[BIZTPOL] Nyugat-Európa és Észak-Európa (Európai Unió)

Nukleáris Gibraltár"

c866464f5859652b01327f1b6a0f0.jpeg

Illusztráció: yandex.ru.

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy a nukleáris arzenállal rendelkező tengeralattjáróit skót függetlenség esetén amerikai vagy francia katonai bázisokon helyezze el. Erről szeptember 1-jén számolt be a Financial Times.

Az újság forrásai szerint a közelmúltban szóba kerültek a jelenleg Skóciában állomásozó Trident ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárók áthelyezésének tervei. Ennek eredményeként három lehetőséget dolgoztak ki.

Az elsőben a tengeralattjárókat egy másik brit kikötőben helyezik el. 2014-ben, az első skót függetlenségi népszavazás előtt azonban a Joint Royal Institute for Security and Defence Studies (RUSI) 3-4 milliárd fontra (mai árfolyamon 4-5,5 milliárd dollár) becsülte egy ilyen terv költségeit.

A második lehetőség szerint tengeralattjárókat telepítenének valamelyik szövetséges ország területére. A brit nukleáris flotta bázisának lehetséges helyszínei közé tartozik a georgiai Kings Bayben található amerikai haditengerészeti bázis vagy a francia nukleáris tengeralattjáró-bázis az Il Long-félszigeten, Brest kikötőváros közelében. A Financial Times azt írja, hogy ez a lehetőség a legvonzóbb gazdasági szempontból, mivel nem igényelne tőkebefektetést. A kiadvány azonban elismeri, hogy egy nemzeti nukleáris pajzs elhelyezése az országon kívülre politikailag nehéz lenne, mivel kérdéseket vetne fel London védelmi szuverenitásával kapcsolatban.

A harmadik lehetőség, amelyet "nukleáris Gibraltárnak" neveznek, a független Skóciával való tárgyalásokat és a Faslane és Culport haditengerészeti támaszpontok brit tengerentúli területek státuszát jelenti.

Amint a cikk megjegyzi, a védelmi minisztérium szerint nem tervezik a nukleáris arzenál áthelyezését Skóciából. Több magas rangú tisztségviselő, akiknek a nevét nem közölték, azonban azt mondta a lapnak, hogy ezek a tervek azt mutatják, milyen nehéz lesz a brit kormány számára a választás, ha Skócia elnyeri a teljes függetlenséget.

London azonban nem szeretné ezt a jogot Edinburgh-nak megadni, mivel úgy véli, hogy a skótok már hét évvel ezelőtt meghozták döntésüket. Akkor a függetlenségről szóló népszavazáson a résztvevők nem kevesebb mint 55%-a szavazott az Edinburgh és London közötti unió fenntartása mellett.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) azonban kihasználta az EU-tagság folytatásáról szóló 2016-os brit népszavazás eredményét, amelyen a skót lakosság - az Egyesült Királyság egészével ellentétben - nem támogatta a Brexitet.

Ez ürügyet adott a skót nacionalistáknak arra, hogy a függetlenségről szóló új népszavazás ötletét népszerűsítsék.
 
Didier Reynders szerint az új magyar törvény számos európai jogszabályt sért. Ugyancsak az alapjogokat sértő esetként emlegette azt, hogy „Magyarországon nem jelenhetnek meg LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszex) témákat tartalmazó gyermek és mesekönyvek”.
Ez a határozat sérti a szerzői jogokat, a hagyományos nemi szerepektől való eltérés jogát, a véleményszabadságot és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

Hogy mennyi sok jogot meg lehet tiltani azzal, hogy nem lehet meleg mesekönyvet kiadni. Bezzeg a Benes dekrétumokkal nincs bajuk.
Csak elméleti szinten, ha a románok nem engedik kiadni Erdélyben Wass Albert könyveit, akkor az nem sérti a szerzői jogokat, a vélemény szabadságot és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát?
 
A kiadvány azonban elismeri, hogy egy nemzeti nukleáris pajzs elhelyezése az országon kívülre politikailag nehéz lenne, mivel kérdéseket vetne fel London védelmi szuverenitásával kapcsolatban.
Beszélünk egy olyan nukleáris kapacitásról, ami teljes egészében az amerikaiak által van karban tartva és a bevethetősége egy NATO parancsnok alá tartozik, ami a fegyver jellegéből adódóan amerikai illetőségű kell, hogy legyen.
Az angolok tényleg elszoktak a valóságtól.
Fogalmam sincs, hogy ezeknek a kiadványoknak a készítői ezekkel vagy nincsenek tisztában, vagy a belpolitikai üzenethez nem mutatott volna jól "optikailag" a fogatlanság.
 
Ezt a tényt amit most megemlítettél az angol politikusok sem szokták hangoztatni a választóik előtt:)
 
A kilencvenes évek vége (a délszláv válság második fele) óta létezik ez a gumicsont.
Azóta megy ez az eubürokrata bullshit, a “kéne egy európai gyorsreagálású erő” lózung.
Tipikus bürokrata politikusi alacsony rizikójú szólam.
Benne van, hogy “európai” (a közös ló esete - avagy, gondnak, szarnak nincs gazdája) és az is hogy “gyorsreagálású”. Így, nem definiálva, ki nem fejtve, hogy mi az, hogy gyors, meg reagálás.
Az elmúlt negyed században már ezerszer dobták fel ezt az üres marhaságot és mindig csak pontosan ugyanoda jutottak el vele.
Dayton után, Koszovó után, 9/11 után, Irak inváziója után, Líbia után, az ISIS után, Krím annektálása után és most az Afganisztán elbukása után dobták fel az européer tojásfejek tanácsadói ezt a réskitöltő kommunikációt.
Most kicsit harcimarcinak kell lenni, amikor épp nem a “jogállamiság”, vagy a “szabadságjogok”, netán az “európai értékek” mellett szállnak síkra.
Ugyanilyen üres duma az “európai újjáépítés” is.
A kommunikációs panelekkel süketelésen túl soha nem történik semmi.

Tegyük fel, hogy komolyan gondolják, első körben valami kisebb gyorsreagálásút, második körben meg egy közös európai haderőt. Ez egy kurva rossz ötlet lenne, mert ennek is a parancsnoksága ot lenne Brüsszelben, és az ottani politikusok a jelenlegi EU-s rendszert is a kis országok támadására meg zsarolására használják és mindennel el akarják tiporni azt, aki nem áll be abba a sorba, amit ők pár százan elképzeltek. Na ezekenek a f*szoknak csak öngyilkos hajlamú adna a kezébe még egy fegyveres erőt is, amivel ha nem megy a 7. cikkely, akkor a határod mellé vezénylik, mert "lecsökkent a demokráciaszinted", vagy akár meg is támadnak.
 
Jaja, ha a 7 -es cikkely helyett mondjuk a 7 -dik hadosztály érkezne, akkor az "nem esne jól" ... :)
 
A lövöldözés az jobb vagy rosszabb a gránát dobálásnál?
Ez relatív. Nem mindegy, hogy mekkora a tömeg sűrűsége, meg hogy pisztollyal lősz vagy géppuskával, szóval lehet jobb(már a nem sérülteknek), persze ugyanígy ha ritkás a nép, akkor egy gránát lehet jobb, mert igazi pazarlás az eldobása, míg célzottan lehet azért áldozatot szedegetni. Szóval körülményfüggő a dolog szerintem.
 
Ez itt része a folklórnak, a royalisták dobáltak gránátokat a Köztársaságiak közé/melléjuk egy IRA fonok temetésén, a régi, szép idokben.
:D:rolleyes:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Csak elméleti szinten, ha a románok nem engedik kiadni Erdélyben Wass Albert könyveit, akkor az nem sérti a szerzői jogokat, a vélemény szabadságot és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát?
Talán az eredeti cikk fordítási hibája is, de ennek a sztorinak semmi köze a szerzői jogokhoz. :) Azok a mindenféle szellemi alkotások felhasználásáról szólnak, nem pedig arról, hogy a "szerzőknek" bármilyen külön joguk lenne a publikálásra. Ilyen értelemben a wannabe "szerzők" pont ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint bárki más. (Eleve attól lesz vki "szerző", hogy alkot valamit, ami jogvédelem alá esik.)
 
CNBC: Afghanistan pullout sparks EU calls for more military might.
Igaza is van...

Ezt akinek egy ici-pici esze van, meg le tud követni folyamatokat mondja legalább 10 éve, de inkább több! Nálam 2008-volt az a dátum, ahol ezt már 100%-ra láttam, hogy nincs más út.

Mi ebben a meglepő hogy saját EU-s kényszerítő erő nélkül súlytalanok/védtelenek vagyunk mint Európa, akiknek ez lenne főállásban a dolguk, mi a túrót csináltak idáig?!
 
Hősiesen küzdöttek a saját lakosság ellen, kinevezve olyan kreténeket, akiknek európai obudsmanként a jogaink védelme lenne a fontos, de ő az idei évét az afrikaiak elleni elnyomás elleni küzdelemnek és az afrikaiak jogaiért való harcnak szentelte. Írtam neki erről pár gondolatot már. Ahogy a kiégett és nyomorékká tett lelkű gyerekekből roncs individuumokat szültek, hogy testileg is rombolják magukat, erőnek sikerült hazudniuk a gyengeséget a nagy kísérletben, hogy felülírják az egyszerű valóságot, hogy a férfi férfi, a nő az meg nő és ez fizikai és mentális és érzelmi különbségeket hordoz, amik képessé teszik a fajunkat az szaporodóképes és technikai kultúrát alkotó közösségek létrehozására. Aztán a 'fasiszták' fura valóságközpontú világképe valahogy mindig beigazolódik minden kérdésben, úgyhogy még nagyobb erővel próbálják meg másnak elnevezni a dolgokat a számukra nevetséges hit helyett hittel, hogy akkor az más is lesz mert megváltozik a működése ami 4,5 milliárd év földgolyónyi életút alatt kialakult. Majd újra meg újra erősen rácsodálkoznak, hogy ez a fejlettség ami teljesen eltérő valóságokban hinni próbáló egyedekre épül, simán törzsi szellemiséggel meguralható és még mindig tanulmányozzák, hogy ez vajon miért lehet. :D Ugyanilyen hősiesen küzdenek a saját tagállamaik értelmes felvetései, működése, ereje ellen, hogy ne sértse semmi a nagy kísérlet illúzióját, így bár igazán vonzó volt a gondolat egy-egy szólam erejéig a számukra az erős európai érdekérvényesítőképességről, mivel ezt a hősies küzdelmükben az európai lakosság ellen szeretnék bevetni leginkább, nem lett semmi belőle. Most is a minimális metszet hozta létre ismét a hangzatos igényt, amivel ismét másokért léphetnének fel a számukra természetesen rabszolgatömeg európai népek összeadott értékeit felhasználva, vagy legalább ellenük ha már máshol nem lehet.

Hát ahogy én látom, nagyjából ennyit tettek le ezek a köcsögök az asztalra.
 
Te ilyenekkel levelezel? Gondolod elolvassa? :)
 
  • Vicces
Reactions: Kim Philby