Környezetvédelem

Mondjuk vannak tervek dunai víztározókra.

Homokhátság csatorna...

Ismerem őket, de ezzel mondjuk a tiszántúli aszályon túl sokat nem segít, de még az öntözés minőségét, max mennyiségét javíthatja.
Érdekes, hogy a homokhátságon elég nagy vízfelületek voltak csatorna nélkül is. El kéne gondolkodni, hogy hova és miért tűntek el.
Tervekből elég sok van. Megvalósításból sajnos sokkal kevesebb. Pedig vannak a műtárgyépítésénél sokkal olcsóbb és ugyan úgy megvalósítandó feladatok. Pl. mezsgyék kijelölése, fasorok ültetése -de közben az ártéri erdők gyérítése.
De, ezek a viszonylag radikális megoldások sem zárják ki a szélsőséges időjárást, vagy az aszályt; mert ezek voltak régen is.
 
de közben az ártéri erdők gyérítése
Hogy miért "akarok" egyszerre ültetni és irtani?
Az alábbi videókból látszik, hogy az árterek erdei milyen hatalmas mennyiségben tartalmaznak invazív fajokat, amik negatív hatással vannak sok mindenre; növényekre, állatokra -de még a gazdálkodásra is. Most ott állnak, oda nem illő módon; a soha ki nem termelt, vagy kitermelésük nem is tervezett tájidegen erdők vannak. Amik kitermelése a mai energiaigényes (és papír, meg fa alapanyag hiányos) korszakunkban még nemzetgazdaságilag sem egy haszontalan tevékenység lenne. Mert ne gondoljuk, hogy lesz annyi fa fűtésre (energia előállításra) és ipari felhasználásra, mint amennyire szükség lenne. Már az utóbbi években is gond volt ebből -ha nem is feltétlen inden területen hiány. Ezzel párosulni tudna egy táj-regenerálási lehetőség, amit követni tudna a mezőgazdaság -hisz újra megjelenhetnének a vizenyős, fás legelők, amik hasznosítása extenzív módon viszonylag költséghatékony lenne.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Azzal együtt, hogy nekem is van - mondjuk így - öröklött, engedélyeztetésre váró kutam, ezt egy nagyon-nagyon elhibázott lépésnek tartom.
Mondjuk én nem fogom megvárni ennek a végét, rövidesen elintézem a jegyzőnél.
 
Az igazi gond az ellenőrzés hiánya. Számtalan helyet tudok, ahol felszíni vizekből is veszik az öntözővizet "okosban", a fúrt kutak vidéken mindenhol vannak, ahol nem túl költséges a talajviszonyok miatt a létesítés, ha engedik azt, ha nem. Én is úgy vettem a házat, hogy már volt rajta kút.
 
Szép nem szép, én pont pénteken értesítettem, egyben felvilágosítást kértem az engedélyek meglétéről a katasztrófavédelemtől, mint vízügyi hatóságtól, a kormányhivataltól és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságtól, amiért az egyik helyi vízfolyást eltorlaszolták homokzsákokkal és egy bazi nagy szivattyúval öntöznek belőle.
Ez még a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy a terület a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény által lehatárolt Országos Ökológiai Hálózat ökológiai folyosó minősítésű része.
Ráadásul megfigyeléseim szerint minimum 17 védett ízeltlábú-, hüllő-, kétéltű- és madárfaj élőhelye. Ami a torlasz miatt teljesen víz nélkül maradt. Mivel ez biztosítja egy másik, nagyobb csatorna vízutánpótlását is, ahol még több védett élőlény fordul elő, így még szomorúbb a helyzet…
 
De van egy még szomorúbb történet is. A lakóhelyemen van egy ex lege védett láp, amit a kedves gazdálkodók min. 4-5 helyen fúrt kutakkal vettek körbe. Az utóbbi években egyre jobban szárad ki a láp, mert már csökken a talaj felől a vízutánpótlása.
Gondolkoztam, hogy mit tehetnék ez ügyben, de túl sok dolog nem jutott az eszembe.
 
Egy bejelentés az illetékes természetvédelmi hatóságnál?
 
Egy bejelentés az illetékes természetvédelmi hatóságnál?
Ez lesz a vége. Plusz a katasztrófavédelem, mert ők a vízügyi hatóság.

Alapvetően azért dilemmázok, mert ismerem a helyi viszonyokat, tudom, hogy ezen a konkrét területen az értelmes szántóföldi növénytermesztéshez öntözés szükséges. Nem is szeretném mások megélhetését kockáztatni, azonban azt sem nézhetem tétlenül, hogy egy ex lege védett láp - tele értékes védett madárfajokkal - egyszerűen kiszárad...
 
De van egy még szomorúbb történet is. A lakóhelyemen van egy ex lege védett láp, amit a kedves gazdálkodók min. 4-5 helyen fúrt kutakkal vettek körbe. Az utóbbi években egyre jobban szárad ki a láp, mert már csökken a talaj felől a vízutánpótlása.
Gondolkoztam, hogy mit tehetnék ez ügyben, de túl sok dolog nem jutott az eszembe.
Nemzeti parkot értesítheted meg akiknek eddig is szoltál.
Valamint az önkormányzatot is értesítsd.
Egyszer egy kis alföldi lápocskát én is probáltam megmenteni, azt a környékbeliek telehordták sittel hogy legyen hol parkolni a gépekkel. Semmi nem történt, mert nem lápként volt nyilvántartva. Az nem volt zavaró senkinek hogy nem a saját területükre hordják a jóemberek a sittet.
 
Nemzeti parkot értesítheted meg akiknek eddig is szoltál.
Valamint az önkormányzatot is értesítsd.
A jegyző szarik rá, meg azért sem lép, mert a helyi politikában valamilyen szinten részt vesz, nem mer konfrontálódni a gazdákkal. (Van egy folyamatban lévő helyi jelentőségű védett természeti terület létesítésére irányuló beadványom előtte... hát ne tudd meg, hogy mit kell baszogatnom azért, hogy haladjon az ügy...) A mezőőröknek meg nincs jogosultsága ilyen ügyben intézkedni.
De a nemzeti park jó ötlet.

Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a láp magánterületen (osztatlan közös tulajdon) helyezkedik el.
 
  • Hűha
Reactions: formosa1
:(
3f978e0990016e2a36dea40778909a89

skynews-met-weather-map_5835060.jpg
 
  • Hűha
Reactions: formosa1
De van egy még szomorúbb történet is. A lakóhelyemen van egy ex lege védett láp, amit a kedves gazdálkodók min. 4-5 helyen fúrt kutakkal vettek körbe. Az utóbbi években egyre jobban szárad ki a láp, mert már csökken a talaj felől a vízutánpótlása.
Gondolkoztam, hogy mit tehetnék ez ügyben, de túl sok dolog nem jutott az eszembe.
Géprombolás.
 
Ez lesz a vége. Plusz a katasztrófavédelem, mert ők a vízügyi hatóság.

Alapvetően azért dilemmázok, mert ismerem a helyi viszonyokat, tudom, hogy ezen a konkrét területen az értelmes szántóföldi növénytermesztéshez öntözés szükséges. Nem is szeretném mások megélhetését kockáztatni, azonban azt sem nézhetem tétlenül, hogy egy ex lege védett láp - tele értékes védett madárfajokkal - egyszerűen kiszárad...
Ilyen esetben nem gondolom, hogy elsődleges tényező lenne a mezőgazdaság. Válasszon olyan növénykultúrákat, amik szárasságtűrőbbek -bár tudom, hogy ennek mik a nehézségei. De lassan muszáj lesz változtatni a megszokott növénykultúrákon is; ha nem is teljes mértékben, de egyre inkább szükségszerű lesz behozni, vagy visszahozni fajokat. Az ember csak egy pillanatig van e tájon; ha nem is lehet mindig mindent megvédeni, de szemléletileg igyekezni kell a természetes értékek fenntartására, megőrzésére törekedni.
 
Vannak önözési módok, amikre azt írták már évtizedekkel ezelőtt is, hogy harmad-vízzel hoz azonos termést!

Ebbe kellene tolni pár tíz milliárdot az évi 100+ HUF-milliárdos média-ingyenélők eltartása helyett!

..hogy legyen konstruktív kritika ez a hsz, van megoldás-javaslat is:
Belőlük is "kijönne" egy ezres a határvadászokhoz, ha a burkolt semmittevést már úgysem tudjuk megfizetni!
...esetleg tolhatnának egy "kis" --najó: nagy-- gerilla marketinges tájékoztatást a v-Leyden-féle 30+ milliárd €-s sms-es Covid-vakcinák rendeléséről a nyugati fórumokba!!!

..."hálából", különben folytatódik --hisz nincsenek következmények-- a Mo.-cseszegetés!!!
...vagy megy tovább a szemmel láthatóan felesleges/eredménytelen "EU-simizés" a (hivatalos) "részünkről" ???

A TISZTELETET --Magyarországnak, és a jelenlegi "arcának: Orbán Viktornak-- nem könyöradomány-kéregetésért adják meg a környezetünkben lévő országok, hatalmi csoportok, hanem annak aki ki tudja és ki meri harcolni azt, ami JÁR !!!.

.
 
  • Hűha
Reactions: formosa1
Vannak önözési módok
Én megengedem, hogy a fórumon tegezhetsz. De csak a fórumon. :D

harmad-vízzel hoz azonos termést!
Magyarországon komolyabb öntözés nélkül, egy gyenge évben is megterem a szükséges étkezési és takarmánygabona. Az öntözés egy része a problémamegoldásnak. Talán a kisebb és kevésbé hatékony része. Öntözni leginkább a kapás növényeket, a zöldségeket, gyümölcsöket érdemes. De azok esetében egyrészt nem feltétlen az öntözés kiépítése a legdrágább és legmegfizethetetlenebb tétel; másrészt pedig ezekben a kultúrákban eléggé normális minőségben ki van fejlődve (pl. alap, hogy csep. szalagot használnak) Főleg, hogy a kertészeti kultúra több okból is kezd a szántóföldi művelésből lassanként eltünni.
 
Szegedi kameránkon jól látható a magasba emelkedő füst és a hatására kialakult kis pirocumulus felhő:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Miért nincs keleten eső?