Járványok, fertőzések (humán)

Életkori csoport - túlélési arány: 0-19 éves - 99,997% 20-49 éves - 99,98% 50-69 éves - 99,5% 70 éves / + - 94,6% Látható, hogy a kormányzatok és a média által keltett hisztéria ellenére nem a pestis tért vissza, mert még a legidősebb korosztályból is rengeteg fertőzött túléli a koronavírust. Éppen ezért vethető fel a kérdés, hogy nem felesleges-e ellene oltást kifejleszteni, kivéve, ha az jól jön a háttérben a kezüket elégedetten dörzsölő valakiknek, akik egyrészt meg akarják kopasztani az embereket egy gyakorlatilag felesleges oltás rájuk tukmálásával, hiszen nincs olyan, hogy „ingyenes” oltás, mert azt az adófizetőkkel kifizettetik, másrészt pedig birkanyájként akarják terelni az embereket a „Nagy Lenullázás” vagy „Nagy Újrakezdés” (Great Reset) felé. Nem véletlen, hogy 2008-ban a zsidó Rahm Emanuel, Obama elnök kabinetfőnöke ezt mondta a válságokról: „Az ember soha nem akarhatja, hogy egy súlyos válság pocsékba menjen. Amit ezalatt értek, az az, hogy az lehetőség olyan dolgok megtételére, amiről az ember azt gondolja, hogy azt azelőtt nem tudta megtenni”. A másik dolog, hogy fel kell tennünk a kérdést: biztonságos az oltás? Nos, nézzünk meg az Egyesült Királyság hivatalos oldalán található két idevágó dokumentumot! Az egyik dokumentum a „Tájékoztatás egészségügyi szakdolgozók számára a Pfizer/BioNTech COVID-19 oltóanyagról” (Information for Healthcare Professionals on Pfizer/BioNTech COVID-19 vaccine) címet viseli. Ha ezt megnyitjuk és rákeresünk a termékenység (fertility) szóra, eljutunk a 4.6. pontig. Mi áll ebben? Semmi biztató. Ami a terhességet illeti, nincs adat, vagy korlátozott adat áll rendelkezésre a COVID-19 mRNA BNT162b2 oltóanyag alkalmazásával kapcsolatban. Azokat az állatkísérleteket, melyek azt vizsgálják, hogy az oltóanyagnak van-e mérgező hatása a szaporodási képességre, nem fejezték be. Ezt az oltóanyagot nem javasolják terhesség idején. A szülőkorban lévő nőknek a terhességet a beoltás előtt, valamint a második dózis után legalább 2 hónapig el kell kerülniük. Ami a szoptatást illeti, nem ismert, hogy vajon a COVID-19 mRNA BNT162b2 oltóanyag kiválasztódik-e az emberi tejben. Az újszülöttek és csecsemők számára fennálló kockázatot nem lehet kizárni. Ezt az oltóanyagot nem szabad szoptatás idején alkalmazni. Ami a termékenységet illeti, nem ismert, hogy vajon a COVID-19 mRNA BNT162b2 oltóanyagnak van-e hatása a termékenységre. És most jön a csavar a dologban! A másik dokumentum a „Tájékoztatás az Egyesült Királyság-beli beoltandók számára a Pfizer/BioNTech COVID-19 oltóanyagról” (Information for UK recipients on Pfizer/BioNTech COVID-19 vaccine) címet viseli. Ha ezt megnyitjuk és rákeresünk a termékenység (fertility) szóra, azt nem találjuk benne, ugyanis a beoltandók számára ezt a részt kihagyták. Hogy milyen véletlenek vannak… Ha valamelyik bürokrata most gyorsan kijelentené, hogy ők nem a fent nevezett oltóanyagot, hanem egy másikat akarják beadatni, ugyanúgy legyünk óvatosak, hiszen nagy valószínűséggel azt sem tesztelték le a megfelelő módon, hanem rohamtempóban dobták piacra a hosszútávú mellékhatások vizsgálata nélkül. Ráadásul ismételten rá kell mutatni, hogy nem a pestis tért vissza, mert a koronavírussal fertőzöttek elsöprő aránya, azaz több mint 99% túléli azt, tehát az ellene való oltás majdhogynem feleslegesnek is mondható. Nem akarok befolyásolni senkit abban a tekintetben, hogy oltassa vagy ne oltassa be magát, hiszen mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy mit akar a testébe fecskendeztetni. Azt viszont nagyon is határozottan vallom, hogy az erről szóló döntést mindenkinek a saját gondos tájékozódása után, nem pedig kormányzati nyomásra kell meghoznia.
Forrás: https://kuruc.info/r/64/222565/
 
"Jogosan feltételezhető tehát, hogy az Angela Merkel-féle kormánypropaganda által publikált adatok, miszerint a német lakosok 2/3-a oltatná be magát a koronavíurs elleni vakcinával, nem teljesen lehetnek validak."

Hiába a masszív propaganda, bezárt a berlini oltóközpont, mert a kutya sem akarja beoltatni magát:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Még szép!
Egészséges, ép, életerős ember nem oltatja be magát kétes összetételű és hatékonyságú, bizonytalan mellékhatásokat okozó vak-cinával!
Ezt a biofegyvert amúgy sem azért fejlesztették ki, hogy hamar eltűnjön innen!
Egyáltalán nem véletlenek a megszaporodó hírek az utóbbi hetekben nigériai és dél-angliai mutációkról!
ÉBRESZTŐ!
 
Franciaországban is hasonló lehet a helyzet! Bár szerintem az 55% is messze alulbecsült! Különben nem vonták volna vissza azt a mélyen diktatórikus és vakcinafasisztoid törvényjavaslatot, hogy ki használhatja a tömegközlekedést, s ki nem!
 
Még szép!
Egészséges, ép, életerős ember nem oltatja be magát kétes összetételű és hatékonyságú, bizonytalan mellékhatásokat okozó vak-cinával!
Ezt a biofegyvert amúgy sem azért fejlesztették ki, hogy hamar eltűnjön innen!
Egyáltalán nem véletlenek a megszaporodó hírek az utóbbi hetekben nigériai és dél-angliai mutációkról!
ÉBRESZTŐ!
Igen, tartok tőle hogy elő állnak majd egy erősebb változattal is.
Nem véletlenül mondja 1:50-nél(ráadásul vigyorogva a gusztustalan feleségével!) Bill, hogy a következő figyelmet fog kapni:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ráadásul ebben az állítólagosan kiszivárgott kanadai tervezetben is arról írnak, hogy jön majd a covid-21:

Reméljük, hogy nem ez fog történni!
 
"Nyilvántartást kíván készíteni a spanyol kormány minden olyan állampolgárról, aki elutasítja a koronavírus elleni védőoltást – közölte a LaSexta spanyol kereskedelmi televíziónak adott interjúban Salvador Illa egészségügy-miniszter."
 
Én ilyet nem mondtam. De a "szerről" nagyon sok mindent tudunk. Nem hullanak tőle halomban az emberek és nem válnak "balliberális zombivá" vagy "fideszistenítővé" esetleg "putyinhívővé".
De nem értem a dolgot. Ne legyenek járványügyi védekezés, ne legyen védőoltás, akkor szerinted a hulljon a férgese elv az igazi? Esetleg zárjuk a férgesét koncentrációs táborokba megvédendő őket? Vagy oltsuk őket azzal, akitől félünk, mint a tisztítótűztől?

Hát ezt mondod te egy pár hónapos ilyen olyan információ áramlás alapján úgy , hogy az adatok (mármint a valós adatok) titkosak ! A fejlesztői talán tudnak róla dolgokat talán még sokat is ! De felelősséget nem vállalnak ! Ha megépítek valamit garanciát kell törvényileg vállalnom akár 3 évet is ! Itt meg aláíratják veled , hogy a gyártó semmilyen felelősséget nem vállal te pedig ha bármi gond is lenne lemondasz önként a kártérítésről ! Legyen védőoltás de csak azoknak akik önként vállalják és ne lehessen szankcionálni ha valaki nem oltat ! Amúgy ha védelmet ad akkor ténylegesen csak veszélyeztetetteket oltsuk de ott is önkéntes alapon !
 
Mindig jönni fognak új indokokkal, hogy nekik miért nem kell vállalni a közös kockázatot, a nagyobbat elkerülendő, mert szociopaták. Emlékszem ősz elején arról ment a vita, hogy nem is hal bele senki, hisz nincs többlethalott és ogretankostul mind beállt e mögé a hülyeség mögé. Már akkor lett nekik szólva, hogy máshol ez nem így van és itt is lesz másképp, de nem hajlandóak azóta se használni az eszüket.
Meg ne bántsak senkit, mind értjük az aggodalmakat, csak nem egyénekben, hanem társadalomban gondolkodunk.
Szociopata vagy te meg an...d otthon bazzeg !
 
Hát ezt mondod te egy pár hónapos ilyen olyan információ áramlás alapján úgy , hogy az adatok (mármint a valós adatok) titkosak ! A fejlesztői talán tudnak róla dolgokat talán még sokat is ! De felelősséget nem vállalnak ! Ha megépítek valamit garanciát kell törvényileg vállalnom akár 3 évet is ! Itt meg aláíratják veled , hogy a gyártó semmilyen felelősséget nem vállal te pedig ha bármi gond is lenne lemondasz önként a kártérítésről ! Legyen védőoltás de csak azoknak akik önként vállalják és ne lehessen szankcionálni ha valaki nem oltat ! Amúgy ha védelmet ad akkor ténylegesen csak veszélyeztetetteket oltsuk de ott is önkéntes alapon !
Ezt alá tudnád támasztani hiteles forrással, mert az EU honlapján szerintem nem ez szerepel.

A Kérdések és válaszok: a Covid19-oltóanyag feltételes forgalombahozatali engedélyezése (europa.eu) szerint a BioNTech és a Pfizer által kifejlesztett védőoltás feltételes forgalombahozatali engedélyt kapott az EU-ban, tehát a felelősség a forgalombahozatazali engedély jogosultját terheli.

"Mi a különbség a felelősség tekintetében az uniós feltételes forgalombahozatali engedély és a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyek között?

Az uniós feltételes forgalombahozatali engedély keretében a felelősség a forgalombahozatali engedély jogosultját terheli. A forgalombahozatali engedély jogosultja felel a termékért és annak biztonságos használatáért.

A feltételes forgalombahozatali engedély egyéves időtartamra szól, megújítható, és ugyanazokkal a jogokkal és felelősséggel jár a jogosult számára, mint a szokásos forgalombahozatali engedély. Ezen túlmenően az engedély jogosultjának konkrét kötelezettségei vannak arra vonatkozóan, hogy meghatározott időn belül új vizsgálatokat végezzen vagy kezdeményezzen annak megerősítése érdekében, hogy az előny/kockázat viszony továbbra is pozitív.

A nem engedélyezett termékként történő forgalmazás ideiglenes engedélyezésére (a 2001/83/EK irányelv 5. cikkének (2) bekezdése) vonatkozó veszélyhelyzeti alkalmazási engedély esetében az uniós jogszabályok előírják a tagállamok számára, hogy a gyártót és a forgalombahozatali engedély jogosultját mentesítsék a közigazgatási és polgári jogi felelősség alól, amennyiben a szóban forgó veszélyhelyzeti felhasználást a tagállam ajánlja vagy írja elő.
"

Amúgy az AstraZeneca próbált kibújni ez alól még a nyáron:
SARS-CoV-2 vaccine (europa.eu)
De a válasz szerint nem fogják engedni neki:
Answer for question E-004864/20 (europa.eu)
 
Szociopata vagy te meg an...d otthon bazzeg !
Tudod mire eljutunk odáig, hogy te meg az átlag ember megkapja a vakcinát, addigra több tízezer ember be lesz már oltva, mert az eü dolgozók is szkeptikusak, de van bennük annyi, hogy beadassák maguknak, mert ha valkik, akkor ők tudják, hogy mivel is játszadozunk. Te szerencsés helyzetben vagy, mert mire rádkerül a sor, már nem kell kockázatot vállalj, mert az orvosok már ezt árvállalták. Ebből a szemszögből nézd amit írtam és még egyszer mondom, megértem a félelmeit mindenkinek, csak van egy nagyobb rossz!
 
Én egyetlen eü-s dolgozót sem ismerek, aki beoltatná magát. De ha ismernék is, akkor se oltatnám be magam.
 
Én egyetlen eü-s dolgozót sem ismerek, aki beoltatná magát. De ha ismernék is, akkor se oltatnám be magam.
Hát most mondanám, hogy rossz embereket ismersz, de válasz lehet az oltás menetrendje talán. Én olyan eü dolgozókat, hallgatókat ismerek, akik nem szívesen, de úgy érzik, hogy muszályból bár, de beadatják maguknak, amint lehet. És nem maguk miatt, nagyrészt fiatal és kiköhögi a vírust, a választ mostmár 20-adjára ne nekem kelljen megfogalmaznom, hogy akkor miért is teszik.
 
  • Tetszik
Reactions: BJani
Én olyan eü dolgozókat, hallgatókat ismerek, akik nem szívesen, de úgy érzik, hogy muszályból bár, de beadatják maguknak,

A lényeg az "akik nem szívesen" fordulaton van! Meg az egészségügyi dolgozókon! (Értsd, átlagnál hozzáértőbb!)
a választ mostmár 20-adjára ne nekem kelljen megfogalmaznom, hogy akkor miért is teszik.

Mert féltik az állásukat!
---
Óriási "világháború" előtt állunk!
Barát fog barátra támadni, családtag családtagra! :(
ÖRDÖGI az egész!
 
Úgy látom a friccek azért nem teljesen hülyék ! Remélem ez általános lesz mindenhol !

Más.

https://www.vadhajtasok.hu/2020/12/...yerekkora-ota-orosz-vakcinakkal-lett-beoltva/ :D
 
Fő a hitelesség !

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Melyiknek higgyünk ?
Ha Momentumos, bátran hihetsz neki. Az olimpiától az atomenergián át a földrengésig mindenhez értenek.
 
Ha Momentumos, bátran hihetsz neki. Az olimpiától az atomenergián át a földrengésig mindenhez értenek.
Miért kell az oltásból is pártpolitikát csinálni? És ha Fideszes lenne, akkor mit csinálnál? Akkor hitelesebb lenne számodra? Honnan tudod, hogy nem az?
És mi van, ha mondjuk Mi Hazánkos?
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
A lényeg az "akik nem szívesen" fordulaton van! Meg az egészségügyi dolgozókon! (Értsd, átlagnál hozzáértőbb!)

Mert féltik az állásukat!
---
Óriási "világháború" előtt állunk!
Barát fog barátra támadni, családtag családtagra! :(
ÖRDÖGI az egész!
Nyilván nem ideális az oltás, mint egyik se!
Az állását meg nem félti a hallgató... Igen egyik se prof vagy főorvos, de bármelyikőtöknél többet tud, vagy inkább mondjam úgy, hogy van valid tudása róla?