[BIZTPOL] Afrika

Igazából akkor mehetnek Kongóba és Szudánba is, meg ki tudja még hova :D
majd szép sorban
65675279_4848751_1f9a1f56c847b51f35cbd0c1fc15fcb6_wm.jpg

Az Intersociety emberi jogi szervezet augusztus 10-én közzétett jelentése szerint 2025 első 220 napjában

legalább 7087 keresztényt mészároltak le Nigériában, ami napi 32 fő átlagot jelent.

Ugyanebben az időszakban 7899 keresztényt raboltak el hitük miatt. A szervezet adatai szerint 2009 óta, amikor a Boko Haram felkelése elkezdődött, összesen körülbelül 185 009 nigériai halt meg, köztük 125 009 keresztény és 60 000 „liberális muszlim”.

A keresztények szenvedik el a legnagyobb veszteségeket
Az Afrikai Vallásszabadság Megfigyelőközpontja (The Observatory for Religious Freedom in Africa) egy 2019 októbere és 2023 szeptembere közötti négyéves időszakot vizsgáló jelentésében 56 ezer halálos áldozatot dokumentált, akik közül 30 880 volt civil, és közülük legalább 16 769 keresztény. A keresztények arányaiban jóval nagyobb veszteségeket szenvedtek el:

a helyi népességhez viszonyítva 6,5-szer nagyobb valószínűséggel ölték meg őket, mint a muszlimokat.

A legvéresebb támadások 2025-ben Benue államban történtek, ahol összesen legalább 1100 keresztényt öltek meg, beleértve a június 13–14-i Yelewata mészárlást, amelyben 280 keresztény vesztette életét, valamint az áprilisi Sankera mészárlást, ahol több mint 72 védtelen keresztényt végeztek ki.

Az Intersociety jelentése szerint 22 dzsihadista csoport működik az országban. A civil áldozatok 81 százaléka szárazföldi közösségi támadásokban halt meg, ezeknek körülbelül 42 százalékát fegyveres fulani pásztorok hajtották végre, akik megtámadták a kis keresztény földműves településeket.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken
A tanzániai elnök parancsot adott a rendőrségnek, hogy lőjenek a tüntetőkre, több mint 100 halálesetet erősítettek meg. Ez demokrácia vagy demokrácia-őrület?
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
A nigériai vezetés némileg másképp látja a dolgot...
https://www.portfolio.hu/global/202...dni-megindulhatnak-az-amerikai-katonak-797178
"Nigéria vezetése válaszolt az Egyesült Államok vezetésének katonai fenyegetésére: azt mondták, szívesen fogadják a segítséget a szélsőséges fegyveres csoportok elleni harcban, de csak akkor, ha az ország területi egysége nem sérül. Emellett az afrikai ország vezetése tagadta, hogy keresztényüldözés zajlana a területükön."
 
Jo a cím!!

Lelőttek egy orosz gyártmányú Il-76-ost, ráadásul állítólag kínai légvédelem

  • Szomorú
Reactions: Loken
Ibrahim Traoré, Burkina Faso elnöke:
„A Nyugatnak nincs erkölcsi érzéke. Ma terroristának bélyegeznek, holnap hőssé tesznek. Meg kell szüntetnünk a mentális gyarmatosítást.”

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Az Afrikai Unió elutasította Samia Suluhu Hassan megválasztását. Az AU szerint a tanzániaiak nem Idi Amin Mamára szavaztak. Törvénytelen diktátor!
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Az Amnesty International nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelenti, hogy Tanzániában több mint 3000 embert öltek meg.
Az ICC-nek sürgősen vizsgálatot kell indítania.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Tanzánia megtagadta a hozzáférést a Nemzetközi Büntetőbíróság tisztviselőinek, akik a választások utáni haláleseteket vizsgálták.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Dél-Afrikát továbbra is ignorálja Trump kormámya, a fehérek elleni attrocitások miatt.

Európa itt is kussol....