)l de kisegítette O.V-t az EU-n belül,jövőre már nem lesz Merkel és az új német vezetés korántsem biztos,hogy olyan szívélyes lesz velunk mint amilyen Merkel mama volt.
Nah ezzel egyetértek részben. De nem Merkel, hanem a CDU a lényeg és a német régi ipari és a lassan mellélépő hadiipari lobbi. (ma is bővült a kör)
 
Én is azt gondolom, hogy a pszichológiai oldala a dolognak az nagyon fontos!

Itt a kulcsmondat!
"A kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta, az elért eredményeknek nagyobb horizontja van, mégpedig az Európai Unió egységének megvédése.
A megállapodás jó eredményt jelent Európa jövője szempontjából, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió csak nemzetek közösségként tud működni
– emelte ki Orbán Viktor."
https://hirlap.dam.hu/index.php/2020/12/10/orban-megkuzdottunk-a-jogainkert/
..
A legfontosabb hozadéka az egész hercehurcának, hogy napfényre került a PÉLDA más országok számára is. Akiket szintén sok sérelem ér, de nem merik hallatni a hangjukat! Soros György kesergése is ezért van! Mert a példa ragadós lehet. S nekik egyre nehezebb a szellemet a palackba visszagyömöszölni, s ez egyre nagyobb erőfeszítésükbe kerül! Mert aki átáll, az őket gyengíti, minket erősít!
..
Szlovénia pl. egyre többször nyilatkozik ki az akolból (amerikai elnökválasztás, magyar-lengyel jogállamisági vita)!
 
  • Tetszik
Reactions: tindalos
Nah ezzel egyetértek részben. De nem Merkel, hanem a CDU a lényeg és a német régi ipari és a lassan mellélépő hadiipari lobbi. (ma is bővült a kör)

Persze de ugye az EU-n Merkel képviselte ezeket az érdekeket is:-).Ő volt aki kimondta az áment a németek részéről:-).
 
Merkel volt az aki sokszor (ugyan a német érdekek figyelembevételéve)l de kisegítette O.V-t az EU-n belül,jövőre már nem lesz Merkel és az új német vezetés korántsem biztos,hogy olyan szívélyes lesz velunk mint amilyen Merkel mama volt.

Akkor a székletet is ki vétózunk beloluk.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Irgalmatlan gyorsan változik a világunk a koronavírus miatt! Nem tudjuk mi lesz, egyelőre Európa, Egyesült Államok vesztésre áll, Kína, Afrika jön fel!
Egészen új képlet lesz az évtized közepére! Mert mi van, ha nem lesz régi kerékvágás?
Szerintem Németország most áttette a zsetonok egy részét az asztalon miránk (V4). Nem véletlenül, hiszen jól megfontolt ipari, gazdasági, külkereskedelmi érdeke fűződik ehhez! Magyarország exportjának 29 %-ka irányul pl. Németországba.
..
A PIGS-szel nem számolhat, mert ők pont majd a markukat fogják tartani!
Az, hogy 2023-ban mi lesz, lesz-e jogállamisági cirkusz, az a jövő zenéje...
Én úgy látom, hogy ez ki lett herélve azért rendesen!

Igen, jól játszott Viktor! Annak ellenére, hogy én nem vagyok oda a Muttiért, belátom, hogy nem lett volna szabad szarban hagyni őket (németeket) egy el nem fogadott költségvetés okán. Ez nagyon gyengítette volna Németország pozicióit az EU-n belül (ami az ellenségeinek jól jött volna, pl. a "baráti" Farnciaországnak).

A németek számolnak a V4-el, azon belül leginkább velünk és a csehekkel (a lengyelek vonakodnak, usa érdeket tolnak, szlovákok kétkulacsosak, megalkuvók és csak területiségük okán vannak benne, így egyikre sem helyeznek nagy hangsúlyt). Mint írtam volt, a németek nem véletlenül teszik át az ipari bázisuk egy részét hozzánk (is). Nem csak gyarmatosítás folyik, mint sokan mondják, hanem jelentős technológiai transzfer is folyamatban van.
És az mese a hülyéknek, hogy a nagyokkal csak egy egységes EU tudja felvenni a versenyt. Lofaszt gyerekek. Először is azért mese, mert nincs egységes EU. Ahány ország annyi felé húz.
Ezt felismerték a német elitek (akik nem mellékesen nagyrészt kékvérű leszármazottak, komoly vezetői tapasztalatokkal - csak nézzétek meg Ursula Von Den Leyen felmenőit) és szép lassan kezdik újjáépíteni befolyási övezetüket, amiből később lehet egy kváz-ibirodalom is (Németország-Ausztria-Északolaszország-Szlovénia-Erdély-Csehország-Szlovákia-Magyarország és talán Horváth-Lengyel együttműködéssel /attól tartok, hogy az utóbbi kettő inkább az usa trójai falova lenne/).
Na ez a kvázi-birodalom már megállná a helyét a globális versenyben, főleg ha csúcstechnológiát gyártana. A nagy kérdés, hogy ezt az USA megengedi-e (lásd az északi áramlat körüli ba@kodást, amivel No energiafüggetlenségét akarja megakadályozni), illetve lesz-e ereje ezt megakadályozni.

A déli államok sajnos ezzel a COV mizériával megroppantak. Turizmusuknak annyi, a maradék olasz ipart a németek benyelik, amikor csődmentés okán közbelépnek.
 
  • Tetszik
Reactions: milagro
Merkel volt az aki sokszor (ugyan a német érdekek figyelembevételéve)l de kisegítette O.V-t az EU-n belül,jövőre már nem lesz Merkel és az új német vezetés korántsem biztos,hogy olyan szívélyes lesz velunk mint amilyen Merkel mama volt.

Az új nméet vezetésnek sem lesz választása, mert nekik nem mi vagyunk az ellenségeik, hanem a jóbarátjuk. Ha szétcsesznek minket, akkor hova a francba "vonulnak vissza" adott esetben? Szóval meg fogunk egyezni velük is, a libsik legnagyobb bánatára.
 
Igen, jól játszott Viktor! Annak ellenére, hogy én nem vagyok oda a Muttiért, belátom, hogy nem lett volna szabad szarban hagyni őket (németeket) egy el nem fogadott költségvetés okán. Ez nagyon gyengítette volna Németország pozicióit az EU-n belül (ami az ellenségeinek jól jött volna, pl. a "baráti" Farnciaországnak).

A németek számolnak a V4-el, azon belül leginkább velünk és a csehekkel (a lengyelek vonakodnak, usa érdeket tolnak, szlovákok kétkulacsosak, megalkuvók és csak területiségük okán vannak benne, így egyikre sem helyeznek nagy hangsúlyt). Mint írtam volt, a németek nem véletlenül teszik át az ipari bázisuk egy részét hozzánk (is). Nem csak gyarmatosítás folyik, mint sokan mondják, hanem jelentős technológiai transzfer is folyamatban van.
És az mese a hülyéknek, hogy a nagyokkal csak egy egységes EU tudja felvenni a versenyt. Lofaszt gyerekek. Először is azért mese, mert nincs egységes EU. Ahány ország annyi felé húz.
Ezt felismerték a német elitek (akik nem mellékesen nagyrészt kékvérű leszármazottak, komoly vezetői tapasztalatokkal - csak nézzétek meg Ursula Von Den Leyen felmenőit) és szép lassan kezdik újjáépíteni befolyási övezetüket, amiből később lehet egy kváz-ibirodalom is (Németország-Ausztria-Északolaszország-Szlovénia-Erdély-Csehország-Szlovákia-Magyarország és talán Horváth-Lengyel együttműködéssel /attól tartok, hogy az utóbbi kettő inkább az usa trójai falova lenne/).
Na ez a kvázi-birodalom már megállná a helyét a globális versenyben, főleg ha csúcstechnológiát gyártana. A nagy kérdés, hogy ezt az USA megengedi-e (lásd az északi áramlat körüli ba@kodást, amivel No energiafüggetlenségét akarja megakadályozni), illetve lesz-e ereje ezt megakadályozni.

Azt csak csendben jegyzem meg,hogy V4-l két ország az ellentétes oldalon állt.Ne ringassa magát senki rózsaszínű álmokba a gránit keménységű V4 szövetség csak a kormánypropagandában létezik.
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti

Te!
Már megint, mit nézel?
A V4 most aratott győzelmet! Az előretolt ékek, Lengyelország-Magyarország! Csehország meg már kezdett beállni a sorba a kötélhúzás vége felé! Szlovákok ugyan csöndben pislogtak, de nem oszt nem szoroz a dolog, (nagyrészük amúgy csöndben örül)!
BEMUTATTUK, HOGY HOGY KELL EZT CSINÁLNI!
AZ ÜZENET MAGA, AZ IGAZI NAGY GYŐZELEM!
Szlovénia most már el fog kezdeni közeledni, s az évtized közepére tag lesz! Figyeld majd csak meg!
..
Olvasd el Szél Bernadettet!
https://www.vadhajtasok.hu/2020/12/...inte-az-eu-miatt-nem-tudjak-levaltani-orbant/
 
igen, akad bőven kiszavazás a v4-ek köréből, más-más helyzetű, súlyú országok, de van egy minden felett álló történelmi-geopolitikai közös tulajdonságuk: a közép-európai lét. ez az a körülmény, ami egy akolba terel bennünket.
 
Beleharap abba a kézbe ami eteti. Ostoba. Ha leveszik róla a kezüket akkor a következő ciklusban már sehol nem lesz. Se pénz se posztó. Ezek nem csak Magyarország, a saját maguk ellenségei is.
 
Te!
Már megint, mit nézel?
A V4 most aratott győzelmet! Az előretolt ékek, Lengyelország-Magyarország! Csehország meg már kezdett beállni a sorba a kötélhúzás vége felé! Szlovákok ugyan csöndben pislogtak, de nem oszt nem szoroz a dolog, (nagyrészük amúgy csöndben örül)!
BEMUTATTUK, HOGY HOGY KELL EZT CSINÁLNI!
AZ ÜZENET MAGA, AZ IGAZI NAGY GYŐZELEM!
Szlovénia most már el fog kezdeni közeledni, s az évtized közepére tag lesz! Figyeld majd csak meg!
..
Olvasd el Szél Bernadettet!
https://www.vadhajtasok.hu/2020/12/...inte-az-eu-miatt-nem-tudjak-levaltani-orbant/
Tehát a Csehek, Szlovákok csendben lapítottak. V4 a francokat, ez Magyar-Lengyel buli volt.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Az új német vezetésnek sem lesz választása, mert nekik nem mi vagyunk az ellenségeik, hanem a jóbarátjuk. Ha szétcsesznek minket, akkor hova a francba "vonulnak vissza" adott esetben? Szóval meg fogunk egyezni velük is, a libsik legnagyobb bánatára.

Én korántsem vagyok ebben biztos,valamilyen megegyezés biztos lesz de nem árt tudni,hogy már most vannak olyan hangok a német politika fajsúlyos és befolyásos erőitől,hogy a Merkelt követő német vezetésnek Németország valós súlyának megfelelően kell új feltételrendszer szerinti kapcsolatokat kialakítani a Kelet és Közép Európai államokkal.
 
Csakhogy nem a politikai hangok döntenek, hanem a germán ipari lobbi!
Elolvastad Szél Bernadettet?
Ezért fanyalog.
Állatira mindegy és nem számít, hogy a ballibbant politikusok mire vágyakoznak...
Vajmi keveset! Ezt mutatta be ékesen az elmúlt egy hét! Soros György is kesergett egy sort még.
(És minél jobban mélyül a koronavírus-válság ez annál inkább így lesz. Ha most, egy csapásra véget érne hirtelen a koronavírusos influenza, akkor is az évtized közepe felé állna csak helyre a gazdaság a válság előtti szintre!)
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti
igen, akad bőven kiszavazás a v4-ek köréből, más-más helyzetű, súlyú országok, de van egy minden felett álló történelmi-geopolitikai közös tulajdonságuk: a közép-európai lét. ez az a körülmény, ami egy akolba terel bennünket.

Ez szép gondolat de mint a példa is mutatja az egyéni érdekek fontosabbak a geopolitikai helyzettől és a történelmi tradícióktól.
 
Be van mutatva a "jópélda"!
Szerinted most gyengült a V4 ezáltal, vagy erősödni fog eztán?
Naugye!
A V4-en belül is pozicionáltuk magunkat,...aki látta és nyomon követte a dolgot az láthatta, hogy MO-nak kellett Lengyelország stratégiai súlya a játékba, nélkülük pattoghattunk volna, de a felvételekből is jól látszott, hogy a lengyel miniszterelnök OV kezébe adta a gyeplőt, az egész vétó stratégiája Bp-ről jött, az utolsó betűig. Nyilván a mi érdekünk volt leginkább, hogy ezt kiboxoljuk. Jelen pillanatban meg merem kockáztatni azt a kijelentést hogy a "V4 Hall of fame" igy néz ki: MO, PL, ...CZ, ......SVK :)
 
Csakhogy nem a politikai hangok döntenek, hanem a germán ipari lobbi!
Elolvastad Szél Bernadettet?
Ezért fanyalog.
Állatira mindegy és nem számít, hogy a ballibbant politikusok mire vágyakoznak...
Vajmi keveset! Ezt mutatta be ékesen az elmúlt egy hét!
(És minél jobban mélyül a koronavírus-válság ez annál inkább így lesz.)
Ha most, egy csapásra véget érne, akkor is az évtized közepe felé állna csak helyre a gazdaság a válság előtti szintre!)

Az a germán ipari lobbi egy O.V-l szemben sokkal kritikusabb német vezetés esetén kész lesz az erejét a német politikai vezetés szolgálatába állítani és ebben az esetben mi húzzuk a rövidebbet,még Lázár szerint is riasztóan magas a magyar gazdaság kitettsége a német jármugyártásnak.
 
A V4-en belül is pozicionáltuk magunkat,...aki látta és nyomon követte a dolgot az láthatta, hogy MO-nak kellett Lengyelország stratégiai súlya a játékba, nélkülük pattoghattunk volna, de a felvételekből is jól látszott, hogy a lengyel miniszterelnök OV kezébe adta a gyeplőt, az egész vétó stratégiája Bp-ről jött, az utolsó betűig. Nyilván a mi érdekünk volt leginkább, hogy ezt kiboxoljuk. Jelen pillanatban meg merem kockáztatni azt a kijelentést hogy a "V4 Hall of fame" igy néz ki: MO, PL, ...CZ, ......SVK :)

A V4-ben a magyaroknak és lengyeleknek van töke... a szlovákok, csehek... ők az asszonyok.