Chieftain / FV4201 MBT (Egyesült Királyság)
- Téma indítója fip7
- Indítva
Belefutottam egy fórumba ahol a Salisbury síkságon levő célpontnak kitett harckocsikat tárgyalják.
http://hmvf.co.uk/topic/2340-range-wrecks/
http://hmvf.co.uk/topic/2340-range-wrecks/
Irak-Iráni háború, T-62-s kilőtte (állítólag):
Egy kicsit széthulva:
Irak-Kuvait háború:
Egy kicsit széthulva:
Irak-Kuvait háború:
T
Törölt tag
Guest
A CAT könyvből pár részt fordítottam a Chieftainről. Ezek azok a dolgok, amiket az átlag fotelhuszárok nem ismernek...
A Chieftain tömegére eredetileg kevesebb mint 45 tonnát terveztek, de az eredeti terv folyamatos módosításai és kiegészítései egy közel 55 tonnás járművet eredményeztek. A súly folyamatos növekedése azt eredményezte, hogy a maximális közúti sebesség mindössze 50 km/óra volt, de a Chieftain képes volt 60 százalékos emelkedők leküzdésére. Robusztus felfüggesztéssel rendelkezett, és a Centurionnal ellentétben gumilánctalpbetétekkel, hogy a német utakat minél kevésbé károsítsa. Négyfős legénységének előnyére vált a legtöbb brit tankon megtalálható, vízmelegítésre (teakészítésre) szolgáló forraló edény is.
A hajtómű jelentette a Chieftain legjelentősebb hátrányát. Az 1950-es években a NATO ösztönözte a többfajta üzemanyaggal működő harckocsi motorok használatát, hogy a háború esetén fellépő dízelüzemanyag-hiány hatásait ellensúlyozni lehessen. Míg azonban más nemzetek nagyrészt figyelmen kívül hagyták ezt a követelményt, a britek megtartották a Chieftain számára a többféle üzemanyaggal üzemelő motort. Az így kifejlesztett L60-as motor hajlamosnak bizonyult a meghibásodásra, és nagy fehér füstfelhőket bocsátott ki, amelyek a Chieftain jelenlétét jelezték. Ami még rosszabb, hogy nem nyújtott elegendő teljesítményt a harckocsi súlyához és tömegéhez képest. A módosítások és a további képességek folyamatos gyarapodása azt eredményezte, hogy a jármű lényegesen nehezebb lett, mint az eredeti konstrukció, amelyhez a motort teljesítményét tervezték. A motor megbízhatósági problémái a korai teljesítményteszteket közúti utakra korlátozták, így megakadályozták a sebességváltó és a hajtásrendszer problémáinak felfedezését, amelyek csak a jármű fejlesztésének későbbi, szigorúbb terepen történő kiértékelések során váltak nyilvánvalóvá.
A Chieftain 1966-ban állt szolgálatba a brit hadseregnél. A brit Rajnai Hadsereg számára a tűzerő és a túlélőképesség szempontjából üdvözlendő kiegészítést jelentett. A legénység azonban hideg tanknak találta, mivel nem volt fűtőberendezése. Nagy mértékben égette el az olajat, és zajosnak és piszkosnak bizonyult. Az üzemanyag-mérő nem működött, ami arra ösztönözte a legénységet, hogy minden alkalommal tankoljanak. Az egységparancsnokok számára az üzemanyag kifogyása hadbíróságot jelentett. A merülőpálcák segítségével ugyan pontosan lehetett mérni az egyes tartályokban lévő üzemanyagot, de a folyamat időigényes volt, és nem érte el egy megfelelően működő üzemanyagmérő hatékonyságát.
A motor meghibásodások közötti átlagos távolságnak 4000 km-nek kellett volna lennie, ami megfelel a Brit Rajnai Hadsereg egy páncélos egységének három év alatt megtett kilométerének. 1976-ban, a motorhibák közötti becsült távolság mindössze 1500 km volt. Az ugyanabban az évben egy kiképzési gyakorlat során gyűjtött adatokból kiderült, hogy egy harckocsiegység minden egyes 150 km megtétele után a Chieftainek 10 százalékos meghibásodási arányt szenvedtek el, és a szükséges javítások több mint 48 órát vettek igénybe. Egy korábbi, 1969-es gyakorlat során egyetlen Chieftain egység 43 harckocsijából 10 nap alatt 40 meghibásodott. Egy olyan háborúra készülő egységek számára, amelyek valószínűleg folyamatos mozgó műveletek jellemeznének, legalábbis a háború korai szakaszában, ezek az adatok meglehetősen aggasztóak voltak.
A Chieftain irányzók küzdöttek az irányzó készülékkel, amely hajlamos voltak bepárásodni. Mivel az irázó távcső törlői kevéssé bizonyultak hatékonynak, így helyben jobb minőségű ablaktörlő lapátokat fabrikáltak autók szélvédőtörlőiből.
A Chieftain célzási folyamata nem segítette elő a gyors és hatékony tüzelést. Az irányzó vagy a parancsnok először beirányozta a célpontot. Miután lézerrel meghatározta a cél távolságát, és kézzel beírta a távolsági adatot a ballisztikai számítógépbe, az irányzó megvárta, amíg a számítógép a löveget a helyes magasságra emelte. A célzó berendezésben a célzási ellipszis a cél fölé emelkedett, azt a számítógép nem tartotta a célon, mint a Leopard 2 és az Abrams esetén. Miután az automatikus célzás befejeződött, a lövész ismét becélozta a célt immáron biztosítva a megfelelő lövegemelkedést, és ez időbe került.
A Chieftain tömegére eredetileg kevesebb mint 45 tonnát terveztek, de az eredeti terv folyamatos módosításai és kiegészítései egy közel 55 tonnás járművet eredményeztek. A súly folyamatos növekedése azt eredményezte, hogy a maximális közúti sebesség mindössze 50 km/óra volt, de a Chieftain képes volt 60 százalékos emelkedők leküzdésére. Robusztus felfüggesztéssel rendelkezett, és a Centurionnal ellentétben gumilánctalpbetétekkel, hogy a német utakat minél kevésbé károsítsa. Négyfős legénységének előnyére vált a legtöbb brit tankon megtalálható, vízmelegítésre (teakészítésre) szolgáló forraló edény is.
A hajtómű jelentette a Chieftain legjelentősebb hátrányát. Az 1950-es években a NATO ösztönözte a többfajta üzemanyaggal működő harckocsi motorok használatát, hogy a háború esetén fellépő dízelüzemanyag-hiány hatásait ellensúlyozni lehessen. Míg azonban más nemzetek nagyrészt figyelmen kívül hagyták ezt a követelményt, a britek megtartották a Chieftain számára a többféle üzemanyaggal üzemelő motort. Az így kifejlesztett L60-as motor hajlamosnak bizonyult a meghibásodásra, és nagy fehér füstfelhőket bocsátott ki, amelyek a Chieftain jelenlétét jelezték. Ami még rosszabb, hogy nem nyújtott elegendő teljesítményt a harckocsi súlyához és tömegéhez képest. A módosítások és a további képességek folyamatos gyarapodása azt eredményezte, hogy a jármű lényegesen nehezebb lett, mint az eredeti konstrukció, amelyhez a motort teljesítményét tervezték. A motor megbízhatósági problémái a korai teljesítményteszteket közúti utakra korlátozták, így megakadályozták a sebességváltó és a hajtásrendszer problémáinak felfedezését, amelyek csak a jármű fejlesztésének későbbi, szigorúbb terepen történő kiértékelések során váltak nyilvánvalóvá.
A Chieftain 1966-ban állt szolgálatba a brit hadseregnél. A brit Rajnai Hadsereg számára a tűzerő és a túlélőképesség szempontjából üdvözlendő kiegészítést jelentett. A legénység azonban hideg tanknak találta, mivel nem volt fűtőberendezése. Nagy mértékben égette el az olajat, és zajosnak és piszkosnak bizonyult. Az üzemanyag-mérő nem működött, ami arra ösztönözte a legénységet, hogy minden alkalommal tankoljanak. Az egységparancsnokok számára az üzemanyag kifogyása hadbíróságot jelentett. A merülőpálcák segítségével ugyan pontosan lehetett mérni az egyes tartályokban lévő üzemanyagot, de a folyamat időigényes volt, és nem érte el egy megfelelően működő üzemanyagmérő hatékonyságát.
A motor meghibásodások közötti átlagos távolságnak 4000 km-nek kellett volna lennie, ami megfelel a Brit Rajnai Hadsereg egy páncélos egységének három év alatt megtett kilométerének. 1976-ban, a motorhibák közötti becsült távolság mindössze 1500 km volt. Az ugyanabban az évben egy kiképzési gyakorlat során gyűjtött adatokból kiderült, hogy egy harckocsiegység minden egyes 150 km megtétele után a Chieftainek 10 százalékos meghibásodási arányt szenvedtek el, és a szükséges javítások több mint 48 órát vettek igénybe. Egy korábbi, 1969-es gyakorlat során egyetlen Chieftain egység 43 harckocsijából 10 nap alatt 40 meghibásodott. Egy olyan háborúra készülő egységek számára, amelyek valószínűleg folyamatos mozgó műveletek jellemeznének, legalábbis a háború korai szakaszában, ezek az adatok meglehetősen aggasztóak voltak.
A Chieftain irányzók küzdöttek az irányzó készülékkel, amely hajlamos voltak bepárásodni. Mivel az irázó távcső törlői kevéssé bizonyultak hatékonynak, így helyben jobb minőségű ablaktörlő lapátokat fabrikáltak autók szélvédőtörlőiből.
A Chieftain célzási folyamata nem segítette elő a gyors és hatékony tüzelést. Az irányzó vagy a parancsnok először beirányozta a célpontot. Miután lézerrel meghatározta a cél távolságát, és kézzel beírta a távolsági adatot a ballisztikai számítógépbe, az irányzó megvárta, amíg a számítógép a löveget a helyes magasságra emelte. A célzó berendezésben a célzási ellipszis a cél fölé emelkedett, azt a számítógép nem tartotta a célon, mint a Leopard 2 és az Abrams esetén. Miután az automatikus célzás befejeződött, a lövész ismét becélozta a célt immáron biztosítva a megfelelő lövegemelkedést, és ez időbe került.
A Chieftain hibáinak orvoslását nem a műszaki tudás hiánya jelentette, hanem a pénztelenség.
Eredetileg a Chieftain lett volna az IDF általánosan rendszeresített harckocsija, kiváltva az öregedő M48 Patton és Centurion Sho't-okat, és maguk a Britek is hajlandók voltak eleinte a deal-re.
A Britek a VH-ban teljesen eladósodtak, széthitelezték őket, nem véletlenül őket a Lend-Lease tartotta életben. A Britek 31 milliárd dolláros hadisegélyt kaptak, az Oroszok 11 milliárdosat, és a Franciák meg 3 milliárdosat. 1954-ig jegyrendszer, és ilyenkor odáig süllyedtek, hogy a csúcstechnológia eladására is hajlandók lettek, mindent, amit lehetett, pénzzé tettek. Az csak hab a tortán, hogy mindkét országban Munkáspárti kormányzat / kabinetek voltak, és így sokkalta gördülékenyebb volt a megegyezés. Vegyenek az Izraeliek egy újabb kéttucat használt Centurion-t, és amint kijönnek a Chieftain-ek, frissen a gyártósorról egyből megkapják, jelképes áron, gyári újként és elsőként.
Kettő tesztpéldányt kaptak 1967 - 69-ben, komoly érdeklődést mutattak irántuk és segítettek a fejlesztésébe, műszakilag. A sokkalta öregebb Centurion-nak problémája a különösen gyenge mobilitás / motorizáltság, Heavy Cruiser Tank volt, de az Izraeliek amerikai motort és váltót beleerőszakolták az övéikbe, mintha új harckocsi lett volna, jó teljesítménnyel, és mind a mai napig működnek. A Centurion-ok harckocsikként letűntek, de Nakpadon / Nagmachon / Puma APC-ként tovább vannak hadrendben.
A Chieftain pontosan ugyanilyen problémáival tisztában volt, azonban az Izraeliek jól demonstrálták a műszaki képzettségüket / kísérletezésüket, feltalálták volna magukat.
A zártajtós megállapodás valahogyan kiszivárgott, az Arabok között is híre ment, a Brit nagykövetségeket / konzulátusokat / egyéb gyarmati érdekeltségeket mindenhol meglincselték, olyannal is fenyegetőztek, hogy kiveszik a pénzüket a Brit Tőzsdéről és akkor valóban beütött volna náluk az államcsőd, így kellett az Izraeliek támogatásáról lemondani. De attól még nem támogatták az Izraellel ellenséges Arab államokat, nekik a T-62-es lett a legfőbb játékszerük.
Az USA-nal kilincseltek, ők nem függtek az Araboktól, és mentek is nekik a Patton-ök és F-4-es Phantom-ok, de a Patton-ökkel elégedtelenek voltak, és lett így a Merkava, teljesen unortodoxként.
Eredetileg a Chieftain lett volna az IDF általánosan rendszeresített harckocsija, kiváltva az öregedő M48 Patton és Centurion Sho't-okat, és maguk a Britek is hajlandók voltak eleinte a deal-re.
A Britek a VH-ban teljesen eladósodtak, széthitelezték őket, nem véletlenül őket a Lend-Lease tartotta életben. A Britek 31 milliárd dolláros hadisegélyt kaptak, az Oroszok 11 milliárdosat, és a Franciák meg 3 milliárdosat. 1954-ig jegyrendszer, és ilyenkor odáig süllyedtek, hogy a csúcstechnológia eladására is hajlandók lettek, mindent, amit lehetett, pénzzé tettek. Az csak hab a tortán, hogy mindkét országban Munkáspárti kormányzat / kabinetek voltak, és így sokkalta gördülékenyebb volt a megegyezés. Vegyenek az Izraeliek egy újabb kéttucat használt Centurion-t, és amint kijönnek a Chieftain-ek, frissen a gyártósorról egyből megkapják, jelképes áron, gyári újként és elsőként.
Kettő tesztpéldányt kaptak 1967 - 69-ben, komoly érdeklődést mutattak irántuk és segítettek a fejlesztésébe, műszakilag. A sokkalta öregebb Centurion-nak problémája a különösen gyenge mobilitás / motorizáltság, Heavy Cruiser Tank volt, de az Izraeliek amerikai motort és váltót beleerőszakolták az övéikbe, mintha új harckocsi lett volna, jó teljesítménnyel, és mind a mai napig működnek. A Centurion-ok harckocsikként letűntek, de Nakpadon / Nagmachon / Puma APC-ként tovább vannak hadrendben.
A Chieftain pontosan ugyanilyen problémáival tisztában volt, azonban az Izraeliek jól demonstrálták a műszaki képzettségüket / kísérletezésüket, feltalálták volna magukat.
A zártajtós megállapodás valahogyan kiszivárgott, az Arabok között is híre ment, a Brit nagykövetségeket / konzulátusokat / egyéb gyarmati érdekeltségeket mindenhol meglincselték, olyannal is fenyegetőztek, hogy kiveszik a pénzüket a Brit Tőzsdéről és akkor valóban beütött volna náluk az államcsőd, így kellett az Izraeliek támogatásáról lemondani. De attól még nem támogatták az Izraellel ellenséges Arab államokat, nekik a T-62-es lett a legfőbb játékszerük.
Az USA-nal kilincseltek, ők nem függtek az Araboktól, és mentek is nekik a Patton-ök és F-4-es Phantom-ok, de a Patton-ökkel elégedtelenek voltak, és lett így a Merkava, teljesen unortodoxként.
T
Törölt tag
Guest
Egen, a Trabant is pont csak ennyivel maradt el a VW Golf-tól.
Ami hosszú kisregényt írtam, ignorálod ?
És a mindenevő motoros NATO szabvány, ami papíron jól néz ki, de gyakorlatban nem működik.
Folyt. köv:
A Britek még csak alig jutottak tovább a Nullszérián, a hadrendbe állítás kicsit váratott magára, de belátták, hogy az ATGM-ek, és a 115 milis APDS veszélyesek az övéikre, sőt át is ütik, a hagyományos RHA + öntött acélt jó hogy, a korszellemmel ellentétben fontosnak tartották a személyzet túlélését, ezt a páncélvédettségben látták, nem a mobilitásban és álcázásban, és kezdtek is azonnal a fejlesztéseiknek. 1963-ban kezdték, 1971-re lett kézzelfogható eredménye, az FV 4201-es Chieftain FV 4211-es Aluminium Chieftain-né nőtt fel, korlátozottan ismert a fórumon, és @fip7 kolléga topicindító posztjában is szúrt be róla képet.
Papíron egy nagyon jó harckocsi volt, de annak is elestek az exportpiacától, Iránnak szerették volna eladni, az Ajatollah miatt dőlt kútba, és pénzhiányosan születtek meg a Chieftain Stillbrew - Challenger 1 - Challenger 2, amik mind - mind nagyon egyszerű, kispórolt megoldásúak, és nem csoda, hogy más, gyengébbnek tekintett harckocsik is képesek legyőzni őket.
A Chieftain Stillbrew-en rémprimitív módon a toronyra csavaroztak acéllemezeket, közöttük gumival, egy kezdetleges és alternatív NERA-rendszerű páncélzat jött létre, azonban nyersgumiból állt, az acéllemezek minősége is hagyott kívánnivalót, és a csavarozás minősége is, 1 - 2 találatot viselt el, és a következőnél az egész leszakadt, ellenben a T-55-ös Enigma moduljai 3 MILAN-t is elviseltek, vagy az Alu Chieftain-é 9 találatot is, mielőtt a szerkezeti integritásuk tönkre ment. A motorhoz nem nyúltak, és jelezték, hogy "Emergency / Interim" dizájn, csodákat nem szabad várni tőle.
A Chally 1 - 2 masszív és minőségi Dorchester-t kapott a toronyra, de a teknő továbbra is 80 mili RHA.
A Challenger 1 lebőgésében szerepet játszott az osztott lőszerhez való ragaszkodásuk, és a gyakran meghibásodó füstelszívó / NBC rendszerük, ami a bennük ülőket is akadályozta. Papíron minden harckocsi bír füstelszívóval és NBC rendszerrel, de gyakorlatban az Abrams-en, a Leopárd 2-esen, és a Leclerc-en működik sterilen, addig a T-90A-n is tüzelés után úgy ömlik a lövegzárból az égéstermék, hogy nem szégyellik ezt a hibáját.
A Britek még csak alig jutottak tovább a Nullszérián, a hadrendbe állítás kicsit váratott magára, de belátták, hogy az ATGM-ek, és a 115 milis APDS veszélyesek az övéikre, sőt át is ütik, a hagyományos RHA + öntött acélt jó hogy, a korszellemmel ellentétben fontosnak tartották a személyzet túlélését, ezt a páncélvédettségben látták, nem a mobilitásban és álcázásban, és kezdtek is azonnal a fejlesztéseiknek. 1963-ban kezdték, 1971-re lett kézzelfogható eredménye, az FV 4201-es Chieftain FV 4211-es Aluminium Chieftain-né nőtt fel, korlátozottan ismert a fórumon, és @fip7 kolléga topicindító posztjában is szúrt be róla képet.
Papíron egy nagyon jó harckocsi volt, de annak is elestek az exportpiacától, Iránnak szerették volna eladni, az Ajatollah miatt dőlt kútba, és pénzhiányosan születtek meg a Chieftain Stillbrew - Challenger 1 - Challenger 2, amik mind - mind nagyon egyszerű, kispórolt megoldásúak, és nem csoda, hogy más, gyengébbnek tekintett harckocsik is képesek legyőzni őket.
A Chieftain Stillbrew-en rémprimitív módon a toronyra csavaroztak acéllemezeket, közöttük gumival, egy kezdetleges és alternatív NERA-rendszerű páncélzat jött létre, azonban nyersgumiból állt, az acéllemezek minősége is hagyott kívánnivalót, és a csavarozás minősége is, 1 - 2 találatot viselt el, és a következőnél az egész leszakadt, ellenben a T-55-ös Enigma moduljai 3 MILAN-t is elviseltek, vagy az Alu Chieftain-é 9 találatot is, mielőtt a szerkezeti integritásuk tönkre ment. A motorhoz nem nyúltak, és jelezték, hogy "Emergency / Interim" dizájn, csodákat nem szabad várni tőle.
A Chally 1 - 2 masszív és minőségi Dorchester-t kapott a toronyra, de a teknő továbbra is 80 mili RHA.
A Challenger 1 lebőgésében szerepet játszott az osztott lőszerhez való ragaszkodásuk, és a gyakran meghibásodó füstelszívó / NBC rendszerük, ami a bennük ülőket is akadályozta. Papíron minden harckocsi bír füstelszívóval és NBC rendszerrel, de gyakorlatban az Abrams-en, a Leopárd 2-esen, és a Leclerc-en működik sterilen, addig a T-90A-n is tüzelés után úgy ömlik a lövegzárból az égéstermék, hogy nem szégyellik ezt a hibáját.
Hány harckocsi van, aminél gyakorlatban kihasználják a mindenevőséget, és hány, amit egyfajta üzemanyaggal menetnek ?
A mindenevőség nem arra az esetre van, amikor nem probléma a megfelelő tüzelőanyag, hanem arra, hogyha nincs elég gázolaj. Egyébként semmilyen hátránya nincs a mindenevő motornak azt a pár 10kg-t leszámítva mennyivel nehezebb.
Az Amerikaiak nem hisznek az olyan esetekben, hogy az Autobahnon guberált fáradtolajjal kéne tankolni az övéiket, ők a légifölény mellett működő utánpótlásban hisznek, a Németek mást vallanak, és a Brit harckocsik a formaságok kedvéért mindenevők, de amint írták, a gyakorlatban nem javallták az előre beállított üzemanyagtól való eltérést.