Ez gyors válasz volt az ukránok által agyonvert magyarra, jó zavaros is lett, ennél sokkal összeszedettebb cikkeket szoktak aláiratni a Panyi-Dezső párossal. Nah, Mind1.
A cikk lényege ő is magyar és Putyin ölte meg.
Tehát relativizáljuk, hogy az ukrán kikepzők agyonverték egy magyart.
Vannak a két sztoriban különbségek, de lényeg ez az üzenet.
Szal az Azovosokkal egy elitegységben harcolt az oroszok ellen ez az autista magyar srác.
Ennél a sztorinál már csak a szülei sztorija cifrább!!
Aser Nátán ellen náluk nincs folyamatban ügy.
„Ezt a fordulatot annak tudom be, hogy bár a hatóság által kirendelt igazságügyi pszichiátriai szakértő az egészségi állapotomat ellentmondásos véleményében rendben találta, azonban országosan elismert magánszakértők arra jutottak, hogy autista vagyok, illetve kóroselme állapotú és pszichotikus szintet elérő paranoid téveszméim vannak. A szakvélemény szerint ez pedig kizárja a büntethetőségemet. Szerintem erre jutottak az ügyészségen is, de az ügyet életben tartották, hogy Nórát könnyebben elítélhessék.”
![]()
Kanadába szökött a magyar házaspár, itthon körözik őket
Külföldre menekült egy magyar házaspár – Aser Nátán és Aser Nóra –, mert a velük szemben folytatott büntetőeljárások során sérültek a jogaik. Hogy idáig jutottak, annyira felháborítja őket, hogy Kanadából is folytatják a küzdelmet a magyar hatóságok ellen.www.blikk.hu
![]()
Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kanadában menedékjogot kapott Aser Nóra
Az ügyében hozott első- és másodfokú bírósági ítéletek megsemmisítését kéri jogi képviselője által az Alkotmánybíróságtól Aser Nóra, aki férjével, Aser Nátánnal együtt menedékjogot kapott Kanadában. Jogi álláspontjuk szerint ezt az ítéletek alaptörvény-ellenessége indokolja.www.blikk.hu
Azért itt ez az egész család furcsa. Amiért eljárások indultak ellenük Magyarországon, ahol dolgoztak, ahová menekültek, ahogy a gyerekük visszajött a magyar hadseregbe, aztán Ukrajnába. Aztán ki, mennyire autista a családban és milyen pszichés zavarokkal küzd. De lehet ez csak a büntethetőséget elkerülő kiskapu volt.
Azztan igen az időzítés a telextől és akik ezt a cikket írták és ahogyan, amilyen zavarosan.
Rengeteg kérdés van bennem.
A gyerek persze áldozat.
Megölnek egy magyart ukrán sorozók, és egyből beindul az információs hadviselés?
Miközben még mindig sokkolja a közvéleményt Sebestyén József, a kárpátaljai magyar férfi halála, akit kényszersorozás közben értek bántalmazások, a baloldali sajtó néhány nap alatt hőst faragott egy másik magyar állampolgárból, Aser Benjáminból, aki önként harcolt Ukrajnáért. Ebben a cikkben azt nézzük meg, vajon véletlen egybeesésről van-e szó, vagy egy tudatosan felépített, akár titkosszolgálati logikát követő kommunikációs akcióval állunk szemben – és mi köze mindehhez Panyi Szabolcsnak, a külföldről pénzelt újságírás egyik legismertebb alakjának.
De szó lesz egy kiugrott magyar hírszerzőről is, aki Kanadába menekült, illetve arról is, hogy a Telex cikke, hogyan járta be az ukrán médiát pár óra alatt.
Pár napja kényszersorozás közben életét vesztette egy ukrán–magyar kettős állampolgárságú férfi, Sebestyén József. A halála előtti eseményeket feltehetően ukrán sorozók videóra rögzítették, amelyen jól látható, hogy Sebestyén József zavart állapotban mászik a földön, sok esetben azért könyörög, hogy hagyják békén, az ukrán katonák pedig nevetnek rajta.
A kárpátaljai származású magyar férfi aztán egy ukrán kórházban életét vesztette.
Az ügy diplomáciai és nemzetközi botrányt váltott ki. A magyar kormány vizsgálatot követelt Ukrajnától. A történet ismert. Jelen cikk nem Sebestyén József halálának körülményeivel kíván foglalkozni, sokkal inkább az erre érkező ellen-reakciókkal.
Ugyanis Sebestyén halálát követően két napra rá megjelent egy úgynevezett ellenreakció is, egy olyan történet, amely már sokkal kedvezőbb Ukrajnának és az ukrán kormánynak. Hiszen egy olyan emberről szól, aki szinté magyar és állításuk szerint önként harcol Ukrajnáért.
Mégpedig egy bizonyos Aser Benjámin haláláról szóló hír kezdett el terjedni a baloldali médiafelületeken.

- Sebestyén József ügye először tehát július 9-én jelent meg a magyarországi online sajtóban (Mandiner).
- Aser Benjámin halálhíre július 11-én jelent meg először a Telexen, rá két napra.
És itt érkezünk el ahhoz a részhez, ahol fel kell tennünk bizonyos kérdéseket.
A Telex cikkének felütése is sokatmondó már, hiszen így kezdik:
„Május 24-én az oroszokkal folytatott harci cselekmény közben életét vesztette Ukrajnában egy, az ukránok oldalán önkéntesként harcoló 21 éves magyar állampolgár, Aser Benjámin – tudta meg a Telex. Értesülésünket nem hivatalosan ukrán és magyar források, valamint a fiatalember édesapja is megerősítették.”
Majd a cikk úgy folytatódik, hogy a Telex újságíróinak ukrán források (! – feltehetően katonai, hiszen ők tartják számon az elesetteket) meg nem erősített információi szerint Aser Benjámin az egyik legelitebb egységben, a 3. önálló rohamdandárban szolgált.
Tehát miközben itthon egy diplomáciai botrány van kibontakozóban egy kárpátaljai magyar kényszersorozás közbeni halála miatt, a Telex ukrán forrásokra is hivatkozva értesül egy olyan magyar állampolgárságú katonáról, aki önként, elkötelezettségből ment harcolni Ukrajnába, sőt, akinek az édesapja azt szeretné, hogy ne Magyarországon, hanem Ukrajnában temessék el, mert Ukrajnához jobban kötődik.

Ukrajnában kényszersorozók megvernek és megaláznak egy kárpátaljai magyar embert, aki állításuk szerint nem akart bevonulni az ukrán hadseregbe. Ebből diplomáciai feszültség alakul ki Ukrajna és Magyarország között. Morálisan, katonailag és minden szempontból védhetetlen Ukrajna tette. Pár napra rá pedig azt látjuk, hogy a baloldali média tele van egy bizonyos 21 éves magyarországi magyar halálhírével. A cikkeket olyan „jól értesült újságírók” jegyzik, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva mindig olyan információkhoz jutnak, amelyek még a legtapasztaltabb hírszerzőket is próbára tennék. Majd elkezdik a sztorit teríteni itthon és külföldön is.
A történtek fényében felmerül a kérdés: vajon véletlen egybeesésről van-e szó, vagy egy tudatosan szervezett kommunikációs akció tanúi vagyunk? Minden jel arra mutat, hogy Sebestyén József kényszersorozási botrányának árnyékában Aser Benjámin történetét tudatosan állították szembe, hogy ellensúlyozzák a negatív hatásokat. Nem kimondva, de azt próbálja az egész kampány sugallani – legalábbis ez az ember érzése –, hogy Sebestyén Józseffel ellentétben, aki nem is akart bevonulni, vannak más magyarok is, akik meghalnak Ukrajnáért, és ők az igazi hősök. Ez az egész ellenkampány lényege.