EGY KÉMTÖRTÉNET A KÖZEL-KELETRŐL.
Az Angyalt, aki elárulta a hazáját, ma két országban is hősként tisztelik
Hős vagy hazaáruló? Szuperkém, vagy pénzéhes, elvtelen gazember? Több mint tíz évvel a halála után sem könnyű megmondani, ki volt valójában Asraf Marván, a 20. századi hírszerzés egyik legérdekesebb alakja. Az egyiptomi férfi a hetvenes évek elejétől dolgozott a Moszadnak, de lehet, hogy több titkosszolgálatnak is. Hősként tisztelik Izraelben és Egyiptomban egyaránt, pedig lehet, hogy nemcsak a hazáját árulta el, de átverte az izraelieket is. Életéről két évvel ezelőtt írtak
könyvet először, szeptemberben pedig bemutatták a róla készült
filmet. Az Angyal sztorija egyszerűen szédítő.
1973. október hatodikán, az egyik legfontosabb zsidó ünnep, Jóm Kippur napján egyiptomi és szíriai csapatok meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen. Az arab seregek már a háború első napján több száz kilométert haladtak előre, gyorsan átjutottak a Szuezi csatornán, és egyre beljebb haladtak a Sínai félszigeten. Az, hogy az arab országok nem hagyják annyiban, hogy az 1967-es, hatnapos háborúban elvesztett területeik izraeli kézen maradjanak, várható volt, de a támadás így is meglepetésként érte az országot. Pontosabban annyira nem is, de ez csak jóval azután derült ki, hogy Egyiptom és Izrael békét kötött.
2007. június 27-én, kora délután Asraf Marván kiesett londoni luxusapartmanja erkélyéről, a zuhanást nem élte túl. 63 éves volt, és akkor már öt éve tudta a világ, hogy ő az a szuperkém, aki a jóm kippuri háború megindítása előtt figyelmeztette az izraeli titkosszolgálatot a támadásról. Marván sztorija erősebb, mint egy John le Carré regény, már amennyit tudni lehet róla, ugyanis rengeteg kérdés és titok maradt utána. Ahogy élete számos részlete, úgy halála körülményei is homályosak - bár a rendőrség a halálát hivatalosan öngyilkosságnak minősítette, sokan biztosra veszik, hogy valamelyik titkosszolgálat végzett a férfival. Személyazonosságát 2002-ben leplezte le egy izraeli kutató, történetét először Uri Bar-Joseph írta meg Izrael mentőangyala címmel 2016-ban, idén pedig Ariel Vromen rendezett filmet belőle.
A Moszad embere
Akármilyen abszurdan hangzik, amikor először, 1969-ben kísérletet tett rá, hogy felvegye a kapcsolatot a Moszaddal, egész egyszerűen felhívta az izraeli nagykövetséget, a saját nevén mutatkozott be, és már a diszpécserrel közölte, hogy fel akarja ajánlani a szolgáltatásait. Ami még szürreálisabb, hogy ez a kísérlet visszhang nélkül maradt, sőt, a következő is, és csak harmadik nekifutásra sikerült elérnie, hogy foglalkozzanak vele.
https://444.hu/2018/09/22/az-angyalt-aki-elarulta-a-hazajat-ma-ket-orszagban-is-hoskent-tisztelik