Én úgy tudom 60 ezer volt a korlát egy napra, ez egybevág azzal hogy szombatra mind elfogyott és azt írja annyian voltak aznap.
Nagyon sok VIP és egyéb meghívott vendéget láttam. Az utóbbiaknak külön sora volt az 1es kapunál is szombaton, ami a többivel ellentétben gyorsan haladt. Így vagy többen voltak szombaton mint 60 ezren vagy velük együtt voltak ennyien, de akkor nem adtak el 60 ezer jegyet.
 
A vezérek, szépen katonásan :)
51412825953_74fd463d32_b.jpg
Ez nem a vezérkar.
 
https://kormany.hu/hirek/a-magyar-honvedseg-pontosan-tudja-mit-kell-venni
"...Egyelőre két gépről beszélünk, a gyakorlatban derül majd ki, mennyi kapacitásunk van, és később felmerül-e igény további beszerzésekre. Ugyanakkor hangsúlyoznám: a Luftwaffével kötött megállapodás értelmében a honvédség személyzetet biztosít Airbus A-400-asokhoz, így ezekhez is van hozzáférésünk, mint ahogy a pápai többnemzeti légi szállító részlegnél is rendelkezünk repülési idővel, amit igénybe tudunk venni a C-17-eseken." (Maróth G.)
Igen, ez az Afganisztáni menekítésnél is megvolt? o_O
 
Nekem is sikerült átnézni a képeket, így az első adagban a kintről készült érdekesebb pillanatokat osztanám meg esetenként némi kommentárral.

Csütörtökön egy kényelmes késő délelőtti érkezést követően a nap hátralévő részét az egyik, a déli pályavégnél található szántóföldön töltöttük, mivel az előrejelzés az egész hétre a 30-as pályairány használatát tette valószínűbbé, és a csütörtöki nap egészen késő délutánig szinte kizárólag az érkező gépek fogadásával telt.

Első szuperszonikus típusként Románia két MiG-21-ese érkezett meg aznap Kecskemétre, a 750 kilométeres utat a géppár közbenső leszállás nélkül teljesítette.
51413434133_8f9d68b7b2_h.jpg


A Draken megszakította útját Cáslavban egy tankolás erejéig, onnét pedig egy cseh Gripen kísérőjeként folytatta útját Kecskemétre.
51413717394_03a46a97c4_h.jpg


A Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett Delfin a nap folyamán több felszállást teljesített, és (számomra) ismeretlen feladatot hajtott végre az ország keleti felében.
51413228778_2970aaa016_h.jpg


Az előzetes tervekkel ellentétben a RAF végül nem a díszfestett Typhoonját küldte el hozzánk. Az angolok utolsóként érkeztek csütörtökön, őket már a gyakorlások követték.
51412218582_726c865828_h.jpg


Nyitott törzsféklappal zuhan be leszálláshoz a csehek Gripenje, a műsorelemet talán tőlünk lesték el.
51413719474_2c040fbd9b_h.jpg


A felhőzet természetesen a legérdekesebb gépek repülése előtt borította el teljesen az eget.
51412218542_1cccce552e_h.jpg

51412963211_cf4a569640_h.jpg


A gyakorló repüléseket a pénteki szakmai napot követően már a bázis keleti felén található tisztásról néztük, éppen csak átérve az első gyakorlóra. Az egy órával korábbi esőzésnek köszönhetően a levegő páratartalma annyira magas volt, hogy egy kinyomásnál a pára a Typhoon hasa alatt vált ki.
51413718739_1a73e6b7d9_h.jpg


Efelé a hely felé sajnos a 21-es nem nagyon mutogatta a hátát, de cserébe gyönyörű esti fényekben repülte le a programját.

51413718569_9db9dd3c87_h.jpg


Végezetül pedig a törökök (ellenfényes) tükörrepülése:
51412490207_b1176400a6_h.jpg
 
Igen, ez az Afganisztáni menekítésnél is megvolt? o_O
Mind a három C-17-es csinált egy Kabul-Pápa-Kabul utat is az alatt az idő alatt, amíg a mi gépeink kinn voltak.
A németek kb. 5 ezer embert vittek ki az országból, aminek 10%-a volt csak német.
Ha megfigyeled a menekítő akció utáni nyilatkozatokat, abból kiderül hogy a katonáknak jobb lett volna ha rámpás gépet kapnak 4 évvel ezelőtt és nem A319est... de még 2 év és lesz újra ilyen gépe is a Honvédségnek.
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85
Ha valaki a kitelepitett NASAMS elemeiről is szolgálna saját képekkel azt megköszönném...

Nasams topikba raktam egyet, azon látszik nagyrészt az irányító pult, mellette a 3 rakéta makett. Ezen kívül az indító volt kint a placcon, de az csak egy darab vas :)

Amúgy oda engedtek ülni civilt is a pulthoz, tudja valaki? Amikor én ott voltam, éppen két győri srác gyakorolt rajta :)
 
  • Tetszik
Reactions: arcas and kaktusz
Azért hihetetlen, hogy a Griff upgraderól semmit se mondtak a hétvégén, csak a péntek reggeli Maróth mondat a rádiós "műsorban"

Vajon direkt csinálta, hogy hetekig ezen pörögjünk itt? :D
 
Nekem is sikerült átnézni a képeket, így az első adagban a kintről készült érdekesebb pillanatokat osztanám meg esetenként némi kommentárral.

Csütörtökön egy kényelmes késő délelőtti érkezést követően a nap hátralévő részét az egyik, a déli pályavégnél található szántóföldön töltöttük, mivel az előrejelzés az egész hétre a 30-as pályairány használatát tette valószínűbbé, és a csütörtöki nap egészen késő délutánig szinte kizárólag az érkező gépek fogadásával telt.

Első szuperszonikus típusként Románia két MiG-21-ese érkezett meg aznap Kecskemétre, a 750 kilométeres utat a géppár közbenső leszállás nélkül teljesítette.
51413434133_8f9d68b7b2_h.jpg


A Draken megszakította útját Cáslavban egy tankolás erejéig, onnét pedig egy cseh Gripen kísérőjeként folytatta útját Kecskemétre.
51413717394_03a46a97c4_h.jpg


A Goldtimer Alapítvány által üzemeltetett Delfin a nap folyamán több felszállást teljesített, és (számomra) ismeretlen feladatot hajtott végre az ország keleti felében.
51413228778_2970aaa016_h.jpg


Az előzetes tervekkel ellentétben a RAF végül nem a díszfestett Typhoonját küldte el hozzánk. Az angolok utolsóként érkeztek csütörtökön, őket már a gyakorlások követték.
51412218582_726c865828_h.jpg


Nyitott törzsféklappal zuhan be leszálláshoz a csehek Gripenje, a műsorelemet talán tőlünk lesték el.
51413719474_2c040fbd9b_h.jpg


A felhőzet természetesen a legérdekesebb gépek repülése előtt borította el teljesen az eget.
51412218542_1cccce552e_h.jpg

51412963211_cf4a569640_h.jpg


A gyakorló repüléseket a pénteki szakmai napot követően már a bázis keleti felén található tisztásról néztük, éppen csak átérve az első gyakorlóra. Az egy órával korábbi esőzésnek köszönhetően a levegő páratartalma annyira magas volt, hogy egy kinyomásnál a pára a Typhoon hasa alatt vált ki.
51413718739_1a73e6b7d9_h.jpg


Efelé a hely felé sajnos a 21-es nem nagyon mutogatta a hátát, de cserébe gyönyörű esti fényekben repülte le a programját.

51413718569_9db9dd3c87_h.jpg


Végezetül pedig a törökök (ellenfényes) tükörrepülése:
51412490207_b1176400a6_h.jpg
Nyugtass meg, h full frame géppel csinálod ezeket a képeket:)
 
  • Tetszik
Reactions: T.Tom
Mind a három C-17-es csinált egy Kabul-Pápa-Kabul utat is az alatt az idő alatt, amíg a mi gépeink kinn voltak.
A németek kb. 5 ezer embert vittek ki az országból, aminek 10%-a volt csak német.
Ha megfigyeled a menekítő akció utáni nyilatkozatokat, abból kiderül hogy a katonáknak jobb lett volna ha rámpás gépet kapnak 4 évvel ezelőtt és nem A319est... de még 2 év és lesz újra ilyen gépe is a Honvédségnek.
Pont most hallgattam a sajttajt eloben, tegnapig 122 ezer fot hoztunk ki (osszesen 5-6 ezer volt amerikai), az elmult 24 oraban 26 C-17 fordult meg, ma tovabbi 3600 fo korul hozunk meg ki.
 
Nagyon sok VIP és egyéb meghívott vendéget láttam. Az utóbbiaknak külön sora volt az 1es kapunál is szombaton, ami a többivel ellentétben gyorsan haladt. Így vagy többen voltak szombaton mint 60 ezren vagy velük együtt voltak ennyien, de akkor nem adtak el 60 ezer jegyet.
Én ezt értem... arra próbáltam rávilágítani, hogy tök jó ez a bérléses dolog amikor nyugalom van, aztán amikor jön valami közös történet akkor helloka, egyezkedés és stb. Kabul-Pápa-Kabul, oké és ebből mennyi volt az amit mi használtunk? Mármint ami a mi igényünk volt .. Ezzel szemben az A319 ott volt, amit többnyire az Afganisztáni igények kielégítésére, illetve arra, hogy a Falcon rejtve tudja a főniéket és a cimbiket reptetni állami pénzen luxus körülmények között. (Vaagy ha ráakartok cáfolni, akkor mutassatok nekem olyan bizonyítékot, hogy a Falconnak ezen kívűl volt más szerepe..) , szóval ő ott volt, azonnal bevethetőként kb. Azért, mert saját tulajdon, osztozkodunk és egyszerűbb a küldése. Ezzel szemben a másikaknál a túrós hát most előjött.. és bár kellemetlen a szitu, de nem annyira sos és égető. Hiába az A400 "ha bocsi, mi fizetünk többet most mi használjuk elsősorban" ami jogos, csak épp k. kellemetlen... egyébként az Airbusos feladatot szépen megoldották a fiúk. De a lényeg a lényeg, kell az a rámpás gép és nem is baj, hogy a KC-390 lett, ami sajnos vasárnap nem repült demo-t. Én remélem, hogy lesz 3. is. A C-130 variánsokon meg mindig meglepődök, hogy milyen öregek és kicsik, a BigMac meg pont az ellenkezője volt, azt a bálnát mindig kisebbnek gondolom... míg megnem látom a nyitott rámpát.. :D
 
  • Tetszik
Reactions: bel