A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Az MH legnagyobb projektje jelenleg a haderőfejlesztés, talán ezzel nem árulok el nagy titkot.
Persze. A kinevezésekor is az volt, viszont valami változás kellett hogy történjen. Ennek legalább a pozitív vagy negatív irányára volnék kíváncsi.
Úgy gondolom felgyorsulhat, és kibővülhet a program.
Abból gondolom, hogy Orbán is kihangsúlyozta a honvédelem jelentőségét, majd személyesen fogadta Pappengert. Eddig kínosan figyeltek arra, hogy a kormányzat ne kerüljön kapcsolatba a honvédelemmel, Benkőt hívták meg a miniszteri székbe. Egyetlen fideszes sem került eddig a közelébe, és ez szerintem jól is van így, ha nem akarnak társadalmi ellenállást.
Most a legfelső szintem változott ez meg. Ennek komoly háttere lehet.
 
2021. május 27. 01:50

A köztársasági elnök 262/2021. (V. 26.) KE határozata:

A Magyar Honvédség parancsnoka beosztásból történő felmentésről

Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 20. § (1) bekezdés b) pontja alapján – a honvédelmi miniszter előterjesztésére – Korom Ferenc vezérezredest, a Magyar Honvédség parancsnokát e beosztásából 2021. június 1-jei hatállyal felmentem.


(3867 oldal, 39. lap)

Benkő Tibor szerint Korom Ferenc vezérezredes csak úgy tudott távozni pozíciójából, hogy ezt ő maga kezdeményezte. A honvédelmi miniszter a magyar Honvédség volt parancsnokának jövőjéről és a katonák vírus elleni védekezésben vállalt szerepéről is beszélt Novák Andrásnak a Spirit FM Exkluzív című műsorában.


A teljes beszélgetést ide kattintva hallgatható meg.
 
"Benkő Korom jövőjéről elmondta: „nem titok, ő egy hosszú éveken keresztül szolgáló katona volt, nem fejezheti be a pályafutását tele tapasztalattal, energiával, felkészültséggel.” Éppen ezért külszolgálatra tervezik őt küldeni. A honvédelmi miniszter elmondta: nem katonai pozícióról van szó.

A Honvédség új parancsnokának személyéről Benkő annyit elárult, hogy a mai napon kell Áder János felé javaslatot tennie a személyről. Ezt majd egy meghallgatás követi, amelyen a Honvédelmi Rendészeti Bizottság eldönti, hogy alkalmas-e az ajánlott személy a pozíció betöltésére.
"
 
Akkor nem költöttünk ezer milliárdokat.
Ez igaz, de a társadalmat nem hinném hogy nagyon érdekli. Ide lehet rakni, hogy az ország védelme, biztonsága érdekében költünk erre és ezt a társadalom alapvetően el is fogadja. Az ellenzék sem nagyon tud, vagy mer fogást keresni a programon. Mellesleg, a stadionépítés sem rázta nagyon meg a társadalom ingerküszöbét. Mondjuk azt is lehetne indokolni logikusan is. Pótolják azt, amit az elmúlt 60 évben nem építettek meg. Mert stadion kérdésben ez is igaz.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Ez igaz, de a társadalmat nem hinném hogy nagyon érdekli. Ide lehet rakni, hogy az ország védelme, biztonsága érdekében költünk erre és ezt a társadalom alapvetően el is fogadja. Az ellenzék sem nagyon tud, vagy mer fogást keresni a programon. Mellesleg, a stadionépítés sem rázta nagyon meg a társadalom ingerküszöbét. Mondjuk azt is lehetne indokolni logikusan is. Pótolják azt, amit az elmúlt 60 évben nem építettek meg. Mert stadion kérdésben ez is igaz.
Hangos szokott lenni a sajtó ha sok milliárdos projektek és fideszes politikusok kerülnek egy lapra.
Nem szoktál kommenteket olvasni egy-egy bejelentés után? A "minek ez nekünk" és "Orbán a tömegbe fog lövetni" féle szólamok ilyesztően gyakoriak.

Szerintem nagyon is jól tudják ezt, és okosan távol maradtak a projekttől.
Számomra ez azt jelzi, hogy fontos nekik.
És mivel ez megváltozott, Orbán retorikájában is visszatérő téma, ezért úgy gondolom hogy valami más lett.
 
Arra a kérdésre sem válaszolnak, hogy milyen típusú vezetőre van szükség a honvédség elött álló kihívásokhoz? Mik azok a kihívások?

Most olvastam a facen már megvan az új vezető.
image.aspx
 
A kinevezésekor kész volt a Zrínyi, el is vállalta. Erre most "meghátrált"?
Nekem is ez a furcsa. Ha az lehet az egész mögött, hogy kormányzati szinten még jobban bepörgetnék a Zrínyit, akkor ehhez miért nem akarta adni a nevét? Reméljük, hogy nem valami negatív irányú koncepcióváltás van a háttérben, bár ennek ellentmond pl Papperger közelmúltbeli látogatása, vagy O.V. pénteki interjúja. Reméljük a legjobbakat! :hadonaszos:
 
Akkor arra tippeljünk, hogy a haderőfejlesztés üzleti koordinálásában kap esetleg szerepet? :rolleyes:
Itt van egy interjú, amit Maróth Gáspár adott a Figyelő ma megjelent számának!
Ez az interjú nagyon érdekes volt.
Nagyon tetszik, hogy nem drónt és ellenük mobil légvédelmi rendszert akarunk venni, hanem idehozni a fejlesztést, gyártást. Hisz lehet ha rendelünk 30db Bayraktar drónt, 5 év múlva elavul, olyan robbanásszerűen változik, fejlődik ez a szegmens.

Gondolom a Gidránhoz és az NMS-hez kapcsolódik majd a távirányítású fegyvertorony hazai fejlesztése, gyártása. Tehát közép távon nem a török Aselsan fegyvertorony lesz.
 
Nekem a rádióbeszélgetésből az jött le, hogy többször nyomatékosan ki lett emelve, hogy mostantól a HR rész lesz nagyobb hangsúllyal fejlesztve. Az lesz felpörgetve.
Bármit is jelent ez, nekem pozitív, hogy nagy hangsúlyt kapott a beszélgetésben a társadalmi kapcsolattartás. Azt mindenféle képen meg kell nyomni, erről pár napja beszéltünk is, hogy a sorkatonaság óta a civil szféra elvesztett egy olyan közvetlen kapcsolatot a honvédelemmel, ami azóta nem került pótlásra.
 
Váltás.

Egy-egy ilyen projekt, amikor az ország évtizedes védelmi kepességeiről, milliárdok sorsáról kell heti, havi szinten dönteni, előkészíteni, végrehajtani nagyon tudja amortizálni az embert. Mind szakmailag rengeteg konfliktussal jár, mind a magánéletben. Ki is derülhet vkiről mennyire alakalmas, nem alkalmas egy feladatra.

Ez egy hadsereg kapcsán még extra terheléssel is jár, hisz a különböző szakszolgálatok bizonyára fokozottan követik a magyar haderőfejlesztést. Vki csak infót akar lopni, vki üzletet előlünk elvinni, vki meg akár szabotálni az egészet.

Bár már régen volt, de Maróthot anno a kinevezése napján egy valószínűsíthetően amersikai médiabotránnyal akarták levadászni.

A Zrínyi továbbra is pörög, a koncepcióban nagy valtozást nem látni, egyre több pénz van benne, egyre több hiénát vonzhat maga köré. Nem 200-300 milliárd sorsa van Benkőnél hanem 1.000, pár év múlva akár 1.500 milliárd. Előkelő sorban van a minisztériumi költségvetések közt.

Mindebbőla váltásra semmi nem következik de rengeteg oka lehet. Ami valószínű nem tervezett váltás és az igazat Korom Ferncen és Benkőn kívül kevesen tudják. Mi sem fogjuk megtudni. Tippre, olvasva az eddigi híreket, ez leváltás, de puhára ejtik.