<b>Haditechnika 2013/4</b>
Ez a szám kicsit sajátosra sikeredett, mivel minden cikke a repüléshez köthető. Személy szerint ez engem egy kicsit zavar, mivel így ebbe a hónapban három repülős újság is megjelent, ugyan akkor a haditechnika egyéb ágai felől érdeklődők hoppon maradtak.
<b>Tartalom (nem pontosak a címek, de tartalmukat szerintem lefedi):</b>
-A bázisparancsnok - A cikk az egykori kecskeméti bázisparancsnokot Kilián Nándor ddtbk-ot mutatja be. Először kicsit idegenkedtem a cikktől, kicsit túl korainak éreztem hogy már most piedesztára emelik, de végül is kellemesen csalódtam, nekem tetszett az írás attól eltekintve, hogy szerintem valamilyen szerkesztési okból a végén kimaradt legalább egy bekezdés.
-Magyar repülőgépgyártás 1920-1944 - igazából egy összefoglaló cikk túl sokk újdonságot nem tartalmaz, de aki nem ismeri a témát annak érdekes lehet. Sok adatot található benne, sajnos néha a táblázatok és a szöveges részek ellentmondanak egymásnak.
-A BAe-146 (I) -érdemes elolvasni, nagyon jól leírja a gép megszületéséig vezető hosszú és girbe-gurba utat. Igazából engem ez a cikk csak megerősített, hogy a MH céljaira teljesen alkalmatlan a gép.
-A cseh repülőgépipar - eredetileg nem sokat néztem ki a cikkből, de nagyon kellemesen csalódtam, igen érdekes és sok érdekes adalékot tartalmaz.
-JAS-39 Gripen - Hát egy kötelező marketing cikk, el lehet olvasni de túl sok újdonságot nem tartalmaz.
-Magyar robotrepülőgépek -Hát ha az előző marketing volt akkor ez a cikk sokszorosan az. Ráadásul a szerző attól gondolják szakszerűnek a cikket, hogy lépten-nyomon idegen szavakat kevernek az írásába. Kicsit komikus, hogy egy magyar gépnél, amit egyenlőre csak a MH vett meg a magyar üzemmódoknál odaírja azok angolul megfelelőjét. De az írás hemzseg olyan mondatoktól, mint pl: "Az MRVP olyan komplex irányítási, szállítási platform..." Nem tudom ki hogy van vele, de én sajnálom, ogy egyesek attól hiszik szakszerűnek magukat, hogy elfelejtenek magyarul.
-HM Légijármű javító üzem - a cikk egy összefoglalója a KöRü történetének és a jelenlegi tevékenységének. Az írás apró szépséghibája hogy a szerzők az irodalomjegyzék szerint, gyakorlatilag saját korábbi írásaikból ollózták össze, de ez számomra nem volt gond, hiszen azokat nem olvastam.
-Mi-17 - hát tudott a szerző nekem újat mondani, direkt kerestem benne a hibát, hogy mibe tudok belekötni, de tévedést nem találtam, maximum egy apró hiányosságot a csörlő leírásánál.
-Kecskeméti reptér története - egy általános összefoglalása a szerző e témában megjelent könyvének. Az író szokásától eltérően nem annyira száraz, mint a korábbi írásai.
-MiG-21- Hajdú Tibor taszári berepülőpilóta visszaemlékezése igen érdekes és mond újat a típusról, a szám talán legjobb cikke.
-MiG-21 - Kositzky Attila visszaemlékezése a típusról, nekem sokkal jobban tetszett, mint az AS-ben megjelent írásai.
(mindkét MiG cikk igen informatív, sok apró adalékot tartalmaz)
-Héják a keleti-fronton - Bubu folytatta a héjákat feldolgozó cikksorozatát, a korábban megszokott, magas színvonalon. A cikk az első bevetések mellett egy-egy gép egyéni sorsát és festésének változását is bemutatja. Minden képen érdemes elolvasni, Hajdú cikke mellett a másik kiemelendő.
-Ju 88 bombázók jelzései - egy rövid cikk az ismert (bár nem biztos, hogy mindenki ezen a néven ismeri) repüléstörténész tollából. Igazából csak szakbarbároknak, de a van benne egy nagyon jópofa fotó.
-Me 210 - Igen tartalmas cikk, bár egy a témában jobba otthon lévő barátom szerint vannak benne apró tévedések (miben nincsenek?). Ebből az írásból a gyártás kialakulásának hátterét, és a gép műszaki adatait ismerhetjük meg, eltekintve a képaláírások alatt és a bevezetőben megemlített néhány bevetés vázlatos ismertetésétől. Sajnos ezek a leírásokat csak a gép sikeres bevetéseiből válogatták, ezért a kevésbé tájékozott olvasóban lehet, hogy kicsit egyoldalú kép alakulhat ki, de remélem, majd a második rész, mind ezeket a bevetéseket, mind a kevésbé sikereseket is leírja és elemzi bemutva a siker és a kudarc okait.
-He 46 - Egy rövid cikk, amellett, hogy a makettezőknek szól igen sok érdekességet is tartalmaz, a géppel és magyarországi alkalmazásával kapcsolatban. Rövidsége ellenére nekem nagyon tetszett az írás.
TG