Járványok, fertőzések (humán)

De baszki ez a csaj nem a sarki fűszeres hanem egy sokat hivatkozott immunulógus ! Csak számít a véleménye meg a reakciója vagy nem ? Csak az számít amit a mainstream elfogad? Igen egy idős embernek már minden kockázat még egy lépcsőn való lejövetel is ! Ha azt mondják , hogy az önkéntesek s a veszélyeztetettek oltassák be magukat ok ! De csak azért korlátozni valakiket mert nem akarnak önként rászaladni egy aknamezőre az gheciség ! Akkor is ha 100 meg akkor is ha csak 1 alna van azon a mezőn de a biztosat senki se tudja !
Nem ezzel van az igazi baj, az élet megy. Felszállok valamire, felveszem a maszkom, bár nem szeretem. Legyen meg a szükséges alap, de amikor már belengetik finoman, hogy gyakorlatilag az élet alapja az oltási könyv lesz, úgy, hogy összeesküvés elméletnek nyilvánított szarkasztikus gondolatok szóltak arról, hogy majd az oltási könyv lesz az élet alapja és nem utazhatsz ha nincs, akkor el lehet filózni.
Ott a válasz, de kihangsúlyozom.
Amíg az eü rendszer túl van terhelve a vírus miatt, addig indokolt és helyes azoknak a korlátozása, akik terjeszthetik.
Mi következik ebből?
Nem kötelező beoltatnod magad, de van egy társadalmi felelősségvállalás, ami miatt nem szabad sípolni, ha addig korlátozva vagy amíg ez indokolt, pláne ha van alternatívád.
60%+ kell a nyájimmunitáshoz, onnantól mindenki oltott-oltatlan mehet a dolgára, az alatt kérdéses, hogy indokolt e korlátozni az oltatlanokat, hisz nagy járvány 40% körül se fog már kialakulni.
Ha mondjuk 20%-ot érünk el az oltással, mert sokan félnek tőle, akkor marad az otthon csücsülés tavaszig....
Ez van így tudja a helyi berendezkedés kezelni a helyzetet, mert nincs más eszköze, ha nem akarsz oltakozni, akkor ezt el kell felelősségteljesen(!!!!) fogadnod.

szerk.:
Ezek megint olyan scenariók, amikre akkor kéne kitérni, amikor abba a fázisba érünk, lássuk meg előbb, hogy alakul a járvány az oltások és a sok gyógyult után.
 
  • Tetszik
Reactions: teglasi80 and enzo

Orvosilag igazoltan átestem rajta, tehát egyenértékű vagyok az oltott alannyal. Akkor mehetek, vagy mégis kell egy oltási igazolás, hogy garantáltan magamba nyomattam azt a valamit?
 
Én pont ezt az aknamező dolgot vitatom.
Attól, hogy lehet találni ilyen-olyan ok-okozati összefüggéseket egyes beadott oltások és egyes ismerősök (Figyelem! Érzelmi faktor!) tragédiája között, még nem kéne figyelmen kívül hagyni a több nagyságrenddel magasabb ellenpéldát, már ami az oltások hatásosságát és védelmét illeti.
Ez az a bizonyos paranoid mintakeresés, ami csak és kizárólag a prekoncepcióhoz keres igazolást. Akár aránytalanul kevés, de annál személyesebb eset felmutatásával is.
Azt valahogy senki se nézi, hogy évente hány ember életét mentik meg az oltások.

Az pedig külön lapra tartozik, hogy amíg liberalizáljuk a beoltottságot és ezáltal muszájból fenntartjuk az egészségügy majdnem, hogy teljes leterheltségét, csak fokozzuk az ellátatlan más megbetegedések következményeiből fakadó halálesetek számát!
 
Nem minden gyógyult immunis, ha igazolni tudod, hogy az vagy, akkor ha meglesz rá az eljárás nyilván mehetsz jobbra-balra, kutyát nem fogja érdekelni, hogy a vírustól, vagy az oltástól van e benned ellenanyag.
Viszont amíg nem elérhető bárkinek az oltás, addig nem lesz engedélyezve a "védett" személyeknek se az utazás az is biztos.
 
Van egy nagyszerű ellenszer, ami nem csak a koronavírus ellen jó, hanem egy csomó más betegség ellen is: úgy hívják D-vitamin. Olcsó, biztonságos és könnyen elérhető.
Az influenzától kezdve a koronavíruson a rákig és a cukorbetegségig szinte mindenre jó(preventív módon), mégse akarja senki se rá erőltetni az embereket, hogy beszedjék. Pedig elég nagy terhet levenne az egészségügyről.Ellenben a vakcinát, amiért a saját gyártója se vállalja a felelősséget, azt meg igen. De furcsa, nem?
 
Pontosan!
Nekem is van ismerősöm jó távoli, aki lebénult bizonyítottan az influenza oltástól, viszont sok százan meg életben maradtak miatta, vagy nem szenvedtek egészségkárosodást.
 
Attól még túlterheltek maradnak a kórházak -> nem megoldás, pláne nem 70 felett.
Meg amúgy is egy baromság, nem segít akkora léptékben, még ha mindenki szedné se.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD
Orvosilag igazoltan átestem rajta, tehát egyenértékű vagyok az oltott alannyal. Akkor mehetek, vagy mégis kell egy oltási igazolás, hogy garantáltan magamba nyomattam azt a valamit?
Nem igaz.
A tudomány mai állása szerint:
  • Aki megfertőződött, az nem mind betegszik meg, sőt tudtán kívül lehet(ett) vírushordozó
  • Aki meg is betegedett, nem biztos, hogy az egészségügy látókörébe is került, vagy kerül.
  • Aki megbetegedett és az egészségügy látókörébe kerül, orvosilag átesik rajta, sem biztos, hogy egyenértékű az oltott alannyal (sőt, inkább nem).
  • Akinek az immunrendszere leküzdötte a vírus egy változatát, még simán újrafertőződhet nem sokkal később ugyanazzal a változattal, vagy egy másikkal.
Elviekben az oltások különféle kombinációjával fog visszaszorulni ez a vírus az emberi populációból, de az még nagyon sok év.
 
  • Tetszik
Reactions: szarci1999
Ha te beoltatod magad, akkor legyen már neked mindegy, hogy én beoltatom magam vagy sem.

Nekem sok idős rokonom van még, neked legyen mindegy hogy vállalod felelősségét és kockázatát, hogy a közelükbe akarsz menni !!!

"...Az egyéni jogaidat kéred számon a közösség felé járó kötelezettségeid és felelősséged elismerése nélkül..."

"Nem vagyok benne biztos", hogy a korlátlan egyéni felelőtlenség("szabadság") jogát a közösség és tágabb családom rovására) garantálom neked!
 
Nem minden gyógyult immunis, ha igazolni tudod, hogy az vagy, akkor ha meglesz rá az eljárás nyilván mehetsz jobbra-balra, kutyát nem fogja érdekelni, hogy a vírustól, vagy az oltástól van e benned ellenanyag.
Viszont amíg nem elérhető bárkinek az oltás, addig nem lesz engedélyezve a "védett" személyeknek se az utazás az is biztos.

Miért? Ha védett vagyok, akkor miért az oltottak papírjához vagyok kötve? Nem érek annyit mint egy oltott személy? Az oltott személy nem kaphatja el mégis? Ha én már védett vagyok, miért nem hozzám mérik a szabad mozgást és utazást? Ha az oltott védett lesz, hozzá miért, ha egyszer a kialakult antitestek ugyanannyira lesznek jók? Mert nem kötelező az oltás, csak mégis finoman lesz kötelező?

Pontosan!
Nekem is van ismerősöm jó távoli, aki lebénult bizonyítottan az influenza oltástól, viszont sok százan meg életben maradtak miatta, vagy nem szenvedtek egészségkárosodást.

Az embereknek a sok szenny miatt amit elkövettek már ellenük, kialakult némi megalapozott paranoiája. Mivel felállítottak egy emlékművet ami szerint az emberiség mennyiségét tarstd félmilliárd alatt, mivel időnként felbukkan a gondolat az elit részéről, hogy csökkenteni kell a népességet, mivel felbukkan, hogy a politikai intézkedésen nem csökkentik elég gyorsan, és mivel Bill Gates nyíltan kimondta, hogy oltásokkal akarják csökkenteni a népességet és a szaporulatot(mindkettőt), az emberek nem nagyon akarnak ezek után magukba nyomatni valamit, ami egy borzalmas járványtól messze visszafogottabb éves influenza szintű mechanizmus miatt kellene, azért, hogy az esetleges valós népírtó terv keretében tömegesen haljanak meg rákban pár év múlva.

Lehet indokolt az oltás, de ezek után nem lehet oktalan a félelem.
 
Nem igaz.
A tudomány mai állása szerint:
  • Aki megfertőződött, az nem mind betegszik meg, sőt tudtán kívül lehet(ett) vírushordozó
  • Aki meg is betegedett, nem biztos, hogy az egészségügy látókörébe is került, vagy kerül.
  • Aki megbetegedett és az egészségügy látókörébe kerül, orvosilag átesik rajta, sem biztos, hogy egyenértékű az oltott alannyal (sőt, inkább nem).
  • Akinek az immunrendszere leküzdötte a vírus egy változatát, még simán újrafertőződhet nem sokkal később ugyanazzal a változattal, vagy egy másikkal.
Elviekben az oltások különféle kombinációjával fog visszaszorulni ez a vírus az emberi populációból, de az még nagyon sok év.
Ez a realitás sajnos igen, ezért kellene egy nagyon-nagy átoltottság, vagy elfogadni, hogy 60 fölött senki ne tervezzen egy évnél továbbra.
Harmadik út egyenlőre nincs!
 
Nem igaz.
A tudomány mai állása szerint:
  • Aki megfertőződött, az nem mind betegszik meg, sőt tudtán kívül lehet(ett) vírushordozó
  • Aki meg is betegedett, nem biztos, hogy az egészségügy látókörébe is került, vagy kerül.
  • Aki megbetegedett és az egészségügy látókörébe kerül, orvosilag átesik rajta, sem biztos, hogy egyenértékű az oltott alannyal (sőt, inkább nem).
  • Akinek az immunrendszere leküzdötte a vírus egy változatát, még simán újrafertőződhet nem sokkal később ugyanazzal a változattal, vagy egy másikkal.
Elviekben az oltások különféle kombinációjával fog visszaszorulni ez a vírus az emberi populációból, de az még nagyon sok év.

Akkor hát ha az antitestjeim egy mutáció ellen védenek, miért is erőltetjük, hogy ajjajajj, nagyon félelmetes veszélyes ágens jelent meg a briteknél, de a sebtében összehányt cucc, amitől szakemberek irtóznak, az tuti jó lesz arra is higgyétek el...
 
Miért? Ha védett vagyok, akkor miért az oltottak papírjához vagyok kötve? Nem érek annyit mint egy oltott személy? Az oltott személy nem kaphatja el mégis? Ha én már védett vagyok, miért nem hozzám mérik a szabad mozgást és utazást? Ha az oltott védett lesz, hozzá miért, ha egyszer a kialakult antitestek ugyanannyira lesznek jók? Mert nem kötelező az oltás, csak mégis finoman lesz kötelező?

Az embereknek a sok szenny miatt amit elkövettek már ellenük, kialakult némi megalapozott paranoiája. Mivel felállítottak egy emlékművet ami szerint az emberiség mennyiségét tarstd félmilliárd alatt, mivel időnként felbukkan a gondolat az elit részéről, hogy csökkenteni kell a népességet, mivel felbukkan, hogy a politikai intézkedésen nem csökkentik elég gyorsan, és mivel Bill Gates nyíltan kimondta, hogy oltásokkal akarják csökkenteni a népességet és a szaporulatot(mindkettőt), az emberek nem nagyon akarnak ezek után magukba nyomatni valamit, ami egy borzalmas járványtól messze visszafogottabb éves influenza szintű mechanizmus, azért, hogy az esetleges valós népírtó terv keretében tömegesen haljanak meg rákban pár év múlva.

Lehet indokolt az oltás, de ezek után nem lehet oktalan a félelem.
A kommented első felére, csak annyit mondanék, hogy politikailag nem lenne célszerű addig bárkinek is "covid-útlevél"-et adni, amíg az oltás nem érhető el bárkinek.
A második felében leírtakkal teljesen együtt tudok érezni, még ha érteni nem is.
 
Attól még túlterheltek maradnak a kórházak -> nem megoldás, pláne nem 70 felett.
Meg amúgy is egy baromság, nem segít akkora léptékben, még ha mindenki szedné se.

Itt van a D-vitamin konszenzus, amit 20 magyar orvosprofesszor készített el, köztük Dr. Merkely Béla:
"A D-vitamin-szint 37,5–50 nmol/l-ről 75–100 nmol/l-re történő emelése, a rendelkezésre álló adatok alapján, a csípőtáji törtések számát 26%-kal, az 1-es típusú diabetes előfordulását 78%-kal, az összes daganat gyakoriságát 35%-kal, az influenzás megbetegedések számát 90%-kal csökkentené. Ez a teljes mortalitást 7–10%-kal mérsékelné, és az átlagélettartam két–három évvel nőne [215]. Ezeket az adatokat Magyarországra vetítve azt jelenti, hogy a teljes populáció D-vitaminpótlásának 15 milliárd forintos költségével szemben az egészségügyi kiadások 250 milliárd forinttal csökkenének."
http://repo.lib.semmelweis.hu/bitstream/handle/123456789/4215/oh.2012.29410.pdf?sequen­ce=1

Ellenben az oltásról semmi fajta bizonyíték nincsen, hogy érne valamit is.
 
Akkor hát ha az antitestjeim egy mutáció ellen védenek, miért is erőltetjük, hogy ajjajajj, nagyon félelmetes veszélyes ágens jelent meg a briteknél, de a sebtében összehányt cucc, amitől szakemberek irtóznak, az tuti jó lesz arra is higgyétek el...
A tüskefehérjéje a brit mutánsnak nem különbözik az előzőektől, ezért az oltás jó rá mindenképp, mert az a szervezetedet a tüskefehérjével ismerteti meg. Az antitestjeid nem biztos, hogy a tüskefehérje alapján ismerik fel a vírust, lehetséges, hogy igen, de nem biztos, ezért kell bizonyítsd majd, hogy immunis vagy e, mert ez a korábbi fertőződésből nem következik egyértelműen.
 
Itt van a D-vitamin konszenzus, amit 20 magyar orvosprofesszor készített el, köztük Dr. Merkely Béla:
"A D-vitamin-szint 37,5–50 nmol/l-ről 75–100 nmol/l-re történő emelése, a rendelkezésre álló adatok alapján, a csípőtáji törtések számát 26%-kal, az 1-es típusú diabetes előfordulását 78%-kal, az összes daganat gyakoriságát 35%-kal, az influenzás megbetegedések számát 90%-kal csökkentené. Ez a teljes mortalitást 7–10%-kal mérsékelné, és az átlagélettartam két–három évvel nőne [215]. Ezeket az adatokat Magyarországra vetítve azt jelenti, hogy a teljes populáció D-vitaminpótlásának 15 milliárd forintos költségével szemben az egészségügyi kiadások 250 milliárd forinttal csökkenének."
http://repo.lib.semmelweis.hu/bitstream/handle/123456789/4215/oh.2012.29410.pdf?sequence=1

Ellenben az oltásról semmi fajta bizonyíték nincsen, hogy érne valamit is.
Ennek ellenére kevesen szedik, túlléphetünk ezen végre? Se füle se farka fél éve erről beszélgetni, ha 200x el lett pofázva mindenhol, hogy aki tud szedjen d-vitamint és mégis van járvány...
Következtessem le én, hogy miért faszság a D-vitaminnal érvelni, vagy már érted?
 
Nekem sok idős rokonom van még, neked legyen mindegy hogy vállalod felelősségét és kockázatát, hogy a közelükbe akarsz menni !!!

"...Az egyéni jogaidat kéred számon a közösség felé járó kötelezettségeid és felelősséged elismerése nélkül..."

"Nem vagyok benne biztos", hogy a korlátlan egyéni felelőtlenség("szabadság") jogát a közösség és tágabb családom rovására) garantálom neked!

Iszol, dohányzol, cukrot fogyasztasz, esetleg gyorsétterembe jársz, nem mozogsz eleget?
Mert aki ezeket csinálja, az tulajdonképpen árt a közösségnek. Most akkor zárassunk koncentrációs táborba, mint közegészségügyi veszélyt?
Ezek mind nagyobb kockázatot jelentenek mint ez a hisztéria és jóval több embert ölnek meg.
Ha azt hiszed, hogy te bármit is garantálhatsz nekem, akkor nagyon elvagy tévedve.
 
Ennek ellenére kevesen szedik, túlléphetünk ezen végre? Se füle se farka fél éve erről beszélgetni, ha 200x el lett pofázva mindenhol, hogy aki tud szedjen d-vitamint és mégis van járvány...
Következtessem le én, hogy miért faszság a D-vitaminnal érvelni, vagy már érted?
A legtöbb ember nem szedi, szóval alapvetően téves a következtetésed.
Te tényleg nem látod egyébként az ellentmondást? Hogy egy sebtében, felelőtlenül összeállított vakcinát akarnak ránk kényszeríteni, sőt már márciusban azt propagálták, hogy a vakcina az EGYETLEN megoldás, addig a már elérhető, biztonságos módszereket senki le se kakál*ja?
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány

A legtöbb ember nem szedi ez a következtetésem, szóval helytelen a szöveg és mögöttes tartalma értelmezésed.
 
Iszol, dohányzol, cukrot fogyasztasz, esetleg gyorsétterembe jársz, nem mozogsz eleget?
Mert aki ezeket csinálja, az tulajdonképpen árt a közösségnek. Most akkor zárassunk koncentrációs táborba, mint közegészségügyi veszélyt?
Ezek mind nagyobb kockázatot jelentenek mint ez a hisztéria és jóval több embert ölnek meg.
Ha azt hiszed, hogy te bármit is garantálhatsz nekem, akkor nagyon elvagy tévedve.
Ezek utópiák, a világban politika is van a gondolatiságon túl, vagy fölött és ebbe nem fér bele a világ amit lefestesz. Épp annyira elvárható mindenkitől a D-vitamin szedése, mint a sportolás, vagy egészséges étrend.
Magyarázd el egy falusi bácsinak, hogy miért jó neki a kertben termesztett zöldségei mellé a táplálékkiegészítő.