A zsidó kultúra jellegéből fakadóan elég széles a paletta. Maga a zsidó kultúra is egy jelentős részt szélsőséges elemekből áll össze. Nem tartják egyenlőnek az embereket, hanem felosztják az embereket zsidó és nem zsidó részre. Kötelességüknek érzik segíteni egymásnak, és még akkor is, ha az nem tisztességes. Hűségesebbek Izraelhez, mint az elvileg hazájukhoz. A törvény fontosabb számukra, mint az erkölcs. Pozitívumnak tartják a szavaz kiforgatását. És még lehetne sorolni. Így az a helyzet alakult ki, hogy aki egy bizonyos szint feletti zsidó, az szélsőségesen fog viselkedni. Vagy fordítva mondva, az a zsidó aki nem szélsőséges, az már nem is annyira zsidó. Persze itt kultúráról van szó, nem génekről. Lehet valaki genetikailag és identitásilag full zsidó, mégis normális. Egyre több az ilyen amúgy.
Mondok egy konkrét példát, hogy hogy jelenik ez az egész meg. A kovid járvány idején hamar elkészült az első vakcina (Pfizer). Természetesen nem lehetett rögtön mindenkinek eleget gyártani, ezért nagyjából egyenlően osztották szét az országok között. Kivéve Izraelt. Arra hivatkozva hogy ott fejlett az egészségügyi adatnyilvántartás és emiatt fontos információkat tudnak a gyártónak adni, és e mellett még több pénzt is fizetnek a vakcináért, ezekre hivatkozva gyorsabban kapták a vakcinát. A valóság meg az volt, hogy azért kapták korábban, mert a Pfizer elnöke zsidó volt. (Hogy most is az-e azt nem tudom.) Ez a civilizált viselkedés rendkívül súlyos megsértése volt. Előretolakodni, mások elé állni egy kritikus helyzetben. Természetesen ha valaki felvetette volna ezt nyilvánosan, akkor nyilván kapta volna az ívet. Főleg mert a média is tele van zsidókkal, akik kötelességüknek érzik védeni még azt is ami amúgy védhetetlen.
Az ominózus antiszemitizmus meghatározás is épp arról szól, hogy bűn legyen a jogos kritika is. Így akik a zsidó érdekeket érvényesíteni akarják akár mások kárára is - vagyis a zsidó szélsőségesek -, azok azt szabadabban megtehetik. Persze a zsidók ezt úgy élik meg, hogy csak a saját érdekeiket képviselik normális módon, és egyszerűen nem fogják fel, hogy valójában mit is csinálnak.