Igen, az utolsó 3000 fontos (1360kg-os) amerikai szabadesésű nemirányított bombatest az M118HE volt, amit még elláttak HBOS és később még a Paveway irányító kittel is. Ezeket az M118-asokat az USAF F-105-ösökről Vietnam-ban, illetve a háború vége felé a HBOS és Paveway első generációs kitjeivel F-111-esekről oldotta, de az F-4-esek fegyverzetében is rendelkezésre állt. Sőt, a US Navy még a kisméretű A-4 Skyhawk-on is tesztelte!
Ami a dizájnt illeti, ez még a Tallboy, Grand Slam, illetve T-12 aerodinamikáját követte, azaz némiképp újabb volt, mint a világháborús 4000 fontos elődje is
(AN-M56 Blockbuster, a B-29-es a megfelelő hatótáv mellett, no meg a mérete miatt csak kettőt tudott elvinni, de egy B-29-es kötelék gyakran összdobással támadta a japán városokat, nem ritkán azok belvárosát is) ami miatt egy időre megfelelt a szuperszonikus korszak harcászati tipusain is, akár külső hordozással is.
Majd a harcászati repülők arzenáljából az új, sokkal áramvonalasabb Mk-81/82/83/84 típuscsalád (250/500/1000/2000 font) teljesen kiszorította.
Az új bombafegyverzet legnagyobbja ugyanis pontosabban volt célbajuttatható még szabadeséssel is, de a rombolóereje nem sokkal maradt el, miközben az egyre jobban teret hódító precíziós kitek korában már nem volt szükség a másfélszeres tömegre, ami amúgy se jelenett másfélszeres rombolóerőt. Sem átütőerőt.
A hetvenes évektől megjelent új harcászati típusok (elsősorban az F-16A) pedig hatékonyabban tudtak támadni egyszerre két darab 2000 fontos Mk84-essel, mint egy darab 3000 fontos M118-assal.
Az utolsó éles M118-as bevetéseket az izraeli légierő hajtotta végre az F-4-esekről (és Kfirekről) leoldva 1982-ben Libanon ellen, aztán náluk is kikopott ez a fegyver.
Ami a kalibert magát illeti, az amerikaiak nem adták fel egészen a 3000 fontos kategóriát, hiszen a légi indítású AGM-86 ALCM robotrepülőgép D-változatának a harci része egy 3000 font tömegű, nagy átütőerejű, megvastagított, szuperkemény fémburkolatú penetrátor, precíziós, megerősített fedezékek elleni támadáshoz.
A 3000 fontnál nagyobb modern nyugati kaliberekről pár szót. Nos az 1991-es Öböl Háború idején M203-as 110mm-es önjáró lövegek csövéből improvizált 4000-5000 fontos oldási tömegűre kapott GBU-28-as volt sokáig a legnagyobb fegyver az USAF harcászati repülőinek arzenáljában, de mára már megjelent a GBU-72, ami hivatalosan is 5000 fontra van kalibrálva és az F-15E képes hordozni, mintegy leváltandó a korábbi GBU-28-asokat.
Efelett már csak a bő 13 tonnás GBU-57 MOP van, de azt csak hadászati típusok képesek hordozni.
A precíziós csapásmérések megjelenésével a szakma itészei sokáig hangoztatták a túlméretesnek gondolt kaliberek oktalanságát, mintegy anakronisztikusnak tartva a nyugati Daisy Cutter, vagy a szovjet FAB-3000M54 és FAB-9000M54-eseket, melyek amúgy szépen ki is haltak.
Legtovább a Daisy Cutter tartotta magát, egészen az afganisztáni invázió első pár évéig, de csak, hogy aztán megjelenjen az utódja, a GBU-43 MOAB, immáron precíziós kivitelben, ami a Hercules-ről való oldási profilját tekintve messze nem egy siklóbomba, viszont a rombolási rádiusza, illetve az elműködésének jellege (vékony falú bombatest, nagy robbantöltettel, nagy lökéshullámot generáló hatásmechanizmus) miatt igazi precizitásra eleve nincs is szükség.
Az oroszoknál pedig előbb a FAB-3000M46-osok egy-egy még mutatóban megmaradt példányát próbálták ki a nagy kiterjedésű Azovstal épületkomplexuma ellen, majd az újra sorozatgyártásba vett FAB-3000M54-eseket látták el áramvonalazó burkolattal és UMPK precíziós irányítású siklórepülést biztosító kittel.
Ugyanis addig csak a KAB-1500L és T voltak a legnagyobb "precíziós" eszközök, de ezek bevetéséhez a hagyományos FAB-1500M54-esekhez hasonlóan be kellett repülni az ellenség fölé, mivel a KAB rendszerek csak korrigált zuhanású bombák, ahol a szabadesés vektorát lehet kis mértékben a célbacsapódáshoz igazítani.
Kvázi, mint a MOAB esetében.
A francia és angol gépeken egészen a közelmúltig 1000 fontnál nagyobb kaliberű bombatest nem is nagyon létezett. Az európai tagállamok közül pedig a németek eleve nem is rendelkeznek 2000 fontos bombafegyverzettel.
Ahogy a svédek sem.
Változás állt azonban e téren be, mégpedig a franciák esetében, ahol is az AASM moduláris rakétapóthajtással kiegészített precíziós csomag esetében a szokásos Mk-82 és 83-as kaliber mellé, elsősorban export célokra de megalkották a "Hammer" típusnevű verziót, mégpedig az Mk-84-esre alapozva.
Itt érdekes francia kreativitás volt a Rafale pilótafülkéjáből menet közben beállítható robbantási mód, ami szerint a Hammer alkalmazható nagy átüőerővel közvetlen becsapódással, vagy, ha a kiválasztott (és már akár az oldás után is módosított) másik célpont megköveteli, akkor a felszín feletti magasságon, lökéshullámmal rombolásra is.
Illetve, korábban a svédek tesztelték a JAS-39C-t Spanyolországban, nagy melegben két darab Mk-84-es és két Mk-83-assal, tehát összesen 6000 fontnyi bombatömeggel megpakolva (volt még két Sidewinder súlymakett is), igaz, csupán csak marketing céllal.
Amennyire én tudom, a svéd légierőben nincs rendszerben az Mk-84-es bombatípus egyik változata sem.
Az orosz FAB-3000 UMPK és az ODAB-1500 UMPK elvileg közel azonos hatásúak, ami a nettó lökéshullám rombolását illeti, nyilván itt az ODAB-1500-s előnye a magasabb égési hőmérséklet és a kisebb méret és tömeg, ami miatt ebből egy Szu-34-es egyszerre akár kettőt is el tud vinni harci körülmények között.
De a hatamas FAB-3000M54 bombatest előnye a jókora repeszhatás, illetve a köpenyvastagsából adódóan ez a repeszfelhő jókora kinematikai hatással is bír.
A nagyméretű, szuperszonikus izzó bombatest darabok - az ODAB-1500-assal ellentétben - nem csak szétsöprik a nagy felületen szétbontakozott ellenséges technikát és élőerőt, de közel azonos vákuumhatás mellett akár a közepesen páncélozott, vagy megerősített fedezékek mögé rejtőző élőerőt, illetve technikát is meg tudják semmisíteni, vagy tudják azt rombolni.
www.defesaaereanaval.com.br
