Kiberhadviselés

Ez igazabol az izraeliek sara. Be kell tiltani az appot a katonak, defense contractorok stb között és kész. Ha fontos nekik, akkor majd az app fejlesztői kiizzadjak a megfelelő megoldast aktív katonak stb szamara is.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
A német kiberbiztonság fejét le akarják cserélni.

Nem adnék nagy jelentőséget neki, a legjobb az lenne, ha a titkosszolgálatok dolgai titokban mennének. Minden országban lehet mondani nagy mellényúlásokat, amiket elkövettek és utána a nagy meglepetést a lebukásnál. Lehetett számítani arra, hogy a sorozatos Németország elleni sikeres támadások után valakit fel kell mutatni az átlag polgár elé, hogy ő a hibás minden kudarcért.
 
Talán még az intelligens WC kefe is a kínaiaknak kémkedik. :eek:

" Most például az derült ki, hogy a kínaiak akár több millió britet is megfigyelés alatt tarthatnak, és nem is akármilyen módon.

A híradások szerint a kocsikban, laptopokban, hűtőszekrényekben, vagy akár csak az okos villanykörtékben lévő, kínai gyártmányú microchipek révén tehetik ezt, ami megdöbbentő fejlemény. Ez állítólag még nagyobb potenciális veszélyt jelent a szigetország állampolgáraira, mint a „hagyományos”, okostelefonon keresztül történő kémkedés."

Na, jó reggelt, ez kábé az "okosotthonok" koncepció hajnala óta elég triviális, igazából érthetetlen, hogy eddig miért gondolta bárki, hogy nem így lesz.
 
Sérülékenységet (összesen 5-öt, ebből 2 kritikus) találtak a TETRA rendszerben.
A részleteket augusztus 9-én a Black Hat konferencián fogják bemutatni.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
A cikk lényege:
"researchers at the Centre for Information Resilience (CIR), a human rights non-governmental organisation, have devised a way by which Telegram users can be geolocated. CIR’s approach uses the Python programming language. Python was used to create a dedicated script which can extract the geographical coordinates of the devices participating in a Telegram channel. As well as geolocation details, the script can discern the identity of user, the date the post was made, the content of the message and any media that was posted such as still photos or video. CIR researchers have included step-by-step details on how to use this script with Telegram. Instructions are sufficiently clear so that even a non-specialist or someone with only a basic grasp of computing can follow them. Once all these steps have been followed it is possible to visualise the locations of the Telegram users via Google Earth."

Ami érdekes, hogy azóta sem találom sem a CIR oldalain, sem máshol a leírt módszer nyomát.
 
Last edited:
  • Hűha
Reactions: endre

A kérdés inkább ott merül fel, hogy egyáltalán a Telegram alkalmazásnak vajon mi köze van a user lokációjához?
Egyáltalán hogy jut hozzá?
 
A hollandok kínai malware-t találtak egy katonai (nem titkosított K+F tevékenységre használt) hálózaton

South Korean police found evidence pointing to a concerted attack against defense industry companies by North Korean hacking organizations including the Lazarus Group in order to obtain defense technology.

The police also said the methods of attack had been varied, with numerous hacking organizations mobilized to target not only defense companies but also other businesses in partnership and outsourcing relationships with them.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and Nemerson