Járványok, fertőzések (humán)

Azért a pontosítás végett az az 1 misi az már most majdnem másfél, és mire az elsők 4 millióan lesznek, (tehát életbe lépnek a könnyítések), addigra a másodikak is karcolni fogják a 2 misit. Meg fognak lódulni a második oltások, mert az AZ-t kivéve letelt az egy hónap az első oltások megugrása óta.

Szerintem be fog jönni a kormány számítása, és ugyan a viszonylag korai nyitással vszeg az eü terhelése lassabban fog csökkenni, mint ha maradnának a korlátok, viszont a gazdaság szereplői fellélegezhetnek ill. a hőbörgők vitorlájából meg kifogják a szelet2.
2+ hét mire a 2. oltás után kialakul a végleges védettség. Két hete alig volt 1 misi felett az oltottak száma.
 
  • Vicces
Reactions: Miskolci Ogre
Ezt csak te vizionálod.... Nyilván a világ legtöbb kormánya egy nyílt diktatúrát tervez létrehozni.. na ne nevetess légy szíves.

Ez kb. egy kormányrendelettel megoldható ügy.

Hordozni éppen lehet, csak egyelőre nem ismerünk olyan esetet, ahol valaki egy fertőzött felület megérintésével fertőződött volna meg.

Minden olyan szolgáltatást ide kell sorolni, ahol viszonylag sok ember találkozhat.
A “másodrendű állampolgár” szintén csak a te fantazmagóriád... Az emberekkel az a baj, hogy a jogaikat kurvára szeretik hangoztatni, de az (állampolgári) kötelességeiket szeretik elfelejteni. Én például személy szerint egyfajta kötelességnek tekintem, hogy a lehető legtöbb szabály betartásával, az oltás beadatásával segítsek másoknak egészségesnek maradni, sőt adott esetben életben maradni.

Mondod ezt te.. ki az a hülye, aki ilyen ügyben pert indítana és még meg is nyerne..?
Sokszor leírtam, de megteszem ismét: alapjogok szükséges és arányos mértékben korlátozhatók a népesség többségének védelme érdekében. A többségi társadalom egészséghez való joga fontosabb, mint hogy te tudsz-e menni szállodába vagy sem, mert egy “sebtiben összedobott, veszélyes” vakcinával nem akarod beoltatni magad.

Nem hiszem, hanem egészen biztos vagyok benne, hogy egy valamirevaló normális tanult fiatal be fogja látni, hogy szüksége van rá.
Például az unokatesóm most lesz 14 éves és láss csodát, alig várja, hogy kaphasson oltást.
Aki nem nyeli le, ugrálhat nyugodtan, de ne csodálkozzon, ha a törvény lesújt rájuk, mivel a többségi társadalom számára veszélyt jelent.
Így, így!
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97

"Ezt igazolják a friss brit adatok is: a The Guardian számolt be arról, hogy április 14-ével bezáróan összesen 168 VITT-esetet regisztráltak, 93 közülük nő, 75 pedig férfi volt. Az életkor is szélesebb, mint korábban hittük: 18 és 93 év közöttiek voltak a páciensek. Közülük 32-en hunytak el, és csupán egy eset volt a második oltás után, a többi esetben a vérrögök az első oltást követően jelentkeztek. A briteknél összesen 21,2 millió embert oltottak be már legalább az első AstraZeneca adaggal, ami azt jelenti, hogy a VITT előfordulása még mindig nagyon alacsony, mindössze 0,00079 százalék az esélye annak, hogy egy beoltottnál jelentkezik, a halálozás esélye pedig 0,00015 százalék.

Érthető, hogy ezek a hírek megingatják az emberek bizalmát a vektorvírusos oltásokban, valójában azonban olyan alacsony kockázatról van szó, hogy az Európai Gyógyszerügynökség továbbra is erősen ajánlja a vakcinákat, egészen egyszerűen azért, mert a koronavírus-fertőzés okozta tünetek sokkal veszélyesebbek. Ezt támasztja alá az Oxfordi Egyetem friss tanulmánya is: a koronavírus-fertőzés esetében nyolcszorosa az esélye a vérrögösödésnek, mint a Vaxzevria beadása után. Sőt, azt is érdemes tudni, hogy a fogamzásgátló tabletta szedése nőknél például átlagosan 0,05-0,12 százalékban okozhat vérrögöt valahol a szervezetben."
 
Na akkor itt helyre teszik mennyi az annyi.

Tobblethalalozas%20az%20EUban_900_v4%20%281%29.jpg
 
Itt a kulcsmondat!
"A Greifswald Egyetem kutatócsoportja Andreas Greinacher vérrögszakértővel az élen feltárta a VITT, vagyis a csökkent vérlemezkeszámmal társult vérrögképződés mögött rejlő lehetséges folyamatokat, és azt találta, hogy akár a vakcina segédanyaga is hozzájárulhat ahhoz az immunfolyamathoz, ami végül a vérrögösödéshez vezethet."
Vagyis találgatják még most is csupán! :mad:
..

Akik pedig már a temetőben vannak, azoknak mindegy! :mad:
 
Kis konteó, bár gondolom vótmá az elmúlt 1 évben:

Hát, nem tudom. Szerintem a magyarok többségének megfelel ez a csicska lét, de ne legyen igazam. Ezt az is mutatja, hogy törölték az egyik hozzászólásomat, amiben betettem a Pfizer volt kutatójának a figyelmeztetését.

Ebben az országban szerintem nincs igény se a szabadságra, se az eltérő véleményekre. Az elmúlt évszázadok során már azt is elfelejtették, hogy ezek mit jelentenek. De még egyszer mondom, ne legyen igazam.
Az oltás adja a szabadságot élj vele te is! Oltás nélkül egy egyre gyorsabban mutálódó virussal örökre bekorlátozzuk magunkat!!

Aki felelősen viselkedik többletjogot kap. Végre egy előremutató intézkedés!! Oltatlanul magas rizikót jelentesz, hogy túlterhelődik az eü., nem áll vissza a normál eü. ellátás, ami szintén emberéletekbe kerül!!!
 
Annyi százaléka amennyi az oltások hatékonyágából kijön. Ez miért lenne dilettantizmus?

Volt 500 ezer oltott, akinél már eltelt az oltástól a megfelelő idő. Náluk ezt követő x nap alatt mondjuk 500 megbetegedés volt. Ezzel szemben a nem oltott népességben 500 ezer főre vetítve ugyanazon x nap alatt tegyük fel, hogy volt 5 ezer megbetegedés. Így az oltások átlagos hatékonysága (5.000 - 500) / 5.000 = 90 %-ra jön ki a példa szerint.
Mi ezzel a gond?

Legfeljebb azt lehet mondani, hogy az oltottak olyan körből kerültek ki, akik jobban vigyáznak magukra, ezért a valós hatékonyság kisebb lenne, ha ugyanolyan összetételű, ugyanúgy viselkedő csoportokat mérnénk össze.

Majd meglátjuk, ha közzéteszik a konkrét eredményeket és számítást. Előre, információk nélkül, nem érdemes kritizálni.
Na most akkor ha az oltatlan csoportban 10% beteg volt, akkor az oltatlanság 90%ban véd a betegség ellen? :)
A bajom azzal a mondással van, hogy a beoltottak 1%-a betegszik meg. Az nagyon sok. 3.5 millióból 35.000.
 
Aki rokonságban kórházba került majdnem mind be volt oltva, csak szólok!
(Az igazsághoz tartozik, hogy volt egy oltatlan kórházas is.)
 
  • Tetszik
Reactions: merleg
Na akkor itt helyre teszik mennyi az annyi.

Tobblethalalozas%20az%20EUban_900_v4%20%281%29.jpg

Sajnos ez még a 3. hullámot nem tartalmazza, ami durvább volt a 2-iknál...
 
  • Vicces
Reactions: OhioNurse
Ne beszélj már hülyeségeket te is!?? o_O Mi terhelődik túl, ha be van oltva aki veszélyeztetett?
Térjünk már észhez! Gondolkodjunk béláim! (Amúgy Béla napja van.)
A mutációkkal a veszelyeztettek köré lefelétagult. És sajnos sokan ők sem oltatják be magukat. Ismerek elhunyt alapbetegség nélküli 40-est, és több olyat aki kórházba került és a mai napig szenved.
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97
Na akkor itt helyre teszik mennyi az annyi.

Tobblethalalozas%20az%20EUban_900_v4%20%281%29.jpg
Van ilyen blog bejegyzés is a témában: https://jarvanymonitor.blog.hu/2021...a_ossz-halalozasi_novekmenyek_az_elozo_evekhe
Röviden: covid előtti évek adataihoz viszonyítva úgy tűnik, hogy Magyarország a többlethalálozás alapján erősen csak a középmezőnyben van, az írás megállapítása szerint hazánkban túl sok halálesetet írnak a covid számlájára
 
Beteszek két mai ábrát az oltásszkeptikusoknak szeretettel:

A vakcinázásban vezető országok a világon:
(Európában a 3. helyen vagyunk)
vaccinations-2021-04-23.jpg

Regisztrált új esetek 7 napos mozgó átlaga a 30% feletti első oltott aránnyal rendelkező országokban:
(Finnország tévedésből maradt a második ábrán, ők 26%-on állnak most)
confirmed-cases-top-vaccinated-2021-04-23.jpg

Látható, hogy nincs a világon olyan 30% felett oltott ország, ahol felfutóban lenne a járvány.
A 30%-os első oltottságot épp megugró Uruguayban a legmagasabb az új fertőzöttek száma, de itt is csökken.
Gyakorlatilag a két ábra sorrendjei tükrözve egybevágnak!

Legjobban vakcinázott országok:
1. Izrael
2. UAE
3. UK
4. Malta
5. Chile
6. US
7. Magyarország
8. Uruguay

A fenti országok napi új eseteinek rangsora (legkevesebb elöl):
1. Israel
2. UK
3. Malta
4. US
5. UAE
6. Chile
7. Magyarország
8. Uruguay

Aki ezen nem látja a vakcinák hatását, az vak!
 
Az USA valami mágia folytán maradt le...?
40% felett vannak.