Nekem csak az a visszatetsző, hogy úton-útfélen reklámozták a bankok, boldog-boldogtalan kapott hitelt, majd amikor kiderült, hogy beborult, akkor elkezdődött az add vissza a babaruhám...Mindenki a H.A.S.Z.O.N. reményében kötött hitelszerződést...nem jött be, az senkit nem mentesít, hogy hagyta magát átverni...most nem a bankokat védem...mert gyűlöletes az üzletpolitikájuk...
Ugyan az volt nagyban, mint az "Il Ferro" kicsiben....ott is mindenki hasznot akart húzni...azt zsebre vágta a bukást is /zsebre is vágta az első néhány/ pironkodás nélkül.
A jelenlegi világunk - lassan évezredek(?) óta - a haszonelvűségre épül.
A haszonból élünk - meg.
Ezek után ne csodálkozz, hogy az emberek többsége haszonlesőnek szocializálódik. (Lásd még luxusprofit egzakt fogalma).
A magyar forinthitelek drágák voltak, a devizahitelek pedig - árfolyamnyereség nélkül is - olcsó
bbak. Eleinte.
Egyről kettőre (lakás, kocsi) jutni, vagy csak egyre sürgetőbben cserélni sokan csak hitelfelvétellel tudtak akkor is. Igen; időben előrehozták a költekezésüket.
(Amúgy hatvan évesen életed első lakása stb.)
Az ember ekkoriban még fizikailag közösségi lény volt (még marginális volt a social media, több volt a természetes találkozás), a kisebb-nagyobb - általa vélt - akkori környezetéhez mérte magát. (Klasszikus példa a nagyobb és a környezetnek üzenő - sárnehéz -könnyűfémfelni, de az a buszmegállóban várakozó Józsi nénit nem érdekli...).
Én is vettem fel devizahitelt - 2006-ban, új autót vásároltunk a 19 éves helyett (a használt autó hitel méregdrága volt) de a vélt legnagyobb óvatossággal; egy akkor létező nagy bank egyik régióigazgató ismerősömmel kötöttem meg a szerződést.
A hitelfelvétel napját a forint leggyengébb napjára időzítettük - amikor már az ERM II rendszer szerint a jegybanknak be kellett már avatkozni a forint árfolyamába - s utána már nem volt más dolgom, csak két évig élvezni a forint erősödését (Khm. dübörgött a pannon-puma...).
A 10 éves futamidejű, kétmilliós hitelemet, mint írtam, nem a kereskedés valamelyik tagjával kötöttem, hanem az ismerősömmel - ő nem élt a jutaléka lehetőségével. Miközben tisztában voltam vele, hogy már két-három év után nem fogja fedezni az autó a tőketartozást. De én az autót tudatosan minimum 15 évre terveztem megtartani (bejött).
Még arra is rábeszélte a kereskedést (ez egy üveg boromba került!

), hogy ténylegesen beszámítsák a 18 éves - két hónapon belül lejáró vizsgájú, csak költségesen újra levizsgáztatható - Nagypolszkimat negyedmillió forintért...
Havi 20000 volt a kezdeti törlesztőnk.
Aztán az első két évben 12-16000 volt a havi törlesztőnk. Azért ezzel te is kiegyeztél volna, ha ez így maradt volna...
Szó nem volt - már a szerződésben lefektetett két évig 20, 8 évig 40 ezres törlesztésről, mint más konstrukcióknál, amit sokan válság nélkül sem tudtak volna visszafizetni. Na nekik foglalták le az autóikat 80 ezres törlesztők nem fizetése után.
S akkor még lakásokról nem is beszéltünk...
Most mond, hogy nem voltam körültekintő.
Aztán jött a - na nem a Tenkes kapitánya - a kirobbant világválság. Annyira nem volt előrelátható a pénzügyileg képzetlen átlagember számára, hogy az említett régióigazgató ismerősön ugyanekkor balatoni nyaralót vett házon belül felvett devizahitelre.
Nem tudta volna fizetni, alig tudott belőle kimenekülni óriási bukóval a válság kirobbanása után.
Végig kitűnő tanuló, képzett, szakterületén dolgozó pénzügyi vezető...
Kaptam egy ajánlatot a banktól, ahogy a törlesztők elkezdtek emelkedni (nálam brutális 23000-re...), hogy kössük át változó futamidejűre fix törlesztővel. Nem biztos, hogy, mindenki kapott ilyen ajánlatot.
Mire kifutott volna a két évvel megnövekedett futamidő, közben politikai okokból jöttek a forintosítások stb.
Az autó (19 éves Albea), a napi használat ellenére csak a kopó-fogyókat kérte. Alváz-üregvédő kezelést kapott 4 éve, most már a lányom használja.
Közben vehettem volna háromszor-ötször elhasznált, pénztemető vackokat.
Jobban jártam volna? Felelősebb döntés lett volna?
Laikusként azt gondolom, hogy a pénz/fogyasztás/hitel világában mindannyian csak alkatrészek vagyunk egy (sebesség)nyomatékváltó zárt, ablaktalan házában. Ha nyelestengelyként, ha szinkrongyűrűként, ha fogaskerékként.
Ha szerencsénk van, akkor mi vagyunk a legfelső fokozat kimenő fogaskereke és halad a szekerünk ( s még kevés gyötrést is kap és keveset is kopik), ha meg nincs, akkor valamelyik alsóbb fokozatban vagyunk és időnként kuplung nélkül váltanak ránk, erőltetve, hogy csak úgy recsegünk, csakhogy átvigyük a terhelést ...