Társadalmi folyamatok

No offense.

Nem tudom mit értesz “nyugati társadalmi trend” alatt, de ez inkább egy modernizációs, civilizációs trend, mely korrelál a demográfia trendekkel és viszont.
Európa nyugati felén a modern demográfiai olló(statisztikában gyönyörűen látszik) kb 120+ évig volt nyitva és a XX. Század elejére mindehol bezárult. Nálunk ez a szakasz nagyon rövid volt gyakorlatilag az OMM időszakára esik egybe cirka 20-25 év(Katus László) és akkor zárult mint NyEu.
Ezért (is) vagyunk kevesebben mint az angolok, holott VIII. Henrik Angliájának lakossága hasonló volt Mátyás-kori Magyar Kiralysaggal(Engel Pál nyomán).
Pedig az angolok kivándorlási aránya az évszázadok alatt magasabb volt s mégis többen vannak.

Ez a negatív trend mindehol megfigyelhető, ahol a modern fogyasztói társadalom jóléti eleme előre tör s párosul a modern nagyvárosi élettérrel/móddal…csak nagyon nem mindegy milyen bázisról indult a folyamat.
Japánban, Kínában, Dél-Koreában(hajjaj), Szingapúrban, Európában és Észak-Amerikában stb…detto.
Általános jelenség, h a jólét az életminőség javulásával háttérbe szorul az a korábbi szociális túlélési modell, mely nagy méretű családot egyfajta túlélési eszközöként használta.
A Maghreb zónában is jól megfigyelhető, ahogy az iskolázottság, jólét stb növekedésével az elmúlt 50 évben leesett a fertilitási ráta(Tunézia).

Bp.
Nézd meg mekkora Manhattanben egy személyes háztartások száma…Bp a legmagasabb az országban…
Egyedül azért nehéz gyereket összehozni.

Mumbai jellegű nagyvárosok esetében is kisebb fertilitás vidéki összehasonlításban. De ugye ők demográfiai szempontból meg máshol tartanak.
Brazíliában is a favelákban több a gyerek mint a kertvárosi részeken…

kulturális elem jellemzően akkor befolyásoló, s növeli a családon belüli gyerekek számát, ha valamilyen zárt vallási közösséghez/tarsadalomhoz tartozik a család és a vallási elem a rendszerező/szervező erő ami ebben is meghatározó keresztény, zsidó, muszlim stb…

Spanyolok, lengyelek ugyahogy képviselik a “hagyományos” családi modellt erős vallási értékeket mégis szar adataik vannak.

A keresztény politikai fundamentalizmus a hagyományos értékek bástyája, a világ megmentője Oroszország meg nálunk is szarabb adatokat produkál úgy!!!, hogy a muszlim népesség aranya magasabb a népességben mint EU-ban bárhol és Oroszo-ban is a muszlim családokban több a vállalt gyerek… Szóval felfelé húzzák a statisztikát. Szóval először magukat mentsék meg ők is…
Spanyoloknál, portugáloknál nagyon sokan mentek külföldre munkát vállalni, jellemzően a szülőkorúak. Az ő gyerekeik Angliában, Franciaországban, Svájcban jelennek meg nagyon gyakran. Persze nem mindig, van, h a nagyszülők nevelik a gyerekeket otthon, a szülők meg dolgoznak külföldön. Sztem a térképen Romániánál az a piros rész is ez, külföldön vannak a családok.
 
Új Trend Tik-Tokon, 20-as 30-as éveikben járó fehér nők dícsérgetik egymást és ünneplik egymást mert nincs gyerekük és csökkennek a születési számok. Én nem értek egyet azzal, hogy mindenkinek legyen gyereke, mert csak annak legyen gyereke aki akar, de így azokat is el tudják bizonytalanítani aki azért akarna gyereket.

Nem Európa miatt van túlszaporodva a Föld, hanem a sok selejt miatt Afrikában, Közel-Keleten és Indiában.
 
Akkor ennyit a termékenységi arányszámról is.
image.png
 
  • Hűha
Reactions: Ramzana
Szerintem ez meg olyan volt, mint Erdős Péter pápai kandidátusa, a full magyar sajtó felhájpolta rá magát, oszt megválasztottak egy amerikait. Szimplán retardált a sajtó
Ez egy mára már "természetes" jelenség, de valljuk be, még jó hogy pl. Tagle helyett Erdő körül hájpolt a magyar sajtó. Egyébként a feladatra teljesen alkalmas jelölt volt, s bár nem vagyok katolikus, de számos vatikáni elemzést megnéztem - nem újságirók tollából, hanem leginkább interjúkat bennfentes külföldi (!) egyházi személyektől - ahol azok meglepően nagy elismertségről tanúskodtak. Persze ez is egy bonyolultabb történet ennél...de Erdő nem volt gyenge jelölt.
 
Persze, én sem a jelölti alkalmasságot vitattam, mert abszolút kompetens lett volna, csak sokszor nem tudják itthon elválasztani a szurkolást a tudósítástól, ami meg egy önámítási spirálhoz vezet. Egyre jobban beleélik magukat majd kleng, és ez érvényes mindkét oldalra
 
Akkor ennyit a termékenységi arányszámról is.
image.png
Valószínüleg, ezek csúnya, mentálisan sérült hölgyek, mint a híres Tea app leak során kikerültek. Szóval sokra amúgy sem ment volna velük a társadalom. Amúgy meg férfi oldalon úgyanúgy megvan az AI waifu szubkultúra.

Nem ők a selejtek ! hanem a fehér európai nők!
Őket csak megvezette a média meg a propi. De ettől függetlenül azok a selejtek akiket mondtam.
w1373058zlwd1.jpeg
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and fip7
Szerintem ez meg olyan volt, mint Erdős Péter pápai kandidátusa, a full magyar sajtó felhájpolta rá magát, oszt megválasztottak egy amerikait. Szimplán retardált a sajtó, annyit keverik a szart, hogy a fele nem is igaz
ERDŐ Péter. Erdős a Hankiss Ágnes apja, aki dugta a neotonos csajt (meg a krumplit is, ha nem gurult el).
Amúgy Erdőt pont mindenféle sajtó (én a külföldit néztem elsősorban) az esélyesek közé sorolta, Leót meg senki nem említette. De mondjuk JPII-val is így volt. Konkrétan a a közvetítés lefagyott, mert azt sem tudták, kicsoda és akkor még nem volt net. :D

Egyébként az osztrák sajtó meg Schönbornt hájpolta, aki eleve 80 felett volt a választás idején. Erről ennyit.
 
Erdo sose lett volna olyan meno, mint Leo volt a Giro d'Italia romai szakaszan :P
Ennyike :D
 
Más.
Volt valaki mostanában Zakopanéban? Mit keres ott ennyi arab??? Nem migránsok, hanem a gazdag turista fajta, de ugye ott 2 dolgot tudsz csinálni, télen síelni, nyáron túrázni, és hát azokban a ruhákban és cipőkben tuti nem túrázni mentek. Az összes szuvenírboltban ugyanazt a kínai bóvlit árulják - azért nem érdemes átmenni Krakkóból. Valaki magyarázza meg pls.
 
amugy szerintem tenyleg tok meno volt, nekem nagyon tetszett, meghato
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
ezt hogyan szedted ossze ket biboros osszehasonlitasabol :eek:
Honnan szedted, h Erdő Péter, akit nem ismersz, milyen lenne pápaként?
Én bírom Leót, mondjuk sztem Ferenc sem volt közel sem annyira libsi, mint amennyire a sajtó félremagyarázta. Én mondjuk Ambongo Besungut is nagyon adtam volna, de Leó is jó arc eddig.
Azt most hagyjuk is, h miért ateisták, zsidók, anglikánok egyéb protestánsok akarják megmondani, milyen a jó katolikus (pápa).
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby

ugyan, nem kell rogton hisztizni: ennyi erovel Trumprol, Zelirol, Putinrol, Netanjahurol is mi jogon is formal barki is velemenyt? :D
 
Más.
Volt valaki mostanában Zakopanéban? Mit keres ott ennyi arab??? Nem migránsok, hanem a gazdag turista fajta, de ugye ott 2 dolgot tudsz csinálni, télen síelni, nyáron túrázni, és hát azokban a ruhákban és cipőkben tuti nem túrázni mentek. Az összes szuvenírboltban ugyanazt a kínai bóvlit árulják - azért nem érdemes átmenni Krakkóból. Valaki magyarázza meg pls.
18-ban nyáron amikor kint voltam, akkor is szarásig volt minden kaftános arabbal, az egyik konkrétan a parkolóba szórta le az imaszőnyegét Mekka fele. Én sem tudtam miért vannak ott annyian, de gondolom részben köze lehet a környéken lévő sok plasztikai sebészethez (út mellett mindenhol azokat reklámozták). Aztán gondolom Juszuf egyszerre elhozza mindhárom feleségét irányba műteni, plusz egy gyors vásárlási körre is

Amúgy elvileg mind az Emirates, mind a FlyDubai közvetlen járatokkal operál és ennek köszönhetően megugrott az öbölmenti arab turisták száma
 
Mi csak sajtárusokat láttunk :D
Mondjuk sejtettük, h nem a JPII emlékhelyeket járják körbe. :D De mit vesznek? Mert konkrétan csak szuvenírboltot láttunk (meg túraboltot).
 
  • Tetszik
Reactions: nyugger
Ja, és ha már.. Bakker, mennyire lehúzós lett. Morskie Oko 60 egység a parkolás (vedd meg előre neten, különben parkolóhely sem lesz), belépő a nemzeti parkba (legalább látszata lenne, de szeméthegyek :mad: ) 11 egység. 2 kávé + 2 mosdó 8 eur, és a kávé rettenet szar volt, ennyi pénzért legalább finom lett volna. Hűtőmágnesek drágábbak, mint Bécsben. Kaja, pia, sajt nem volt kirívóan drága, de ezek a turistalehúzó dolgok nem tetszettek.
És micsoda tömeg :eek::eek: Morskie Oko felé kb mintha a Mariahilferen gyalogolnál.
 
  • Dühítő
Reactions: Kim Philby