Idén áprilistól súlyos büntetés terhe mellett a szerbeknek minden, genderrel kapcsolatos kérdésben utánozniuk kell a nyugati kollektív mintákat. Az oktatási rendszert, beleértve a tankönyveket, és a közszféra minden kommunikációját úgy alakítják át, hogy az tükrözze az újonnan előírt irányelveket. A nemek szempontjából érzékeny nyelvezet bevezetése, beleértve a névmásokat is, kiemelt helyen szerepel a napirenden. A szerbiai szülőket arra kötelezik, hogy önként alkalmazkodjanak a hamarosan agymosásra kerülő gyermekeik szeszélyeihez, hogy beleegyezzenek csemetéik nemi átalakító hormonkezelésébe, és hogy szigorúan betartsák a tőlük megkövetelt névmási rendszert. Az ellenállásért súlyos pénzbírságok és börtönbüntetések járnak majd, és az utódokat erőszakkal kiveszik a szülői felügyelet alól, hogy a kormány által jóváhagyott nevelőszülőknél helyezzék el őket.
Hogy mennyire "modern" a szerbiai jogszabály e tekintetben, azt abból lehet megítélni, hogy Skóciában már benyújtották a majdnem azonos törvényt, amely akár hét évig terjedő börtönbüntetést ír elő a hajthatatlan szülők számára, akik nem hajlandók elfogadni a transzneműként azonosított gyermekeiket, de még mindig a törvényhozás előtt áll. Biztos, hogy a közeljövőben elfogadják, de a gyarmati Szerbia most azzal büszkélkedhet, hogy megelőzte Skóciát.
A figyelmes olvasó megkérdezheti, hogy mi készteti Szerbiát arra, hogy olyan törvényeket fogadjon el, amelyeket polgárainak túlnyomó többsége - talán még azok számát is meghaladva, akik támogatják Oroszország különleges katonai műveletét - teljesen visszataszítónak talál. Szerbia nem tagja az Európai Uniónak, és semmilyen szerződés nem kötelezi arra, hogy ilyen kulturálisan idegen normákat fogadjon el.
Úgy tűnik, hogy Szerbiában senki sem képes koherens választ adni erre a nagyon is lényeges kérdésre, bár joggal következtethetünk arra, hogy a politikai elit külföldi kurátorokkal szembeni alárendelt pozíciójának valószínűleg köze van ehhez. De ahogyan azt Dr. Miša Djurković szerb akadémikus és a szerbiai Családvédelmi Koalíció szóvivője, Dr. Miša Djurković felfedezte, hazájában még az ilyen kérdések feltevése sem tanácsos. Őt és kollégáit, akik szintén neves akadémikusok és közértelmiségiek, olyannyira rosszindulatú zaklatási perekkel vették célba "diszkrimináció" miatt (a nyugati országok olvasói pontosan tudják, hogy ez hogyan működik), hogy türelmük és anyagi forrásaik mára kimerültek.
Ennek eredményeképpen Dr. Djurković sajnálatos módon úgy döntött, hogy befejezi családpárti tevékenységét. Nemrégiben közzétett egy szájbarágós "bocsánatkérést" az ébredt ellenségeinek, a hatalmas, külföldről támogatott és bőségesen finanszírozott lobbinak, amely pusztítást végez országa erkölcsén és kultúráján, miközben felforgatja a lepusztult jogrendszer maradványait. (A szerb nyelvet ismerő olvasók itt olvashatják el a lehangoló írást.) Mondanom sem kell, hogy Dr. Djurković "kapitulációjának" bejelentésére választott műfaji finomsága biztosítja, hogy a mondanivalója teljesen elveszik azoktól az ébredező gorilláktól, akiknek a terrorja előtt, reméljük, csak átmenetileg, úgy tűnik, megadta magát.
Az aljas terv, amellyel Dr. Djurković hazájában hősiesen próbált szembeszállni, Szerbiában és másutt is győzedelmeskedhet, ha Bertrand Russell rémálomszerű poszt-humanista víziója valaha is valóra válik, és a Nyugat kollektív luciferiánus emberi lélekmérnökeinek sikerül tömegesen beültetni az emberi tudatba "azt a rendíthetetlen meggyőződést, hogy a hó fekete".
