Járványok, fertőzések (humán)

Nem fognak, mert mindent arra alapoznak, hogy az oltás mindent megold.
Szingapúrban is vakarják már a fejüket... Eddig csak én jöttem elő ezzel itt, de most már a sajtó sem megy el mellette szó nélkül. Bőven 80% feletti az átoltottságuk, még annál is kicsit magasabb, mint ami a cikkben szerepel.
 
Emeljük ki belőle a LÉNYEGET!
"A legalapvetőbb a nyálkahártya immunitás, ami a testfelszínre kiválasztódó könnyben, nyálban, orrváladékban lévő IgA típusú ellenanyagok révén érvényesül."
..
Na ez az, amit csak természetes úton, a betegségen való áteséssel lehet megszerezni!
Igen, de csak annak aki nem hal bele. :oops:
 
Remélem nov. 1. után már igen.
Azután se fogják akarni begbontani a vállasztóik komfortérzetét.
Legjobb esetben akkor kapnak a fejukhoz, ha már min. 5000 koruli lesz a korházban ápoltak száma és a kozvélemény kutatások is elkezdik kimutatni az aktívabb járványkezelés igényét. :confused:
 
Választás után. Politikai öngyilkosság, ha most bevezetnek bármilyen korlátozást. Ha rákényszeríted az emberekre a maszkot, kijárást, bármit, nagyon sokan ezt majd azzal "hálálják" meg, hogy tavasszal máshova húzzák az x-et.
Hetente duplázódik a napi esetszám. kb még 3 hét és összeomlik az egészségügyi ellátórendszer. Like Románia. Pártízezer halott végülis...
 
Hetente duplázódik a napi esetszám. kb még 3 hét és összeomlik az egészségügyi ellátórendszer. Like Románia. Pártízezer halott végülis...
Tavasszal sem omlott össze, most sem fog.
(Mellesleg Románia is talpon van, igaz komoly a helyzet.)
..

Karácsonyig lemegy a negyedik hullám, aztán lesz egy jó hideg telünk, az majd kifagyasztja a vírust!
 


  • A cégek és a vállalkozások előírhatják az oltást a munkavállalóiknál.
  • November 1-től kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésen.
  • Látogatási tilalom lesz az egészségügyi intézményekben és szociális intézményekben.
Az állami szerveknél kötelező lesz az oltás, önkormányzatok maguk döntenek.
 
Azután se fogják akarni begbontani a vállasztóik komfortérzetét.
Legjobb esetben akkor kapnak a fejukhoz, ha már min. 5000 koruli lesz a korházban ápoltak száma és a kozvélemény kutatások is elkezdik kimutatni az aktívabb járványkezelés igényét. :confused:
Nagyjából ez várható. Figyelik a közvélemény kutatók eredményeit és ha a többség intézkedést akar, akkor meglépik. Persze csak maszk, távolságtartás, nagy rendezvények leállítása. Ennél szigorúbb megszorítás, pláné a termelést érintő akkor sem lesz, ha 10 ezer lesz a kórházi ápoltak száma. Egyébként a tavaszi csúcson valami 13 ezer volt és akkor sem omlott össze a COV19 ellátás. Most pedig az oltottak okán, na meg a betegségen átesettek miatt (akiknek bizonyítottan tovább tart és sokrétűbb a védettségük - és kb. 1.5 millió lehetnek) sem lesz akkor terhelés a rendszeren. Szerintem november végére elérjük a csúcsot aztán pár nap plató és Karácsonyra nagyjából normalizálódik a helyzet. Szerintem. De majd meglátjuk.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre


  • A cégek és a vállalkozások előírhatják az oltást a munkavállalóiknál.
  • November 1-től kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésen.
  • Látogatási tilalom lesz az egészségügyi intézményekben és szociális intézményekben.
Az állami szerveknél kötelező lesz az oltás, önkormányzatok maguk döntenek.
Teljesen alkotmányellenes!
Kötelező felelősségvállalás is lesz az állam részéről?
 
13 ezer volt és akkor sem omlott össze a COV19 ellátás.
Nem?
Hát, az éppen nem, bár ez is elég véleményes. Sztem amikor 3 hónapja 12/24/24ben nyomják az emberek a kórházakban, miközben már képalkotó diagnosztikusokat soroznak be oltani az oltópontra, mert választani kell, h őt küldik covid ágyakhoz, vagy az oltó nővért+ szükséges a triazs protokol létrehozása, az már összeomlás, de mindenképp az a szitu, hogy nem bírja a rendszer max még 1 hétig.
Az egészségügy azonban összeomlott. Elmaradt szűrővizsgálatok, hiányzó kivizsgálások, megszünő rehabilitáció, csak akutt műtétek, elmaradó felülvizsgálatok stb.
Na most tessék szépen romániára nézni, és felfogni végre, hogy nálunk is van 4 millió oltatlan...
 
WA reprodukciós szám július közepétől 1 és 1,2 között mozgott kisebb kiugrásokkal, október eleje óta azonban folyamatosan nő, most már 1,4 körül tarthat. Ez egy nagy érték, bár volt rá példa korábban is hazánkban a járvány alatt. Olyan viszont a pandémia kitörése óta nem fordult elő, hogy ennyire magas szám ilyen nagy esetszámmal kombinálódjon, mint a mostani"

– írja le a jelenlegi helyzetet a biostatisztikus, aki azonban elzárkózott attól, hogy a jövőre vonatkozó előrejelzést tegyen, mivel ez már nem az ő szakterülete. Ugyanakkor jelezte, a hazai járványmatematikai modellezők és epidemiológusok jelenleg is vizsgálják, hogy a reprodukciós ráta mitől szökött ilyen magasra, és mindez milyen rövid, valamint hosszabb távú következményekkel járhat a jelenleg következetesen emelkedő napi esetszámok mellett.

 


  • A cégek és a vállalkozások előírhatják az oltást a munkavállalóiknál.
  • November 1-től kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésen.
  • Látogatási tilalom lesz az egészségügyi intézményekben és szociális intézményekben.
Az állami szerveknél kötelező lesz az oltás, önkormányzatok maguk döntenek.
Ha bevezetik a kötelező oltást (akár az alaptörvény módosításával is) akkor a 2022-es választás 100%-ban el fogja bukni a FIDESZ!
Még olyan jobboldali sem fog rájuk szavazni, aki oltáspárt és beoltatta magát, mert azt mondja magában: "hogy ezek mindenre képesek lehetnek, még adott esetben a biometrikus azonosító bőr alá tételére is kötelezhetnek" (ami persze egyelőre csak utópia, de soha nem lehet tudni, mikor lesz belőle valóság). Szóval én a helyükben nem csesztetném a választókat. De hát ez legyen az ő bajuk! Ha bukni akarnak, rajta.