DÉL-KOREÁBAN MÁR EGYMÁST KÖVETŐ HARMADIK NAPON SIKERÜLT 100 ALÁ SZORÍTANI AZ ÚJONNAN REGISZTRÁLT FERTŐZÖTTEK SZÁMÁT –
írja a Yonhap angol nyelvű dél-koreai hírügynökség. A 84 új fertőzés többségét már nem az eddigi gócpontokból, Tegu és Phjongcshang megyékből észlelték, hanem a főváros, Szöul térségéből, ahol a múlt héten
egy 800 fős fővárosi call centerben fedeztek fel egy járványgócot. Dél-Koreában február közepén harapódzott el a járvány,
amikor kiderült, hogy egy több százezer fős keresztény gyülekezet egyik idős tagja koronavírus-hordozó, aki a szekta számos tömegrendezvényén részt vett. A Tegu központtal működő szekta tagjai iszonyú gyorsan fertőztek tovább, és a hónap végére már Dél-Koreában terjedt a leggyorsabban a vírus a világon.
Dél-Koreában már harmadik napja stagnál az új fertőzöttek száma
A CSEH KORMÁNY HÉTFŐN KÜLÖNGÉPET INDÍTOTT A KÍNAI SENCSENBE, HOGY 100 EZER, A KORONAVÍRUST KIMUTATÓ GYORSTESZTET HOZZON HAZA. A légierő Airbus A319-esét szerda kora hajnalra várják vissza. A kínai tesztek 29 perc alatt kimutatják a koronavírus jelenlétét a szervezetben. Vasárnap egyébként a cseh egészségügyi miniszter megállapodott a járvány enyhültével számos szabad kapacitással bíró Kínával 1,1 millió orvosi maszk és 5 millió védőmaszk beszerzéséről is – ezek legkorábban szombatra érkezhetnek meg. Andrej Babiš miniszterelnök szerint Indiából és Vietnámból is vannak ajánlataik,
azonnal meg kell rendelnünk a felszerelést, és azonnal ki kell fizetnünk.
A cseh kormány különgépet indított Kínába 100 ezer gyorstesztért
Hétfőn 16 ezer új munkanélküliségi segélykérelmet regisztrált az osztrák munkaügyi hivatali szolgáltatásokat is ellátó Arbeitsmarktservice (AMS) munkaközvetítő szervezetnél.
Koronavírus: Ausztriában egy nap alatt 16 ezren kértek munkanélküli segélyt
Herbert Diess vezérigazgató keddi tájékoztatása szerint két-három hétre függesztik fel a termelést legtöbb németországi és európai üzemükben. A spanyolországi, portugáliai, olaszországi és szlovákiai üzemek már a héten leállnak. Diess szerint a járvány miatt eleve csökkent a kereslet az autóik iránt, és a termékláncban is fennakadásokat okoz, hogy bizonytalanná vált az alkatrészellátás. A sajtójelentések szerint az üzemi tanács egy levélben arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a pénteki műszakzárással áll le a termelés a legtöbb üzemben Németországban és Európa más országaiban.
Az autóipart is utolérte a járvány, a VW bezárja európai gyárai többségét
Bajban ismerszik meg a minden, és a koronavírus, a baj, amilyet nagyon-nagyon rég nem látott a világ, tényleg mindenről megmutatja, hogy valójában mennyit ér. Így van ez az egyéni szinttől, a hős vuhani orvosoktól és bergamói nővérektől kezdve az intézményekig és komplett társadalmakig, mint a fertőzést különböző módszerekkel, de hatékonyan korlátozni képes
dél-koreaiak vagy skandinávok. De sokan vannak, akiknek alkalmatlanságát, aljasságát, ezek kombinációját a Covid-19 csak még nyilvánvalóbbá teszi. Az új betegséget
hetekig-hónapokig elhallgató kínai állam, a vírust egy ideig
gyakorlatilag szabadjára engedő iráni ajatollahok. És ott vannak azok a spanyol, amerikai, brit vagy éppen magyar politikai vezetők, akiknek döntéseit majd a történelem ítéli meg. Mármint néhány nap vagy legfeljebb hét múlva, amikor kiderül, hogy megmentettek, vagy éppen halálra ítéltek több ezer embert. A világ szerencsétlenebb feléről biztos érkeznek majd tragikus történetek, de a nyugati világban egyetlen intézmény volt, amely a járvány hatására gyakorlatilag napok alatt összeomlott: az Európai Unió. Nem az a magyar kormánypropaganda által „Brüsszel” kódnévvel illetett, ilyen esetekben nem sok eszközzel (anyagival és egyébbel) rendelkező európai intézményrendszer, hanem a 27 tagállam laza szövetsége, amit most, mint patkányok a süllyedő pestishajót, gyakorlatilag mindenki elhagyott. Azon lehet vitatkozni, hogy ez a 27 tagállam valójában miért állt össze, kinek jó ez egyáltalán, mit lehetne máshogy és jobban csinálni. Ahhoz viszont nem férhet kétség, hogy bármi is a célja egy ilyen uniónak, bajban segíteni kell egymáson. Abban a néhány hétben, amióta a koronavírus elérte Európát, ennek a segítségnek, szolidaritásnak a csírájával sem nagyon lehetett találkozni a kontinensen. Voltak különösen csúnya, a szolidaritás hiányánál jóval súlyosabb epizódok is. A franciák és a németek például gyorsan megtiltották mindenféle gyógyászati segédeszközök, például a maszkok exportját – még az EU-n belül is. Ebből ugyan később visszatáncoltak, akárcsak a hasonlóval
tétován próbálkozó Magyarország is, de a hörcsögködő felhalmozási szándék így is nyilvánvalóvá vált. Erős, központi, európai járványügyi hatóság nélkül, amely koordinálhatná az egyes tagállamok egészségügyi rendszereit, mindenki megy a saját feje után. Egy jól működő közösség képes lett volna segíteni a bajba került Olaszországnak: oda lehetett volna szállítani más, kevésbé súlyos helyzetben lévő országokból a lélegeztetőgépekig bezárólag orvosi eszközöket, és persze orvosokat és nővéreket is. Így egyrészt hatékonyabban lehetett volna segíteni az olasz koronavírusos betegeken, másrészt a ciprusi, magyar vagy portugál egészségügyi szakemberek értékes tapasztalatokkal és gyakorlattal térhettek volna hazájukba. Hogy aztán amikor ott nagy a baj, ezt a tudást otthon kamatoztathassák – akár olasz lélegeztetőgépekkel és orvosokkal kiegészülve. De szolidaritás helyett minden európai ország az elzárkózást választotta, nem csak egymás segítésétől, hanem a szó fizikai értelmében is. Hétfőn délre Orbán Viktor is bejelentette, hogy
lezárjuk Magyarország határait, és csak magyar állampolgárokat engedünk be. Ugyanez volt a reakciója Litvániától Dániáig számos EU-tagországnak. Hétfőn a
németek is közölték, hogy zárnak, minden bizonnyal napokon belül már nem lesz európai ország, amely ne tenne ugyanígy.
A koronavírus megmutatta Európa legrosszabb oldalát
Dél-Szudánban kutatok, évente pár hónapot. Idén április első hetéig terveztem kint maradni, de a súlyosbodó helyzet miatt múlt hét szerdán eldöntöttem, hogy hazautazom, és önkéntes karanténba helyezem magamat. Itt vette kezdetét egy rendkívül hosszadalmas és nyögvenyelős utazás, hogy végül hétfő délben megérkezzem Budapestre. Az utazás legmegdöbbentőbb eleme mindenképpen az volt, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren semmi jele nem volt a készültségnek, vagy hogy az egész világ éppen egy vészhelyzettel küzd.
Két perc alatt, hőmérőzés nélkül átszaladtam Ferihegyen, miután három napon át utaztam körbe a fél világot
A kínai BYD, amelynek magyarországi üzeme is van Komáromban, jelenleg autók helyett milliószámra gyártja az orvosi maszkokat. A szencseni székhelyű vállalat – Kína legnagyobb elektromosautó-gyártója – az első, ahol a termelést átállították a jelen állapotok szerint sokkal fontosabb orvosi maszkok gyártására. A cég februárban állt át a maszkok készítésére, és mostanra 24 órás, három műszakos termelésben ontja magából a létfontosságú terméket.
Kína legnagyobb elektromosautó-gyárából most a világ legnagyobb orvosi maszk gyártója lett
Bill Gates még 2018 májusában beszélt arról, hogy a világ kormányai nem veszik elég komolyan a járványokat. Január óta küzd a világ azzal, hogy valahogyan megállítsa az új koronavírus terjedését. Miközben a távol-keleti országokban mintha már túl lennének a nehezén, az európai országok és Irán váltak a járvány gócpontjaivá. A vírus okozta megbetegedések miatt az egészségügy extrém mértékben leterhelt, az pedig mára egyértelművé vált, hogy a kórokozó súlyos gazdasági károkat és válságot okoz. A jelenleg is zajló eseményeket látva úgy tűnik, a világot felkészületlenül érte a járvány felbukkanása. Meglepni azonban nemigen lephetett meg senkit.
Két éve már figyelmeztetett Bill Gates, hogy jöhet egy új világjárvány, és nagy baj lesz belőle