Járványok, fertőzések (humán)

Bevizsgálták az oltásokat? igen.

Vagy nem, mint ugye sok esetben kiderült, hogy ez-az csak úgy kimaradt, vagy éppen nem igazolható a hatásosság, egyebek. Pont így a mai WHO-hírekkel egybevetve mulatságos kijelentés volt, hogy bevizsgálták őket...

Pont a covid-oltásokról lehet kijelenteni, hogy ahol lehetett ott levágtak ebből-abból a vizsgálatból, mert különben jövőre se lett volna vakcina, nemhogy pár hónappal ezelőttre. Ez ráadásul nem konteó, hanem tény amivel elbüszkélkednek.
Lassan már ott tartunk, hogy havonta kell elmenni oltani, mert majd akkor talán jó lesz.Vagy ha nem, akkor majd kéthetente.Esetleg minden nap benyomhatunk egyet.Reggeli előtt meg vacsi után is.
 
Arra van valami magyarázat, hogy a Pféntek kivételével miért esett vissza ennyire csütörtök óta az első körös oltások száma?
 
Nem cáfolja, mert nem állítom, hogy mindegyik ilyen vagy olyan lenne. Nem állítom, hogy minden cigány hülye lenne és azt se állítom hogy minden fehér hű de okos. Természetesen mindig vannak, akik kilógnak, vagy felülről, vagy alulról. Azt viszont igenis állítom, hogy az átlag cigányt az átlag fehérrel összese lehet hasonlítani.
Ok az persze kérdés,hogy milyen értelemben nem lehet összehasonlítani,az a gond,hogy Magyarországon sohasem volt még olyan kormányzati program ami ténylegesen arra törekedett volna,hogy a romákat "felzárkóztassa" és persze, egy ilyen programtól nem lehet elvárni azt,hogy pár év alatt látványosan változtat több évtizednyi "lemaradáson", abban a tudatban jelentem ezt ki,hogy tökéletesen tisztában vagyok azzal milyen szemlélet,világnézet uralkodik a mélyszegénységben élő romák körében.
 
  • Tetszik
Reactions: BJani and Blitz97
Az nem külföld! ;)
A '90-es évek közepén történt, hogy mifelénk Szlovákiába járt boldog-boldogtalan tankolni, így én is. Egy alkalommal kiürült a tank a határ előtt pár száz méterrel, így egy kanna társaságában stoppolni kényszerültem. Hamarosan meg is állt egy idősebb úr, kérdeztem hogy át tudna-e vinni Szlovákiába az első kútig. Mire ő: arrafelé nincs olyan, hogy Szlovákia. Kérdőn néztem rá, mire ő: az ott a Felvidék.
 
Nem kell ehhez négert raknod a példádba, elég lett volna sok honfitársunk egyikére gondolnod...
"Persze ez általánosítás, de nagy százalékban bejön."
A plasztikusság miatt lett negro a példa. ;) Ja meg a szivárvány miatt. Tudod, a fehér a szinek összessége, vagyis a teljes spektrum. A fekete pedig a színek hiánya...:oops:
 
Pákó jó csávó. Bár elsőre úgy néz ki, hogy egy debil, gcibuta ember, ha a kamera kikapcsol, nincs vele gond.

OFF

Igaz. Megjátszott, jól fizető sztereotípia megtestesítőjét adja elő. Találkoztam vele kamera nélkül. Nincs akcentusa.
...kamera nélkül.
..."akcentussal" nagyon jól eladható. Ez a szomorú.

A "vérét" nem tagadja meg: bő tíz éve volt bő tíz gyereke "innen-onnan".
...könnyű volt Katá(ka)t táncba vinni! Nem bírta (Ő se) kihagyni. De ez "szakmai ártalom" ebben a műfajban!
...bár ezt is lehet ésszel is csinálni!

ON
 
Magyarországon sohasem volt még olyan kormányzati program ami ténylegesen arra törekedett volna,hogy a romákat "felzárkóztassa"
Na ez fájt!
Olvass többet Forgács Istvántól! Aki cigány.
Kezd mondjuk itt:


Kíméletlen állítások, bonyolultabb igazságok – a Momentum esete a cigányokkal
 
  • Tetszik
Reactions: laiki
Pákó jó csávó. Bár elsőre úgy néz ki, hogy egy debil, gcibuta ember, ha a kamera kikapcsol, nincs vele gond.
Ha be van kapcsolva sem olyan buta!
(megkóstolás módja!)

Még abban se vagyok biztos, hogy Pákó ott lenne...
Viszont Szél Bernadettbe, Szabó Tímeába még fogadnék is!
:)
..
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Na ez fájt!
Olvass többet Forgács Istvántól! Aki cigány.
Kezd mondjuk itt:


Kíméletlen állítások, bonyolultabb igazságok – a Momentum esete a cigányokkal
Azt ugyan nem tudom miért fájt ez neked:-).De mint általában mindenki a cigányok és a cigányság megítélése kapcsán a velük való személyes tapasztalataimból indulok ki.Köszönöm amúgy,hogy megosztottad ezt e linket nem ismertem,de végig olvasva semmiben sem mond ellen annak amit én a cigányokkal és a cigányság helyzetével kapcsolatban megtapasztaltam,az pedig ,hogy a szerzőnek mi a véleménye a jelenlegi kormány "cigány programjáról" az valamilyen szinten teljesen szubjektív dolog.
 
Szerintem meg nem jó példa.
Viszont vegyünk egy négert, aki 3. generációs "európai", egyetemre is járt, dolgos becsületes. (elméletileg!, ne szólj közbe) Meglát, egy csajt miniszoknyában aki épp az autója csomagtartójában matat behajolva. (hagyok időt, hogy elképzeljétek) (igen, van rajta bugyi :D ) Mit tesz néger polgártársunk ebben a helyzetben, és mit teszek tegyük fel én? Túlpigmentált barátunk először a farkát vakarja, majd a fejét, de az sem segít....így hát odalép és megfogja a csaj seggít. Jó esetben csak idáig megy el.
Én ugyan azt látom, mint a negroman, de annak ellenére hogy nekem is tetszik a látvány, csak elképzelem a seggfogást, sőt, fejben elkövetek mindent, de a valóságban csak mellélépek és megkérdezem:
-Seggíthetek, hölgyem? Mit szólna egy üdítőhöz? Meghívhatom?
Na ez a különbség. Persze ez általánosítás, de nagy százalékban bejön. Ismertem négert személyesen.....
Jeffrey Epstein and Harvey Wenstein like this....
...ha érted....
 
  • Vicces
Reactions: Törölt tag 2361
OFF

Igaz. Megjátszott, jól fizető sztereotípia megtestesítőjét adja elő. Találkoztam vele kamera nélkül. Nincs akcentusa.
...kamera nélkül.
..."akcentussal" nagyon jól eladható. Ez a szomorú.

A "vérét" nem tagadja meg: bő tíz éve volt bő tíz gyereke "innen-onnan".
...könnyű volt Katá(ka)t táncba vinni! Nem bírta (Ő se) kihagyni. De ez "szakmai ártalom" ebben a műfajban!
...bár ezt is lehet ésszel is csinálni!

ON
Én is egy tök normális embert ismertem meg. Ami a médiában van, az hamis.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Jeffrey Epstein and Harvey Wenstein like this....
...ha érted....
Aha. Csak én nem ugyan abba a templomba járok ahova ők. Ha érted.... ;) Amúgy az ószövetségi próféták nyomdokaiban lépkednek az említett börtöntöltelékek, akik hogy, hogynem a "felső 10.000" prominens képviselői. Mit is akartál ezzel mondani?:rolleyes:
 
Azt mondja a drogfutár, hogy:

Nem tudom mi ez ami zajlik a kínai vakcinák ügyében, pontosabban tudom, de leszarom, viszont most kit néz hülyének ez a szenilis vén vadbarom? Mert az a duma a sajátjainál SE jött be, hisz túl vagyunk 4 milla oltáson CSAK első körben. (Egyébként cuki, de faVágó is kínait kapott ...)