Járványok, fertőzések (humán)

Csehország és Tirol után Slovakia is feketelistára került a németeknél. Érdekes, pedig kívülállóként a szlovák intezkedések jobbnak tűntek a hazainál. Mostanra meg sokkal jobban elcsesződött a helyzet mint nálunk.

A mutációk elterjedése miat teszik. Szlovákiában már legutób a vizsgált minták 74%-ban volt az angol mutáció és a korházba kerulteknél 90%. Tirolba a delafrikai mutáció utotte fel a fejét és Csehországban már hónapokon át mutációktól fuggetlenul fortelmes az állapot.
 
Úgy látom a Fidesz elkezdett keményen megdolgozni azért, hogy másfél év múlva már ne vezethesse az országot!
---
"Márciustól ingyenes védettségi igazolványt küld a kormányhivatal azoknak, akik az egészségügyi rendszer adatai szerint átestek a koronavíruson vagy beoltatták magukat. A gyógyulástól vagy az oltás időpontjától hat hónapig lesz érvényes ez. Akikről nincs ilyen adat, de teszttel igazolják, hogy szervezetükben a koronavírussal szembeni ellenanyag van, költségtérítéssel négy hónapra érvényes igazolást igényelhetnek. A már átesettek és oltottak március 15-éig, mások a védettség elnyerését vagy bizonyítását követő 8 napon belül kaphatják meg a védettségi igazolványt. Egyelőre nem döntött a kormány arról, milyen többletjogokkal fog járni a plasztikkártya, illetve a hozzá kapcsolódó applikáció használata."
 
Jól látod és ezt én is mint keményvonalas narancsos is így látom !
 
Szerintem nem lenne ez probléma, ha lenne elég védőoltás, és mindenki eldönthetné, hogy be akarja magát oltatni vagy sem.

Ha viszont nincs védőoltás, akkor a "protekciósokat" előnyben részesíteni a többiekhez képest eléggé visszatetsző. Még akkor is, ha egyébként teljesen méltányolható sorrendben oltják az embereket. Csak nálunk ezt senki nem hiszi el, hogy ez valóban így van.
 
Addig, amíg a védőoltás megkapása nem választás kérdése, hanem lehetőségé, addig valóban így van... Remélhetőleg 2-3 hónapon belül lesz már elég vakcina, és az egyén döntésén múlik majd, hogy beoltják-e, vagy sem. Ráadásul ennek nemzetközileg elfogadottnak kell lennie, hogy a határzárakon is lehessen könnyíteni. Nyáron már mennénk Finnországba ismét, ez igazolás nélkül valszeg bajos lesz, sok határon kell átmenni odáig.
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97
Szerintem nem lenne ez probléma, ha lenne elég védőoltás, és mindenki eldönthetné, hogy be akarja magát oltatni vagy sem.

Ha viszont nincs védőoltás, akkor a "protekciósokat" előnyben részesíteni a többiekhez képest eléggé visszatetsző. Még akkor is, ha egyébként teljesen méltányolható sorrendben oltják az embereket. Csak nálunk ezt senki nem hiszi el, hogy ez valóban így van.
Húsvétra 2,5 millió ember be lesz oltva, tehat mindenki aki most regisztrált.
Május végére majdnem 7 millió.
Ennél többen nem fogják kérni az oltást. Tehát amire nyárra érvénybe lép a védettségigazolás, annak nem lesz, aki nem élt az oltással.

Egyébként a védettséget igazoló papírt az a 400.000 ember is megkapja, aki igazoltan fertőzött volt x (talán 6) hónapig.

Illetve vérteszt alapján az is, akiben van elég antitest. Átesett a fertőzésen, de nem volt igazolt fertőzött.
 
Szerintem nem lenne ez probléma, ha lenne elég védőoltás, és mindenki eldönthetné, hogy be akarja magát oltatni vagy sem.

Ha viszont nincs védőoltás, akkor a "protekciósokat" előnyben részesíteni a többiekhez képest eléggé visszatetsző. Még akkor is, ha egyébként teljesen méltányolható sorrendben oltják az embereket. Csak nálunk ezt senki nem hiszi el, hogy ez valóban így van.
Marhára nem ez jutott eszembe...
Az emberek kétharmada eleve nem kér semmilyen oltást. Ez pedig csak növekedni fog azzal arányosan, ahogy kiderül, hogy közel sem annyira hatásos (Izrael), illetve, hogy háromnegyed évente újra akarnak oltatni. S mindemellett, ennek tetejébe akarnának kasztrendszert bevezetni!
 
Úgy látom a Fidesz elkezdett keményen megdolgozni azért, hogy másfél év múlva már ne vezethesse az országot!
---
"Márciustól ingyenes védettségi igazolványt küld a kormányhivatal azoknak, akik az egészségügyi rendszer adatai szerint átestek a koronavíruson vagy beoltatták magukat. A gyógyulástól vagy az oltás időpontjától hat hónapig lesz érvényes ez. Akikről nincs ilyen adat, de teszttel igazolják, hogy szervezetükben a koronavírussal szembeni ellenanyag van, költségtérítéssel négy hónapra érvényes igazolást igényelhetnek. A már átesettek és oltottak március 15-éig, mások a védettség elnyerését vagy bizonyítását követő 8 napon belül kaphatják meg a védettségi igazolványt. Egyelőre nem döntött a kormány arról, milyen többletjogokkal fog járni a plasztikkártya, illetve a hozzá kapcsolódó applikáció használata."
Ha megkapom a szabadságomat, akkor lehet mégis szavazok rájuk!

Az oltatlanok veszélyesek, nem jogfosztás a korlátozásuk. A vendéglátásban is kell eü kiskönyv!
 
Nézd, én értem azt, hogy politikai színezettől függetlenül "jegyet kellett váltani a maszkabálra" és tolni kell az Agenda 2030-at, vagy ki tudja mit,
de talán nem kellene pápábbnak lenni a pápánál!
 
  • Tetszik
Reactions: Tiria
Nézd, én értem azt, hogy politikai színezettől függetlenül "jegyet kellett váltani a maszkabálra" és tolni kell az Agenda 2030-at, vagy ki tudja mit,
de talán nem kellene pápábbnak lenni a pápánál!
Mindenhok ez lesz, mert ez a logikus döntés.

A gyorsaság a kérdés. Ha a ruszki és a kínai vakcinával ráverünk az Unióra, majd pár hónapos késéssel ők is elkezdik használni, akkor ki lesz a hülye???
 
De nem erről szól ez az egész!
..
Most komolyan! Ha valahogy mégis teljesül a "kívánatos átoltottsági szint", akkor minek a kasztrendszer?
 
Kényszer hatására se menne!
35-40%-nál többen nem fogják engedni, hogy beoltsák!
Pláne, ahogy derül majd ki, hogy mennyit ér az egész, mert jönnek a mutánsok!
Nézd az elején mindenhol ellenállás van, aztán győz a tapasztalat meg a józan ész. 80%-os átoltottság van az egészségügyben. Ennyi lesz kb. mindenhol, ha rájössz, hogy a beoltott bal szomszéd nem patkolt el az oltástól, míg az oltatlan jobb szomszéd a kórházban kap oxigént.
 
De nem erről szól ez az egész!
..
Most komolyan! Ha valahogy mégis teljesül a "kívánatos átoltottsági szint", akkor minek a kasztrendszer?
Lesz egy Nemzeti Konzultáció holnaptól, majd a nép mondja ki rá az Áment.

Te amúgy felső kasztos vagy mint igazolt Covidos. :cool:

Azert5kell, hogy ne terhekjük túl a kórházakat, de a többség normálisan élhessen. Ha nem lesz víruspara el is törölhetik, de ez, figyelve a mutációkat, nem jövőre lesz sztem....