Járványok, fertőzések (humán)

"Nagyon hatékonynak bizonyult a kínai Sinovac vakcina a valós életben"

"Indonéziában 25 374 egészségügyi dolgozót figyeltek meg 28 napon keresztül, miután megkapták a második oltást is a Sinovac vakcinából, és azt találták, hogy a vakcina 100%-ban megvédte őket a halálozástól, 96%-ban pedig a kórházba kerüléstől már a második oltást követő 7. naptól."
"A miniszter hozzátette, hogy a dolgozók 94%-át a vakcina magától a koronavírus-fertőzéstől is megvédte, ami egyébként sokkal jobbnak tűnő eredmény, mint amit korábban közöltek a vakcinával kapcsolatban"

https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...-kinai-sinovac-vakcina-a-valos-eletben-482780

Ez az a Sinovac, amelynek a teszteredményei 50,4% ás 91,3% között szórtak, de a nyugati és a hazai független-objektív sajtóban csak az 50%-os hatékonyságot hangsúlyozták.
Most a törökök először 91,3%-os, majd 83,5%-os hatékonyság mérése után az indonézek is nagyon magas gyakorlati hatékonysági arányt mértek. A Chilei 67%-os betegség megelőzési, 85%-os kórházi kezelést igénylést igénylő súlyos megbetegedés megelőzési, 89% intenzív ellátás megelőzési és 80%-os halálozás megelőzési arány is messze a brazilok második mért értéke fölött volt. Még a brazilok is elsőre 78%-os hatékonyságot mértek. Ráadásul a súlyos betegség megelőzési arány még az 50,4%-os hatékonysági mérés után is 83,7%-ra jött ki Brazíliában is.
 
Pedig minden szar, semmi sem működik, Nyunyóka és a kormány is idióta, ehhez sem ért, és még Tibi atya is megmondta, hogy a terasz nyitás, meg ami Pécsett volt, na az majd, meg hűha, de meglátjuk, meg mind meghalunk. Erre ...

Nyugi, erre egy ellenzéki simán azt mondja, hogy hazudnak, hamis számokat közölnek, vagy kisebbítik őket vagy felfújják, vagy mindkettőt egyszerre.
Nem tudom egyébként én sem, hogy van-e a vakcinának szerepe a most csökkenő számokban. Talán van, de ment lefelé 1 éve is, igaz akkor járvány sem volt, csak pánik. Megint elmegy szabadságra a vírus?
Mindenesetre tavaly a járványmatematikusok jól ráijesztettek a kormányra tudtommal tavasszal, ezért voltak a kórházi kiürítések. Akkor nem jött be, amit jósoltak, ha így volt.
 
Nyugi, erre egy ellenzéki simán azt mondja, hogy hazudnak, hamis számokat közölnek, vagy kisebbítik őket vagy felfújják, vagy mindkettőt egyszerre.
Ehhez nem kell ellenzékinek lenni. Pontosan ez történik! A vak is látja, hogy úgy manipulálják a számokat, ahogy azt az aktuális érdekek éppen megkívánják! Meglehetősen nagy a "lötyögése" ezeknek az adatoknak. Ez világosan látszik a valós mortalitási számokból, ha csinálsz egy összevetést.
 
A teszteknél ha valami negatív, az számít jó eredménynek(mert a teszt nem mutatta ki a keresett vmit: nemtörtént változás, ebből a szempontból szól úgy az orvosi életben elfogadott szóhasználat, hogy negatív).
Ezzel szemben te a szokásos (hétköznapi használatban használt) értelmében használod a negatív jelzőt, tehát kedvezőtlen, alacsony szintű anti-test szint.
A félreértések elkerülése végett jobb ilyenkor más, egyértelműbb szót használni például: rossz/kedvezőtlen eredmény, nem elég (anti-test szint, kevés(a védelemhez), stb...)
A leleten is az szerepel, hogy negatív (a számérték mellett). Szóval amúgy egyetértek, ha valami rossznak a jelenlétét vizsgálják, de a kérdés, hogy mi a kérdés :)
Ha az a kérdés, hogy van-e megfelelő mennyiségű antitest, és a válasz az, hogy negatív, az helyénvalónak tűnik.
 
Bevallom őszintén, amikor elkezdtük a fokozatos nyitást, meg voltam győződve, hogy a járványadatok súlyosbodni fognak. Ennek ellenére viszont látszik, hogy a kormányzati járványmatematikusok, akik nyilván jóval több adatból dolgoznak, mint amit mi ismerünk, kiválóan határozták meg az egyes nyitási lépések lehetséges kezdetét. (Bár az első oltások számához kötött nyitásnak megvoltak az esetleges buktatói, mégis eddig jól működtek.)
Igen, egyelőre úgy tűnik, ezt a hullámot letudtuk, nem akadt meg a csökkenés. Feleségem is azt mondja, hogy mostanában nem nagyon kap olyan ct-t, ami szerint covidos az illető, post covidosak néhányan. Szemben az egy-másfél hónappal ezelőtti állapotokkal, amikor éjjel-nappal covidos ct-ket nézegetett.

Már csak abban kell bízni, hogy mire bejönne az indiai variáns, addigra megfelelő átoltottság lesz, és nem lesz akkora gáz belőle, mint március-áprilisban volt.
 
"Újabb jó hír a Pfizer vakcinájáról: hatékony a mutánsokkal szemben is"

"A Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett, koronavírus elleni oltóanyaga hatékony védelmet nyújt a vírus Japánban eddig kimutatott variánsai, egyebek közt a brit, dél-afrikai és indiai mutánsa ellen is - áll a Jokohamai Egyetem szerdán közzétett tanulmányában.
A kutatás során 105, a vakcina mindkét adagjával beoltott, a víruson korábban át nem esett embernél vizsgálták hét vírusvariáns elleni antitestek jelenlétét.
Az eredmények szerint 90-94 százalékuknál találtak antitesteket a Covid-19 brit, dél-afrikai és brazil mutánsa, 97 százalékuknál pedig az indiai variáns ellen, a vírus Japánban a járvány kezdetétől kimutatható variánsa ellen pedig 99 százalékuknál indult meg az antitestek termelése."

https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...arol-hatekony-a-mutansokkal-szemben-is-482816

Nem túl nagy minta, de azért biztatók az eredmények. Izraelben is az látszott, hogy az indiai mutáns sem tudja áttörni az oltás által kialakított védettséget.
 
Ehhez nem kell ellenzékinek lenni. Pontosan ez történik! A vak is látja, hogy úgy manipulálják a számokat, ahogy azt az aktuális érdekek éppen megkívánják! Meglehetősen nagy a "lötyögése" ezeknek az adatoknak. Ez világosan látszik a valós mortalitási számokból, ha csinálsz egy összevetést.
Rólad egy film jut eszembe ….Félelem és reszketés Las Vegasban…kult film …kell az élethez
 
Ami még komoly aggodalomra adhat okot az a következő: az USA-ban nyilvántartott vélhetően a covid-ellenes oltásoknak bejelentett súlyos és végzetes mellékhatások száma meghaladja az előző ~30évet öszesítve..

VAERS+deaths+reported+1990-2021-0501.jpg

habár ezek lehetnek hibás jelentések is, azért mindenképp elgodolkodtató!

forrás: https://www.virginiastoner.com/writing/2021/5/4/the-deadly-covid-19-vaccine-coverup
 
Az az elgondolkodtató, hogy ezen miért kell gondolkodni?
Nem a többi oltással versengenek a koronvírus oltások, hanem a vírussal.
Még szép, hogy a többi oltásnál kevesebb a mellékhatás, mivel azokat már kívül-belül ismerik az orvosok is, tudják pontosan mit mikor és kinek lehet / kell adni. A koronavírus elleni oltásoknál meg ez a mostani a tesztüzem. Viszont a vészhelyzet miatt élesben kell tesztelni. Még mindig jobb, mint hagyni szabadon tombolni a járványt. Ez van, nem mindig lehet csak a jó és jobb között választani.
 
Ezzel semmi gond nem lenne, ha így adnák elő, ahogy te.